Zalamegyei Ujság, 1944. január-március (27. évfolyam, 1-73. szám)
1944-02-05 / 28. szám
2. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1944. február 5. Hogy is áUunk a zaíai villamosítássá! ? Zalaegerszeg, február 5. A Fejérmegyei Napló egyik legutóbbi' számában olvassuk, hogy a megyei alispán hivatalos beszámolója szerint a vármegye területén egyetlen község nincsen villamosítás nélkül. önkéntelenül is felkiált az ember: óh, boldog; vármegye! De egyúttal önként is idekívánkozik a kérdés: vájjon, hogv is állunk ezzel a kérdéssel Zalában? Azonnal meg is adhatjuk rá a választ: igen rosszul, mondhatni, a legrosszabbul az egész országban. Ugyanis, mint illetékes hivatalos helyen arról ma délelőtt meggyőződtünk, a vármegye ötszáz községe közül mindössze 10 százaléka, vagyis körülbelül 50 község részesült eddig a villamosítás áldásaiban. Arra a kérdésünkre, hogy mi a további terv ezen a téren, a következő lesújtó választ kaptuk: — A minisztérium semmi hajlandóságot nem mutat a villamosítás további fejlesztésére. Egyezer tervezték, tie elmaradt. Vájjon miért? S ha nem akar semmi! se csinálni a kormány, azt hiszem, elérkezett az utolsó óra. hogy magunk nézzünk utána, hogy ez a kérdés megoldást nyerjen. Ugyanis Fejér megye legnagyobb része is a székesfehérv ári áramtermelésből kapja a világosságot, tehát magánkézből, már amennyire egy közületiét magánosnak lehet felfogni. Vájjon nem lehetne megcsinálni, vagy legalább is tervek előkészítéséhez hozzákezdeni a magunk erejéből szövetkezeti, vagy részvénytársasági alapon? A feltételek fenn állanak. Gondolkodjanak egy kicsit azok ezen, akiknek pénzük1 van. mert üzlet is van a dologban. Árpád. Révész Béla—Reiher Armin. Ruttkai György—Róthauser Miksa, Sebők Zsigmond— Stern léid Zsigmond, Somlyó Zoltán—Schvarz Zoltán. Szederkényi Anna—Klein Karola, Szép Ernő—Schön Ezekiel, Szórna házi István—Steiner Arnold, Szőlőssy Zsigmond W eingartner Zs., Tábori Piroska—Tauber Piroska. Zágon István—Fleisch 1 István. Fülöp István: Hadifogoly emlékeiből és javítást szakszerűen végez Mechanikai Gyár, Zalaegerszeg j f Kossuth Lajos-utca 15. és Iskclaköz 6 \ \ í í Egy érdekes névsor Egyik laptársunktól vesszük a következőt: Köztudomású, hogy sok zsidó származáséi író magyarosította nevét s a magyar név álarca mögé húzódva próbálja magát becsempészni a magyar olvasók táborába. Az alábbi kimutatásban közöljük a magyar nyelvű zsidó írók névsorát. Amint látjuk, még a keresztnevüket is magyarosították, ahol erre szükség volt. Abonyi Dezső—Rosenzveig Dezső, A hőnyi Gyula—Bruck Gyula, Abonyi Andor—Auster- lich Andor, Altay Margit—Gompercz Margit, Bede Job—Rosenberg Jakab, Berkes Imre— Berg Izidor, Biró Lajos—Blau Emil, Bokor Malvin—Biumeníeld Malvin, Bródy Sándor — ?, Biró Pál—Burger Pál, Csergő Hugó— Hónig Hugó, Csermely Gyula—Czeisler Juda, Dóczy Lajos—Dukes Lipót. Elek Arthur— Fischer Arthur, Ernőd Camas—Fleschicr Ezekiel. Erdős René—Waldmann Emészt ina, Farkas Pál—Wolfner Pál, Forró Pál Friedmann Pál. Földes Jolán—Fürst Jolán. Gellert Oszkár -Goldmann Oszkár, íleltai Jenő ! ler/1 Jeti, Hevesi Sándor -Hoffmann Samu, Job Dániel Ziffer Dávid, Kabos Ede -Rosenberg Rizole, Kado a Marcell—Kriesháber Mór, Kemény Simon- Kolm Samu, Kiss József—Klein Jó zseb Kólán Tamás Hermann Adolf. Kocsin áros Nándor Reich Nándor, Lengyel Menyhért- Lcíkovieh Manó, Dánielné Lengyel Laura Po! ák Laura. Mohácsi Jenő Klein Jenő, Psádai Pál- Neumann Pál. Nóíi Károly ?. Osvá.li Ernő—Róth Ey/kiel. Pék Dezső Dropper Dezső, Radó Mi tál lu h Antal, Pa lágy i Lajos Ro Reach Lipót, Pá /íor Árpád- Pikier Gondolataim ,a falu leikéből nőttek. Szívem a háború viharában töltődött meg a szeretet és magyar .becsület édes melegével. És mégis csak most, a második nagy világégés véres viharában értem meg' Proli ászkit (dió- kár hatalmas szózatát, amely ott zsibongott, ott harangozott Szibéria fagyos pusztaságain és belezengett szívünk ütemébe, kemény igazságot és egyben megnyugvást hirdető hangjaival: »Hát nem gondoljuk-e méltán, hogy az ilyen elpuhulí világban a kínnak és szenvedésnek. sőt a háborúnak is valami felsőbb missziója van, nem gondol hatjuk ~e. hogy a katasztrófák szélvészében Isten lelke jár s az tisztítja a miazmás levegőt, — hogy az forgatja a harcok szántóekéjével a kultúra boj- torjános és maszlagos ugarát erkölcsi tava- szodás alá?!