A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

NAGY Margit: A gepida sasfejes csatok és kapcsolataik

A kutatás az újabban feltárt és közzétett krími temetők anyagának elemzésével megerősítette, részleteiben pontosította Ambroz időrendjét (AJBABIN 1990, 32-34; KAZANSKI 1999, 96-97; CHAIREDINOVA 2000. 91). A sasos csatokra vonatkozóan ma már nem vitatható, hogy a Kercsből ismert legkorábbi példányok (Keres 1904, 152. alsó sír és Keres, szórvány: 7. kép 8-9) az 5. század második felétől a gepida fennhatóság alatt lévő Erdélyből, valamint a keleti gótok dalmáciai és itáliai területeiről kerültek a Fekete-tenger félszigeteire, ahol a csattípust a helyi mesterek még legalább száz évig gyártották, és saját változatokat alakítottak ki. Michel Kazanski Keres nyugati kapcsolatai között tartotta számon a gepidáktól a 6. század első harmadában a Fekete-tenger félszigetére került legkorábbi csatokat. A sasos csatok Duna-vidéki típusának és a Rusu által legkorábbinak tartott bosporusi csattípusnak a fellépését Kazanski a Justinianus által a kimmér Bosporusra telepített gót csoportokhoz kötötte. Hatásukra jelentek meg a balkáni-germán hagyományokat őrző ékszerek a Krím területén (KAZANSKI 1999. 99-101, Abb. 95, 3-5; Abb. 93. 1.4). Anna Haralambieva legutóbb több fibulát, két sasfejjel és egy madárfejjel díszített csatot közölt, melyek kapcsolatba hozhatók a már a hunok alatt a bizánci terület határvidékére települt gepidákkal (HARALAMBIEVA 2001, 457-458. Abb. 3). A sasos csatok számának gyarapodása miatt talán nem felesleges, ha összefoglaljuk a gepida sasos csatok tipológiai csoportjait, azok területi elhelyezkedését, a díszítésbeli változatokat, a csatok viseleti szerepét. Alapvető kérdés, hol lépett fel legkorábban a díszcsatoknak ez a formája és milyen előzményeket vehetünk számításba a csattípus keletkezésénél. EREDET A gepida sasos csatok eredete ma még csak nagy vonalakban vázolható. A nagy díszcsatok elődjének az 5. század középső harmadára keltezhető Kárpát-medencei leletegyüttesek ékkőberakásos díszü madárfejes csatjait tarthatjuk (RUSU 1959. 508-509; AMBROZ 1968. 17), de az átmeneti stádium jelenleg még nem ismert. A csattípus keleti eredetét az észak-kaukázusi Lermontovszkaja Szkalánál előkerült gazdag katakombatemetkezés almandinberakásos arany példánya jelzi (1. kép 1). (RUNIC 1976, 264, Ris. 3. 16; KAZANSKI 2001, Fig. 9. 5). A regölyi övcsathoz hasonló formájú, kerek, rekeszes díszü karikával és rekeszes csattesttel rendelkező kaukázusi példány viseleti szerepét nem ismerjük; előkerülési helyét a hármas temetkezés feltárásánál valószínűleg nem jegyezték fel. A Kárpát-medence lelőhelyeiről ismert kisméretű madárfejes csatok (1. kép 2-14, 16) formája eltér a kaukázusi csattól. Maga az ovális csatkarika, a karikán alig túlnyúló tövis, melynek tövén többnyire négyszögletes „lépcsőt" alakítottak ki, és a szögletes csatlemez a késő római csattípusok közt megtalálható (LÁNYI 1972, 12-13. típus, Abb. 52). A népvándorlás kori csatok újítása a kőberakás és a madárfej alkalmazása.

3 A kis csatok mind a férfi, mind a női viseletben felbukkannak. Többféle célt szolgáltak: lábbelicsatként párban viselték, kard vagy hosszú tőr felcsatolásához és tarsolyzáráshoz egyenként. A csatpárok madárfejei eredetileg ellentétes irányba néznek; ilyen pl. a jánoshidai, valószínűleg női sírból való csatpár (1. kép 3-4). Kivételnek számít a lábbelicsatként előkerült mözsi 11. sír egy irányba néző madárfejekkel díszített csatpárja (1. kép 13-14). Az ausztriai Sigmundsherbergben (1. kép 2) és Wien-Leopoldau 2. sírban (1. kép 10) talált magányos csatok valószínűleg a fegyveröv felcsatolására szolgáltak. A Duna-vidéki keleti germán jellegű, néhány sírból álló temetők madárfejes csatokat tartalmazó férfi s írj ai ban a fegyvermelléklet a hosszú kard és az egyélű harci tőr volt. A fegyveres férfisíroknak ez a csoportja egykorú a Laa an der Thaya-i típusú női temetkezésekkel; a spátha-sax kombináció fellépése az 5. század második harmadára tehető (TEJRAL 1999, 262-264, Abb. 31-32). A madárfej formák eltérése alapján a kis madárfejes bronzcsatoknak (ezüstből készült példány eddig nem került elő) két típusát lehet megkülönböztetni. Az első csoporthoz, melyet a legjellemzőbb és legismertebb példányok után jánoshidai típusnak nevezünk, a kis csőrű, kerek szemű madárfejekkel ellátott csatok tartoznak, melyeknél a kerek 3 Az ékkőberakásos csatlemezek a hun kori tarsoly- és csizmacsatoknál előfordulnak, pl. Novogrigorjevka, Szagi stb.: ZASETSKA Y A 1994, 164, Tab. 4. 11, 172, Tab. 16. 8-9, 90-91: csatok HI. csoportja.