Zalamegyei Ujság, 1933. október-december (16. évfolyam, 222-293. szám)
1933-10-06 / 226. szám
1933 október 6. Zalamegyeí Újság Zalai méhészet Rovatvezető : ifj. Sztankovszky Imre a Z. M. E. elnöke. Méhészteendők október hó ban. E hónapban kezdődik a méhek téli nyugalma. A gondos méhesgazdának ilyenkor már kevés tennivalója akad, legfeljebb a méhcsalád betelelését igyekszik elősegíteni és zavartalan nyugalmát biztosítani. Ha lenne még élelemben szűkölködő család, az élelmet lehetőleg mézeslépben és csak kivételesen szinmézben adjuk. A széles keretű kaptárban a méhcsalád legtöbb esetben beteleli önmagát; a kiskeretes, több sza- kaszu képtárakban beavatkozásra van szükség, a iépeket el kell helyeznünk oly módon, hogy szélről kerüljenek a mézes lépek, közbe a virágporos, majd leg- belül a fias lépek. A nép ne legyen se túlszűk, se bő térre korlátozva, tartsuk szem előtt, hogy a telelő méhcsomó ugyanazon lépen érhesse meg a tavaszt és találja meg élelmét, melyen elhelyezkedik. Kaptárbontást csakis enyhe napokon végezzünk, nehogy a fészket kihűtsük, egyébként minden felesleges zavarást kerülni kell. A zord idő beállta előtt a kaptárak réseit betömjük, a fedő- deszkákra, illetve rostaszövetre néhány réteg újságpapírt, vagy szalmapárnát helyezünk, a kap- tárakat még befödjük zsákokkal, ponyvával, hogy a lakás minden oldalról (alul is!) védve legyen. Óvakodjunk a túlságos takarástól, — erre inkább kora tavasszal lesz szükség — ép úgy a hiányostól is, a túlzás következménye nyugtalan telelés, penész, iu- csok, hasmenés, nagy mézfogyasztás, sőt kifagyás is lehet. A kijárót a népességhez viszonyítva leszűkíthetjük, de ne egészen, mert ez levegőhiányt okoz. — Rakodó kaptáraiban szokásos a felső (mézeskamra) fiókban teleltetni. Ez esetben az alsó (fészek) fiókban a kereteket benthagyjuk és a kijárót alul nyitjuk meg, ha ellenben a fészekfiókban telel a méhcsalád, ez esetben az üres mézkamrát szalmával, papirossal, fagyapottal lazán töltsük ki. Ne felejtsünk el a keretek alá egy kartonpapirt helyezni, az ezen összegyűlő hulladékból tavasszal sok mindenre következtethetünk. Kasos méheinket borítsuk le üres kasokkal, ezek közét szalmával, pokrócokkal tömjük ki. Eső-, hó- és szélfogókat ajánlatos alkalmazni. A rágcsálók — e besurranó tolvajok — ellen a kijáróra szerelt ráccsal és zajtalanul működő egérfogókkal védekezhetünk. Végül a méhest kitakarítjuk, lépe- ket, eszközöket elrendezzük stb. A régi méhészek a jó beielelést a „méhész mestermüvé“-nek tartották. Rövid táviratok. A Felvidéken újabb letartóztatások történtek állítólagos össze esküvések miatt. — A kisantan- tot Qenfben nem Benes képviseli, mint eredetileg tervezték, hanem Titulescu. — A losangelesi tűzvésznek 72 halottja van. — A sztrájkmozgalom továbbterjed Amerikában. Pennsylvániában 60 ezer főnyi tömeg akarja megakadályozni a szénbányákban és az acélművekben a munkát. Megint kísért a cseh cipők behozatala. Legújabban az a hir hozta lázba a hazai cipőszakmát, hogy rekom- penzációs alapon Csehországból 300 ezer pár cipő behozatalára kerülne a sor. A magyar-cseh kereskedelmi szerződés meghosz- szabbitásával kapcsolatban ugyanis a cseh kormány fenti mennyiségül cseh gyártmányú cipői is