Zalamegyei Ujság, 1941. április-június (24. évfolyam, 74-146. szám)
1941-05-28 / 120. szám
1941. május 28. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 3. József helybeli kántoiianílő bevezető beszédében köszöntötte a szépszámú zarándok seregei, hangoztatva, hogy hőseinkkel együtt! felszabadult magyar testvéreinket is ünney peljük, mert ők is hősök. Jlösei az idegen uralom alatt élt 22 esztendőnek. Ezután az iskolásgyermekek és leventék szavalatai következtek. Ezt követte Tóth Péter gönlérhá- zai malom tulajdonos beszéde. Majd Nemes István plébános mondott 'tartalmas, gondolatokban gazdag beszédet a hősökről. A szép ünnepség a hősökért mondott imával, a Szózat és a Himnusz eténeklésével ért véget. Délután a gáfcorjánházaj ifjúság színlelőöt éve működik már a magyar értelmiségi ifjúság önkéntes in un ka&olgá! api. amelynek hivatása és célja, hogy jellemszilárd, edzett, egészséges, bajtársi érzelmektől és lángoló hazaszeretettől áthatolt férfiakat és nőket adhassanak a magyar hazának. A főparancsnokság ezidén i l férfi és 30 női, összesen 44 munka tábort állít föl a nyár folyamán. Az első hét férfi munkatábor június 23- 24. és 25-én kezdődik és augusztus 2-án fejeződik be; a ‘második hét férfi munkatáborba a bevonulás augusztus 5., 6. és 7- én, a leszerelés szeptember 15-éig lesz. A 30 női munka tábor június 16- és szeptember 25. között, egymást követő három időszakban kerül felállításra és időszakonkint 10— 10 munkájából’ működik. Az önként vállalt munkaszolgálati kötelezettség az if jaknál 6 hét, a hajadonoknál egy hónap. A munkatáborban csak azok az ifjak vehetnek részt, akik behívásuk idejéig’ legalább középiskolai érettségit, vagy ezzel Egy kőmivessegédnek kettészelt holttestét találták a zalaszentiváni vasúti hídnál Ma a hajnali órákban a zalaszentiváni vasúti híd mellett Tóth (Lovas) Ferenc, 30 éves zalaszentiváni kőművessegédnek szörnyen ösz- szeroncsolt holttestét találták meg. A szerencsétlen ember testét a vonat kerekei teljesen kettészelték. Tóth (Lovas) Ferenc, amint mondják, tegnap Zalaegerszegen járt a bíróságon és azóta nem látták. A nyomozás a szerencsétlenség okának kiderítésére a legszélesebb körben megindul L. Legújabb Roosevelt tegnapi rádióüzeneiében kijelentette, hogy Amerika még jobban felfagy verzi magát és fegyveresen is segítségére siet, ha kell, Angliának. i A tokioi lapok hosszabb cikkben számolnak be a japán kultuszminiszter tegnap délutáni parlamenti beszédéről. A kultuszminiszter beszédében a következő kijelentéseket tette: A világ sohasem állott nagyobb válság előtt, mint most. A helyzet kulcsa Washingtonban van. Ha Washington háborút határoz el, akkor a világ civilizációjának vége van. A demokrata és plutokrata világ kultúrája ugyanis elavult, új rendet csak a tengely teremthet. Japán tagja a tenge’iyszö- velségnek és tudni fogja a 'kötelességét. