A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)

NAGY Margit: Ornamenta avarica II. A fonatornamentika

egyik oldalán, a kontúrvonalakon belül, a kontúrvonalakra merőlegesen álló, kettő-öt vagy több vonalkából álló fogazás (pl. Madaras — szíjvég); 2/ a vonalkák a kontúrvonalakra ferdén állnak (Adony); 3/ negyedkör alakú bevágások a szalagszerü testek kereszteződésénél (pl. Farkasrét — nagy szíj vég; Igar 3. lelet — ezüstcsat). A rendszerezés arra a megállapításra vezetett, hogy a fogazás különféle fajtái inkább stíluselemként foghatók fel; alkalmazásuk teljesen esetleges, azonos tárgyon különféle formák is előfordulnak, sem időrendi, sem értelmezésbeli jelentőségük nincs (FETTICH 1929). Fettich az avar állatornamentika problémájára többször visszatérve végeredményben kitartott az általa rekonstruált „fejlődési irány" mellett, melyet a magyar szakirodalom vita nélkül elfogadott és lényegében a mai napig vall: időben a legkorábbiak az állatkompozíciók, a szalagfonatminták pedig az állatalakos minták elkorcsosult változatai (FETTICH 1929). A fonatornamentikának a II. stílus kialakulásánál játszott szerepével, az avar művészetet is érintve, Peter Paulsen foglalkozott. 1933-ban megjelent munkájában rámutatott, hogy az avar iparművészetben felhasznált szalagfonat-ornamentika nem a stílusirányzat végét jelenti, hanem éppenséggel az elejét (példaként említve a madarasi arany kardfúggesztők fogazott díszű fonatait) (PAULSEN 1933, 186-188). Szerinte az avar fonatornamentika — Felvinczi-Takács Zoltán véleményével (FELVTNCZI-TAKÁCS 1928, 143-153) ellentétben — nem kínai eredetű, hanem Fettich vélekedését fogadva el, germán művészeti hatást jelent. Paulsen szerint a motívumok nagy része azonban, melyeket Fettich II. germán állatstílusúaknak tart, csupán a II. stílusnak egy részelemét képviselik, sőt van köztük olyan, ami nem is germán eredetű. Hangsúlyozta, hogy az avar ornamentika eredetének kérdése nem megoldott; nem tudni, honnan vették át magát a stílusirányzatot, mi az eredete a fogazásnak stb. Megállapította, hogy az avar kori tárgyak többségén a II. stílusnak csak részelemei fordulnak elő. Megválaszolatlan, hogy a fejlett II. stílus milyen irányból érte az avarokat: Itália felől, vagy Dél-Németországból és a Rajna-vidékről (PAULSEN 1933; a II. stílusról 186-188). Az Avar Birodalom belsejébe került bizánci eredetű ötvöskészletekről, köztük présmintákról, súlyokról Csallány Dezső értekezett 1933-ban. A kunszentmártoni ötvössír közzététele nem csupán egy fontos sírlelettel gazdagította az avar szakirodalmat, hanem a publikálatlan biskupijai présmintákkal is (CSALLÁNY 1933). Az áttört díszítésű, rögzítőfüles bizánci csatokról 1954-ben, 1956-ban és 1959-ben jelentetett meg gyűjteményes munkákat (CSALLÁNY 1954: CSALLÁNY 1956). A kereszténység avar kori emlékének tartotta és a bibliai bűnbeesés jeleneteként értelmezte Csallány Dezső később a mártélyi szíjvég ember- és állatábrázolásait (CSALLÁNY 1959). Fettich Nándor többször visszatért a „grekóiráni világ'

1 emberábrázolásainak és az avar művészetben ritkaságszámba menő emberábrázolások összefüggéseire (MARO

SI-FETTICH 1936, 57-63; FETTICH 1937, 14-24; FETTICH 1951, 2. fejezet). Silenosábrázolásként tárgyalta a keszthely-fenéki 1885-ös I. sír szakállas emberfejeit (4. rajz 2b-c), a győri gyermeksír szíjvégét stb. (FETTICH 1937, 61. 132). 1941-ben megjelent cikkében vetette fel az avar korban fennmaradt antik — ismét a „grekó-iráni" — hagyományok kérdését (FETTICH 1941,151-152). László Gyula a keresztény jellegű ábrázolások, a tépei és a kunágotai leletek kapcsán az avar környezetbe került bizánci tárgyak kérdésével, azok átalakításával foglalkozott (LÁSZLÓ 1935; LÁSZLÓ 1938, 55-86; LÁSZLÓ 1940). Az állatstílust illetően Fettichnek az elgeometrizálódás folyamatára vonatkozó elméletét fogadta el. A germán állatornamentikára 1974-ben megjelent nagy összefoglalásában tért ki részletesebben. Fettich eredményeit elismerve és elfogadva inkább a díszítések belső értelmére (fogazás = bordák? karmok?, szalagfonatminta = labirintus) utalt kérdések formájában, rámutatva, hogy az avar korban nincs időrendi különbség a tiszta szalagfonatok és a szalagtestű állatok között és hogy a fonatminták a Távol-Kelettől nyugatig általánosan használt díszítőelemnek tarthatók (LÁSZLÓ 1974, 27-31,71-83. 118-119). A fonatornamentika eredetét és a Merovingkori művészet alakulásában betöltött szerepét tárgyalta Wilhelm Holmqvist 1939-ben Stockholmban megjelent könyvében. Összefoglalta a fonatminták eredetéről szóló elméleteket. Áttekintéséből kitűnik, hogy a szakértők jelentős csoportja germán eredetűnek tartotta a fonatornamentikát (germán: Kühn, északi germán: Strzygowski), míg mások (Werner, Zeiss, Áberg, Leeds) a bizáncilangobard művészetből átvett elemnek. Felmerült a fonatok ókeresztény-római vagy orientális, északi-ír impulzusokkal kialakult eredete is. Holmqvist gondosan mérlegelte az elméleteket; rámutatott azok gyenge pontjaira és végeredményben megállapította, hogy a fonatornamentika legerőteljesebben a bizánci-kopt művészet felől érte a germán művészetet; térhódítása összefüggésbe hozható a