felvett exportlistájába. Ennek a nagymennyiségű cipőnek legnagyobb része természetesen a Bata-gyár alátámasztására szolgálna, mivel e gyár jelenleg nem szállíthat Magyarországba, svájci alapítása is veszteséggel zárul és gyártmányainak elhelyezése végeit most alapította angol gyárát. Magyar- országba a nagy vám miatt j (Goodyear cipő után 65 aranv- j korona) nem exportálhatott eddig I cipőket, az itteni gyáralapitása a szakmabeli körök felzúdulása folytán eltolódást szenvedett, tehát ezúton akarna bejönni hozzánk, a cipőszakma tiltakozása ellenére. Remélhetőleg a kormány mindent el fog követni, hogy a magyar cipőipar létérdekét a megfelelő eréllyei megvédje. ~~ | fl Róm. kát. és új görög.; j Oktober ff Brúnó hv. Prot.: Brúnó, j ß fi Izr.: Thisri hó 15. Suk- | ® B koth 2. n. Nap kelte 6 j Péntek g óra 05 perckor. Nyugszik 5 óra 3i perckor. IDŐ: Megélénkülő szelekkel változékony, hűvös idő, helyenként, de inkább csak északkeleten, záporeső valószínű. Megszigorítják az állampolgárság megszerzését Liechtensteinben. A liechtensteini tartományi ülés elé legközelebb törvényjavaslat kerül, amely újból szabályozza a liechtensteini állampolgárság megszerzését és elvesztését. Állampolgár a jövőben csak az lehet, \ aki valamelyik liechtensteini köz- | ségben bir illetőséggel. Az illető- j séget meg lehet szerezni születéssel, házasságkötéssel, vagy pedig felvétel utján is. Az állampolgárság felvételét a jövőben megszigorítják, csak bizonyos feltételek mellett fogják engedélyezni a felvételt és csak a gyakorlatból fog kiderülni, hogy a szigoritás milyen lesz. Külföldi állampolgár még diszpolgárságot is nyerhet az új törvény alapján Liechtensteinben. Megkezdődött Kassán a magyar szó kiirtása. Kassa, október 5. A város hivatalos egynyelvüségének végrehajtása megkezdődött. A polgármester a városházára pártközi értekezletet hívott egybe és azon bejelentette, hogy a népszámlálás eredményeként uj helyzet állott elő. Közölte, hogy Kassa egynyelvű lett, tehát a magyar nyelv hivatalos használata ezúttal szigorúan tilos. A magyarnyelvű utcai táblákat eltávolítják, s a kassai városházáról kizárják a magyar nyelvet. A tisztviselőket utasították, hogy egymás között és a felekkel csakis szlovák nyelven érintkezzenek. A képviselőtestület ülésein is tilos lesz a magyar nyelv. Rendelet a kárftyaklubok ellen, Budapest, október 5. A hivatalos lap holnapi száma belügyminiszteri rendeletét közöl a kártyaklubok szigorúbb ellenőrzéséről. A rendelet lehetetlenné teszi olyan klubok működését, amelyekben hivatásos játákrendezők dolgoznak. Vasúti kedvezmény Budapestre kiadóhivatalunkba kapható. Az október 7-től 11-ig tartó Katolikus Nagygyűlésre az öszszes vasutakon Budapestre és vissza 33 százalékos kedvezmény vehető igénybe. A kedvezményes vasúti jegy váltásának feltételé a 2 pengős tagsági jegy (belépőjegy) és az 50 filléres vasúti igazolvány megvétele. A kedvezményes jeggyel október 4-tői íi-ig lehet felutazni és október 6-tól 13-ig visszautazni. A kedvezményes jegy váltására jogosító vasúti igazolvány és tagsági jegy a Zaiamegyei Újság kiadóhivatalában (Széchenyi-tér) kapható, s azokat bárki igénybe veheti. — Engesztelő szentóra a templomokban. Az idei szentév