Zalamegyei Ujság, 1941. október-december (24. évfolyam, 223-294. szám)

1941-10-08 / 229. szám

4. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1941. október Gyilkossági kísérlet után menekülés közben petróleum­mal leöntötte és meggyujtotta magát egy legény Takács János alkalmi munkás hosszabb idő óta ismeretségben volt Biczó Mária szent- jakabi leánnyal, akit el is akart venni. Egy­szer azután valamin összevesztek és haragos viszony állott be közöttük. A napokban Ta­kács a falu határában várakozott a leányra, aki anyjával a szőlőből tért haza és kérlelem kezdte őt. Szóváltás közben az anya félre­lökte a legényt, aki előrántott egy nyolclövetű revolvert és háromszor a leányra lőtt, aki nyomban összeesett. Takács elmenekült, de feljelentésre a csendőrök üldözőbe vették. Me­nekülés közben főbe akarta magát lőni, a revolver azonban csütörtököt mondott. Ha­zaérkezve egy kanna petróleumot kapott fel s továbbmenekülésében a petróleummal le­öntötte magát és ruháját meggyujtotta. A csendőrök már közelébe értek, amikor egy vizesárkon át akart ugrani, de megbotlott, az árokba esett és égő ruháját a víz eloltotta, így azután a csendőrök kezébe került, akik megbilincselve vitték az őrsre. Kihallgatása­kor azzal védekezett, hogy azért akarta agyon­lőni a leányt, mert az anya ellenezte házas­ságukat s azért akart öngyilkos is lenni. Szán­dékos emberölés kísérlete miatt előzetes le­tartóztatásba helyezték. A súlyosan sérült le­ányt a nagykanizsai kórházban ápolják. Milyen legyen a gyümölcs­és zöldségtároló? A gyümölcsöt zöldséggel együtt tárolni nem szabad, mert a gyümölcs minden szagot magába vesz és a zöldségfélék sokkal romlan­dóbbak, — szennyesebbek is — semhogy együtt tárolhatók lennének. Azonban úgy a gyümölcs-, mint a zöld­ségfélék tárolására egyformán alkalmas he­lyiséget építhetünk és a tárolás feltételei azo­nosak. A tároló legyen olcsó, különösen, ha a zöldség raktározására szolgál. Legyen jó hő­szigetelő és jól levegőzhető. Rendesen földbe süllyesztjük, mert a mé­lyített tároló hőmérséklete egy enletesebb. Ter­mészetesen csak olyan helyen süllyeszthetjük a földbe, ahol a talaj száraz és a talajvizet nem érjük el. Legalább 1 méter mélyre sül­lyesztjük, de lehet 1.5 méter mély is. A földbe érő rész faanyagot ne tartal­mazzon, tehát oszlop stb. ne érjen a földhöz, mert dohosodik és az ilyen épületbe gyü­mölcsöt nem szabad rakni, mert a szagot be­veszi. A falazás legyen vastag, vagy üreges. A padozat salakozott, döngölt vagy cement legyen, ugyanúgy a födém fedéséhez is sa­lakot használjunk és ne alkalmazzunk törekes agyagot, földet, mert az egerek belefészkel- Jiek. Minden vakolás olyan legyen, hogy ott az egér meg ne bújhasson, mert az egér nagy kártevő a raktárban. A tető lehet nád is, azonban a déli ol­dalon meghosszabbítjuk csaknem a földig,hogy a napsugár a tároló oldalfalát sohase érje. Több baj van ugyanis az őszi és tavaszi me­leggel, mint a téli hideggel. Ajánlatos ár­nyékadó fákkal is körül ültetni. Ügyeljünk arra, hogy a bejárónál záporeső be ne foly­hasson. Az ajtó inkább széles, mint magas le­gyen, jól mondhatni, tökéletesen zárjon. Az ajtó előtt zárt előtér legyen külön ajtóval, hogy belépésnél a külső levegő a helyiséget közvetlenül ne érhesse. Az előtérből nyíló ke­mencét is építhetünk, amely szükség esetén gyengén befűthetünk. Az elmondottakat majd minden tároló­nál be is tartják, a szellőztetés megoldása azon­ban tökéletlen. Nem ablakokra van szükség, az legfeljebb csak a világítás célját szolgálná A" szellőztető berendezés lényege, hogy a pá­rás és meleg levegőt elvezetni, a hideg le­vegőt viszont bevezetni tudjuk és ezt szabá­lyozhassuk'. Ezért kívül a föld színénél vannak a szel­lőző nyílások, amelyeknek kürtője a falban halad be és le a tárolónak a padozatáig, ez­zel szemben a mennyezeten is szellőző kürtők vannak, amelyeken át a meleg és párás levegő távozik el. A nyílások mindkét esetben sza­bályozhatók és teljesen el is zárhatók. A gyümölcs sok párát fejleszt, a zöld­ségféle pedig különösképen, ezt el kell ve­zetni. ősszel, amikor a gyümölcsöt berakjuk, az a baj, hogy túlmeleg van, ami a gyü- mölcsérést sietteti, ilyenkor a tárolónak lehű­tése a nehéz. Hajnali órákban: hűvös idő­ben szellőztetünk, télen pedig, ha hideg van — megfordítva — envhébb időben. A belső és külső levegő hőmérsékletét és páratartal­mát állandóan figyelni kell, mert a szellőz­tetést ehez kell szabni. A belső berendezés legyen elmozdítható, illetve hozzáférhető. A gyümölcsöt legjobb egy­másra rakható ládákban tartani. Káposztát lábakra helyezett deszkaalapon, prizmába rak­\ h elvi ség legyen tiszta, minden idegen anyagtól mentes és használat előtt alaposan kénezzük ki, a falakat, deszkanemut boidoi lével permetezzük be. , Dr. Jeszenszky Árpád. iWWffMWWA***************** EDISON MOZI POSTAMESTER Szerdán, csütörtökön az Edisonban. ^ Puskin híres novellájából készült a Alro, amelynek címszerepét Heinrich George, ane- met filmjátszás hatalmas egyénisége alakítja. A filmben döbbenetes, oroszosán mély jelene­tek sorakoznak, amelyek egyaránt dicsérik a rendezést, a színészi játékot. Orosz lélek va- rázsolódik a vászonra, fájdalmas, kissé tu­nya, de mindig emberi és megható. A film tárgyát a művelt világ többé-kevésbé ismeri, hiszen Puskin novelláját iskolakönyvekben is­mertetik, mint tökéletes nov ellát. Ebből a no­vellából csak ilyen filmet volt szabad csinálni Ilyen művészit és izgalmasat, amely tökélete­sen filmszerű: gyorsan történnek az események és izgalmas maga a légkör, a környezet. A filmnek nagy a sikere. Üzemben lévő jéggyár eladó, vagy bérbe­adó. Cím a kiadóban. Felelős kiadó: GAALISTVÁN ♦ Elegáns női kabátok és bundák ♦ _____ _______________________♦ sz ép választékban kaphatók ♦ SSéizült ff Zrínyi Nyomdalpár Rt. gépein, Zalaegerszeg, Széchfenyí-tér ft. Nyomdavezető: Ga6I István,

Next

/
Oldalképek
Tartalom