Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 148-223. szám)
1936-08-02 / 176. szám
6. Zalamegyei Újság 1936. augusztus 2. HÍREK Róm. kát. és új görög L. Alfonz Prot. Leh. Izr. Ab Ros 14. Napkelte 4 óra 38 perc. Nyugszik 19 óra 34 perckor. IDŐ: Nyugatról kelet felé terjedő lassú javulás, a szél gyengülése, az esőzés az Aiföldön is csökken, a hőmérséklet kissé emelkedik. — A ferencesek templomában vasárnap, augusztns 2 án a porciunkulai nagy búcsú megnyerhető az előirt feltételek mellett. — Egyházi hir. A szombat- helyi felsőkereskedelmi iskolához a tragikus körülmények között a Rábába fuladt Radios Dénes helyett Grősz József püspök hitoktatónak Gerencsér Józsefet, a kőszegi fiúnevelő intézet prefektusát helyezte. — Városi közgyűlés. Zalaegerszeg megyei város képviselőtestülete pénteken, folyó hó 7-én közgyűlést tart, amelyen az 1936. évi költségvetés és az azzal kapcsolatos ügyek kerülnek tárgyalás alá. A jogi és pénzügyi bizottság szerdán délután ülésezik. — Kántortanitói választás. Szepetneken Szalai József 23 éves oki. kántortanitót választották meg 12 pályázó közül kántorta- nitóvá. — A szombathelyi dominikánus rendház perjelévé P. Marton Bernát, budapesti dominikánus-plébánost választották. Az eddigi perjelt, P. Ratnik Domonkos dr-t P. Badalik Bertalan tartományi főnök az ősszel Budapesten megnyíló rendi hittudományi főiskola rektorává nevezte ki. A rend teológusai eddig a gráci hit- tudományi főiskolán nyerték kiképzésüket — Balatoni reménytiizek. Augusztus 15-én este a Balaton- parl minden községében kigyul- nak a reménytüzek, hirdetvén a magyar reménységek egyre erősebben lobogó lángját. — Közszemlén a választói névjegyzék. Zalaegerszeg megyei város ideiglenes képviselőválasztói névjegyzéke a városi irattárban (Városháza II. em. 7.) augusztus 15-ig betekinthető. — Nagy a benzinkutak forgalma Zalában. A Magyar Statisztikai Szemle adatai szerint a benzinkutak forgalma az 1934-es helyzettel szemben Zala megyében 1935-ben tovább emelkedett. A zalai benzinkutak forgalma jelentősebb megyéket is felülmúlja. Az 1935. évben a zalaegerszegi benzinkutak 985 liter benzint és 116 ezer liter molalkót mértek ki, mig a jóval nagyobb Nagykanizsa kutjai 2.158 liter benzint és 146 ezer liter motalkót. A zalai községekben a múlt évben 11.256 liter benzint és 476 ezer liter motalkót mértek a kutak. Ezek a magas számok összefüggésben vannak a Balatonnal, Zalaegerszegen pedig a megyeszékhely autó- forgalmának emelkedésével. Cson- grád, Eger, Esztergom, Kalocsa, Magyaróvár, Makó, Pápa, Szek- szárd, Szolnok, Vác, Veszprém benzinkujainak forgalma messze elmarad Zdaegerszeg mögött. — A Pogányokból film készül a Balaton partján. A Stilus filmvállalat filmre viszi Herczeg Ferencnek „Pogányok“ cimü hires regényét. A film külső felvételei hétfő óta a piarista rendnek a Balaton mentén fekvő ságpusztai birtokán folynak. Előzőén hatalmas besenyő tábort építettek áldozati oltárral. A besenyő harcosokat a szomszédban táborozó cserkészcsapat jól megtermett tagjai ábrázolták. A szereplő művészek között vannak: Kiss Ferenc, Szakács Zoltán, Pethes Sándor, Muráti Lili. A filmfelvételeknek a környékből sok nézője van. I FILLÉR üvegenként a „PARADICSOM BÉLKUPAK“ amely kötözés, ragasztás nélkül rögtön oly légmentesen tapad, hogy nem kell DUNSZTOLNI Kapható ZALAEGERSZEG minden füszerüzletében. — Gyártja: Kienast és Bäuerlein, Budapest. — Gyár: IX. Soroksári utca 108. Központi Iroda: Szvetenay utca 21. — Pézsmapocok