Zalamegyei Ujság, 1933. április-június (16. évfolyam, 74-145. szám)
1933-04-16 / 86. szám
10 Zniamegyeí Újság 1933 április 16 — Két Kovács Mariska volt Pölöskeíőn. Az egyik férjhez ment Gelseszigetrc, a másik még otthon maradt. Ez utóbbi súlyos betegségbe esett s elvitték a nagykanizsai kórházba. Segíteni azonban nem tudtak rajta s a napokban meghalt. Hozzátartozóit természetesen értesi ették ha- láiáró , a szomorú hirt azonban a másik Kovács Alariska szülőinek kézbesítették. Nagyon lesújtotta őket a halálhír, annyival is inkább, mert nem tudták, hogy lányuk beteg. Elindultak tehát nagy szomorúan a temetésére, de, hogy együtt mehessenek a rokonokkal, útba ejtették Gelse- szigetet. Ott azután örömre változott szomorúságuk, mert menyecske leányukat,, viruló egészségben találták. Ök közölték azután a szomorú hirt a másik Kovács Mariska családjával. — Utcaöntözés. A polgármester a közelmúltban azt a kérést intézte a közönséghez, hogy száraz időben naponként kétszer öntözze a gyalogjárókat. A közönség azonban, — mint tapasztalhattuk, nem igen hallgatott a polgármester szavára, Most azután az alispán sürgeti a polgármestert, hogy rendelkezésének szerezzen érvényt. A polgármester azonban többet nem tehet, s ezért a továbbiakra nézve átirt a rendőrkapitánysághoz. A kocsiutaknak naponként kétszer való öntözésére pedig utasította a tűzoltóparancsnokot. Kéri egyben a polgármester a közönséget arra, hogy a szépen rendbehozott utcákon ne dobáljon el narancshéjat, papir- szeleteket, gyufaskatulyákat, hanem inkább igyekezzék mindenki megóvni az utcák rendjét és tisztaságát. — A kanizsai kántor rágalmazást pere. A Tibenszky féle gyilkosság áldozatának, Tibensz- kynének temetésén nem jelent meg Rácz János kántor. Másnap nagy falragaszok jelentek meg Kanizsán, amelyeken azzal vádolják a kántort, hogy azért nem jelent meg a temetésen, mert nem fizették meg neki a négy pengő dijat. Egy fővárosi lap csinálta ezt a „reklámot“, azonban a lapban egy sor sem jelent meg erről. Rácz János kántor rágalmazás címén eljárást indított a lap nagykanizsai tudósítója ellen. — Exhumálás. Vörös Gyula, volt zalaegerszegi ipartestületi elnöknek holttestét veje, Siposs Ernő, dunaföldvári takarékpénztári vezérigazgató exhumáltatja s Dunaföldvárra szállíttatja. A holttestet kedden délután 4 órakor veszik föl a régi temetőben, s beszentelés után elszállítják, hogy felesége mellé helyezzék örök nyugalomra. Bélyeggyűjtők figyelmébe! Alulírott cég, számolva a jelenlegi rossz gazdasági helyzettel, jó európa- és tengerentúli bélyegeket ad cserébe és pedig bárminő tömegbélyegekért 1 Próbaküldeinényt postafordultával elintézünk! Petőfi antikvárium, Újpest Árpád-ut 110. 579Z Mmaa&xű;r: — Ká osultak jelentkezzenek ! Múlt számunkban megírtuk, hogy a pacsai csendőrörs Telekes községben elfogta Görcsi Gyuláné és Görcsi Istvánná cigány asszonyokat, akik az április 6 iki pacsai országos vásáron lopásokat követtek el s átadták őket a nagykanizsai ügyészségnek. A cigányasszonyok kihallgatásuk alkalmával beismerték, hogy az április 3-iki zalaegerszegi vásáron több méter siffont, törülközőket és gyermeksapkákat loptak, de, hogy melyik kereskedőből, arról nem tudtak felvilágosítást adni. A bűnjelek is az ügyészségnél vannak. Mivel azonban a rendőrségre feljelentés nem érkezett, a rendőrkapitányság felhívja a károsultakat, hogy jelentkezzenek. — A nagykanizsai Keresztény Társas Temetkezési Egylet közgyűlése. Folyó hó 23 án délután tartja a Társas Temetkezési egylet évi rendes közgyűlését. Az egylet az előző évben súlyos anyagi körülmények közé kerüit. Az ujonan megválasztott elnök, Gazdagh Ferenc püspöki tanácsos, azonban erős kezekkel vette át a veze'ést, és rövid rö vid idő alatt nemcsak, hogy helyreállította az egyesület anyagi egyensúlyát, hanem szép vagyont is takarított meg A több ezer főnyi tagot számláló egyesület nagy érdeklődéssel tekint a közgyűlés elé. A zalaegerszegi Notre Dame r. kath tanitónőképző I. évfolyamára április 30-ig lehet folyamodni. A főtisztelendő Egyházi Főhatósághoz címzett kérvényt az iskola igazgatóságánál kell beadni s a következő okmányokkal felszerelni: 1. keresztlevél és születési anyakönyvi kivonat, 2. iskolai bizonyítvány a polgári iskola vagy középiskola III. osztályáról s a IV. osztálybeli félévi értesítő, 3. hatósági orvosi bizonyitvány arról, hogy a folyamodó éptestü s érzékszervei egészségesek, 4. a lelkésztől vagy a hittanártól ajánlás. Az intézettel kapcsolatos internátusba való felvételről az in- ternátus vezetősége ad felvilágosítást és kívánságra tájékoztatót küld. — Költözködéseket felügyelettel olcsón vállalok ; május l*re előjegyzéseket már most elfogadok. Klein Andor szállító, Kossuth Lajos* utca 50. Telefon 136, 160. 