A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)

NAGY Margit: Ornamenta avarica II. A fonatornamentika

kereszténység terjedésével. Hogy milyen úton jutott el a germán népekhez a mediterrán fonatornamentika, arra megoldásként a frank birodalom gyors terjeszkedését jelölte meg. A frank expanzió ugyanis 6. század első felében biztosította az utat a Földközi-tenger nyugati partja (a meghódított Burgundia) és a Meroving területek között. Holmqvist észrevette, hogy a Duna-vidék is számításba jöhetne közvetítő útvonalként, de úgy vélte, hogy erről elsősorban az avar ornamentikában gyakori hurokminták esetében lehet szó (HOLMQVIST 1939, 15-25, 77-81). Holmqvist munkája a hazai avar szakirodalomban semmi nyomot nem hagyott. 1955-ben Holmqvist a germán művészetnek a késő rómaival való kapcsolatát vette vizsgálat alá. A Kerbschnitt-technikát és a fonatmintákat illetően ekkor is megállapította, hogy a Duna-vidék számításba jöhetne, mint a késő római művészetet a germánok felé közvetítő terület, de a magyarországi germán periódust kevéssé ismertnek vélte. Elutasította, hogy a Fekete-tenger vidéke, a szkíták és a szarmaták szerepet játszottak volna a germán állatornamentika kialakulásában, és kihangsúlyozta a késő római - bizánci stíluselemek (növényi ornamentumok, párosával elhelyezett állatalakok) hatását (HOLMQVIST 1955, 7-27). Az állatornamentika és a fonatminták kompozícióinak egymásra hatását, azaz a II. stílus kompozíciós elvét Nils Áberg ismerte fel. 1945-ben és 1947-ben megjelent könyveiben részletesen kifejtette és sok példával támasztotta alá, hogy a II. stílus legfontosabb eleme a mediterrán (bizánci) művészetből átvett szalagfonat. A tárgy egész felületét kitöltő állatkompozíciókat a szalagfonat-alapok megrajzolásával tervezték meg. A dél felől jövő művészeti irányzat útvonalával kapcsolatban Áberg is felvetette, hogy a magyarországi avar iparművészetben előforduló nagyszámú és változatos fonatminta a bizánci művészetből való közvetlen átvétel. Azt azonban nem tartotta valószínűnek, hogy a fonatornamentikát a nyugati germánság művészete felé az avarok közvetítették volna. Véleménye szerint a bizánci ornamentikát (melyet az itáliai és a Földközi-tenger-vidéki építészeten túl az észak-afrikai kopt építészeti elemek és a 9-10. századi, de a bizánci motívumokat eredeti formájukban konzerváló örmény építészet díszítményeinek nyomán mutatott be) az itáliai langobardok ismertették meg az I. stílus központjaival, azaz a II. stílus fonatmintái a 6. század második felétől az itáliai langobardok közreműködésével jutottak el az Alpoktól északra (ÁBERG 1945, 118-122; ÁBERG 1947, 100-122). Hasonló eredményre jutott 1935-ben Joachim Werner, aki a II. stílus itáliai fellépését erősítette meg. Mivel az alamann—frank területek és az itáliai langobardok közvetlen kapcsolatainak létrejöttét a frank-langobard békekötés utánra, 591-et követően tartotta lehetségesnek, így a IV. csoporthoz sorolt, az Alpoktól északra előkerült legkorábbi éremmel keltezett síregyütteseknél a fonatdíszes tárgyak készülésének idejét a germán kézművesség virágkorára, a 7. századra tette (WERNER 1935. 47^19, 64-65). Joachim Werner a II. stílus 568 előtti, korai fázisához sorolta azokat a fibulákat, melyeket szalagfonat-ornamentikával díszítettek (ilyen a Várpalota 19. sír fibulája és a kápolnásnyéki fibula: 2. kép 1, 4). Werner a pannóniai langobard korszakban egy átmeneti fázist feltételezett, amikor az állatornamentika és a fonatminták egymás mellett élnek, de még nem érvényesül a II. stílus kompozíciós elve (WERNER 1962, 38-39. 97, 102-103). Siegfried Fuchs 1938-ban a langobard lemezkeresztek préselt technikájával kapcsolatban felvetette, hogy a langobardok ezt az eljárást nem a bizánci ötvösségtől, hanem az avaroktól vehették át. A préselési technika a langobardok előtt Itáliában ismeretlen (FUCHS 1938, 17-18). A germán állatstílus kutatója, Günther Haseloff 1956-ban elfogadta a II. stílus itáliai eredetét. A langobard arany lemezkeresztek díszítésében az állatornamentika és a fonatdíszítés azonos súllyal szerepel; a langobardok Itáliában közvetlenül italo-bizánci forrásból kölcsönözték a fonatmintákat. Haseloff finom részelemzésekkel elkülönítette a lemezkeresztek „konzervatív" friauli csoportját, melynél a Pannoniából magukkal hozott I. stílus tovább él (HASELOFF 1956. 158-160). A sajátos frank állatstílus kialakításában a galliai műhelyek szerepét hangsúlyozta Horst Wolfgang Böhme és Kurt Böhner. Mindkettőjük kiindulási alapja a helyi késő római fémműves műhelyek tradíciója volt, melyben a jó minőségű Kerbschnitt-technika készítette elő a díszítőművészet helyi fejlődését. A legkorábbi II. állatstílussal díszített frank tárgyak Böhner szerint a „vese formájú" csatok lemezei és bizonyos kardszíjveretek, melyeket a tried terület belső kronológiája alapján az itáliai langobard korszak elé, a 6. század első felére lehet keltezni (BÖHME 1974; BÖHNER 1976; BÖHNER 1982) (6. kép 3-6). Böhme és Böhner ezzel Herbert Kühn korábbi nézetét erősítették meg, aki a fibulák díszítésének alakulásánál ugyancsak a Meroving területen végbement belső fejlődést vallotta, különösen a korábban jellegzetesen itáliai