Zalamegyei Ujság, 1944. július-szeptember (27. évfolyam, 146-222. szám)
1944-07-11 / 154. szám
0 XXVII. KEDD, Kolumbiában nyílt lázadás tort ki a katonák közöjtt és több minisztert i eta r fázta tta k Vilna körül elkeseredetten, de hiába támadnak a bolsevisták — Nyugaton csekély eredményt értek el az inváziós csapatok — Caen nem esett még el, de romokban hever — Egy hónap óta rohamozza a Szovjet a finn állásokat — Uj munkásszerv létesül — Japán sikereket jelentenek — A Tirreni-tenger partján visszaverték a németek az angolszászokat — Az angol lapok is beismerik a V/l pusztításait — Vitéz Imrédy Béla v meglátogatta a pécsi bányászokat A MJagysr Távirati Iroda jelenti: Kolmnbiábán nyílt katonai lázadás tört (Pécsről Jelenti a MTI.) Vitéz Imrédy Béla miniszter vasárnap Pécsett résztvett a kereskedők illésén, ahol beszédében többek között kijelentette, nagy szükség van a nagy magyar összefogásra. Elítéli a régi világ haszonélvezőinek makacs megmaradási törekvését, éppúgy, mint az új emberek hangoskodó szerepét. Majd áttért a zsidókérdésre. Kijelentette, »Ikerülhetetien, hogy kisebb bajok ne adódjalak ilyen nagy problémák megoldásánál, Az új rendszer a munkaadó és a munkavállaló együttműködését fogja létrehozni szociális és gazdasági vonatkozásban is. Vasárnap délután a miniszter megjelent ki. A kolumbiai katonai lázadók a kormány több tagját letartóztatták. A lázadok! vezetője Digenel Gil alezredes. J Pécs bányatelepén is, ahol a bányamunkások- § nak beszélt. Itt a bányászokat érdeklő kérdé- I seket fejtegette és kérte, hogy a "munkások j legyenek bizalommal az új szervezési rendszer irányában. Az ellentéteket a munkaadók és a munkások között meg akarják szüntetni. Bejelentette, hogy a közeli napokban rendelet jelenik meg a magyar munkások átfogó szervezetéről. Ez a szervezet magáira olvassza az eddigi szervezeteket. Megteremtik a gyáripari vállalatok szervezetét is. Hasonló élj áriás lesz a kereskedelem terén is. Célunk, hogy a gazdasági: rendet megszervezzük. Németország anyagi segélynyújtása szintén érvényre jut. Az ellenség már a határövezeten megismerhette a finn hadsereg ütőerejét és felkészültségét, amely állandóan növekvőben van- A finnek ismét fontos szerephez jutottak. — © — Világhírek röviden Amszterdam. Egy angol lap szerint Anglia déli részén az iparosokat és építőmunkásokat összehívták Londonira, hogy helyrehozzák a V/I okozta károkat. London most olyan benyomást kelt, mint »akit jól helybenhagytak«. A támadások különböznek az 1940/41 -ben végrehajtóit súlyos német légitámadásoktól. A támadások már hetek óta, majdnem szüntelen tartanak. — o — Milánó. Az olaszországi harctéren a tengerparti szakaszokon volt a harcok súlypontja. Német páncélos gránátosok a Tirreni-tengerparton visszaverték az angolok erős tüzérségi tűzzel indított támadását és olyan súlyos veszteséget okoztak a támadóknak, hogy azok kénytelenek voltak beszüntetni rohamaikat. Jelentéktelen sikert értek el Nyugatén az angolszászok Nagyfontosságú rendeletek megjelenését helyezte kilátásba vitéz Imrédy Béla miniszter (Berlinből jelenti a MTI.) A romokban heverő Caen városában a küzdelem fokozódó hevességgel tartott tovább. A britek rendkívül súlyos veszteséget szenvedtek a városért vívott harcokban. Caent az inváziós tervek Szerint már június 6-án kellett volna elérni az inváziós csapatoknak. Egyetlen német hadosztály 103 páncélkocsit lőtt szét a vasárnapi harcokban. A kiszélesedett előtérben sok erős német ellenállási ék sikeres harcokat vív a támadókkal. A brit hadvezetés Caen városán keresztül megkísérelte a dél felé való át- •lörésf. Megszilárdult j (Helsinkiből jelenti a MTI.) Egy hónap ©ta szakadatlanul folyik a Szovjet nagy támadása Finnország ellen. A finn főhadiszállás és sajtó egyaránt megemlékezik az egyhónapos fordulóról. A finn hadijelentés megemlíti többek között, hogy június 9 óta a finn arcvonalon 803 ellenséges páncélkocsit és 995 repülőt pusztítottak eh Megállapítja, hogy az idei nyári nagy csatát nemcsak a megszilárdult finn elAz amerikaiaknak sem sikerült áttörést elérni a- Cotentin-felszigeten. Kissé kiszélesítették állásaikat ugyan a Vire mellett, de most még nincsenek abban a helyzetben, hogy a hadműveleteket nagyobb területre kiszélesítsék. Mindaddig, amíg a legközelebbi hadműveleti céljukat, St. Lo városát, nem érték el, nem lesznek abban a helyzetben, hogy támadó - erejük teljes súlyát kifejthessék. A nyugati offenzívát német részről higgadtan ítélik meg, mert az amerikaiak nyeresége igen csekély. — o — finn ellenállás lenállás jellemzi, hanem a harcoknak ugyancsak anyagcsata jellege is van. Az Usi Suomi a következőket írja: Viipuri feladása után a finn ellenállás jelentősen megerősödött és méltán lehet beszélni az arcvonal megszilárdulásáról. A szovjet vezetés terveit nem ismerjük ugyan, de biztosaié lehetünk abban, hogy fokozza erejét a finn ellenállás megtörésére. Az eltelt idő alkalmas volt arra, hogy a finn hadsereg új önbizalmat merítsen. — ©— Lisszabon. Az elmúlt héten újabb vörös spanyol katonaság érkezett Észak-Afrikába. — 0 — Lisszabon. Churchill legutóbbi beszéde nyomán zavargásokra került sor a vörös spanyolok között. — © — Tokió. A japán légierő kötelékei Kína délnyugati területén nagy támadást intéztek Kvteiün légitámaszpont ellen. Sok találatot értek eh A támadásban 7 repülőt felgyújtottak', többet súlyosan megrongáltak. Valamennyi japán gép sértetlenül tért vissza kiindulási állomáshelyére. — © — Amszterdam. Az Lite tini jelenti: a caeni hídfő körüli súlyos harcok az éjtszakai órákig tartottak. A britek megerősítették csapataikat, úgyhogy jelenleg mintegy 12 hadosztállyal együtt 8 kilométeres arcvonalon igyekeztek áttörni a német vonalat. Caenban, amelynek déli része továbbra is szilárdan a németek kezén van, a britek nem tudtak célt nyerni,