Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Tata, 2003)

Kisné Cseh Julianna–Prohászka Péter: Kézben végződő hajtűk Kállay ödön gyűjteményében

Kézben végződő hajtűk Kállay Ödön gyűjteményében Kisné Cseh Julianna-Prohászka Péter (Kuny Domokos Múzeum, Tata - ELTE BTK, Budapest) Az antik Brigetio emlékeinek kétségtelenül legnagyobb gyűjtője Kállay Ödön (1879— 1960) volt. A Szőny területén felszínre került sírleleteket és szórvány tárgyakat nagy figyelemmel gyűjtötte össze és írta le, napjainkig fontos adatokkal szolgáló leltárkönyvé­ben. Számos, a nemzetközi kutatás szempontjából is meghatározó emlék - mint például a szőnyi római törvénytábla -, közbenjárásának köszönhetően jutott a Magyar Nemzeti Múzeumba. Gyűjtői tevékenységének hátterében a trianoni békeszerződés következté­ben a Csehszlovákia területére került komáromi Jókai Múzeum gyűjteményének pótlása állt, egy önálló múzeum létrehozásával. Ezért az első világháborút követően figyelemmel kísérte a Szőny területén talált leletek sorsát és igyekezett azokat gyűjteménye számára megszerezni. Ugyanakkor ő is végzett ásatásokat, megmentve temetkezések melléklete­it és más leleteket az utókor számára. Ugyan nagy álma, egy önálló komárom-szőnyi mú­zeum létrehozása, életében nem valósulhatott meg, mégis gyűjteménye nem szóródott szét, nagy részben átvészelte a háború viharait és napjainkban a tatai Kuny Domokos Múzeum régészeti anyagát gazdagítja. Tanulmányunkban e gyűjteményből közöljük a bronz és csont hajtűk egy sajátos csoportját, melynek jellemzője, hogy kézben végződnek és többnyire az ujjak között gömb vagy tojás alakú tárgy figyelhető meg. 1. Lelőhely: Brigetio-Szőny (Komárom-Esztergom megye), Járóka telek, szórvány. (I. táblai.). Leltári szám: KDM K 270 Méret: h: 2,2 cm, sz: 1,2 cm, v: 0,8 cm. Leírás: Bronzból öntött kézfej. A középső és hüvelykujj között golyót tart. Kállay vé­leménye szerint egy szobor kézfeje volt, azonban sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy hajtű vége lehetett. 2. Lelőhely: Brigetio-Szőny (Komárom-Esztergom megye), a felső faluvégen kiosz­tott háztelkeken - az antik polgárváros területén - került elő (I. tábla 2.). Leltári szám: KDM K 391 Méret: h: 2,7 cm, sz: 1,1 cm, v: 0,7 cm Leírás: Bronzból öntött jobb alkar, mely ökölbeszorított kézben végződik. 3. Lelőhely: Brigetio-Szőny (Komárom-Esztergom megye), Lajos Miklós háztelkén, egy római kori hulladékgödörből került elő (I. tábla 3.). Leltári szám: KDM K 672 Méret: h: 11,9 cm. 77

Next

/
Thumbnails
Contents