Zalamegyei Ujság, 1942. január-március (25. évfolyam, 1-72. szám)
1942-01-28 / 22. szám
4. ZALAMEGVEI ÚJSÁG 1942. január 28. cTíapi fíirefí — Prohászkáérí. Székesfehérvárott megalakult a »Prohászkáert Egyesület« Prohaszka Ottokár püspök boldoggaavatasanak kieszközlésére. A boldoggáavatást szorgalmazó bizottság elnöke csitári Csitáry Emil, Szekesfeher- vár főispánja, társelnökei Schütz Antal dr. egyetemi tanár és nemes Bangha Imre altábornagy, alelnökök Csikós Andorne, a székesfehérvári katolikus nőszövetség elnöke, Maron István tanügyi főtanácsos, Tóth László kormányfőtanácsos és Wünscher Frigyes dr., a Hangya vezérigazgatója. — Plébániahivatal átadása. Szabó Sándor sümegi esperesplébános a napokban adta át az elhalálozás folytán megürült mihályfai plébániát Koloszár István, volt tabi plébánosnak, aki a mihályfai plébániát kinevezés, illetve áthelyezés útján nyerte el. — Vasvári plébánossá Grősz József megy éspüepök a soproni perjellé kinevezett 1*. Jeney Ráfael helyébe a tartományfőnök előterjesztésére P. Gopcsa Atanáz eddigi vasvári káplánt nevezte ki, aki zalaegerszegi diák volt. P. Gopcsa Atanáz már hosszú évek óta káplánkodik Vasvárott. Vasvár katolikus társadalma már régen a szívébe zárta és most boldog örömmel fogadta a legfelsőbb főpásztori elhatározást, amellyel P. Gopcsát a plébánia élére állította. — Városi közgyűlés. Zalaegerszeg racf yei város képviselőtestülete pénteken, január 1-én, délután 4 órakor közgyűlést tart. — A Noire Dame iskolákban csütörtökön, január 29-én ismét megkezdődnek az előadások. — A Katolikus Kör egyetlen tea-estje a Kör és a Kummer kávéház összes termeiben nem január 31-én, mint hirdetve volt, hanem február 1-én, vasárnap este 8 órakor lesz. Záróra hajnali 3 óra. Belépődíj 1 pengő. Öltözet :utcai. — Be kell jelenteni a rendőrségen e hó végéig azokat a fiúkat, akik 12. és azokat a leányokat, akik 16. évüket 1942-ben töltik be. — Honvédeink köszöneté az ortaháziak- nak. Az ortaházai körjegyzőség szeretetcso- magokat küldött az idegenben lévő zalai honvédek részére. A csomagok megérkezte után Vizsy Károly körjegyző a tábori postán levelet kapott, amelyben a zászlóalj parancsnok többek között ezeket írja: »Jóleső érzéssel tölt el bennünket, idegen országban lévő katonákat, a testvéri szíveknek, a hazai főidnek ez az üzenete. Köszönöm a küldött karácsonyi szereteíadományokát, gondos kezeknek munkáját, amelyekben lelkűket küldték el s ezzel a magyar karácsony fényét emelték, örömét még bensőségesebbé tették. Egyben kérem Főjegyző urat, hogy köszönetemet minden egyes ajándékozónak tolmácsolni szíveskedjék. Nékik még külön fogják megköszönni az\ajándékot azok, akik azt elnyerték«. — Adományok a Láthatatlan Vacsorára: Németh László nagykereskedő 10, Nemzeti Hitelbank 5, Pelim József prelátus, LángNán- dorné 3—3, Fehér János dr. főszolgabíró Tapolca 2, I ícbenstreit Jenő, v itéz Nyilassy Ferenc, Vida Sándor dr. járásbíró Komárom, Nika Ferenc, Ekler Sándorné, Lakatos István és Fia, vitéz Páll Miklós Bánokszentgyörgy 1.50—1.50, Marton Ignác, Hrabovszky .1 enőné, Kerekes Jolán, özv. Regős Istvánná, özv. Fülöp Benedekné 1—1 pengő. — Tanulmányi segély címén 4960 pengőt osztottak ki, mint a vallás- és közoktatásügyi miniszter ajándékát az alsólendvai polgári iskola szorgalmas tanulói között. Segélyben 27 tanuló részesült. A kiosztás ünnepélyes keretek között történt. — Női szabászat! tanfolyam nyílik meg február elején a zalaegerszegi ipartestűleten. — Tűz volt a perlaki szem kórházban. Vasárnap hajnalban a perlaki szemkórházban tűz ütött ki, amit a megjelent tűzoltók vízhiány miatt a padláson lévő hóval oltottak el. A hatósági vizsgálat megállapította, hogy a tüzet a padláson hagyott parázs okozta, amely- lyel a ház vízvezetéki csöv eit olv asztotta egyik kórházi altiszt. — Internálás! eljárás indult Erszényi (Rotschild) Béla dr. nagykanizsai ügyvéd ellen, akit a rendőrség őrizetbe is vett. — Padlástűz. Tobak Gyula bazsi községi kézbesítő zsupíedeles lakóházának padlása kigyulladt és fojtó füst áradt a szobájába. A család segítségével sikerült a már égő gerendákat és szalmatetőt hamarosan eloltani. A tüzet a kéményből kipattant szikra okozta. Olcsón női bundát, kabátot és ruhát Tóth Gyulától. Gyönyörű férfi és női szövetek. — A régi rum- és likőrengedélyek bevonása fokozatosan megtörtént s egyidejűén kiadásra kerültek az űj engedélyek is, amelyeket most továbbiakkal egészítenek ki. A pénzügyigazgatóságok számos kérelem ügyében szakvélemény-adásra szólították fel a