Arrabona - Múzeumi közlemények 38/1-2. (Győr, 2000)

Tanulmányok: - Takács Miklós: Polírozott kerámia a kora középkori Kisalföldön

TANULMÁNYOK ARRABONA 38. 2000. kutatását. Hiszen hosszú időn át tűnt, vagy legalábbis tűnhetett úgy, hogy a polírozott palack egy különleges, a Kárpát-medencén belül csak és kizárólag a 9. századi Zalavárra és környékére jellemző edénytípus lenne. A forma és síkozásos felületkezelés eredetét a helyi, késő avar hagyományokból igyekezett levezetni a zalavári leletek első feldolgozója, Cs. Sós Ágnes, külön kiemelve a Kárpát-medencétől északnyugatra fekvő területek jelentőségét . Utóbb azonban érvelésében a Morva Fejedelemség területén kibontott párhuzamok helyett egyre nagyobb szerepet kaptak a késő antik műhelyhagyományok , annak következtében, hogy egyrészt ugyan a zalavári polírozott palackok legközelebbi párhuzamai a morva földvárak, sőt egészen konkrétan Mikulcice leletanyagában fedezhetők fel, másrészt azonban a dél-dunántúli későavar temetők leletanyagában is kimutathatók sárgára égetett, és egyes esetekben polírozott felületű palackok. A vázolt érvelés az utóbbi évek kutatásai alapján csupán annyi kiegészítésre szorul, hogy a Cs. Sós Ágnes által bizonyító erejűként kezelt, kései avarkori, sárga palackok ül. korsók elterjedési területe egyáltalán nem korlátozódik a Dunántúl délkeleti részére. Ilyen edények ui. szép számmal képviseltetik magukat a délnyugat-bácskai Dunacséb (Celarevo, Jug.) temetőjében is. A hivatkozott elemzések megjelenése óta eltelt években folytatott kutatások két vonatkozásban is gazdagították a Cs. Sós Ágnes által összegyűjtött ismeretanyagot. Akis-balatoni program keretében folytatott feltárások során ui. Szőke Béla Miklós számos újabb példával tudta gyarapítani a polírozott edények számát, méghozzá nemcsak a zalavári, hanem több környékbeli telep- és temetőfeltárás leletanyaga alapján. Másrészt pedig e feltárások értékelése során további, nehezen cáfolható érveket lehetett felsorkoztatni amellett, hogy a délnyugat-dunántúli, 9. századi, polírozott edények a késő avar előképekből vezethetők le. ' A fentebb utalt közlemények leletein túl azonban több további edénytöredék tanúsította azt, hogy egyoldalú megközelítés a polírozott edények problematikáját kizárólag Zalavárra és Mikulcicére, azaz a Karoling birodalom keleti határszélének két, feltörekvő és önállósulni igyekvő központjára, pontosabban az e központok környékén tevékenykedő fazekasmesterekre korlátozni. A komplex megközelítés igénye két tényezővel is indokolható. Egyrészt érdemes felfigyelni arra is, hogy a polírozás technikája egy igencsak egyszerű, több fazekasközpont által, egymástól függetlenül is alkalmazható munkafolyamat. Hiszen a síkozott felület azáltal jön létre, hogy a fazekas a megformált edény felületét még a kiégetés előtt, de már bőrkeményre szikkadt állapotban végigsúrolja valamilyen kemény tárggyal, pl. egy kaviccsal . Másrészt ennél sokkal 8