Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)

1940-10-10 / 232. szám

1940. október 10. ZAL'AMEGYEi ÚJSÁG o a Hagy lendilletiel folyik Zalában az iskolánkiviili népművelési munka Varmegyénk isk'olánkívüli népművelési bi­zottsága ma délelőtt rendes közgyűlést tartott, amelyen teljes képet nyertünk arról a nagy­szerű munkáról, amelv az iskolánkiviili nép­művelés keretében Zala megye területén fo­lyik. A gyűlésen Szűcs Andor dr. vm. tb. főjegyző elnökölt. A megnyitás után az elnök fölkérte Markos Jenő titkárt jelentésének előterjesztésére. A titkár bejelentette, hogy a bizottság most tartja huszadik beszámolóját. Húsz évvel ez­előtt indult meg az iskolánkivüli népművelés munkája, amikor a magyar nép fölébredt a csüggedésből s annak tudatában, hogv csak akkor állhatja meg helyét a népek versenyé­ben, ha lépést tart az idők követelményeivel, ha munkába állítja mindazokat az erőket, amelyeket magából kitermel. Vázolta ezután a nemzeti életet s kifejtette, hogv uralkodó eszme ma a szociális gondolat. Szükség van tehát mindenkinek erejére, tehetségére, fe­lelősségérzetére. A bizottság feladatát mindig lelkiismeretesen teljesítette, őrt áll a bástyán, hogv szolgálhassa a nemzet egyetemes érde­keit. Kétirányú a munka, mert a cél egyrészt az anyagi megsegítés, másrészt a szellemi, lelki szükségletek kielégítése. Az anyagi megsegítés szolgálatában áll a háziipari foglalkoztatás. Ennek szép eredmé­nyeit nagyon érdekesen, különféle szőttesek bemutatásával ismertette. A háziiparnak célja: a nép téli foglalkoztatása, amelynek révén különféle szükségleti cikkeket állít elő saját részére, de tisztességes mellékkeresetre is szert tehet. Szellemi téren a következőkben ismertette az 1939—40. munkaévnek adatait: Népműve­lési és közműveltségi előadás: 5.150. Három analfabéta tanfolyam 196 óraszámmal, 83 hall­gatóval. (Zajk és kettő Nagykanizsa m. város­ban a katonaság részére.) 12 alapismeretter­jesztő tanfolyam 697 óraszámmal, 401 hall­gatóval. (Tótszerdahely, Bajosa, Szeníkozma- dombja, Zalatárnok, Kisvásárhely, Babosdöb- réte, Bazita, Ormándlak, Ságod, Zalaszentlő- rinc és kettő Nagykanizsa m. városban a ka­tonaság részére.) Népművelési és közműveltségi tanfolyam 52 óraszámmal, 40 hallgatóval. (Ba- latonfüred). Két művészeti és kedélyképző tan­folyam 40 óraszámmal, 40 hallgatóval (Babos- döbréte, Nagykanizsa m. város). Nyolc nőne­velési és női jelíemképző tanfolyam 266 óra­számmal, 248 hallgatóval. (Kiscsehi, Letenye, Nagyrécse, Tapolca főző, Babosdöbréte, Nagy­lengyel és kettő Nagykanizsa m. városban.) Három gazdasági tanfolyam 130 óraszámmal, 116 hallgatóval. (Kiscsehi, Páka, Nagykutas.) Három idegennyelvü- tanfolyam (német) 144 óraszámmal, 49 hallgatóval. (Keszthely és kettő Nagykanizsa m. városban.) Két ügyességi (gyorsiró-gépíró) tanfolyam 80 óraszámmal, 72 hallgatóval. (Nagykanizsa m. városban.) Mű­soros délutánok, esték, hazafias és alkalmi ünnepélyek száma: 1.006. Műkedvelői előadá­sok száma: 573. Népművelési hangversenyek' száma: 25. Mesedélutánok száma: 854. Ta­nulmányi