Zalamegyei Ujság, 1938. április-június (21. évfolyam, 73-144. szám)
1938-04-17 / 86. szám
XXL évfolyam 86. sxám. Ara 3 fillér 1988. április 17. Vasárnap. Felalős szerkesztő: Herbo! y Perese e*arkesziŐ8ég és Síéehenyi-tér 4. kiadóhivatal; Zalaegerszeg, Telefonszára 128. ' it :t^BTEz:^asES3asBs I - >j9sas bbh POLITIKAI NAPILAP .Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban EUAfimtési árak; egy hónapra 1*50 pengő, negyedévre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint Husvét ünnepén Schíistteeg® Szigfrid 0. S. B« Vége a nagyheti délutánok bús keservének és a lamentációk szomorú jajgatásának. Mintha Jere miás siralmának hangjaira az egész emberiség kiült volna Je- ruzsálem romjaira: imádkozni, sírni és felpanaszolni a földi lét múlhatatlan gyötrelmeit. Vége a korális elnyújtott panaszainak, lehulltak a lila leplek, teljes szépségbe öltöznek az ékességüktől megfosztott oltárok. Még ott remeg a virágvasárnapi szentelt pálmán a könny, de az út már élesen elkanyarodik a Golgota hegyétől. A jóságos és szelíd szamaras Emberfiának a keresztfán felsírt gyötrelme diadalmasan felharsanó, ujjongva repeső, hal- lelujás örömévé cserélődik. Elmúlt a három nap, Isten sírja megreszketett a szent honban és az Ég angyala, az Isten fényes- ruhás követe jelentette egyszerű emberszíveknek az első húsvét halált legyőző, lángoló és nap- sugaras virradatát. Szörnyű halált kiszenvedett. . . Aminőt ember még soha 1 így és ennyit szenvedni csak Isten tudott. Mi ehez a szenvedéshez képest a görög sorstragédiák kegyetlen kínjainak megrázóan zord és kimért fönsége? Aischylos, Sophokles és Euripides minden földi borzalmat meghaladó drámái, vagy Prometeus megújuló kínja ? A végzettel szemben elbuktak és ezzel vége mindennek. A Kálvária nagypénteki halálos szenvedésében épen az a nem emberi, hogy vele nem zárul le minden, sőt akkor kezdődik az igazi! Rousseau és vele az en ciklopedisták mind hódolattal és áhítattal kénytelenek kijelenteni a római századossal, hogy ha a méregpoharat ártatlanul kiürítő Sokrates halála az igazi bölcsé volt, Krisztus kínszenvedése és halála csak egy Istené lehetett. A feltámadás isteni fényéhez pedig nem találunk, nem is találhatunk parallel hasonlóságot. A húsvét hajnalának megrázó fensége, a nyitott, üres sir valósága kell, hogy egészen egyedülálló legyen az emberiség történetében. Az első húsvét óta él kiirthatatlanul a föltámadás vágya az emberben. Szüntelen izgató, letagadhatatlan hatalom, amellyel minden időben számolni kell. Ebben találjuk a folytonos haladás gondolatának forrását is. A tudomány vívmányai, a hódítások bámulat* baejtő haladása oly fanatikus szenvedélye az embernek, hogy ezért minden áldozat mellékes. Mennyi emberélet pusztulása szegélyezi ezt az utat, mennyi koponya vergődik és törik össze ezen az úton. Az ember újra felkei, ismét nekilendül, és az elért siker másokat csábít a biztos tragédia felé. Elbukik azzal a megnyugtató gondolattal és biztos hittel, hogy még a Krisztus előtti pogány Horatiusnak is igaza van : non omnis moriar, nem halok, nem halhatok meg egészen ! Az emberiség lázas álmai, szörnyű vergődései és tapoga- tódzásai a jobb, szebb és újabb világ kibontakozása felé, mindmind a feltámadás után epedő emberi lélek mélységéből indulnak ki, bármily gyászos tévédé • sek, vagy épen bűnös zuhanások lejtős útvesztőjébe jutottak is ! A feltámadt húsvéti Krisztus a szüntelenül felkelni akaró és eiőre törtető emberi vágyat szenteli meg és jeienti isteni kiadásban. Minden akadályt legyőzve, széttörte a pokol hatalmát és leteperte a halál erejét. Krisztus húsvétja óta nem félelmes a halál. A sírjából dicsőségesen kikelő Krisztus biztos történeti tény, legkevésbé se hősi vers, elképzelt diadal vagy épen költői igazságszolgáltatás. Csodálatos erős egyéniség, aki a feltámadás gondolatát még a keresztfán is megszólaltatja. Ezért van, hogy küzdelmeinkhez, a soha ki nem fáradó, önfeláldozó szeretetünkhöz itt a földön nem csak a meghaló Krisztus példájára, de a feltámadt Jézus erejére is szükségünk van. i A gonoszságnak minden bor- i zalma felszakadt az első nagypénteken, látszólag összeomlott minden, hogy felégjen és elpusztuljon abban a tragédiában, amelyben a Messiást váró nép meggyilkolta a Messiást. A legnyugtalanabb, a legfájdalmasabb és legkétségbeejtőbb nap lett számunkra a nagypéntek, Nisan hónap 15-e. Csak azért, hogy a félelemből erő, a nyugtalanságból biztonság, a kétségbeesésből remény, a fáj dalomból öröm, Krisztus halálából élet, örök, halhatatlan élet fakadjon számunkra és velünk együtt a minden idők örök nagypéntekét járó szenvedő emberiség számára. Húsvét reggelének fényében lesz 37 az él^t, reménnyel teljes a küzdelem, biztató a kilátástalan jövő, benne