Petőfi Népe, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-31 / 177. szám
BULGANYIN ÉS HRUSCSOV hétfőn a Kremlben ebédet adott a szovjet fővárosban tartózkodó Szíriái kormányküldöttség tiszteletére. Hruscsov hétfőn fogadta a nepáli újságírók 8 tagú küldöttségét is. Baráti beszélgetés keretében számos kérdésre válaszolt. ŰJABB LÉGI AKCIÓK VÁRHATÓK AZ OMÁNI FELKELŐK ELLEN. Barrows angol politikai főbiztos, miután a muszkati szultánnal tárgyalt, kijelentette, lehetséges, hogy Ománban újból sor kerül repülőgépek bevetésére. Damaszkuszi jelentések szerint szíriai és egyiptomi képviselők tanácskozást folytattak az ománi helyzetről. AZ EGYIPTOMI FöÁLLAMÜGYÉSZSÉG vád alá helyezett 13 személyt a kormány megbuktatására és Nasszer elnök meggyilkolására irányuló kísérlet miatt. A letartóztatottak között volt magasrangú állami és katonai személyiségek is vannak. Az összeesküvők ismét Nagib tábornokot, Egyiptom Nasszer előtti elnökét akarták az elnöki székbe juttatni. A KANADAI KORMÁNY KÖZÖLTE, hogy Kanadában nem engedé'yeznek további bevándorlásokat. Ez elsősorban a magyarokra vonatkozik — írja a londoni Times. — A bevándorlási hivatal jelentése szerint a július végéig Kanadába befogadott 32 000 magyar közül 6200 rendkívüli segélyből tengődik. | MIT KELL TUDNI az államosftstt házak visszaadásáról ? A Legfőbb Ügyészség válasza a Magyar Távirati Irodának Duües Londonban (London) Dulles amerikai külügyminiszter, aki hétfőn este Londonba érkezett, hogy Eisenhower megbízásából tájékozódjék a leszerelési tárgyalások állásáról, kedden zárt jellegű megbeszélést folytatott a leszerelési tárgyalásokon résztvevő amerikai küldöttséggel. Ezenkívül találkozik MacMillan angol miniszterelnökkel és Selwyn Lloyd külügyminiszterrel. Egyes hírforrások szerint lehetséges, hogy Dulles Brentano nyugatnémet külügyminiszterrel is találkozik. A leszerelési albizottság ülését keddről szerda délutánra halasztották. Mint diplomáciai körökben hangsúlyozzák, ezt a döntést azért hozták, hogy Dulles, aki hétfőn este érkezett Londonba, megvitathassa a leszerelési szakértőkkel az európai légi- és szárazföldi ellenőrzési övezetek felállításának kérdését. A nyugati hatalmaknak ezenfelül ei kell készíteniük közös nyilatkozatukat mindazon rendelkezésekről, amelyeket a leszerelésre vonatkozó részleges egyezmény foglal majd magában. A nyilatkozatot ezen a héten terjesztik az albizottság elé. Az ománi helyzetről tárgyai Dulles és Selwyn Lloyd (London) Selwyn Lloyd az alsóház hétfői ülésén kijelentette, hogy Dulles amerikai külügyminiszterrel meg fogja beszélni a közép-omani eseményeket. További kérdésekre válaszolva hangoztatta, Nagy-Britanniának nem áll fenn szerződési kötelezettsége, hogy segítségére siessen a szultánnak a felforgatás leküzdésére. Hozzátette azonban, hogy közvetlen brit érdek is fűződik ehhez a segítséghez. KISHIREK k ülföldről wMMMMMM Jugoszláv—keletnémet—szovjet kormány tárgyalásai Moszkvában az elmúlt hetekben jugoszláv gazdasági bizottság megbeszéléseket folytatott a Szovjetunió kormányának és a Német Demokratikus Köztársaság kormányának küldöttségével. A megbeszélések alapján hétfőn a küldöttségek jegyzőkönyvet írtak alá az 1956. január 12-én kelt szovjet—jugoszláv és az 1956. augusztus 1-én kelt szovjet—német egyezmény értelmében előirányzott létesítmények felépítésének határidejéről. A megbeszélések a kölcsönös megértés szellemében és a három ország közötti gazdasági együttműködés további erősítésének jegyében folytak. folytatta tanácskozását az országos oktatásügyi értekezlet Kedden folytatta tanácskozását a Központi