5854 — Csónakázás a határvizeken. A szomszédos államokkal közös határt képző folyó- és állóvizeken a belügyminiszter rendeleté s érint csak olyan személyek csónakázhatnak, akik „igazoló j gy“-gyel rendelkeznek. E'-cket a jegye et az i'letékes elsőfokú rendőr na lóságok ál itjak ki. (A rendelőben nincs szó a Muráról ) — V i s s z a a dologházba. Varga Gyula zalaegerszegi rézmü- vessegéd 45 éves kora mellett 23 esztendőt töltött már az ország különböző fogházaiban. Legutóbb 1927- bena szombathelyi törvényszék dologházba utalta, honnan négy esztendei raboskodás után feltételes szabadságra bocsátották. A kötél s jelentkezéseket azonban elmulasztotta. Hiába keresték, nem találták sehol. Március !3-án országos vásár volt Veszprémben, hol megloptak egy gazdát. A tettes keresése közben a gyanú egy férfira irányult, aki Bárány Ernő névre kiállított munkakönyvvel igazolta magát. A lopást ugyan nem sikerült rábizonyítani, de kisült, hogy ő az a bizonyos Varga Gyula. A köteles jelentkezés elmulasztásáért és hamis névre kiállított munkakönyv használatáért visszarendelte a szombathelyi törvényszék a dologházba. — Mocsányi és Lakos Nagykanizsán. A rádió ismert zenehumoristái Mocsányi és Lakos kedden a kanizsai színházban ven- dégszerepetnel:. Az egész városban nagy érdeklődés előzi meg közreműködésüket. Szombathelyi Kátrányáé Vegyigyár zalaegerszegi fiókja. Petőfi Sándor utca 29. szám alatt (volt villanytelep) megnyílt. Kátrány, facement, kocsikenőcs, karbo- lineum, gyümölcsfa- karbolineum, takarmánymész (szénsavas) stb. gyári áron. Szíveskedjék árajánlatot kérni. i Japonj a legfinomabb i mosóselyem di-1 vatne mákban kapható Schütz Áruházban. Budapesti Nenzetközi vásár május ß-15-ig. Tőim aiint ezer gyáros és iparos Kiállító. Tömegárat — Minőségi ciíKei. Magyar mezögazáaságí eipírtárnK bemutatója, Exportüzlet pengő ellenében. Nagyszabású divatfelvonulások, Kozmetikai kiállítás. Repülőgép kiállitás Bélyegkiállitás- és bélyegtőzsde. Telepítési- és építkezési kiállítás. Mintatanya. Öntözési fásítás. Baromfi- és apróállat kiállítás. Borcsoport. Kisipari galéria. Háziipari csoport. Nagyszabású utazási-, vizűm-, szórakozási- és gyógyászati kedvezmények a vásár-igazolvá- nyot alapján május 1—20-ig. Yásárigazolyány és felvilágosítás kapható: Bnóapeslea a vásárirodánál, V., Ab otmányn. 8. Zalaegerszegen : Klosovszky Ernő ipartestületi jegyzőnél és a menetjegyirodánál. — Társas kirándulást rendez úri társaság modern és kényelmes autóbuszon (25 személyre) a pünkösdi ünnepek alkalmával Keszthelyről, Tapolcáról, Sümegről és Zalaegerszegről. A két napos kiránduláson megtekintik Ausztria legszebb vidékeit, többek között Mariazelit, a Sem- meringeí, a Raxot, stb. Részvételi d;j (autóbusz dija) személyen- kint cca. 30 pengő. Útlevél nem kell. Valutáról: schillingröl is a rendezőség gondoskodik előzetes jelentkezés és igénylés mellett. Jelentkezni lehet legkésőbb május 15 éig, levelezőlapon is Barabás Gyulánál, Tapolca, amikor is a részvételi dij előre lefizetendő. Élelmezést jórészt az érdekeltek magukkal vihetik. Indulás szombaton, junius 3-án reggel lesz. Az ut oda-vissza 700—750 km. — Védekezés a kukoricamoly ellen. A polgármester hirdetményben közeli a kukoricamoly elleni védekezés tárgyában kiadott föld- mivelésí miniszteri rendeletet. Aki a rendelkezésnek eleget nem tesz, 40 pengőig terjedő pénzbüntetéssel sújtják s a községi elöljáróság az illető fél költségére végezteti el a fertőtlenítést. — A kanizsai ipartestület a fémipari szakiskola ellen. A nagykanizsai ipartestület elüljáró- sági ülésén Samu Lajos elnök javaslatára elhatározták, hogy a kereskedelmi minisztertől a fémipari szakiskolának Nagykanizsáról való elhelyezését kérik. A kérelmet azzal indokolják, hogy az iskoh, mivel magának kell fentartania magát, szakmunkát vállal és ezzel konkurenciát okoz az adókkal sújtott helyi vas- és fémiparosoknak. — Ellopott kerékpár. Dr. Hoch Oszkár nagykanizsai ügyvéd királyuli házának kapujából ismeretien tettes ellopta Lorschy Miklós malomtulajdonos Csepel gyártmányú kerékpárját. A rend őrség megindította a nyomozást a tettes kérekeritésére. — Mécs László költeményei a „Zrínyi" könyvkereskedésben kaphatók.