Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

III. Egyház és vallás a török megszállás időszakában - ÁGOSTON GÁBOR: Muszlim hitélet és művelődés a Dunántúlon a 16-17. században

Muszlim hitélet és művelődés a Dunántúlon a 16-17. században Ágoston Gábor A magyarországi török hódoltság nemcsak gazdasági-társadalmi, de kulturális tekintetben is sajátos helyet képviselt az Oszmán Birodalomban. A kettős uralomból, az ún. condominiumból következően a törököknek soha nem sikerült teljesen konszolidálniuk magyarországi uralmukat, és ez éreztette hatását az itteni muszlim hitéletben is. Az iszlám Magyarországon sem békés, sem pedig erőszakos eszközökkel nem arathatott nagyobb diadalokat. Nem is tudunk a balkánihoz hasonló kényszerű, csoportos áttérésekről, de nem hallhatunk erőszakos iszlamizálásról sem, s ha forrásaink olykor-olykor beszélnek is ilyen esetekről, azok nem egyebek, mint egy-egy buzgó helyi hivatalnok túlkapásai. A magyarországi török uralom idején a korábbi évszázadok során a Balkánra iszlamizálási célból még csoportosan áttelepített török etnikum is megfogyatkozott, és a hódoltságba már nem jutott belőlük nagyobb számban. Számos forrásunk utal arra, hogy az itteni „törökök" bosnyákul beszéltek. Bár a hódoltsági muszlimok etnikai megoszlásával kapcsolatban vizsgálatok még nem készültek, az elbeszélő és egyéb források elszórt adatainak ismeretében feltehető, hogy az itteni muszlimság jelentős része nem török volt, hanem a balkáni muszlim népességhez tartozott. Az itteni muszlimság a hódoltság egész ideje alatt erős várfalakkal védett, katonaság által őrzött igazgatási központokba visszahúzódva, kisebb-nagyobb iszlám szigeteket alkotott egy mindvégig keresztény országban, amelynek lakossága lényegében alig került kapcsolatba az új hit tanaival.

1 Az elkövetkezőkben tehát, amikor a Dunántúlon élt muszlimok vallási és szellemi életéről kívánok szólni, ezekről az iszlám szigetekről fogok beszélni. Bár magam is vallom, hogy az itteni muszlim művelődés a birodalom központi területeihez, de még a Balkánhoz viszonyítva is szerényebb eredményeket tudott felmutatni, nem fogadhatom el történetírásunk eddigi sommás, negatív ítéletét, amely szerint a hódoltsági muszlim kultúra az egy Pecsevi Ibrahim krónikaírón kívül nem nevelt ki jelentősebb személyiségeket. Megértem én, hogy e sommás ítélet mögött az alapkutatások teljes hiánya és igen-igen szerény ismereteink vannak. Azt is tudom, helytelen és balgaság lenne a hódoltságot úgy bemutatni, mint valami virágzó muszlim kulturális centrumot. A csak lassan összeálló újabb adatforgácsokból mégis úgy látom - miként azt korábbi dolgozataimban is igyekeztem bemutatni -, hogy a valós kép árnyaltabb az általános elmarasztaló ítéletnél

2