kirándulások száma: 130. Rádió­előadások száma: 953. A népművelési egységek összes száma: 10.336. A népművelési előadók száma: 1.190, Eb­ből: róm. kát. lelkész 162, prot. lelkész 23, tanító 416, tanítónő 169, tanár 46, tanárnő 19, jegyző 151, orvos 83, állatorvos 17, ügyvéd 4, mérnök 5, biró 5, közigazgatási tisztviselő 22, földbirtokos 5, gazdatiszt 22, iparos 3, kereskedő í, egyéb foglalkozású 46. A Bizottság az iparügyi minisztériummal és a kerületi háziipari felügyelőséggel karöltve a vármegye területén 39 háziipari tanfolyamot rendezett. Ezekből: 12 szabó-varró, 7 szövő- fonó-, 1 kosárfonó-, 7 kézimunka-, 2 fafaragó, 9 szalmakaptár-készítő és 1 csipkeverő tanfo­lyam volt. A vármegye területén 385 népkönyvtár, köz­ségi könyvtár áll az olvasóközönség rendelke­zésére. A könyvtárak köteteinek száma: 73.684. Az elmúlt munkaévben a könyvtárakból 19.583 olvasó 86.658 kötet könyvet váltott ki. Bejelentette még a titkár, hogv az új mun­kaévi tevékenység is megindult már az adott lehetőségek között. Legfontosabb eredmény és siker, amit 20 év alatt elértek az, hogy az iskolánkivüli mun­kának lelkes barátokat, támogatókat, munká­sokat szereztek, akik nem kényszerűségből, nem is sportból, hanem őszinte, igaz lelkese­désből állottak a nagy nemzeti ügy szolgá­latába. Hálás köszönetét mondott elsősorban is a vallási és közoktatásügyi miniszternek 4000 pengős segélyéért, a főispánnak és alispánnak állandó érdeklődésükért és támogatásukért, a kir. tanfelügyelőnek, a közjóléti előadónak s mindenkinek, aki bármiképpen is iparkodott elősegíteni a népművelési munkát. A gyűlés közönsége nagy érdeklődéssel hall­gatta végig a jelentést és azt általános helyes­léssel vette tudomásul. Czigány Gyula dióskáli esperes-plébános há­ziipari tanfolyamot kért községe részére. Ezzel kapcsolatosan mind Markos Jenő titkár, mind Fehér János dr. vármegyei közjóléti előadó ér­dekes felvilágosításokat adtak a háziipar kere­tében folyamatban lévő szövőmunkákról, a nyersanyagbeszerzésről. Majd arról szólott Markos titkár, hogy a Göcseji Muzeum ügye lassan halad előre, ami­nek okát elsősorban is a mai viszonyokban találja. Bejelentette még, hogy 17 vetítőgépe és 3 mozigépe van a bizottságnak. SOK BOSSZÚSÁGTÓL KÍMÉLI MEG ÖNMA­GÁT, ha kereskedelmi, hivatalos, vagy magánleveleit írógépen írja. Az »Olym­pia« írógép a legmegbízhatóbb munka­társ ! Olcsó ár, erős kivitel, hosszú jót­állás és részletfizetés ! Kérjen ajánlatot az »Olympia« írógépek zalamegyei kép­viseletétől, a Zrinyi RT- könyvkereske- í Résében, Zalaegerszeg, plébánia-épület. j Mindenki tudja, hogy kis befektetéssel nagy vagyont nyerni csak a kir, osztálysorsjátékon lehet. Na ©2 m igedarexj» ealkalmet! Az új sorsjáték húzása október 19-én kezdődik! Hivatalos sorsjegyárak: Egész P 28 — fél P 14*—, negyed P 7 —, nyolcad P 3 50. ofialai telefon OiaH&ássn SÜMEG. Lélekemelő ünnepség keretében ünnepelte meg Sümeg közönsége az aradi vértanuk em­lékét. Délelőtt ünnepélyes szentmise volt, amelyet a plébániatemplomban Szabó Sándor esperes-plébános mondott. Délután