Zalamegyei Ujság, 1938. január-március (21. évfolyam, 1-72. szám)
1938-03-10 / 56. szám
1938. március 10. Zalamegyei" Újság 3. i —— B ■— HÍREK Róm. kát. és új görög 40 vértanú Prot. Olim. Izr. Vead. 7. Napkelte 6 óra 25 perc. Nyugszik 17 óra 57 perckor t Idő: Mérsékelt északnyugat!* nyugati szél, változó felhőzet, mérsékelt éjjeli f3gy. A hőmér* lékie; holnap ki3sé csökken. — H á s z István tábori püspök március 26-án Szombathelyre érkezik é3 két napig Grősz József püspök vendége lesz. — Bérmálás. A nagykapornak esperesi kerülésben május 10—17 közöd lesz a bérmálás. — Bódy Zoltán alispán most ünnepelte névnapját. Ebbői az alkalomból igen nagy számban keresték fel barátai é§ tisztelői s kifejezték jókívánságaikat a népszerű alispánnak. — Tarányi Ferenc Mikes p&spöknél, Tarányi Ferenc dr. felsőházi tag, nyug. főispán az elmúlt napokban Olaszországban járt és ez alkalommal meglátogatta Mikes János gróf püspököt, aki egészségének he yreáliitása céljából tartózkodik Déíolaszor- szágban. — A zalai kurácíák támogatása A Szombathelyi Egyházmegyei Takarékpénztár most tartó t közgyűlésén a zalai kuráciák közül Pajzsszegnek 1.C00, Szent- adorjánnak 50, Reszneknek 50 pengő! szavazóit meg. — Iskolalátogatás. Kézdi Béia dr. tanügyi s. íitsár a szombathelyi tankerületi főigazgatóság iskolalátogatója ma Lentibe érkezett, csütörtökön pedig Zalaegerszegre; jön. — Könyvtáradományozás. A földművelésügyi miniszter Bajcsa községnek gazdasági szakkönyvtárat adományozod. — A gimnázium márciusi ünnepe. A zalaegerszegi gimnázium önképzőköre március 15 én délelőtt 11 órakor a vár- megyeháza nagytermében hazafias ünnepélyt rendez a következő műsorral: 1. Himnusz. "Előadja az intézet énekkara zenekari kísérettel. 2. Petőfi: A magyarok Istene. Szavalja Ferenczy Sándor. 3. Kscsóh : Rákóczi megtérése. Előadja az intézel zenekara. 4 Ünnepi beszédei mond Székely Zoltán. 5. Sornogyvári: Márciusi zsoltár. Szava'-ja Bentzik Mihály. 6. Ábrányi. Horváth: Mi a haza? Melodráma. Szavalja Szűcs Erna, kíséri Varga Imre és az énekkar. 7. Babits: Petőfi koszorúi. Szavalja Kosárszky Imre. 8. Hiszekegy. Előadj i az intézet ének- es zenekara. — Gyomor- és bélbajoknál, máj és az epeutak megbete gedéseinél, reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József“ keserű viz kortyonként elfogyasztva igazán remek hashajtó. Kérdezze meg orvosát. — Két gólya érkezett a vasmegyei Nagycsákány községbe és hozzá is láttak régi fészkük helyrehozásához. A gazdák n gólyák korai megérkezéséből korai tavaszra következtetnek. Tavaszi divatáruk cipők, fehérneműk, kesztyűk, ingek, nyakkendők, nagy választékban, olcsón, a legszebb kivitelben kapható Horváth Jenő divatáruüzletében. (Plébánia- épület.) Telefonszám 112. A kislakosi biró szerencséje fiával együtt sok arany és ezüst pénzt talált. Ifj. Boa Pál, kislakosi községi biró, fiával együtt a szőlőhegyen talajt forgatott. Munka közben a fiú egy kőkorsóra talált, amit atyja biztatására „oldaiba ütött*. Az összetöri korsóból sok arany és ezüst pénz hullott szét. Először megijedlek, mert a néphit szerint, aki földbe elásott pénzt talál, az még abban az esztendőben meghal, de azután összeszedték a sok pénzt és hazavitSzékrekedés a vért batízoBiytv. Enn«k X kSvetkwmáwysf: ^ érastys-3*. M *eÍ‘ ®8 derékfájás ®s V bajok. Ilyenkor v önnek Is hashajtó — Erdőtűz. A nagykanizsai alsóvárosi erdőben hétfőn délután tűz támadt, amely mintegy háromnegyed holdnyi területen elpusztította a csemetéket. Ü2 Qpsk lilák* a való éietből merített történet. ték. A pénzeken a következő felírás látható: az egyik o’dalon egy középkorbeli arckép göndör hajzattal s körülötte irás : „DG. Georgius Dux XV. Sylyngn Berg*; a másik o'daio-n szépen cifrázott sas, körötte „Monelanove Argen- lea*. A pénz között van nagyon sok 6 cm átmérőjű arany pénz is. Az ezüst pénzdarabok igen finon ötvözetüek, mert nagyon finom csengésük van. Rövid táviratok. A képviselőház ma részleteiben tárgyalta a? öregségi javaslatot. — Indiában ismét nagy a politikai feszültség. Allahab3dban , véres harc folyt. — A japánok újabb betörése Délkináha küszöbön áii.: — Horogkeresztes zászló lengett a győri városháza homlokzatán mintegy hat percig szombaton Darányi miniszterelnök bestédé alatt. A rendőrség eltávolította a zászlót és erélyes nvo- zást indított a tettes kézrekeriíé sáré. A nyomozás még nem járt eredménnyel. Schütznél — Túlságosan vérmes embereknél, kiváitkép akiknél az igen nagy nedvdűaság mindenfele kellemetlen tünete, mint gyors elfáradás, elbágyadás, a teliség érzete, gyskran jelentkezik, kitűnő hatással szokott járni, ha néhány hétig naponta reggel, éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüvizet isznak. Kérdezze meg orvosát. — Az akkordmunkások órabére. Az iparügyi miniszter által most adott szakvélemény szerint az órabéreket megáliapiló legkisebb munkabér-határozatok általában — eiienketo nndelkezé- sek hiányában — az akkordmun- káíokra is vonatkoznak olyan módon, hogy az u óbbiak akkord keresetének egy órára eső hányada nem lehet kisebb, mint a megfelelő legkisebb munkabér. E szabály alól jelenleg egyes kivételek vannak érvényben. — Saját készítésű felöltők, divatos szabásban, nagy választékban : Tóth szabónál. — Kulturest. A zalaegerszegi izr. jótékony íeányegyiet csütörtökön este 9 órai kezdettel kultur- eiőstíást tart. Fendrik Ferenc: írás és zene címen fog felolvasni. Az érdeklődéssel várt felolvasásra vendégeket szívesen fogad vezeiőség. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen jó Feleségemet, illetve Édesanyánkat utolsó útjára elkísérték s részvétükkel fájdalmunkat bármily módon enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás kő szöneíet. Zalaegerszeg, 1938. március 9. Baranyai család. Újabb gazdavédelmi rendelkezések. Az utólagosan visszaállított gazdavédettségek esetében a hitelezői bejelentésekre kitűzött határidő még a múlt év november 15 én járt !e. Most, amint értesülünk, a közeli napokban olyan rendelet iát napvilágot, amely újabb határidőket fog adni egyrészt a hitelezői és adósi bejelentésekre, egy további rendelet pedig a íeberhatáíhelyeemtésre vonatkozik, oiy esetekben, amikor a védettséget utólag állították vissza. Az új gazdavédelmi ren- deifcetések további kiterjesztéseket fognak tártál mazni a már régebben kiadott 14.0C0 számú rendeletén felül, amely rendelet az ingatlanoknak magánkézből való végrehajtási árverés hatályával való eladását mondotta ki. Selyem bélések minden szinben kosztüm és kabátbélések részére kaphatók. Schütz-áruház.