Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)

1910-09-18 / 38. szám

1910. szeptember 18. >Zalamegye Zalavármegyei Hirlap« 3 A vármegye közgyűlése. A vármegye törvényhatósági bizottságának mult héten tartott őszi közgyűlése szokatlanul néptelen volt. Az érdeklődés hiánya annak tulajdonítható, hogy a tárgysorozat osupa folyó ügyekből s a községeket és magáufeleket érdeklő aprócseprő dolgokból állott. Nagyobb érdeklődést osak a keszthely—hévizi villamos vasút ügye keltelt. A keszthelyi bizottsági tagok szép számban jöttek be, de nem sikerült mégsem a vármegyétől kért segélyt kieszközölni, aminek legelső sorban az az oka, hogy a vármegye alapjai teljesen kimerültek. A közgyűlési terem képe meglehetősen egyhangú volt. Alig hangzott el egy-két felszólalás. Kedélyes beszélgetés folyt a terem oszlopos sarkában, amelyet valaki a közgyűlés kaszinójának nevezett el. A csendes morajból csak az előadók harsányabb szavai hallatszottak ki : „méltóztassék elfogadni," méltóztassék elutasítani." Már betekkel előbb az a hír volt elterjedve, hogy a szeptemberi közgyűlésen fog kipattannia főispáni szék betöltésének ügye is. Ugy beszélték széltében-hosszában, hogy a kormány a vármegye intéző köreinek óhajához képest fogja betölteni a főispáni állást s ez az óhaj a szeptemberi gyűlésen fog kialakulni. De ez irányban sem történt semmi. Ott vagyunk, ahol voltunk : várjuk az uj főispánt. Az első napon a közgyűlés 77 ügyet tárgyalt le, tehát száznál több ügy maradt másnapra, amikor — szokás szerint — már csak néhány bizottsági tag jelent meg. Az első napon dólutáu már nem lehetett a városban észrevenni, hogy a vármegye gyűlést tartott. Árvay Lajos alispán a közgyűlést 10 órakor nyitotta meg. Az első tárgy az alispáni jelentós volt, amely felolvasottnak tekintetett s tudomásul vétetett. A közgyűlés elfogadta a vármegye 1911. évi háztartási és 1910—11. évi közúti költségelőirányzatát. Ugyanígy a vármegyének, Zalaeger szeg és Nagykanizsa városoknak 1909. évi gyámpénztári számadását. Serényi Béla gróf foldmivelésügyi miniszter még a nyár elején rendeletet adott ki a vármegyékhez, amelyben a szarvasmarha-állomány fokozottabb tenyésztésére hivta fel a gazdákat. Ennek a rendeletnek kapósán jelentette az alispán, hogy a maga hatáskörében is megkeresést intézett a gazdakörökhöz. A zalaegerszegi ifjúsági lövésztanfolyamokat a vármegye 100 K támogatásban részesíti. Több hivatalszolgai állás rendszeresítése tárgyában a miniszter, a vármegye egy korábbi felterjesztésére nemleges választ adott. A bizottság most elhatározta, hogy ezt az ügyet most újból felterjeszti a miniszterhez. Debreczen törvényhatóságának átiratára, hogy az Osztrák-Magyar Bank záloglevelei 3 száz millióról emeltessenek fel 5 száz millióra, a közgyűlés nem adott érdemleges választ. A társaskocsiipar gyakorlásának szabályrendelete módosításához hozzájárult, ellenben egy automobilnak beszerzési javaslatát, Csertán Károly ellenező felszólalására a napirendről levette. Pedig erre az egyetlen gépkocsira, előre nem látható járvánok, tüzesetek s más alkalmakból ugyancsak szűkség van. A közgyűlés kimondta, hogy a Festetich Tassilo gróf keszthely—fenéki vámoshidját nem váltja meg. A vármegye az aradi vértanuk