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem kedves vendégeimet és vevőimet, hogy telefont szereltettem fel. Telefonom száma : 378. Szíves megkeresést kér BŐDET GYULA vendéglős és sörkereskedő. Zalaegerszeg. adással kedveskedett a Rászabadult testveire k nők. Az előadáson amelynek erkölcsi és anyagi sikere jgen szép volt — megjeleni a környék intelligenciája és igen szépszámú közönség. A tiszLa bevételt a revíziós templom felszerelése javára fordítják. öt órakor litánia volt a zarándokok részére. Utána Nemes István plébános rövid szentbeszédben továbbra is a Szűzanya tiszteletére cs sziénetetére buzdította őket. Majd azzá! a fogadalommal távoztak, hogy e 'hálaadó zarándoklatot minden "év május utolsó vas ár na pján , megismétlik egyenrangú végzettséget mutálnak föl és olyan hajadonok, akik sikerrel végezték cl a közéi) fokú iskolák négy Osztályát. Férfiláborok helye valószínűen Tihany. Rimaszombat (új Rima-meder ásása . Botrány (belvízlevezető csatorna készítése ), Erdély (főleg útjavítások). A női munkaláborok fele Erdélyben, fele pedig a Felvidéken lesz. A munkaszolgálatos ifjak szétszedhető és felállítható 12 személyes fabarakkokban, a női munkatáborok nagyobbára isko’ákban nyernek elhelyezést. A munkatáborok ruházatáról (egyenruha) mind a nőknél, mind a férfiaknál a főparancsnokság gondoskodik. A munkatáborok étkezése mintaszerű s minden munkaszolgá- latos még napi 20 fillér zsebpénzt is kap. A táborozás oda- és visszautazási költségeit a főparancsnokság viseli. A munkaszolgálatosok a tábor időtartamára betegbiztosításiban is részesülnek. A visszatért délvidéki részek nagysága Magyarország az 1920 június 4-én »elfogadón békeparancs érielmében 21.071 négyzetkilométer területei volt kényleien átengedni Szerbiának. Ebből a terűiéiből: Mura- mellék (Prekmurje), vas-zalai részek 950, Muraköz (Medjimurje). 775. Baranyai háromszög 1214, Bácska 8755, Bánság 9380 négyzetkilométer. A Bánság nagyobbik része Oláhországnak jutott A most visszatért területek nagysága — a Bánság még nem tért vissza — 11 694 négyzetkilométer. Franck Henrik Fiai. Rl. legutóbb tar- | tolt közgyűlésén cégnevét >>Franck Kávészer Művel: Részvgnytársmáge-r9i változtatta, mert régi cégneve ina már nem fejezi ki a vállalat igazi terjedelmét. Az utóbbi évtizedben ugyanis mo- sonszentjánosi telepe Európa legna- | gyobb teljesítményű cikóriakávé gvá- 1 rává fejlődőit. x\. Felvidék visszatérés 1 se kor viszont a vállalat magába ol- I vasztotta a hatalmas kassai gyárat De I az évrőkévre történt építkezések út- 8 ján budapesti üzeme is nagy terje- 1 delmű iparteleppé növekedett Ez a közgazdasági szempontból is [ igen jelentős térhódítás nemcsak a I oégnévváltozlalást tette indokolttá, de § örömére szolgálhat mindenkinek, aki | szívén viseli a magyar előrehaladás '& ügyét. § ■MHaumreaaii ......will III« II iiiCKanaai ■ir^rwmnBwt—aun jukiilji—iüuiu i, A KÖNYVNAPI KÖNYVEK képes árjegyzékei megérkeztek és díjtala.mil állanak kedves előfizetőink rendelkezésére. Kérjük, hogy a jegyzék alapján megvásárolni szándékolt könyveket a zavartalan szállítás érdekében még a könyvanp előtt jegyeztessék elő a Zrínyi könyvesboltban. c)tapi fíirefi — AZ ORSZÁGOS MAGYAR SAJTÓK AM A RA, hogy a rendkívüli nehézségeket némileg enyhítse, amelyek a lapkiadásra a háborús viszonyok folytán hárulnak, kénytelen volt egyes megtakarítási rendelkezéseket hozni, amelyek minden lapkiadóra nézve kötelezőek. Ezek szerint a budapesti és vidéki sajtónak egyaránt megtiltotta tisztelet példányok