Zalamegyei Ujság, 1931. október-december (24. évfolyam, 228-301. szám)
1931-10-04 / 231. szám
1931 október 4. 5 Mussolini m fascizmus népszerűsítéséért. Róma, október 3. A fascista nagytanács ülésén Mussolini hangsúlyozta, hogy a mai helyzet a fascistákat arra kötelezi, hogy igyekezzenek tökéletesíteni a fas- cista rezsim munkáját A fascista tanokat be kell vinni a széles néprétegekbe és külföldi propagandával meg kell akadályozni, hogy a fascizmust ellenségei hamis színben tüntessék fel a világ előtt. Bárány István megházasodott. Budapest, október 3. Bárány István dr., a világhírű magyar úszó ma délelőtt Budapesten házasságot kötött Oberschall Magda dr.-ral, az Iparművészeti Muzeum gyakornokával. Amerika csökkenti haditengerészetét. London, október 3. A Newyork Herald Tribune, amely közel áll az amerikai kormányhoz, azt jelenti, hogy az amerikai tengerészeti minisztérium komolyan foglalkozik azzal a tervvel, hogy a hajóhad egyötödét dokkokban helyezi el, a legénység számát 4—5 ezer fővel csökkenti és három fontos hadikikötőt bezár, így akarnak Hoover elnök 65 millió dolláros takarékossági követelésének eleget tenni. Egy amerikai bankár optimista nyilatkozata. London, október 3. Thomas Lamont, a hires amerikai bankár, a Morgan cég egyik főnöke kijelentette, hogy az általános pesz- szimizmus esztelen túlzásokban tobzódik. Az ipari és kereskedelmi fellendülés félreismerhetetlen jelei világosan láthatók. Borah szenátor egyik beszédében a nemzetközi valutakonferencia összehívását sürgette a bimetallizmus elfogadása végett. Szerinte Anglia vezetőszerepet játszanék az ezüst értékének visszaállítása körül. London, október 3. A newyorki Federal Reserve Board hivatalos kiadmánya megállapítja, hogy az Egyesült Államokból megindult aranykiözönlés első lépés az amerikai aranyfeleslegek levezetése és egyenletes szétosztása felé. — A Zeileis-rendelő bezárása. A polgármester annakidején elrendelte a Zeileis-rendelőnek fertőtlenítését, mert fertőző beteg fordult meg ott. Egyben a rendelőt be is záratta. A polgármester határozatát Urbán Károly dr. megfelebbezte az alispánhoz, ki a polgármester határozatát helybenhagyta. A rendelkezést legkö* zelebb foganatosítják. — Gyermekparalizis. Pető- henye községből ma délelőtt a zalaegerszegi kórházba szállítottak egy kétéves gyermeket, aki Heine Medin betegségben (gyermekpara- lizisben) szenved. — Kormányzósértésért elitéit mázoló. Hegedűs András 63 éves zalaegerszegi mázoló a múlt nyáron kormányzósértést követett el. Most tárgyalta az ügyet a győri törvényszék és Hegedűst 50 pengő pénzbüntetésre valamint hivatal- és jogvesztésre Ítélte. Az Ítélet jogerős. Zalamegyeí Újság Vagyont szerez marabu keltetőgéppel ha baronfikeltéssel foglalkozik. A keltetőgép „Amalith*- asbestpalával van belülről burkolva. Gravitációs központi melegvízfűtés. Automatikus melegszabályozás, párologtatás és szellőztetés! Tojások forgatása kívülről egy pillanat alatt! MAGYAR RADlATORGYAR rt BuGapest Gyár: X. Gyömrői-ut 76—78. Városi iroda és míntaraktár: V. Kálmán utca 18. Telefon: 197-08. Alacsony árak, kevező fizetési feltételek! Szakszerű oktatás ! Szakszerű oktatás ! , Műanyák, ólak, baromfitenyésztési eszközök. MAPI HÍREK--------------Róm. kát.: D. 19. Áss. Ok tóber | Fér. Prot.: D. 18. Fér. 4 | Görög: D 19. Hier. Izr. i 23. Szimhkath tho. Nap- Vasárnap | kelte 6 óra 2 perckor. Nyugszik 