szépül meg a múlt. Alleluja vigadjunk, Istennek hálái adjunk ! A celldömölk- ródicsi és a balatoni vasútvonal hibái már megértek a kijavításra. Vármegyénk vasúti viszonyaiban még a távol múltból eredő olyan hibákkal találkozunk, amelyek valósággal furcsaság-számba mennek s amelyeknek megjavítása úgy közlekedési, mint vasut-technikai szentpontból nagyon is kívánatosak. Egyikre- másikra néhányszor már rámutattunk, de szükségesnek tartjuk most ezekre ismételten felhívni a vármegye közönségének és a szakköröknek figyelmét. Igen, most, a tervbevett nagy beruházások idején. Az egyik nagy hiba olyan, ami már ki nem korrigálható s aminek eredetéről jobb talán nem is szólni. Ez a volt Déli vasútnak eltérítése Zalaegerszegtől. Ennek a vonalnak átépítésére gondolni sem lehet. Pár évvel ezelőtt fölvetődött a terv, hogy hurok- vágányszerü megoldással vezetik be a Déli vasutat Zalaegerszegre, de azután elvetették a gondolatot. Ez esetben Zalaszentiván „Zalaegerszeg külső pályaudvar“ nevet kapta volna. Egy másik elhibázott dolog, amin föltétlenül változtatni kell, az, hogy a celldömölk—rédicsi, (eredetileg kiscell—Csáktornyái) vonal elkerüli, vagyis inkább átrepüli Zalaszentiván állomási. Szinte csudálkozunk, hogyan lehetett ennek a valósággal transzverzális vonalnak megépítésénél Szentivánt kikerülni. A hatalmas Tűrje—Szentgrót vidék közönsége vasúton csak úgy közelítheti meg Nagykanizsát, Szombathelyt, ha leutaznak Kisfalud pusztára, ami egy kilométerre fekszik Szent ivántól. Ott megvárják a zalaegerszegi összekötőt, azon tesznek meg egy kilométeres utat, azután bevonulnak Szentivánba s onnan indulnak egyik vagy másik irányban. Ez már igazán nevetséges állapot! Nincs Déli vasút, tehát ezt a vonalat Szentivánon^át kell vezetni, amely esetben könnyebben valósítható meg az, amivel 10—12 évvel ezelőtt már foglalkoztak, hogy t.i. a celldömölk—rédicsi vonalat átépítik másodosztályú fő- vágáfinyá, mert egyszer úgyis csak meg kell nyilania Csáktornya felé. De különben is, a határszéli vasút, amely Győrt köti össze Dunántúl legdélnyugatibb vidékével, nem maradhat sokáig gyenge vicinális. Személy- és teherszállítás terén eléggé kihasznált ez a vonal, megérett tehát az elsőrangusitásra. Ha Zalaegerszeg igy Szentivánon át csak másodosztályú fővonalat is kapna, könnyebben elviselhetné a Déli vasút hiányát. A harmadik szembeötlő nagy hiba a Balatonvidéken ékeskedik. Amikor ugyanis a „balatoni“ vasutat építették, teljesen figyelmen kívül hagyták azt a körülményt, hogy a Badacsonytól nyugatra is van még Balaton, még pedig jó nagy darab, sőt épen a zalai partnak nyugati sarkán fekszik az egyedüli balatoni város, a szépen fejlődő Keszthely, tőszomszédságában a világhírű Héviz. Keszthely akkor már szárnyvonal révén összeköttetésben volt balatonszentgyörgyi csatlakozással a Déli vasútnak a somogyi Balaton parton elfutó legforgalmasabb vonalával. Mit tettek tehát ? Badacsonynál hirtelen hátat fordítottak a Balatonnak és a vasutat egy merész kanyarral kivezették a Balatontól jó távolságban levő Tapolcáig, amelyet megajándékoztak végállomással. Badacsonytól Keszthelyig a Balatonpartot sorsára hagyták. így azután előállott az a furcsa helyzet, hogy a „balatoni“ vasút a Balatonnak egy harmadát elkerüli, nincs kényelmes és közvetlen összeköttetés a zalai Balatonpart két legjelentősebb pontja : Keszthely és Balatonfüred kö-ött, a „balatoni“ vasút végállomása teljesen indokolatlanul nem balatoni községbe került. Pedig Keszthely különösen alkalmasnak és méltónak is kínálkozik erre. Mind ennek tetejébe természetesen kútba esett a balatoni körvasút ügye. Most úgy halljuk, hogy a nagy beruházások keretében megoldják a balatoni körvasút kérdését azzal a bizonyos „sziglige.i átvágás “- sál, ami 2 millió pengőbe kerülne. Számítunk természetesen arra, hogy a megoldás a fővonalnak Keszthelyig való kiépítése lesz. Újabb vicinális betoldása legfö- Jebb a térképen korrigálna hibái, "de nem az életben. Tapolca ezzel semmit sem veszítene, sőt köny- nyebben elérhetné annak a tervnek vaíóraválását, hogy elsőran* gusitják a boba—tapolcai vonalat. Ma folytonosan csak a gyorsasági rekordot javítják : vájjon miért kényszerüijönja jámbor utas a Balaton zalai partján utazva kitérést tenni Tapolcára, hosszabbítani a balatonparti utat olyan utón, amely messze vezet a Balatontól ? A kisfaiudpusztai átszállás és a balatoni vasút badacsonyi kikö- nyöklése azoknak az időknek alkotásai, amikor a vasút a forgalom lebonyolítása mellett, azzal párhuzamosan még bosszúságot is okozott az embernek. Ezek az idők elmúltak, az ittfelejtett hibákat tehát javítsuk ki az igazság és észszerüség követelményeinek, a Balaton és Göcsejvidék s az utazó közönség érdekeinek megfelelően.