igen szép műsor zajlott le a Ferenciek templomában, Farkas Ilonka és Kishonty József énekeltek Kiszely Gyula rádiőrendező orgonakiséretével. Ezután a Katolikus Legényegyletben folytató­dott a műsor, igen magas művészi nívón. P. Kocsis Ödön az ünnepély jövedelméből a Fe­rences templom előtti teret szeretné rendezni. A szép ünnepély igen szép célt szolgált s való­színűleg az eredmény sem marad el. HÍREK CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 10. KATII. NAPTÁR: B. Szent Ferenc htv. IDŐ JÓSLÁS: Mérsékelt délnyugati szél. Éj­jel és reggel sok helyen köd. Nappal túlnyo­móan derült. A hőmérséklet kissé emelkedik. Az új felsőörsi prépost. Dr. Czapik Gyula megyéspüspök necpáli Just Gyula háromfai plébánost a kegyúr bemutató levele alapján felsőörsi préposttá nevezte ki. Az új felsőörsi prépost 1897-ben született Tótprónán, Turóc- megyében. 1927-ben szentelték pappá. Először. Babócsán káplánkodott, 1929-ben theol. dok­torátust szerzett, majd Rómában végzett ar­cheológiái tanulmányokat. 1931-ben nyerte el a háromfai plébániát s azóta ott lelkipásztor­kodott felsőörsi préposttá történt kinevezéséig. — Mikula Szigfrid dr. polgármesterhelyettes megérkezett szabadságáról és ma átvette hi­vatalát. — Hitvallásos iskolák segélyezése. A vár­megyének több községe szavazott meg újab­ban segélyt az ott működő hitvahásos iskolák részére. A kisgyülés a határozatokat — Bara- básszeg határozatának kivételével — jóvá­hagyta, mig Barabásszeg községet utasította, hogy a lakosság vallási arányának figyelembe vételével hozzon ujahb határozatot. — Holtnaknyilvánitás. A tapolcai járásbíró­ság holtnak nyilvánította Nagy János kővágó­örsi földmívest, aki 1916-ban a harctéren él­tünk. — Megyei segély a cserkészeknek. A zala­egerszegi gimnázium cserkészcsapata 400 pen­gőn sátrat vásárolt, amelyet szükség esetén más cserkészcsapatnak is rendelkezésére bo­csát. A vármegye a költségekhez 100 pengő­vel járul hozzá. — A vármegye Erdélyért. A kisgyülés szer­dai ülésén úgy határozott, hogy a vármegye a kormányzóné »Erdélyért« akcióját 2100 pen­gővel támogatja. Ebből 2000 pengőt közvet­lenül, százat pedig a katonaság gyűjtése ke­retében juttat illetékes helyre. — Az »Osservaiore Romano« hosszabb tu­dósítást közöl a pannonhalmi apátságról. Ez az apátság évek óta egyik központja a magyar katolicizmusnak. A lap részletesen ismerteti Pannonhalma történetét és megállapítja, hogv az apátság különösen a NIX. .században in­dult hatalmas fellendülésnek. A bencés papok, akik régebben a földet művelték, az ifjúság nevelésének szentelték magukat. A bencések­nek igen nagy részük van abban, hogy a ma­gyar nép minden felforgató propagandát visz- szautasitott. — Zsidó Sándor dr. orsz. gyük képviselő bejelentette, hogy kilép a Magyar Élet Párt­jából, mert kitűzött politikai céljai felé más utón kíván haladni. — Se gclydijas tanárul alkalmazta a vallás- és közoktatásügyi miniszter Nagykanizsán Me­gyeri János, Keszthelyen Nagy Mihály okleve­les polgári iskolai tanárokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom