Zalamegyei Ujság, 1942. október-december (25. évfolyam, 221-294. szám)

1942-12-22 / 288. szám

KaLAIOGYBI újság ©Tiapi fíireíí Meggyilkoltak egy letenyei gazdát a részeg legények Hirdetőinkhez! Felhívjuk ifim tisztelt Hirdetőinket, hogy a nagyobb példányszámban meg je lesi») karú- etojiyi számba szánt hirdetéseiket legkésőbb holnap, szerdán délig szíveskedjenek szerkesz­tőségünkben leadni, mert azokat technikai okok miatt később már nem tudjuk elhe- ÜJyezni. — Az újévi hirdetéseket december 30 -án estig vesszük fel. Ezek a szokásos for­mában telefonon i» feladhatók. Megdöbbentő gyilkosság történt szomba­ton este Letenye községben. Hodorányi ré­szeg legények meggyilkolták ifjú Rácz Mi­hályt. A legények az öreghegyen mulatoztak, majd Letenyén keresztül indultak haza. Út­közben összevesztek es nagy kiabálásba csap­tak. Éppen ifjú Rácz Mihály háza előtt akasz- kodtak össze éktelen lármával, amire a fiatal gazda kilépett és eloszlatta okét. A legények közül kettő erre borosüveget vágott Rácz Mi­hályhoz, majd egy harmadik nyakonszurta, aminek következtében a helyszínen meghalt. A gyilkosságtól a legények megrémültek és elszaladtak, a csendőrök azonban kerékpárra kaptak és a Mura-hídnál valamennyit elfog­ták. Beszállították őket a nagykanizsai ügyész­ségre. Ifjú Rácz Mihály gazda egyike volt a község legérdemesebb gazdáinak. — Zalaegerszegi éjféli misék. A zalaege- ®»egi Szent Magdolna plébániatemplomban éj­félkor, a szokott időben, míg a ferences plé­bániatemplomban csütörtökön délután 6 éra­kor lesz az éjféli mise. — Adományok a sebesülteknek. Gabi a István festékkereskedő egy darab feldíszített karácsonyfát, a novai elend iskola tanúiéi' dohányt és cigarettát, Kondor József 6 és fél liter bort, Mesterházy Jenő földbirtokos 110, Kámán Attila 28, Holczer Jenő bőrnagy- kereskedő 20, Bődey Gyula bornagykereskedő pedig 108 liter bort juttatott el a sebesült honvédekhez. Alsónemesapáti község leventéi aszaltgyümölcsöt és kalácsot küldtek a sebe- hesiilt katonáinknak. — Szilveszteri tea a MANSz-ban. A Mansz zalaegerszegi csoportja saját székházában szil­veszteri teaestéi rendez, amelynek tisztajöve­delmét a sebesült katonák segélyezésére for­dítják. A belépőjegy egyúttal tea-jegyül is •zolgál. — Lakást kérünk a sebesültek hozzátar­tozóinak. Lapunk hasábjain már ismételten! felhívtuk a város lakosságát, hogy adjanak lakást a sebesült honvédek hozzátartozóinak. Most. a karácsonyi ünnepek alkalmával sok­kal többen jönnek, mint eddig, s így sokkal több lakásra is van szükség. Felhívunk te­hát mindenkit, aki csak teheti, akár egy sar­kot is engedjen át a katonáknak, természete­sen illő fizetés ellenében, hogy az itt-tartózko- dás ideje alatt minden katona hozzátartozó­jának legyen szállása. — Karácsonyfa ünnepélyek. A zalaeger­szegi fogház karácsonyfaünnepélye 23-án, a Szent József Otthon karácsonyfa ünnepélye pedig 24-én délután 4 órakor lesz, míg a sebesült katonák részére 24-én délután 3 óra­kor osztják szét a karácsonyi ajándékokat! — Az Emericana zalaegerszegi kon vent je. Mint röviden jelentettük, vasárnap este össze­jövetelt tartott Ferenczy Zoltán kereske­delmi iskolai igazgató, prior elnökletével. Az összejövetelen Ivánfi János gimnáziumi igaz­gató »Az Emericana és a mai magyar élet» címen tartott előadást. Megkapó szavakkal; vázolta az ifjúság helyzetét, vágyait és törek­véseit. A hívatott pedagógus megfigyelésével mutatott reá, hogy ma éppen olyan nagy szük­ség van az ifjúság szellemi irányítására, mint 1920-ban, amikor az Emericana megalakult. A család, haza és a kötelességteljesítés érté­kelésében szükség van az ifjúság összefogására olyan egyesületben, ahol a szilárd valláser­kölcsi alapon hitet kap és irányítást az esz­mék zűrzavaros forgatagában. Á szellemi irá­nyítás mellett pedig anyagilag is a fiatal­ság mögött all es a napi gondoktól mentesíti a tanulni vágyó egyetemi fiatalságot. A zala­egerszegi kon vent a maga erejéből évről-évre segíti városunk egyetemista és főiskolás fiatal­ságát. Az elmúlt hónapokban 200 pengőt utalt ki vizsgadíjakra. Ferenczy Zoltán prior sokat fáradozik azop, hogy a társadalomban megfe­lelő tábort teremtsen az emericánás gondolat­nak ós ezen keresztül hathatósabb segítséget nyújthasson az egyesület az idegen városban gondok között tanuló fiainak. Megérkeztek a szebbnél-szebb nő! k&hű,­bundák és re^ek női ruhák Tóth Gyük ’Jlvfcíbáyába. 