Pedagógus Továbbképző intézetben a megyei osztályvezetők, iskolai csoport- vezetők és a területi szakszervezeti elnökök országos értekezlete. A hétfői tanácskozáson dr. Jóboru Magda művelődésügyi miniszterhelyettes tartott beszámolót az oktatásügy helyzetéről. Az új tanév terveiről többi között elmondotta, hogy ősszel mindenütt visszatérnek az orosz nyelv kötelező tanításához. — Ugyanakkor fontosnak tartjuk — hangoztatta —, hogy több tanuló tanuljon modern nyugati nyelveket már az általános iskolában, ahol szakképzett tanárok és kellő számú jelentkező mutatkozik, lehetővé teszik ezeknek o nyelveknek ingyenes tanulását. A rendkívüli tárgyak között szerepelnek a szomszédos népi demokráciák nyelvei te, valamint a hangszeres zene, szabadkézi rajz és a művészettörténet. A szülők és a pedagógusok régi óhaja szerint két kötelező nyelvet vezetnek be a gimnázium reáltagozataiban és a közgazdasági technikumokban is. Kísérletképpen megkezdik a lélektan és a logika, valamint a humán tagozatban a művészettörténet tanítását. A politechnikai oktatással kapcsolatban elmondotta, hogy elkészültek az általános iskolák ötödik—nyolcadik osztályai számára az új tantervek fizikából, kémiából, biológiából, érvényesítve a politechnikai oktatásban megvalósítható elemeket. Jóboru Magda beszélt a' meg- új hodott úttörőmozgalom sikereiről és gyermekvédelmünk legfontosabb problémáiról, majd így folytatta: — Űszre feltétlenül fel akarjuk állítani az első gyermekvárost, ahol többszáz 6—18 éves korú fiút és leányt részesítenénk iskolai oktatás mellett ipari és mezőgazdasági képzésben. A gyermekvédelmi tevékenység központi irányításának érdekében javaslatot tesznek a minisztertanácsnak Országos Gyermekes Ifjúságvédelmi Tanács felállítására. AZ OMÄNI imám kairói szóvivője vasárnap este közölte, hogy a felkelők El Fehud környékén »angol katonákat és munkásokat kerítettek be«. A szóvivő elmondta, hogy az angolok helikoptereken elmenekültek és most angol katonai repülőgépek támadják El Fehud környékét. A szóvivő a sajtóértekezleten elmondta azt is, hogy Szaud- Arábia pénzzel és gyógyszerekkel segíti az imám csapatait. AZ AL SAAB című kairói napilap vasárnapi számában élesen bírálja Nagy-Britanniát omani magatartása miatt. Az említett lap hangoztatja, hogy a brit bombázók a védtelen lakosságot támadják. Nagy-Britannia Ománban ugyanolyan eszközöket alkalmaz, mint Szueznél. Repülőgépei rombolják a katonai és a polgári épületeket s még az asszonyokat, gyermekeket, aggokat és betegeket sem kímélik — írja az Al Saab. A lap követeli: lássa már végre az angol kormány, hogy bombákkal nem lehet leverni a népek függetlenségi harcát. LEON MAKKASZ volt miniszter, Görögország volt küldötte az Európa Tanácsban, új tervet terjesztett elő a ciprusi probléma rendezésére. Az új görög javaslat 72 cikkelyből álló alkotmánytervezetet tartalmaz, amely hatéves átmeneti időszak után biztosítaná Ciprusnak a függetlenséget. Két évig, az átmeneti idősaak első szakaszában az ENSZ fegyveres erőit bíznák meg a rend fenntartásával Cipruson. Talált tárgyak A kecskeméti rendőrkapitányság közli, hogy a becsületes megtalálók az utóbbi két hétben az alábbi talált tárgyakat szolgáltatták be a rendőrségre. Egy pár bőrkesztyű, egy darab fényképezőgép tokkal, egy köpeny és egy női kötő, egy férfi kerékpár 173.500-as gyári számmal, egy ismeretlen márkájú kerékpár 409.989-es számmal, egy Csepel váz 334.808-as gyári számmal és egy ismeretlen kerékpár 20.326-os jelzéssel. A fentebb leírt talált tárgyak igazolt tulajdonosai jelentkezzenek elvesztett ingóságaik átvétele végett