« A rendkívüli idők rendkívüli erőkkel áldják meg a szíveket és erősítik, feszítik izmainkat. Ezt éreztem nap-nap után a vágyaknak is elérhetetlen távoli hazámtól, míg gondolataimon vigasztalón átvonultak e megnyugtató hangok: »Ha sorsod mostoha és élted gyönyört nem ád, Azért ne csüggedj és ne kérd a halált. Mert egy röpke pillanat elég. Míg számodra egyet fordul a kerék. Ez volt vigasz számomra, ha a csüggedés kínos köde nehezült ielkemre a magyar föld Utáni vágyódásba s ha gyengülni éreztem testemet a keserves élet nyipmása alatt. S ha esténként a nap nyugovóra szállt, könny ező szemekkel fordultam a lila esti fényben úszó égre és szemem pergő harmatán át belemosolyogtam minden vágyódásom a leomló tűzfüggö- nyön keresztül lelkem álmait:-"Nyugat felé száll a sóhaj, Gyorsan megy a gondolat; Otthon maradL szülő, testvér. Ki intézi sorsukat? Jutunk-e még háza egyszer, Honnan a sors elhozott. Felelet rá: — képzelődés — S halkan a szél suttogott. Száll a sóhaj idegenből. Szép magyar hazám felé. Itt is szólnak a harangok, De lelkem nem ismeri. Fogoly vagyok, rabló leltem, Chábarovszkban hervadok, Szüntelen csak családomról S szép hazámról álmodok. Álmaimban de sokszor bejártam /sala lan- kas dombjait. S ha jött a tavasz, otthonom virágos tájai bontakoztak ki képzeletemben. Éreztem még a vad Szibériában is, hogy a magyar föld felől a körtefa virágjainak illatát hajtja feléin a nyugati szel. Eszembe jutott drága otthonom minden 'kedvessége. A májusi virágok között minden reggel ott ült nagyapám. Deres hajjal, bánatos arccal nézett maga elé. Kemény katona volt Klapka seregéjien. Gyakran énekelt. Bánatosan, mélységes lemondással tudoll énekelni az én galambősz nagyapám: »Azt dano’ta hajdan az öregapám, Rózsa mellett szép a piros tulipán, A tulipánt magyar kislány ápolja, Kint a pusztán v adon nő fel a rózsa. Dcíibábos hortobágyi nagy pusztán. Ott nőttem fel szilaj csikó-paripán: Bevágtattam a faluba egy este, JöUöinet egy barna kislány megleste. Tulipánt tűzött föl a kalapomba, És boldogan simult a kéjt karomba: Szerelmesen dalolgatta: »kis-' páni!« Rózsa mellett szép a piros tulipán. Megzavarta boldogságunk az a hír, Hogy a haza veszélyben van. harcba hív; Kárpátokon betört már a mászkáljad, Kelj föl magyar, kezdődik a h’ddelbaddl Huszár lettem, csikósból más mi lehet, Megmutatom, mi a magyar becsület; Győzelmesen folyt le sok véres csata, boldogságra térten? azután haza. A kislányból lett hűséges feleség, Boldogságom tetejébe mi kell még? Menyegzőkön csak azt húzza a cigány: Rózsa mellett szép a piros tulipán«. A tulipán szelíden bófingatott a májusi szélben... Nagyapám ölébe vett s mosolyogva beszélt a légi jó időkről. A zalai betyárvilágról. Na«y szemekkel bámultam jóságos me- selő .arcát. Szeretettel simogattam meg hófehér haját. S míg reszkető kezével cirógatta arcomat, kisiklottam öléből a virágok közé. Egy szál piros tulipánt adtam jutalmuk Visszaemlékező boldogsággal pergette ujjai között. Az egyenként hulldogáló szirmok piros, nagv jó- ságszívének elajándékozott szirmocskái voltak. A hosszú, sovány tulipánszár is kiesett a földre. A hajdan vígan daloló lélek nem sok idő múlva v isszahnnyatlott a maga árnyékába. A vígság és sírás olyan az ember életében, mint a nemzetek történetében a háborúiéi mosolygó béke, amelyben a gonoszság elbukik, az igazság pedig boldogság-szirmokat szór a lábunk elé. * Füstmester A frankfurti Bauer kávéház falfestményeit llans Thoma készítette 18í)6-bun, azonban mivel a vendégek nemtetszésüket nyilvánították, elfedték őket és hosszú éveken keresztül így voltak. Amikor évek múltán ü (képeket ismét feltárták, a kis kávéház nagyi művészi esemény színhelyévé vált. amely alkalommal maga Thoma mester is ellátogatott a kávéházba, hogy meglátogassa, képeit. — Rendkívül éh czíem a képek harmonikus színeit, amelyeket a kávéház füstös levegőjének köszönhetek, — mondja a mester emlékirataiban. — a képek ebben az állapotukban sokkal jobban tetszettek nekem, mint akkor, amikor megfestettem őket. Nemsokára hozzámlépett egy hírlapíró és benyomásaim iránt érdeklődött. — Hja, kérem. — feleltem — a képek (nem sikerültek volna olyan jók ha Füstmester nem segített volna. , Másnap a következő hírt olvastam az újságban s »Mini ismeretes, azon emlékezetes képeket Tho^in mester nem egyedül lesiette, hanem a híres fés tőprofesszor Füst segítségére volt azok megfestésénél.