alkalmával a pápa teljes búcsút j engedélyezett mindazoknak, akik ' szentáldozáshoz járulva közös szentórát tartanak és azon a pápa szándékára is imádkoznak. Az október 7-én kezdődő Katolikus Nagygyűléssel kapcsolatban az ország valamennyi templomában engesztelő szenfórát tartanak. A szombathelyi megyéspüspök körlevélben hívta fel a híveket, hogy > október 6 án, a hónap első pén- j tekjén minél többen járuljanak a j szentáldozáshoz, ugyanaznap este pedig engesztelő imaórát tartsanak, A szentórát az egyházmegye ösz- szes templomaiban megtartják. Másnap, október 7-én este negyedórás harangzúgás jelzi a Katolikus Nagygyűlés kezdetét, amely egyúttal az Actió Catholics zászló- bontása lesz. — Istentisztelet október hatodlkán. Az aradi vértanuk emlékünnepén a zalaegerszegi plébániatemplomban a hivatalosszentmise délelőtt 10 órakor lesz. — Mikes János gróf, szombathelyi megyáspüspök Budapestre utazott, ahol résztvesz a Katolikus Nagygyűlésen, majd pedig a püspökkari konferencián. Október 14 én érkezik vissza székhelyére. — Zalaegerszeg októberi ünnepélye. Zalaegerszeg októberi emlékünnepélyét közbejött akadályok miatt csak október 15-én tarlják meg a város és a Move együttes rendezésében a Csány- szobornál. Ugyanakkor lesz a kegyeleti staféta. —- Német, francia, angol órák Berlitz módszer szerint. Havonta 4 pengő. Cim Méröné kézimunkaüzletében. 6070 Könnyelműség rossz szemüveggel dolgozni. Szemüvegért jöjjön hozzánk, mi szakszerűen szolgáljuk ki. BÁNFAI látszerész és fotószaküzlet, Zalaegerszeg Kossuth Lajos utca 4. szám. Szemelvények Keszthely költségvetéséből Megírtuk, hogy Keszthely nagyközség képviselőíestüle letárgyalta a község 1934. évi költségvetéséi és az abban mutatkozó hiány fedezetéül 59 százalékos pőtadót állapított meg. Az új költségvetés érdekesebb adatait az alábbiakban közöljük: Az adóbevételeket — a mai gazdasági viszonyoknak megfelelően — csökkentett mértékben irányozták elő. Kereseti adóból a bevételi előirányzat 52 ezer pengő, bor- és husfogyasztási adóból 24 ezer pengő, (két év előtt az utóbbi még 34 ezer pengő volt). Az összes előirányzat adókból 95 ezer pengő a két év előtti 115 ezer pengővel szemben. Közmun- kaváltságból a bevétel 3 ezer pengő, az ingatlanok jövedelméből 23 ezer pengő, a vásárjogból 35 ezer pengő, a községi üzemekből, mint részesedés, 16 ezer P. A kiadások rovatában a következő fontosabb tételek mutatkoznak : személyi kiadás az általános igazgatásnál 61.634 pengő, a tűzoltóságnál 3.816 pengő, a tan- ügynéi és testnevelésnél 52.815 pengő, összesen a személyi kiadás 118.265 pengő. Szegényügyi és népjóléti célokra a község 13 220 pengőt irányzott elő, utak, terek világítására pedig 16 ezer pengőt. A villamos üzem költségvetése 187 ezer pengő, a balatoni fürdő költségvetése 26 ezer pengő, a kórház költségvetése 63 ezer P. Beruházások címén 21.600 pengő szerepel a költségvetésben. Az üzemeket (kórház, villamos üzem, stb.) is beleértve az összes előirányzott kiadás 561.921 pengő, a fedezet 484.359 pengő. A 83 ezer pengős hiányt 50%-os pótadóval fedezik. Bútorokat díjmentesen, kedvező fizetési feltételek mellett szállít az ország bármely részébe KOPSTEIN Bútoráruház, Nagykanizsa, Sopron és Szombathely.