a kecskeméti kapitányságon. Megyénk az első dunai tirhiilüím Kedden érte el megyénk térségét az első dunai árhulláin, mely Baja és Mohács között 730—750 cm magasságban tetőzik majd. Ez azt jelenti, hogy a víz a hullámterek (a védőgátak és a folyam közötti terület) nagy részét elönti. A Vízügyi Igazgatóság felhívására a lakosság a hullámtereken levő termékeket és egyéb értékeket már védett helyre szállította. Az elmúlt napokban a Duna nyugati vízgyűjtő területén rendkívül nagymennyiségű csapadék hullott. Ennek következtében néhány nap múlva újabb árhullám érkezik hozzánk. Ez jelenleg Po- zsonynál tetőzik, azonban ennek magassága is mintegy 120—130 cm-rel alacsonyabb lesz, mint az 1954. évi nyári árvíz idején volt. A Vízügyi Igazgatóságok minden intézkedést megtettek az árhullám zavarmentes lebonyolítására. A Bajai Vízügyi Igazgatóság jelenleg készenléti figyelőszolgálatot tart. Amennyiben nagyobb esőzések nem lesznek, aggodalomra nincs ok. A jelentések szerint Bécsnél a Duna vízállása már apadóban van. _ Az állami tulajdonba került házak közül, az érdekeltek kérelmére azokat lehet az állami tulajdonbavétel alól .mentesíteni, amelyek 1950. július 28-án, illetve 1952. február 17-én, legfeljebb hat lakószobából állattak. Ha valamely ház több személy közös tulajdona volt, akkor mindegyik személy tulajdoni hányadát külön kell mentesíteni, ha az legfeljebb hat lakószobának felelt meg. Az öröklakásokat önálló házingatlanoknak kell tekinteni. A házszóvetkezetek tulajdonában állott házakat, továbbá azokat a házakat, amelyeket 1948. december 4. előtt társasházzá kívánták átalakítani és az alapító okiratot a határidő előtt valamely hatóságnál bemutatták vagy az átalakítással kapcsolatos kérelem eddig a napig a telekkönyvi hatósághoz beérkezett, előbb társasházzá kell átalakítani. A mentesítés iránti kérelmeket csak ezt követően lehet elbírálni. Az említett feltételeknek megfelelő házingatlan sem mentesíthető azonban, ha a tulajdonos tőkés, kizsákmányoló volt, vagy a megdöntött társadalmi rendszer népelnyomó elemei közé tartozott, továbbá, ha disszidált és 1957. március hó 31-ig nem tért vissza, végül, ha a volt tulajdonos nemzetközi egyezmény folytán kártalanításra nem tarthat igényt, vagy bármilyen formában kártalanították. Nem mentesíthető a házingatlan akkor sem, ha azt állami, társadalmi, vagy szövetkezeti szerv a szobák számát tekintve — ötven százalékot meghaladó értékben, hivatali, gazdasági célra —, de nem lakás céljára — használja, végül akkor sem, ha azt időközben lebontották, más részére csereingatlanként juttatták vagy eladták. Az új jogszabályok a régieknél szűkebbre vonják a lakószobának tekintendő helyiségek körét. Eszerint a hallt és a személyzeti szobát nem kell szobának számítani. Egy személy legfeljebb két házat kaphat vissza, de egyik sem lehet hat szobásnál nagyobb. Tehát két négyszobás ház mentesíthető, egy nyolcszobás ház azonban nem. Ha a ház az j. kérdésre adott válasz értelmében mentesíthető — tehát nem nagyobb hat szobásnál és kizáró ok sem áll fenn — akkor a mentesítés kötelező, ha az érdekelt fél ezt kéri. A mentesítés iránti kérelmeket legkésőbb 1957. augusztus hó 31-ig kell az ingatlan fekvése szerint illetékes járási, városi vagy kerületi tanács VB-hez be. nyújtani. Később benyújtott kérelmek már nem vehetők figyelembe. Ha az állam közben olyan beruházási munkálatokat fordíttat az ingatlanra, melyeknek értéke nem haladja meg az ötezer forintot, akkor ezt nem kell megtéríteni. Ha azonban a beruházott összeg ennél nagyobb, akkor a volt tulajdonos a házat csak akkor kaphatja