Magyarországi Zsidó Hitközségek 1944. április
Bevezetésül ismertetjük azt a helyzetet, amelyben 1944. március 19-én a német megszállás a magyar zsidóságot találta. Minden nehézség mellett is, a közösséget és az egyéneket ért atrocitások, az életlehetőségeket súlyosan korlátozó törvények, a bizonytalan állampolgárságú zsidók deportálása, az újvidéki (Novisad, Jugoszlávia) szerb és zsidó lakosok között végbevitt vérengzés ellenére, és mindezek lelki és politikai hatásait valamelyest feldolgozni próbálva, a magyar zsidóság 1944-ben a környező országok zsidóságának tragikus, naponta megújuló életveszélyt jelentő helyzetéhez, illetve, ekkor már csaknem teljes elpusztításához képest viszonylag békés körülmények között élt. Ennek bizonyítéka többek között hitéletének, intézményrendszerének még 1944-ben is meglévő gazdagsága, amint erről éppen az általunk vizsgált adatközlő lapok tanúskodnak. Mi a jellegzetessége ennek a helyzetnek? Mielőtt erre a kérdésre válaszolnánk, szólnunk kell azokról a terror-intézkedésekről, amelyek már 1944, tehát a tömeges deportálás előtt sújtották a magyar zsidóságot. Két rémtettről kívánunk megemlékezni, ezek még az 1944. évi deportálások előtt mentek végbe, nevezetesen az 1941 téli újvidéki vérengzésről, illetve az 1941 nyári Kamenec-Podolszkij-i deportációról. Újvidék. Ismeretes, hogy a Jugoszláviától Magyarországhoz visszacsatolt területeken katonai közigazgatást vezettek be. Ennek következtében tisztogatás és a megbízhatatlan elemek felkutatása címén a szerb és zsidó lakosság ellen a legsúlyosabb, sokszor véres és halálos kimenetelű intézkedésekre került sor a magyar katonai igazgatás és a hatóságok részéről. Ezen intézkedések közé tartozik az 1942. január 21-23 közötti újvidéki vérengzés, amely újvidéki, azaz novisadi razzia néven ismeretes a szakirodalomban. Az akció Feketehalmy-Czeydner altábornagy és Grassy vezérőrnagy nevéhez fűződik. A közvetlen irányító szerepet Grassy töltötte be. Azon a címen és azzal a hamis ürüggyel, hogy szerb részről támadásokat intéztek a magyar fegyveres erők ellen, a fenti napokra a katonai parancsnokság az egész város területére kiterjedő igazoltatásokat rendelt el. Közlekedési tilalmat vezettek be, s az ellenőrzést házról házra haladva végezték. Az eljárások következtében szerb és zsidó lakosok tömegeit kényszerítették az újvidéki strand területére. Ruháiktól megfosztották a szerencsétleneket, s a roppant hidegben sorba állítva, órákon át várakoztatták őket, majd áldozataikat csoportosan a Duna vizébe lőtték. Végül is az újvidéki polgári hatóságoknak sikerült a fővárossal összeköttetést teremteniük. Parancs érkezett a szörnyű akció leállítására. A rémtettek óriási felháborodást keltettek a jóérzésű politikusok és a lakosság humánusan gondolkodó rétegei körében. A kormány elhatárolta magát, megbélyegezte a bűnösöket, kilátásba helyezte a felelősségre vonásukat, és meg is kezdődtek a bírósági eljárások. A kormányzat fellépése Kállay Miklós kormányra jutása után a kezdetinél erőteljesebb intézkedésekhez vezetett. Súlyos ítéletek születtek. Feketehalmy-Czeydner és Grassy 15, illetve 14 évi börtönbüntetést kapott. A további főbűnösök 14, 13, 11 és 10 évi börtönbüntetésben részesültek, közöttük a hírhedt Zöldy Márton csendőrszázados is. Feketehalmy-Czeydner és Grassy utóbb Albrecht főherceg segítségével Ausztriába menekült, majd 1944. március 19 után mindketten visszatértek Magyarországra az addig Németországban élvezett védelmükből. Itt a Sztójay-kormány büntetlenséget biztosított számukra, a Szálasi uralom alatt még előléptetésben is részesültek. Az egykori vezérkari főnök Szombathelyi Ferenc már a háború után készült visszaemlékezéseiben megírja, nem tartotta méltónak, hogy tábornokokat vizsgálati fogságba vagy előzetes letartóztatásba vessen. Ezért vált lehetővé a szabadlábon maradt Feketehalmy-Czeidner és Grassy szökése, amit mind Szombathelyi, mind Kállay Miklós súlyosan elítéltek visszaemlékezéseikben. Kállay egyébként, akárcsak Szombathelyi, az újvidéki rémtettekről a legnagyobb megvetéssel írt. A délvidéki vérengzések áldozatainak számát 3309 személyben állapították meg. Egyedül Újvidéken 879 embert gyilkoltak le, közöttük 53 nőt és gyermeket, 90 idős embert. Az újvidéki mártírok sorában 550 zsidót, 292 szerbet, 13 oroszt, jórészt az egykori Vrangel-féle hadsereg tagjait, és 11 magyar lakost öltek meg. A délvidéki véres események nyilvánosságra hozatalában vezető szerepe volt a nyilas hadbíróság által 1944 decemberében meggyilkolt Bajcsy-Zsilinszky Endre országgyűlési képviselőnek. 12
