Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

KRÚDY GYULA Kóbor Tamás, Budapest regényírója

senki nem tehetett egy lépést polgári és irodalmi legitimációk nélkül. Szinte ismeretlenül él itt, c nagyvárosban, mint akár Dickens valaha Londonban, amelynek a regényeit írta. Mindent lát és mindent tud, ami Budapesten történik, mert újságíró is, holott sohase ment el az estélyre, amelyre meghívót kapott. Igen lelkiismeretes az idejével, a gondolataival, a foglalkozásával, író, tehát puritán és aszkéta; újságíró, tehát látni[a] kell az eseményeket és embereket festék és kézfogás nélkül. Gondolkozó ember, tehát nem szeretné, ha másoktól kellene gondolatokat kölcsönözni ahhoz, hogy maga is gondolkozzon. Budapest kisasszony, akinek bakfisálmait és lyukas cipőcskéit a regényíró kezdettől figyelte, mert itt született e városban, láthatta eleget boldogult és megrendítő napokon; gardedámja volt a szédítő bókolásokban. Amikor divat volt rajongani Budapestért, ahogyan a régi gavallérok, Podmaniczky Frigyes és a velszi herceg örökbe hagyták utódaiknak; násznagykodott, amikor Budapest menyasszonyt megeskette az igazi liberalizmussal, és Bárczy volt az anyakönyvezető; barátja, tanácsadója, krónikása, udvarlója és apósa volt ennek a városnak, amíg kitűzögették az élni vágyó Pesten a háború gyászfekete és utána a forradalmak gyilkos vörös lobogóját. Ledérnek mondták a várost, és bizony nagyon kellett rá vigyázni az Atyaúristennek, hogy menthetetlenül el ne bukjon a gyalázatban, amelybe kerítették. De elmúlt a kétséges óra, a veszedelmes perc és Budapest lerongyosodva, elszegényedve, tapasztalatokkal megrakodva került ki a rossz kalandból. Kóbor Tamás írhatta tovább emlékiratait, Budapest regényeit. Megint érdekes, mulatságos, pesti kezdett lenni a főváros. Persze nincsenek még befejezve a regények; a ragyogások és ifjúságok, megbocsátott botlások és mélázó őszidők után újra sok mondanivalója lehet Kóbor Tamásnak, ha megint kedve kerekedik kötetei sorozatát folytatni. Meglepetések, megfigyelések, kalandok írója, egy város történetírója, amely városban mindig fölkel a nap a hold ábrándos éjszakái után. (A Reggel, 1930. december 22. 10.)