adáisát, valamint eltiltotta a lapkiadókat bárminemű ajándékozás, pályázat, és rejtvény- megfejtési jutalom, kedvezmény nyújtásától^ "mint ahogyan tilos hirdetéseknek, közleményeknek díjazás nélküli közzététele is. Ez a tilalom kiterjed minden clőíizetésgyüj léssel,1 foglalkozó vállalkozásra is. Tudva, hogy az általános anyagdrágulás_, a hiányzó va'sútszállítás helyett beállított autó,, sínautó és repülőgépszállítás hatalmas lúl- kiadásai alig elviselhető terheket rónak a lapkiadásra, az olvasóközönség bizonyára) megértéssel fogadja az Országos Magyar Saj- tókamara kényszerű intézkedéseit. Országos Magyar Sajlókamara. Az Országos Sajtókgmara fenti kötelező erejű rendelkezése folytán folyó évi június hó 1-től kezdődően a lapot csak a szabályi- szérűén megállapított előfizetési díj ellenében küldhetjük, kedvezményt nem adhatunk, tiszteletpéldányt nem küldhetünk. Kiadó hivatal. WERNER ALAJOS KITÜNTETÉSE. Most alakult meg Budapesten az Országos Magyar Egyházzenei tanács, amelynek elnökévé Svoy Lajos dr. székesfehérvári megyés püspök öt, ügyvezető . a lel nőké, vé 'pedig Werner Alajos dr. egyházmegyei zenei főigazgatót, a budapesti zeneművészeti főiskola és a szombathelyi hittudományi főiskola tanárát, az országos nevű karnagyot és zeneszerzőt választották meg. — AZ OTI MURAKÖZBEN. A nagykanizsai OTI kerület megkezdte a tájékoztatót előmunkálatokat Muraközben az Országos Társadalombiztosító Intézet szervezetének kiépítése végett. Evégből Csáktornyára érkezett Bereczky dr. OTI tanácsos Budapestről, Szelénéi dr. kerületi h. felügyelő és Schmidt Imre dr. orvos Nagykanizsáról. A bizottság Csáktornyái adatgyűjtése után Perlakra utazott, majd a felszabadult Muravidék egyéb gócpontjaiba.- A LISZTFEJADAGOK LESZÁLLÍTÁSA. A polgármester a város liszttel való ellátásának biztosítása végett közhírré teszi, hogy a mai naptól a lisztfejadag személyenként és hetenként nullás lisztből 30 dkg- vegyes kenyérlisztből 15 kg. A lisztelárusítóknak ezt a mennyiséget meghaladó lisztet senkinek kiszolgáltatni nem szabad. — UJ AUTÓBUSZJÁRAT MURAKÖZBEN A Mávaut a Nagykanizsáról Csáktornyára beállított autóbuszjáratot beszüntette. Ez a járat csak pár napig közlekedett, mert először az esőzés miatt tönkrement utak akadályozták a nehéz gépjárművek közlekedését, majd meg a Máv forgalomba állított két vonatpárt Nagykanizsa és Csáktornya között, az autóbuszjárat tehát feleslegessé vált. .Most arról értesülünk, hogy a Mávaut Kotor—Al- sólendva között állít be egy új autóbuszjáratot. — A PÉK IPAROSOK a mai naptól kezdve helenldnl ötven kg. nulláslisztet meghaladó, mennyiséget nem süthetnek fel. A pék iparosoknak nulláslisztet kiszolgáltatni csak a közellátási hivatal által kiadott utalvány ellenében szabad. A fehérárú íjütés korlátozásával mutatkozó hiány, részbeni megszüntetésére vonatkozóan pedig felhívom a pékiparosokat, hogy. a rendelettel nem ellenkező és kenyértésztából előállítható kis kenyeret (bucit) hozzanak forgalomba. Polgármester. — TÁRGYALÁSOKAT FOLYTATNAK Á MÁY-Á AL a lapolca—zalahalápi vasút továbbépítésére a Devecser—Ajka vonalon az újdörögdi bányából származó bauxit elszállítására. Az idei nyáron 44 önkéntes munkatábort állítanak föl