a Balatonban. A pézsmapocok, amely legutóbb a Zala folyóban fordult elő, a Balatonban is megjelent. Az első pédányokat a Zala kis- balatoni partján fogták, majd Keszthelyen látlak egyet. Most pedig Balatonszemesen fogtak ki a halászok egy pézsmapocokot élő állapotban. Az állat a jelek szerint a Zala folyóból került a Balatonba. — Dugulás és aranyeres bántalmak, gyomor- és bélzavarok, máj- és lépduzzadás, a has állandó puffadtsága és a rekeszizom gyakori feltolódása, hát- és derékfájás ellen a természetadta „Ferenc József“ keserüviz, kisebb adagokba elosztva, naponta többször bevéve, hathatós segítséget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc József viz alhasi megbetegedések eseteiben — tuliáplált, vérbő egyéneknél is — gyorsan, biztosan és mindig enyhén hat. — A föld ára a békebeli árnak a felére szállott a Sta tisztikai Tudósitó közlése szerint. A számlartáson alapuló üzemstatisztika megállapítása szerint a földárak a háború óta 1933-ban érték el a mélypontot. Akkor egy kataszträliß hold átlagára 433 pengő volt. Az árak 1928 tói kezdtek sülyedni. Akkor 765 pengőt fizettek még egy katasztráüs hold földért. Attól kezdve 1935-ig ezek az árak a következőképen alakultak : 675, 577, 567, 483, 433, 475, 482 pengő. 1933-tól kezdve tehát megint felfelé haladnak a földárak, de még igy is csak mintegy 52 százalékát érték el a békebeli áraknak. — Modern lakásberendezési bizalommal vásárolhatunk az ország legnagyobb és legrégibb cégénél: K O P 8 T EIN bútoráruházak, Nagykanizsa. — Nagy tűz Fityeházán. A péntekre virradó éjszaka Fityeháza községben vitéz Csótár Károly kisgazda udvarán kigyúladt egy rozskazal. A lángok csakhamar átterjedtek a szomszédos kazalra is. A helybeli és a murakeresz- turi tűzoltóságnak sikerűit a tűz tovaterjedését meggátolni, a buza- kazlakat megmenteni. 180 kereszt rozs azonban porrá égeti. A tüzet föltevések szerint gyújtogatás okozta. Néhány évvel ezelőtt vitéz Csótár lakóházát gyújtották fel ismeretlen tellesek. A csendőrség erélyes nyomozást indított.-— Leendő anyáknak kellő figyelmet kell forditaniok arra, hogy bélmüködésük rendben legyen, ami legegyszerűbben a régóta közismert természetes „Ferenc József“ keserüviz használata által — reggel éhgyomorra egy fél pohárral — érhető el. Nőorvosi klinikák vezetői egybehangzóan dicsérik a valódi Ferenc József vizet, mert köny- nyen bevehető, rendkívül enyhe hatása pedig gyorsan és minden kellemetlenség nélkül bekövetkezik. Orvosok ajánlják. — A Balaton újabb áldozata. Gáspár Béla szentantalfai asztalosmester fürdés közben messze beúszott a Balatonba és belefult. Holttestét két nap múlva találták meg. — A szentgotthárdi selyem- gyár 35 munkást elbocsátott, mert alkalmaztatásuk feleslegessé vált. Helyzetük nagyon sajnálatos, mert va!amennyien szegény emberek és nem tudják, hogy most mihez folyamodjanak. — Halál fürdés közben. Kovács István, kiskorpádi gazda a halastóban fürdött s ott szivszél- hüdés érte. Mire segítségére mentek, már halott volt. — Az idén is alig vették igénybe a gazdák a zöldhitelt. A Pénzintézeti Központ az idén is megfelelő összeget bocsátott a vidéki pénzintézetek rendelkezésére, hogy a gazdák részéről jelentkező zöldhiteligényeket kielégíthessék. A vidéki pénzintézetek azonban, miként az utóbbi években, az idén sem használták ki a rendelkezésre álló zöldhitelkeretet és annak csak egy kis részét vették igénybe. Ez pedig egyes pénzintézetek szerint azért történt, mert a zöldhitel feltételei igen