17 óra 35 perc. IDŐ: Változékony idő várható északnyugatról megélénkülő szelekkel, esőkkel, sülyedő hőmérséklettel. — Ferences hírek. Holnap, folyó hó 4-én Szent Ferenc ünnepén az uj templomból reggel 7 órától este 7 óráié: Szentségimá- dás, egész október hónapban esténkint 6 órakor Rózsafüzér ájtatosság. — A Csány szobor és Borbély György síremléke. A „Csány szoborbizottság“ tekintettel a nehéz gazdasági helyzetre, elhatározta, hogy a már készen álló Csány László nagy nemzeti vértanunk szobrát és a Csány- kultusz apostolának, Borbély Györgynek síremlékét csak városi ünnepség keretében 1931. október 11-én délelőtt 11 órakor leplezi le, illetve adja át Zalaegerszeg megyei városnak és erre az ünnepségre ez utón hivja meg Zalaegerszeg megyei város hazafias közönségét. Október 6-án külön ünnepélyt nem rendez a város, mert az aradi vértanuk emlékét a „szoborleleplezés“ alkalmával ünnepli a közönség. Az ünnepély műsorát legközelebb közöljük. Akik a szoborra, vagy síremlékre koszorút helyezni akarnak, legkésőbb október 10-ig jelentsék ezt a polgármesteri hivatalba. — Központi választmányi ülés. Zalavármegye központi választmánya ma délelőtt ülést tartott, amelyen a választói névjegyzék kiigazításával foglalkoztak. Akik kimaradtak a névjegyzékből, de választói jogosultságukat igazolták, azokat fölvették a névjegyzékbe és törölték azokat, akiknek politikai jogait a bíróságok jogerősen felfüggesztették. — Harangmegáldás. A keszthelyi ág. h. ev. egyházközség uj templomába közadakozásból három harangot önttetett. A harangokat vasárnap, folyó hó 4-én istentisztelet keretében áldja meg Nagy Lajos esperes. — Áramszünet. Holnap, vasárnap reggel fél 6 órától 9 óráig kisebb hálózati munkálatok miatt áramszünet lesz, — Halálozás. Szollár Gáspár tapolcai lakatosmester felesége 77 éves korában meghalt. Nagy részvét mellett temették el. — Az új vasúti menetrend. Amint az tudott dolog, a vasúti vonalakon folyó hó 4-én lép életbe a téli menetrendváltozás, amely egyet jelent a nyári szezonvonatok megszűnésével, sőt ezúttal magával hozza a takarékos- sági okokból való vonatszüneteltetéseket is. Erre tekintettel szükségesnek láttuk a várost illetően az új menetrendet összeállítani, a távolságkimutatással és az új menetdijakkal együtt s lapunkban le is közölni. Azonban, hogy bárki is könnyen megszerezhesse ezt a nélkülözhetetlen vasúti tájékoztatót, külön lenyomatban is árusítjuk darabonként 10 fillérjével a Zrínyi könyvkereskedésben és a dohányárudákban. — Jóminőségü a badacsonyi must. Badacsonyban és általában a Balaton vidékén megindult a szüret. A terméseredmény a nyári jégverések és a rothadás miatt közepes, viszont örvendetes, hogy a must a reméltnél jobb minőségű. A gondosan kezelt szőlőkből kikerülő must 20—25 klosterneu- burgi fok között váltakozik. A must ára erősen zuhant. Hatnyolc fillérért vásárolják. — Alapszabályjóváhagyás. A földmivelési miniszter a héviz- szentandrási közbirtokosság legeltetési társulatának alapszabályait jóváhagyta. A Zalaegerszegi Tekeegyesület vasárnapi szüreti mulatsága iránt, melyet Nagy József ipartestületi vendéglőjében rendeznek, nagy érdeklődés mutatkozik. A tiszta jövedelmet szégény iskolásgyermekek felruházására fordítják. — Szerdai akció napunk alkalmával váratlanul ért bennünket a közönség óriási érdeklődése. Részben a nagy torlódás miatt, másrészt, mert az akció cikk már a kora délutáni órákban kifogyott, nem tudtunk mindenkit kiszolgálni. Elnézést kérünk mindazoktól, akik fenti okok miatt nem részesülhettek kedvezményes kiszolgálásban. Legközelebbi akció napunk folyó hó 7-én szerdán lesz, mely alkalomra már teljes felkészültséggel várjuk az igen tisztelt vevőközönséget. Schütz- Áruház. 