Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

SÁNTA GÁBOR „A kiábrándult urbanitás poétája"

„A kiábrándult poétája" SÁNTA GÁBOR A

mostani, ezredvégi számvetés éveiben egyre többen beszélnek a magyar irodalmi kánon felülbírálatának időszerűségéről. Évtizedes távlatból, kötelező és önkéntes kultuszokon túl ugyanis immáron lehetőség nyílott arra, hogy elfogulatlanul rostáljuk át a századunk első felében felhalmozódott anyagot és eldöntsük végre: mi maradandó belőle, mi csupán leltári tételnek számító iroda/ow. A kánonbírálat jellegzetessége, hogy mindenekelőtt a már „jegyzékbe vett" szerzőket érinti, és csak ritkán a korábbi rostákon keresztülhullottakat. S ez így természetes, hiszen az értékrend korábbi megállapítói között olyan kiváló irodalomtörténészeket találunk, mint Toldy Ferenc, Gyulai Pál, Schöpflin Aladár vagy Horváth János. Kevés dolog kerülte el a figyelmüket, és az a törvényszerű néhány túlértékelés, amely mindannyiuk esetében előfordult, szinte kivétel nélkül valamely kortársuk jelentőségének megállapításánál történt. Tévedéseiket az utánuk jövők már jórészt kiigazították, így nem várható, hogy a mostani kánonvizsgálatok mindeddig méltatlanul háttérbe szorított, ám ezentúl a legrangosabbak között említendő szerzőt emelnének ki a feledés sűrűsödő homályából. Azonban mindez nem jelenti azt, hogy olyanokra sem irányulhatnak a mulasztásokat orvosolni kívánó kutatások, akik ugyan koruk reprezentáns szerzői voltak, de a későbbiekben nemcsak az olvasói, hanem még az irodalomtörténészi érdeklődés is szinte teljesen elfordult tőlük. (Ami már önmagában is figyelemre méltó jelenség.) Ezen költők és írók a legjobb esetben is az ún. „másodvonal" szerzői, ám számon tar-