szigorúak és terhesek. — Egy magból 62 kalász kelt ki. Egy bánáti magyar plébános többévi kísérletezés után igazi mezőgazdasági szenzációhoz jutott el. A plébános orosz fogságának ideje alatt Mandzsúriában tanulmányozta az ott dívó buzabokrositó kísérleteket és amikor visszatért, itthon megkísérelte a bokrositó eljárás meghonosítását, amely évek fáradtságos munkája után meglepő eredménnyel végződött. Elsőrendű buzamagot egymástól 12—15 cm távolságban tiz centiméter barázdákba ültetett. Amikor a buzapalánta any- nyira fejlődött, hogy levelei szétnyíltak, a tövénél kétujjnyival fél- töltötté. A kalász azonnal hajtásokat eresztett. A plébános ezt az eljárást háromszor kísérelte meg és igy történt, hogy mindegyik buzamagból 62 buzakalász kelt ki. Mindegyik buzakalász rendkívül tömöttszemü és a búza a legjobb minőségű. — Nagy zsák- éa ponyva- készlet a SCHÜTZ ÁRUHAZ-ban gyári áron. — Felhívjuk háziasszony olvasóink figyelmét lapunkban megjelent budapesti Bélgyár szenzációs készítményére: a Paradicsom Bélkupakra, amely kötözés ragasztás nélkül rögtön oly légmentesen zár, hogy nem kell dunsztolni. Minden eddigi módszernél biztosabb és olcsóbb. Kereskedőknek, akik a terjesztéssel városunkban foglalkozni kívánnak, nagy engedményt nyújt a gyártó cég. ZALAEGERSZEGI KÖLCSÖNK Ö NY YTÄR Lord Rothsrmsrs-u 4. Újdonságok. Bus Fekete László : Mérges puszta. Kästner: Az eltűnt miniatűr. Howard: A pokol zsoldosai. Gerder: A házmester macskájának esete. Durham: A gyöngytü. Winch: A szerelem nem hazudik. — Átment rajta a szekér. Adorján István zalaszentbalázsi vendéglősnek Elek István nevű 32 éves alkalmazottja a hegyről szekéren boroshordókat szállított. Útközben a szekérről olyan szerencsétlenül esett le, hogy átment rajta a szekér. Súlyos sérülésekkel szállították a nagykanizsai kórházba. — Cukorgyárak fúziója. A Nagycenki és a Petőházai Cukorgyárak között fúzió létesül. A rég tervbe vett fúzió ügyében a Nagycenki és a Petőházai Cukorgyár augusztus 8-án délben félórás időközökben tart közgyűlést Pe- tőházán. Az alapszabály sok pontját módosítják és az igazgatósági tagok számát felemelik és végrehajtó bizottságot küldenek ki. — Meghalt az utón. Gergely Lázár, szentlászlói gazdaember a szomszéd községbe akart menni. A börzöncei határban a másfélméternyi ut szakadékéba esett és nyomban meghalt. —• A lucernamag értékesítése. A Külkereskede mi Hivatal az érdekeltek tájékoztatása, végett közli, hogy exclearing viszonylatban (Dánia) a lucernamag minimális kiajánlási árát az árletörések megakadályozása végett fob tengeri kikötők Svfr. 100-ban állapította meg, amely ár a jelenlegi kiviteli feltételek mellett budapesti paritásban, fehérbárcás, ólomzárolt lucernamagra vonatkoztatva 150 pengős belföldi árnak felel meg. Német viszonylatban a kiajánlási ár és a kiviteli feltételek, az üzleti helyzet kialakulása után, későbbi időpontban nyer megállapítást. Pergetett akácmézet kisebb, nagyobb tételekben vásárol Németh László csemegekereskedő. Jókai Mór u. 28. sz. alatt egy összkomfortos, 4 szobás magánház, szép kerttel azonnal kiadó. Bővebbet Téglás József urnái, a kiadó lakással szemben. _________1635 Má kgubót bármilyen meny- nyiségben veszünk, telepünkre beszállítva q-kint 5 P ért. Mindegyik „Hangya“ szövetkezet is átveszi legalább 3-—4 pengőért. Gyűjtőket elfogadunk q kinti 50 fillér jutalék mellett. „Hangya“» Kirendeltsége, Szombathely. 1632 Eladó helyszűke miatt 2 db iatal leander (piros és fehér). Cím a kiadóban.