Atomerőmű, 2009 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2009-05-01 / 5. szám
A hagyományos ASE sporttelepi rendezvény szervezői mindent megtettek a munkavállalók szórakoztatásáért, hiszen a színpadon szünet nélkül peregtek a műsorok, a sport és ügyességi játékokba folyamatosan bekapcsolódhattak a gyerekek és felnőttek egyaránt. Ismét volt főzőverseny, amelyre 42 csapat nevezett 1913 fővel. Ez a jelentkezési hajlandóság közel a fele volt az előző évinek. A nap fénypontja a Tűzvirág együttes műsora volt, vélhette a külső szemlélő, mert ekkor szinte mindenki a színpad előtt volt. Az idén is átnyújtották a kiváló üzemeltető és karbantartó díjakat, amelyet megzavart az előző évekhez viszonyítva korábban érkező zivatar. A főzőverseny eredménye: I. helyezett: Sugárvédelmi osztály II. helyezett: Munka és személyügyi osztály in. helyezett :Atomix Kft. Különdíj: Üzemviteli osztály (a legjobb kolbász -díj) Majális-2009 Az Atomerőmű Kiváló Karbantartója - 2009. Antal Zoltán vezető szerelő Blatt György karbantartó lakatos Boros Sándor nukleáris karbantartó lakatos Horváth László vezető szerelő Kovács Lajos technológus Major László berendezés mérnök Sallai János műszerész Szabadi János darukarbantartó lakatos Szabó Sándor adatgyűjtő csoportvezető Szűcs Norbert művezető Az "Atomerőmű Kiváló Üzemeltetője kitüntetettjei " díj Név Szervezet Bojtos Zsolt Irányítástechnikai Üzemviteli Osztály Csarnai József Turbina Osztály Debreczeni Csaba Turbina Osztály Fazekas Károly Reaktor Osztály Gál Tamás Reaktor Osztály Józsa Sándor Turbina Osztály Kákonyi István Külső Technológiai Osztály Kenyeres Zsolt Sugárvédelmi Osztály Kern János Villamos Üzemviteli Osztály Kovács László Villamos Üzemviteli Osztály Lengyel József Villamos Üzemviteli Osztály Lőrincz József Turbina Osztály Makó Gábor Irányítástechnikai Üzemviteli Osztály Mácsik Ferenc Radioaktív Hulladékkezelési Osztály Mesterné Blatt Mária Külső Technológiai Osztály Molnár Ferenc Villamos Üzemviteli Osztály Nagy László Reaktor Osztály Száméi László Üzemirányítási Osztály Takács László Turbina Osztály Tancsa János Vegyészeti Főosztály Tunczinger Rudolf Külső Technológiai Osztály Varga Ferenc Üzemviteli Osztály Wurm Gábor Reaktor Osztály Zákányi Zoltán Villamos Üzemviteli Osztály Süli János Vezérigazgató jr Uj fórum a villamosenergia-iparban Pakson tartották a VIMFÓ első ülését Jelentős dátumként kerül be 2009. április 28-29. úgy a Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma (VIMFÓ), mint az Egyesült Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ) történetébe. E napon ugyanis az ország villamosenergia-ipari vállalatai és üzemei munkavédelmi képviselőinek és munkavédelmi szakembereinek részvételével újjáalakult a VIMFÓ. Az EVDSZ kezdeményezésére létrejött VIMFÓ elnöki feladatainak ellátására előzetesen az SZV megbízta Szabó Bélát a Paksi Atomerőmű Zrt. (PA Zrt.) Munkavédelmi Bizottsága (MvB) elnökét. Az újjáalakult VIMFÓ utolsó napirendi pontként döntött a jövőbeni tisztségviselők kérdéskörében. Megválasztotta Szabó Bélát elnöknek, társelnöknek Kovács Jánost (DÉMÁSZ Prímavill Kft.) és Ledvényi Jánost (OVIT ZRT.). A VIMFÓ tagjai határoztak arról is, hogy várhatóan a közeljövőben a fórum tevékenységéhez kapcsolódó E.ON-os képviselőcsoport számára 1 fő által delegált személy számára társelnöki pozíciót tartanak fenn. Az EVDSZ SZV a koordinátori tevékenység végzésére Koczka Jánosnét, a PA Zrt. Munkavédelmi Bizottsága tagját kérte fel. A paksi rendezvény az előzetesen megbízott két személy Szabó Béla és Koczka Jánosné szervezésében, a paksi atomerőmű és az EVDSZ támogatásával folyt. "A munkavédelem, valamint a munkavállalói munkavédelmi érdekképviselet aktuális kérdései1' címmel tartott fórum a villamosenergia-iparág munkáltatóinál működő munkavédelmi képviselők és bizottságok szakmai fejlődését, a hatékonyabb érdekképviseleti tevékenység megvalósítását célozta. A rendezvényen, a