H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Madaras László: Az öcsödi avar kori (VII. század utolsó harmada - VIII. század) temető egy különleges lelete és egy lehetséges funkciójának meghatározása a néprajzi párhuzamok segítségével

alkalmasak voltak arra, hogy az övet díszítsék. Ráadásul, mivel ez a nagyszíjvég egy áttört indadíszes darab, a fabetét kifejezetten rontott az esztétikai élményen, hiszen az áttörésből adódó „művészi hatás" így semmissé vált. Tehát ebben az esetben semmi sem indokolta ezt a technikai megoldást. Egy átmeneti időszak hagyományokon alapuló megoldásáról van tehát szó, ami azután, hogy felismerték feleslegességét, el is marad (nem is ismerünk hasonló darabokat és megoldást az egész Alföldi anyagból). Ennek a VII. század végi VIII. század eleji átmeneti időszaknak egy újabb jelzése a temetőből előkerült fülkesírok, s a belőlük előkerült leletanyag. Négy fülkesírt találtunk. A fülkesírokról szinte közismert, hogy a korai avarság egy bizonyos területi csoportjához köthetők. Ezen a viszonylagosan zárt területen érmekkel keltezve kerültek elő, több temetőben, jellegzetes leletanyaggal. Az utóbbi évtizedekben azonban ugyanezen a zárt területen már jó néhány temetőben olyan fülkesírokat tártak fel a kutatók, melyek korai avar korra való keltezése kétséges. Éppen ebben az öcsödí temetőben került elő egy olyan fülkesír, amely leletanyaga egyértelműen a VII. század végére VIII. század elejére utalt. A sírban egy egészen korai öntött övgarnitúra volt. Akkor úgy gondoltuk, hogy a temetkezési szokás ilyen színes továbbélése azt mutatja, hogy azok, akik a korai avar korban ezt a temetkezési módot gyakorolták, részt vettek a griffes-indás kultúra etnogenezisében nyilvánvalóan úgy, hogy hasonultak az újonnan jött népesség tárgyi kultúrájához, de a temetkezési szokásaikban őrizték az ősi, archaikus hagyományokat is. Ez megint az átmeneti időszakhoz vezet el bennünket. Ha a tárgyak tipológiai párhuzamait nézzük, ugyanide jutunk. A legújabb övveretek között, melyet az olasz-magyar expedíció tárt fel, egyértelműen felfedezhetők olyan darabok, amelyek a „griffes művészet elindásodásának" folyamatát igazolják (59., 60. sír).

7 Minden tipológiai és kronológiai érv arra utal, hogy a feltárt 72 sírt a VII. század utolsó évtizedeiben és a VIII. század első g évtizedeiben ásták meg. Természetesen egy nagyobb sírmező feltárt töredéke alapján az egész temetőről nem alkothatunk véleményt, valószínű, hogy a közösség megtelepedésének első időszakához köthető sírokat találtuk meg. Ebből azonban még csak következtetni sem tudunk arra, hogy a temetőt használó közösség milyen hosszú ideig temetkezett ezen a területen, mikor hagytak fel használatával, arra pedig végképp semmiféle lehetőségünk nincs az öcsödi sírok kapcsán, hogy a közösség belső felépítésére következtethessünk. Azt azonban megkockáztathatjuk, ismerve a tágabb környezet avar kori temetőit, hogy a Büdöshalom mellett feltárt sírcsoport egy olyan temető része, amely a környezetbe illeszkedő, rossz kifejezéssel élve „átlagos" falusi közösség végső nyugvóhelye. Ebből a közösségből a 37. sír - amelyben egy átlagos mellékletei alapján nem különösen gazdag nő nyugodott - a koponya alatt előkerült „tárgy" miatt vált érdekessé, hiszen hasonló tárgyról mindezidáig az avar kori emlékanyagban nem volt tudomásunk. Amikor valami hasonló „ismeretlen rendeltetésű tárgy" kerül látóterünkbe, akkor a kutatók többsége a hitvilág nehezen megfogható, ám szinte korlátlan lehetőséget nyújtó területe felé fordul. Mi is így tettünk. Egy prekoncepció alapján feltételeztük, hogy „különleges tárgyunk" a sámánkultúra egyik ránk maradt emléke. Mielőtt felsorakoztatjuk érveinket ahhoz, hogy fenti mondatunk milyen régészeti, néprajzi adatokon alapul, legelőször is a késő népvándorláskor sámánizmusának általánosan elfogadott gondolatát kívánjuk kissé bővebben áttekinteni. Ezen belül is először a késő népvándorláskor fogalmát szándékozzuk tisztázni. Ebben a tanulmányban ezt a fogalmat mi az 567/68-cal kezdődő avar kor népeire és a 894/95-ben honfoglaló magyarság pogány X. századára, a kereszténység általánossá válásáig keltezzük. Itt Szent István trónralépése alapvető cezúra. Ebben az időszakban a sámánizmus emlékei általánosnak tekinthetők a Kárpát-medencében. így vizsgálódásunk körében az avar kor népeit és a X. századi magyarságot egyaránt bevontuk. Nem először, s valószínűleg nem utoljára a magyar régészeti kutatás történetében. Mire is lehet alapozni a sámánizmus jelenlétét a Kárpát-medence késő népvándorláskori népeinél? Természetesen az írott forrásokra és a tárgyakon lévő ábrázolások, valamint analógiáik értelmezésére. Először is idézzük a legismertebb avar kori forrást, amelyben egy sámánról esik szó. Theophylactus Simocatta elmesél egy történetet, amely az avar kagán udvarában játszódott le valamikor 581/82-ben. „Volt egy szkíta férfi, aki a Bookolabras elnevezést viselte. Ha erről az elnevezésről valamit világosan tudni kívánsz, mindjárt átteszem a nevet görögre. A szkítákéból a mi nemes nyelvünkre átültetve akkor találjuk el a helyes fordítást, ha mágust illetőleg papot mondunk. Nos ez volt az, aki ezidőtájt veszélyes vakmerőségre vetemedett. Együtt hált a kagán asszonyai közül eggyel és e rövidke 9 10 Csallány 1939, 132-134; Kürti 1996, 125-135; Lőrinczy 1994, 311-335; Madaras 1992/a, 175-196 Juhász 1995, 417-452; Madaras 1996, 137-144; Nagy 1984, 237-239 Madaras 1992/a, 177-183, 6-7. tábla Madaras 1996, 142-143 Madaras 1993, 103-206 A két övgarnitúra, amelyekre hivatkoznunk kell publikálatlan ma még és az olasz - magyar expedíció sírjaiból került elő. Mindkettő öntött, áttört, s a griff fejekhez már indává egyszerűsödött „test" tartozik. A sírokat Bruno Genito professzorral közösen közöljük majd. Madaras 1993, 201 Madaras 1991, 11-18; 1995, 81-105 Diószegi 1954, 50; László 1970, 100-118 32