3921 SZESZFŐZDÉKBEN előforduló mindennemű átalakítási, szerelési munkálatokat, pénzügyőri előírásnak megfelelően, kedvező fizetési feltételek mellett legolcsóoban végzek. Hívásra helyszínen tervrajzzal és költség- vetéssel szívesen szolgálok. ZSELY MIKLÓS rézműves Zalaegerszeg, Berzsenyi utca 9 sz. Aranyéremmel töbszörösen kitüntetve 1 — Kettős öngyilkosság Nagykanizsán. Néhány nappal ezelőtt Nagykanizsára érkezett Kovács Gábor 33 éves pécsi fogtechnikus és Trencényi Irén 28 éves pécsi gyógyszerészsegéd. Az egyik szállodában szálltak meg és házaspárnak adták ki magukat. !A fiatal pár tegnap reggelre morfiummal megmérgeztejmagát. Mikor a személyzet reggel a szobába lépet, a férfi már halott volt, a leány azonban még élt. A rendőrség megállapította, hogy a férfi és a nő nem házaspár. Az öngyilkosságot szerelmi okokból követték el. A leány rövidesen felgyógyul. — Október 7-én újabb akciónap Schütz Áruházban. — Uj zalai zeneszerző. A magyar nótát, a magyar dalt: kedvelő és a magyar dalosélet terén nagy szerepet játszó Zalában ismét akadt a magyar dalnak uj, hivatott művelője Dezső János zalaapáti-i osztálytanító személyében. Két szép magyar nótája most jelent meg Bárd Ferenc és Fia budapesti zeneműkiadó kiadásában. Békefi József dr. zalavármegyei kir. segédtanfelügyelőnek két versét, „Fehér szekfüvirág“-ot és „Úgy segéljen meg az Isten“-1 zenésitette meg igazi hamisítatlan magyar stílusban. Az elsőt Kroller Miksa kormányfőtanácsos, zalavári apátnak, a másodikat Gosztonyi Nándor apátsági jószágkormányzónak ajánlotta. Több fővárosi szak- és napilap elismeréssel ir az uj zeneszerzőről, aki egy fővárosi művész társaságában Zalaegerszegen is rendez zeneestélyt és az illető művésszel énekelteti szerzeményeit. Az a körülmény, hogy a fővárosi lapok olyan melegen emlékeznek meg Dezső Jánosról s hogy a neves fővárosi cég vállalkozott a mű kiadására, világosan bizonyítja, hogy Dezső János tehetség, érték, aki jogosult a közönség érdeklődésére Ä mű a Zrínyi könyvkereskedésben P50 P.-ért kapható. — Műsoros est. A Szociális Misszió Társulat folyó hó 11-én este 8 órakor a Kulturház nagytermében jótékonycélu kulturális műsoros estet rendez, melynek műsorán szerepel Herceg Ferencnek „Két ember a bányában* cimü egyfelvonásosa és „Violante a bíró“ monológja. Hogy ezen az előadáson minél többen részt- vehessenek, a rendezőség az ülőhelyek árait 1 P, 80 és 50 fillérben, az állóhelyekét 20 fillérben állapította meg. A kitűnő szórakozást Ígérő s a művészet jegyében megrendezendő előadásra felhívjuk a város intelligens közönségének figyelmét. — Ne halassza tovább, hanem próbálja ki szerencséjét és a XXVII. Osztálysorsjátékra vegyen sorsjegyet. Húzás már október 16-án, Egy csapásra gondtalan ember válhatik Önből. — Balesetek. Németh István 70 éves káptalantóti gazda beborozva haladt ökrös szekere előtt. Közben megbotlott, elesett és a szekér keresztülment rajta, aminek következtében lába eltörött. Kórházba szállították. — Molnár József 38 éves lesencetomaji gazda leesett a fáról és súlyosan megsérült.