területükön működő iparkamarákat. Ugyanez az eljárás érvényesül az újabb szeszárűnagyke- reskedői engedélyek kiadásánál is. Itt az engedély kiadásának előfeltétele, hogy a nagy- kereskedők évi száz hektoliteres szeszf’orgal- mat biztosítsanak. Az új engedélyek úgy az iparban, mint a nagykereskedelemben rövidesen kiadásra kerülnek. Tavaszi női ruhakelmék legszebb divatszínekben raktárra érkeztek. Schütz Áruház. — Pezsgőtolvajok Siófokon. Szentgyörgyi Ede dr. budapesti gimnáziumi igazgató újsiófoki villájának pincéjéből nagyobb meny- nyiségű pezsgőt és csemegebort loptak el. A nyomozás kiderítette, hogy Vízhányó Ferenc és Bakonyi Pál büntetett előéletű siófoki műszerészek követték el a lopást úgy. hogy kétágú póznára zsákot kötöttek, azzal benyúltak a pinceablakon az üvegeket tartó állványig s ugyanakkor a másik társuk kampósbottal belerántotta az üveget a zsákba. — Árdrágító mészárosmester. Scher- mann János zalaegerszegi mészárosmester ellen még hónapokkal ezelőtt több feljelentés érkezett árdrágítás bűntette címén azon az alapon, hogy a borjúhúst és a zsírt drágábban adja a rnakszimáiis árnál. A rendőrség hosszú ideig nyomozta az ügyet és rájött arra is, hogy Schermann a hústalan napokon is árusít húst és kihasználja a liúsfo-i gyasztás tilalmas napjait arra is, hogy magasabb árakat kérjen a kiszolgáltatott húsfélékért. 805/1941. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Dékánfalva község (Muraköz) 913 kát. holdat kitevő vadászterületének jogát 1942. évi február hó 1-én körjegyzői irodában délután 2 órakor megtartandó nyilvános árverésen 1942 évi augusztus hó 1-én kezdődő 6 egymásután következő évre a legtöbbet ígérőnek bérbeadja. Kikiáltási ár 30 pengő, bánatpénz 3 pengő. Árverési feltételek a hivatalos órák alalt megtekinthetők a körjegyzői irodában. Elöljáróság. 805/1941. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Muraújfalu község (Muraköz) 1070 kát. holdat kitevő vadászterületének vadászati jogát 1942. évi február hó 2-án a községházán délután 2 órakor megtartandó nyilvános árverésen 1942 évi augusztus hó 1-én kezdődő 6 egymásután következő évre a legtöbbet ígérőnek bérbeadja. Kikiáltási ár 50 pengő, bánatpénz 5 pengő. Árverési feltételek a hivatalos mák alatt megtekinthetők a körjegyzői irodában. Tüzelőjét a les Németh tüzelő és építkezési szerezheti be. Megbízható pontos kiszolgálás. [előnyösebben József snyagkereskedőnél Kossuth L. u. 62 Telefon 226 Épületfa, metszettáru, asztalosáru, mész, cement, terméskő, szigetelő és fedéllemezek, stokaturnád stb. Tűzifa Kőszén Brikett Kox és Kovácsszén ©Tilm-ózinfíáz KISMAMA. Bemutatja az Edison mozi csütörtökön és pénteken 5, 7 és 9 órakor. Az egyik newyorki árúház játékosztályának feltűnően szép, platinaszőke kisasszonyát játsza Ginger Rogers, aki a karácsony előtti hajnalon egy rugdalozó kisbabát talál az árúház lépcsőjén. Ez a kisgyerek azután fantasztikus bonyodalmak után elvezeti az áruházi kisasszonyt és fiatal főnökét a szeriemhez és a házassággal végződő heppiendhez. Ginger Rogerset eddig úgy szoktuk meg. mint Hollywood ördöngős lábú táncos sztárját. Most kiderül róla, hogy milyen Tcitűnő vígjátéki — és, ha kell — drámai színésznő. . A művésznő, úgylátszik, teljesen szakított a múlttal, nem hajlandó többé táncosfilmben fellépni, bebizonyítja, hogy ő — színésznő a gáton! Annyira azonban nem tudja megtagadni múltját, hogy legalább egy táncszámot ne csempésszen a vidám mese fordulatai közé. A film mulatságos és vidám fordulatokkal zsúfolt cselekménye az árúház játékosztályán pereg le. Itt civakodik sokszor a kisasszony és a Tűnök úr és itt szabadítja ki Donald kacsa, Walt Disnev mester híres rajzfigurája a bonyodalmak útvesztőjéből a két. szerelmest. Donald kacsát eddig mindig csak rajzos filmek mesealakjai között láttuk, most azonban »kilép az életbe« és a »Kismama«- ban nevetteti meg a közönséget. SÜMEGI MOZI A sümegi Apolló hangos filmszínház január 28-án, szerdán este 9 órakor mérsékelt helyárakkal a francia filmgyártás gyöngyót mutatja be: A szerelem gyöngyei. Felejthetetlen filmalkotás 12 felvonásban. Irta és rendezte Sacha Guitry. Főszereplők: Sacha Guitry, Ermete Zacconi és Ja- culine Delubac. Kísérőfilm: Fox híradó és kultúrfilm. cflprófíiróetésefí Ügyes fiút kifutónak felvesz a Zriayi nyomdaipari r. t. Eladó a Kisfaludi-utca 15 számú ház. Bővebbet Bethlen Gábor-utca 18 szám alatt. Eladó ház Arany János-u. 30 szám alatt. Cím a kiadóban. Eladó 13 kát. hold tölgyardő. Cím a kiadóban. FetoMt kiadó: GAAtISTTA Mi fttvAa.