vissza, ha vállalja az ötezer forinton felüli költség megtérítését. Ha az összegszerűség tekintetében vita keletkezik a tanács és a kérelmező között, akkor ennek eldöntése a bíróság hatáskörébe tartozik. Mentesítés esetén a tulajdonos és az ingatlant jelenleg használó szerv, vagy személy között határozatlan időre szóló bérleti jogviszony keletkezik. Erre a lakásrendelet szabályai irányadók) A tulajdonos tehát csak akkor költözhet be a házba, ha az megüresedik, vagy ha a jelenlegi bérlőnek a lakásrendeletben említett felmondási okok valamelyike alapján felmond. Az ügyészség a házállamosítással kapcsolatos panaszokkal csak abban az esetben foglalkozik, ha az érdekelt személy a ház mentesítését 1957. augusztus hó 31-ig az illetékes tanácsnál már kérte, kérelmét azonban másodfokon is, tehát jogerősen elutasították. De ez esetben Is csak akkor, ha a tanácsi döntés törvénysértő, vagyis, ha a házat a jogszabály értelmében kötelező jelt volna mentesíteni, de a tanács ennek ellenére elutasította a kérelmet. Ilyen esetben a panaszt az illetékes megyei — Budapesten a fővárosi — ügyészséghez kell benyújtani. HÍREK — Kedden a kecskeméti kiskereskedelmi boltokba — a befőző háziasszonyok örömére — 5800 tasak celofán- és 38 000 ív pergamenpapír érkezett. — A Postaigazgatóság közli, hogy a külföldről érkező posta- utalványokkal kapcsolatos tudakozódásokat és panaszokat ezentúl a posta elszámoló hivatalának nemzetközi osztálya (XII., K. Krisztina körút 6—8) intézi. A postavezérigazgatóság kéri a közönséget, hogy ilyen irányú kérelmeikkel akár írásban, akár személyesen az említett postai szervhez forduljon. —1 A Földművelésügyi Minisztérium Mohácson, Kiskunhalason, Hódmezővásárhelyen és Berettyóújfaluban november hó 1-én termelőszövetkezeti vezetőképző tanfolyamokat indít. A tanfolyamok kétszer négy és félhónaposok, s a tanulás a téli hónapokban lesz. Nyáron p hallgatok visszatérnek a gazdaságukba, hogy a gyakorlatban alkalmazzák a tanultakat. — Helyreigazítás: Az 1957. Július 30-1 számunkban vezércikket írtunk ..Állami gazdaságaink félévi mérlegéről" elmméli A negyedik Bekezdés ötödik sorában a helyes szöveg a következő: ... a Szovjetunió Jelentős mennyiségű takarmányárpávai sietett segítségünkre. — Az ecetgondok csökkentésére ecetpavilont létesít a Kecskeméti Kiskereskedelmi V. A pavilonban két, több mint 500 literes hordóból fog csurogni az ecet. Ez utóbbin kívül babérlevelet és gyömbért is árusítanak majd itt. — A lottó ötödik jutalomsorsolását augusztus 2-án rendezik meg. A három főnyeremény ismét a kétszobás és a garzon öröklakás, valamint a Wartburg személyautó. A régebbi, már ismert nyeremények mellett a Sportfogadási és Lotto Igazgatóság újabb meglepetéseket tartogat a fogadóknak. Ezúttal az amatőrfényképészek örömére két teljes fényképészeti laboratóriumi felszerelést is kisorsolnak. A cseh gyártmányú nagyító és a sötétkamra mellett az egyik nyerő Kijev, a másik Pentacon gyártmányú fényképezőgépet kap. Újdonság még a nyeremények között az 5000 forintos vásárlási utalvány is, amelyre a Lotto Áruházban bármit lehet vásárolni. Bizonyára örömmel fogadják majd a szerencsés lottózók az 5000 Ft értékű ágyneműcsomagot is. A jövő heti lotto jutalomsorsoláson csaknem 300 értéke« nyeremény talál majd gazdára. Ismeretlen tettesek leütöttek két fiatalembert Vasárnap éjjel Kunbaracson Csikó István és Gulyás Lukács kissé ittas állapotban ballagott hazafelé. A sötétben ismeretlen tettesek megtámadták és leütötték őket. Gulyást agyrázkódással, Csikó Istvánt pedig kisebb sérülésekkel szállították kórházba a kihívott mentők)