35 pár cipőt és 110 szeretetc osztottak ki a Karácsonyfa Egylet ünnepélyén A karácsonyi ünnepélyek során tegnap délután 3 órakor a Karácsonyfa Egylet ren­dezte meg szokásos karácsonyfa-ünnepélyét és a szeretetcsomagok kiosztását. A bensőséges ünnepélyen megjelent dr. vitéz Tamásy Istvánná, az egyesület elnöke, számos tag és a gyermekek nagy serege. A hangulatos karácsonyi ünnepélyt a Hiszekegy' elmondásával vezették be, majd P. Hársli- gtethy Viktor ferences házfőnök mondott nagy­hatású, gondolatokban gazdag beszédet a ka­rácsony jelentőségéről. Szavalatok és énekszá­mok után került sor az ajándékok kiosztá­sára, amelynek sorárt 35 pár cipőt, 35 kislány- ruhát, 2 fiúöltönyt és 110 Szeretetcsomagot osztottak szét az arra rászorulók között. A tagok áldozatkészsége folytán sikerült biztosítani az egyesületnek az idén is, hogy a szokott karácsonyi ünnepélyt megrendez­ze és azon a mai háborús viszonyok között is jelentős és értékes szeretetcsomagokat és ru­házati cikkeket a szegény gyermekek között szétoszthasson. FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ — Karácsonyi ünnepély az óvodában. A Wlassich-utcai ovodisták hangulatos karácso­nyi ünnepélyt rendeztek dr. Péterfyné Fatér Klára ovonő betanításában. A termet egészen megtöltötték a szülők, az érdeklődők és a gyermeksereg. — Káposzta- és zöldségfélék helyi leg­magasabb árának megáilapításia. A Közellátási Miniszter rendelete alapján Zalaegerszeg me­gyei városra vonatkozólag 1943. évi december hó 22-től kezdődő hatállyal a káposzta- és zöldségfélék legmagasabb fogyasztói árát a polgármester a következőkben állapítja meg: A fejeskáposzta 26, kelkáposzta 34, sárga­répa I. r. 28, II. r. 24, petrezselyem I. r. 48, II. r. 40 fillér kilogramonként. — Az ötvenéves embereknél reggelen­ként felkeléskor egy félpohár természetes »Fe­renc József« keserű víz könnyű bél ürül est, ki­elégítő gyomoremésztést, jó étvágyat és nyu­godt alvást biztosít s így a közérzetet gyak­ran igen kedvezően befolyásolja. Kérdezze meg orvosát! — Szabadlábra helyezték Dörgönvc Fe renc zalakarosi lakost. Hírt adtunk már arról, hogy a zalamemyei malomban közellátási visszaélések történtek, amelynek mindkét fő- biunöset a nagykanizsai főszolgabíró internálta. Most azutan Dörgönve Ferencet védőjének elő­térj esztesere szabadlábra helyezték, ügyében néhány napon belül történik végleges döntés. Hagyma és fokhagymla termelői árá­nak megallapitasa. A Közellátási Miniszter 1943. évj február hó ! -re megállapított vö­röshagyma es fokhagyma árakat már 1942. évi december hó 15-én érvénybe léptette az­zal, hogy ezen arak a gazdasági év végéig érvényesek. Ezek szerint a termelői árak a következőkepen alakulnák: Vöröshagyma ma­kói *9.50 mázsánként, 20 fillér kg-ként, vö­röshagyma egyéb 18.20 mázsánként, 18 fil­lér kilogramonként. Fokhagyma I. r. 64.50 mázsánként, 65 fillér kilogramonként, fok­hagyma középminőségű 55 pengő mázsánként es 55 fillér kilogramonként. A tisztviselőnők szíve is megmozdult Az Asszonyszövetség kapta a következő levelet: 1942. háborús karácsonyán, amikor szerte a világban és • szerte a mi hazánkban is, olyan sok minden hiányzik az illatos fenyőfák alól, úgy érezzük, csupán egy, valami válto­zatlan: a szeretet. De ez a szeretet mindent pótol. Csodát tud tenni: a semmiből is valamit teremteni. örömmel köszöntöttük az Asszonysz'övet- ség szeretetéből fakadt elgondolást, amellyel sebesült katonáinknak akar kellemes és bol­dog karácsonyi ünnepeket szerezni és kész­séggel felajánljuk segítségünket e feladathoz. Mi, a zalaegerszegi városháza tisztviselő- női, komoly és felelősségteljes munkánk mel­lett is ki akarjuk venni részünket az öröm­szerzés nagy és szent feladatából, ezért el­határoztuk, és most szeretettel jelentjük: az Asszonyszövetség által rendezendő honvédkór­házi karácsonyba bekapcsolódunk olyan for­mán, hogy 3 kórterem karácsonyfájának fel­állítását és feldíszítését vállaljuk. Tudjuk, hogy ezzel csak keresztény ma­gyar női kötelességünknek teszünk eleget, de örömmel és szeréttel teszünk: Hazánkért, se­besült hőseinkért, a karácsonyi kicsi Jézus mo­solyáért. ' * * * , : \ Az Asszonyszövétség megindultan mond köszönetét a városháza hazafias hölgyalkalma- zottainak és felkéri a Jókai-utcai kisegítő hadikórház karácsonyi ünnepelve megrende­zésére. Jakabffy Antal földbirtokos fogadja kö- szönetünlcet a hozzánk juttatott 30 pengőért. S iMcndeBfnap a H & r* v & t Ir EI @ m é> közkedvelt prímás zenekarával muzsikál. | A zongoránál Ön B ái r & gts 9? é sí é 1 ' zongoraművésznő. I '

Next

/
Oldalképek
Tartalom