Magyarországi Zsidó Hitközségek 1944. április
úgynevezett zsidótörvényeket, az elsőt 1938-ban, a másodikat 1939-ben, végül a harmadikat 1941-ben. A harmadik zsidótörvény a keresztény egyházak bizonyos ellenzését váltotta ki, parlamenti képviselőik hangot is adtak fenntartásaiknak. Ez a törvény ugyanis beleszólt az egyházak szakrális jogaiba, megtiltotta például a vegyesházasságot, amelyet a keresztény egyházi törvényhozás engedélyez. A jobboldal erejét mutatja, hogy az úgynevezett keresztény Magyarországon egyházi tiltakozás ellenére is törvényerőre lehetett emelni zsidóellenes intézkedéseket. A zsidótörvények célkitűzéseit röviden így foglalhatjuk össze: elő kívánták mozdítani, előbb mérsékelt, majd erőteljesebb tempóban a zsidóság gazdasági pauperizálását, társadalmi deklasszálását és nemzeti disszimilálását a magyar nemzettől. A magyar zsidóság vezetői - nem tehetvén egyebet - a jobb jövő reményében meghajoltak a kényszer előtt, és elfogadták az adott helyzetet. Ám a kormányzat által erőszakosan előidézett disszimilálás ellen minden módon tiltakoztak, és szinte görcsösen bizonygatták, hogy e fájdalmas és megszégyenítő rendelkezések sem gyöngíthetik befogadtatásuk tényét, ők maguk továbbra is fenntartják asszimilációs törekvéseiket. Paradox módon ahhoz a kormányzathoz fordultak segítségért, amely maga hozta a zsidóellenes törvényeket. A kormányzat természetesen nem ígérhetett mást, mint azt, hogy a zsidók eltávolítását, vagyis a kivándorlást elő fogja segíteni. E téren valóban történtek is szerény eredmények. Jegyezzük mindjárt meg, hogy az eredmények szerény volta nyilván az akkori mandatárius hatalom befogadási politikáján is múlott, mégis ezek az eredmények annyit jelentettek, hogy 1939 és 1944 között 6000 személy vándorolt ki Magyarországról Palesztinába, a háborús események miatt egyre súlyosabb körülmények között. Az elszegényítésre és jogfosztásra ítélt magyar zsidóság hatalmas tömeget tett ki. Az ország összlakossága 14 683 323 fő volt, ebből izraelita vallású 725 000 személy. Az 1941. évi statisztika szerint az ország lakosságának nem egészen 5 %-át jelentették a zsidók. Ezenkívül az 1939: IV. tc. szerint mintegy 100 000 főre volt tehető a zsidóknak minősülő, tehát állampolgári jogaikban korlátozott keresztény vallású személyek száma. E közel egymilliós népességből már 1944. március 19 előtt is jelentős veszteségek voltak. Mégpedig 1941-ben a bizonytalan állampolgárságúak deportálása folytán mintegy 15 000 személy, az 1942. évi újvidéki vérengzés következtében 700-1000 személy. Végül, a munkaszolgálat következtében, főként az 1943. év telén elszenvedett veszteségek 20 000 és 40 000 fő között mozogtak. Itt jegyezzük meg, hogy a munkaszolgálatot teljesítők száma tekintetében meglehetősen eltérőek az adatok, általában 50 000 munkaszolgálatosról szoktak beszélni. A fentebb felsorolt veszteségeket figyelembe véve megközelítő pontossággal azt mondhatjuk, hogy az a veszteség, amely már 1944. március 19 előtt érte a magyar zsidóságot a különféle erőszakos cselekmények következtében, mintegy 50 000 személyre becsülhető. Ám még így is hatalmas, hitéletét, kultúráját, szociális tevékenységét öntudattal fenntartó közösség volt ekkor a magyar zsidóság. A német kormányzat több ízben is kifogásolta, hogy a magyar kormány túlságos enyheséggel és elnézéssel kezeli a zsidók ügyeit. Erre a magyar történeti forrásokban valóban találunk bizonyítékokat. így történt 1942-ben, amikor Kállay német kormánytényezőknél bemutatkozó látogatásra készült. Kállay a legerőszakosabb német követeléseknek, mint a csillagviselés, deportálás, általában a zsidóknak a szlovák, a horvát, s elsősorban a német állam által követett kezelése, ellenállt, s ezeket elhárította azzal, hogy Magyarország majd a háború befejezése után fogja egy általános kitelepítés keretében a zsidó ügyet elintézni, addig legfeljebb súlyos rendelkezéseket hoz ellenük. A legsúlyosabb következményekkel járó követeléseket Kállay végül is többször sikerrel visszautasította. Miniszterelnöksége alatt történtek ugyan súlyos események, amint azt a kőrösmezői deportáció is bizonyítja, nem különben a zsidó munkaszolgálatosok átengedése a bori bányákba, mégis a legsúlyosabbaktól a hazai zsidóságot és az itt menedéket találtak egy részét kormányzása alatt meg tudta óvni. Maga Hitler is többször szóba hozta a zsidók kezelésének ügyét a nála látogató magyar kormányférfiaknál, ugyanezt tette a többi Duna-völgyi ország politikusaival való tárgyalásai 15
