Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)
Néprajz - Bárth János: Földművelés és állattartás Bácska északi határvidékén a 18. században
294 BARTH J.: FÖLDMŰVELÉS ÉS ÁLLATTARTÁS . .. vetettek bele, a következő évben pedig zabot és árpát, majd azután búzát. Nyilvánvaló tehát, hogy több éven át művelték ugyanazt a parcellát. Megállapíthatjuk tehát, hogy az Észak-Bácskai Homokhátság XVIII. századi határperei során a parlagoló földhasználat többféle változatának emlékét rögzítették. Ezek a változatok elsősorban a művelési ciklus hosszúságát tekintve térnek el egymástól. A perszövegekben szép számmal találkozunk olyan esettel, amikor a művelési idő a homokos talajon csak egy év volt és ezt 3—5 éves pihentetés követte. Másutt, ahol erre a földrajzi és birtoklási adottságok lehetőséget nyújtottak, a folyamatos művelés ideje 3—4 vagy esetleg több évre is megnyúlt és ugyanennyi idő múltán kezdődött újra. Л termesztett növények A XVIII. század első felében és közepén dúlt határperek tanúi legtöbbször gabonafélékről: kölesről, búzáról, árpáról és zabról beszéltek, de emlegettek kukoricát, babot, borsót, cirkot sőt dinnyét is az észak-bácskai hátságon. A friss gyöptörésbe először általában kölest vetettek. 52 Ennek sok említésével találkozunk a vallomásokban. Kiss György 54 éves kecskeméti juhász vallotta 1768-ban a 22 évvel korábbi kélesi—dzsidai—hajósi viszonyokról: . . . a . . . hajósiak . . . „apródonként hol két, hol három darab gyöpöt köles alá magok Mulattjukból szántottak, mellyet azután zabbal és bubával ismét bevetettek". bZ Lénárd Pál 72 éves fajszi lakos 1768ban egy kevésbé sikeres vállalkozásról tudósított. Miközben bizonygatta, hogy Hildet a század elején rövid ideig a fajsziak is birtokolták, elmondta: . . .Stim János kalocsai tiszttartó idejében . . . ,,a többi köpött a Tanú Attyának is ekéje oda volt af(pn Földeknek Gyöpbül való föl törése alkalmatosságával, bé vetették Kölessel, de mivel a vad Kacsák igen reászoktak Vetéseikre, második Esztendőben többet bé nem vetették, hanem az olta "bátyaiak mind ekkoráig árendában bírják Kalocsai Uraságtul" . u Idézhetjük itt a kalocsai lakosok szentgyörgyi szántásának történetét. Gyaníthatjuk, hogy erre a távoli szántásra valószínűleg urasági szorgalmazásra került sor birtokbizonyítási célból, esetleg a kalocsaiaknak az árvizek miatt valóban szükségük volt e távoli földek használatára. Az esetet egy érseki tiszt, az 54 éves Suborics János 1769-ben tett vallomásából ismerhetjük meg legjobban: „ . . .E Tanú ennek előtte valami 25 Esztendővel a M. Kalocsai Érsekségnek Katonája lévén el küldetett volt egy ízben a Kalocsai Tiszttar tótul, Boczor István névútül a Szent Györgyi Pusztára némely Kalocsai Embernek valamely Köles alá való földet ki mutatni, kinek is parancsolatjára el menvén a Tanú azon Kalocsai Emberekkel és jól emlékezik arrul, hogy a tegnapi Ductus szerint való harmadik határ halmokhoz 40 vagy 50 lépésnyire lévő Kút fenéknél mutatott volt azon Kalocsai 52 BELLON Tibor 1981. 237. 53 KÉL. II. Hp.O.14. 37. p. (1768) 54 U.o. 203. (1768)