munkavédelem aktuális kérdéseiről és a fórum szerepéről Gál Rezső EVDSZ elnök, a paksi atomerőmű munkavédelméről Csordás Jenő munka- és tűzvédelmi osztályvezető, a munkavédelem olaszországi helyzetéről Dominico Marcucci, a FILCEM CGIL olasz szakszervezeti konföderáció munkaegészségügyi és munkabiztonsági felelőse tartott előadást. A kétnapos programban szerepelt a VIMFÓ működési szabályzatának megalkotása, valamint egy erőműlátogatás, melynek keretében Radnóti István biztonsági igazgató tájékoztatta a fórum résztvevőit az atomerőmű jelenéről és jövőjéről. Az előadásokat követően a hallgatóság konzultációkon vitatta meg a témában felvetődő kérdéseket. A rendezvényt úgy a résztvevők, mint a szervezők eredményesnek és hasznosnak ítélték, melyről az alábbi nyilatkozatok adnak visszaigazolást. Szabó Béla, a VIMFÓ elnöke, a PA Zrt. MvB elnöke kiemelte, hogy a VIMFÓ nem csak szakmai tapasztalatok átadását jelenti, hanem annak lehetőségét is biztosítja, ahol a munkavédelmi képviselők kifejthetik adott kérdésekben véleményüket és elmondhatják javaslataikat. A fórum szerepet vállal a munkáltatók elvárásainak a munkavállalók felé való közvetítésében az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében. Nagyra értékelte a szakszervezetnek azon törekvését, hogy a jogszabályban biztosított munkavédelemi feladatait a fórum támogatásával is hangsúlyozni kívánja. A VIMFÓ tagjai közé várják a villamosenergia-iparban működő munkavédelmi képviselőket, bizottságokat, mindazokat, akik elfogadják a fórum működési rendjét és felvételüket a fórum megszavazza. Lanfranco Polverino, a FILCEM CGIL olasz szakszervezeti konföderáció egyik tartományi vezetője azért tartja fontosnak az ilyen tapasztalatcseréket, mert mindkét fél számára hasznosak, hiszen ekkor óhatatlanul áttekintik saját helyzetüket és észreveszik a problémákat. Elismeréssel szólt a magyar résztvevők előadások iránti érdeklődéséről, és a szakszervezeti munkáról, amiben nagy hangsúlyt kap a munkabiztonság kérdése. Dominico Marcucci, a FILCEM CGIL munkaegészségügyi és munkabiztonsági felelősének megnyerte tetszését az itteni munkavédelmi képviselők azon törekvése, hogy minél magasabb színvonalon tudják képviselni a munkabiztonsági kérdéseket. Dicséretesnek tartja a fórum egy internetes honlapon való megjelenését. Giovanni Nughes, a FILCEM CGIL szakszervezeti konföderáció egyik tartományi vezetője három fontos kérdést emelt ki, ezek pedig a munkavállalók munka- és életkörülményei, az egész rendszer versenyképessége és a termelés minőségi színvonala. Mint mondta, a munkabiztonságra fordított nagy anyagi kiadás megtérül a vállalat és a szakszervezet közös érdekében, ami a magasabb minőségi termék, versenyképesebb a vállalat, több a bevétel. Gál Rezső, az EVDSZ elnöke fordulópontként említette az újjáalakulás napját a VIMFÓ életében, mert most áll önálló lábra, a mostani döntések fogják a jövőjét meghatározni. Az alakuló ülésen az iparági szervezetek többsége képviseltette magát, de ez a szám bővülni fog. A VIMFÓ nemcsak a munkavédelmi képviselők, hanem a munkavállalók számára is szolgáltatást nyújt, hiszen honlapján sok közérdekű információ jelenik majd meg. Gál Attila, a VILLKESZ Kft. szakszervezeti vezetője hangsúlyozta a fórum hasznosságát, különösen arra tekintettel, hogy egy olyan veszélyes iparágban kelt életre, ahol szabályozottak a munka-, tűzvédelmi és egyéb biztonsági kérdések. Koczka Jánosné a PA Zrt. MvB tagja, a VIMFÓ koordinátora a résztvevők aktivitását elégedettséggel nyugtázta, és kiemelte, jó csapat van kialakulóban, kikkel jól tudnak majd együtt dolgozni. Csordás Jenő, a PA Zrt. munka- és tűzvédelmi osztályának vezetője hasznosnak értékelte, hogy a fórumra a munkavédelmi képviselők mellett a társaságok munkavédelmi szakemberei is meghívást kaptak, hiszen a munkavállalók munkaképességének, egészségének, testi épségének a megőrzése mindenki közös érdeke. Lovásziné Anna