október 6-iki gyászünnepére Batthyány Pál gróf vezetésével küldöttséget meneszt. A választott, elhunyt és leköszönt vármegyei bizottsági tagok mandátumát az október végén történő uj választáson újítja meg. A vármegye monográfiájának megirásával Holub József tanárt megbízta, akinek 5 éven át óvenkint 1000 korona tiszteletdíjat szavazott meg. A G:ioz-féle villamossági társaság 15000 K-t kért a megyétől a keszthely—hévizi vicinális kiépítésének segélyezésére. A közgyűlés ezt Csák Árpád dr ós Tripammer Gyula felszólalásai ellenére, fedezet hiányában, nem teljesítette. A vármegyei hivatalos lap előfizetési díját 6 koronáról 8 koronára felemelte. A palkonya—egeraracsai vioinális közút kiépítéséhez, 2 éven át, évi 1000 K-val, a zalavár— szabari közúthoz pedig 4000 K-val hozzájárult. Ezt az összeget 3 év alatt fogja kiutalni. Szeged városnak éü a Magyar Orsz. Tűzoltó Szövetségnek átiratát, hogy az országgyűléshez uj tüzrendészeti-törvény alkotása végett felirat intéztessék, a közgyűlés nem támogatja, mert a megyének már van külön tüzrendészeti szabályrendelete. Néhai Mehr Mór özvegyének segélyezését és özv. Czukelter Lajosné néhai férjének temetési járuléka iránt beadott kérését fedezet hiányában nem teljesítette s elutasította Merkly Antal nyug. szolgabírónak kérését, szolgálati idejének kedvezményes beszámítása iránt. A kártya-epidémia. A magyar ember életének léha szokásai közül is kirí a kártyázás. A kártyázás szenvedélye. Az egész művelt világon el van terjedve rólunk a hír, hogy a legnagyobb kártyás-nép vagyunk 1 És ebben egy csöppnyi túlzás sincs 1 Sehol a világon nem dühöng annyira a kártyaszenvedély, mint nálunk. Sőt az idevágó nemzetközi statisztikai kimutatás szerint még a kölföldi kártyabarlangok játékosainak nagyobb része is magyar állampolgár. Ez a kártya-epidémia ugy rágódik már a magyar társadalom testén, mint az orosz nép között az alkoholizmus és a tolvajlás. A magyar állampolgárok között egyenesen megdöbbentő pusztítást visz véghez ez a kór, a XX-ik század magyar életének legveszedelmesebb kórja. A magyar morális élet sok kórtünetei között a kártyázás az, amely nagyobb pusztítást visz véghez közöttünk a kivándorlás-okozta erőcsökkenésnól, a tüzkatasztrófáknál, az emberi gondatlanság ós vigyázatlanság-okozta halálos szerencsétlenségeknél, az alkoholizmusnál, a ragályos testi betegségeknél, a koleránál, — mindennél. Ezeknek a soroknak megírására nemcsak az ad alkalomszérüséget most nekünk, hogy Magyarország fővárosában a közerkölcsök első őre, Boda Dezső dr rendőrfőkapitány maga indította meg a belügyminiszternél a kártya-epidémia pusztításának megakadályozását, a tiltott kártyajátékok szigorú ellenőrzését a kaszinókban, hanem az a végtelenül lesújtó valóság, hogy erről a pusztító lélekbetegségekről írni, nálunk magyarok között, mintegy három évtizede már: — mindig alkalomszerű 1 Megdöbbentő azoknak az eseteknek száma, amelyekben a kártyázás, valamikor az életnek erős morállal elindult munkásait, a dolgozó társadalomnak valamikor erős, értékes oszlopait döntötte a kriminális bűnök polyp karjaiba. Ahonnan pedig igen ritkán van szabadulás. Nagyobb erővel nyűgözi le ez az epidémia a gyönge lelkű, gyönge, ingadozó jellemű embereket, mint a hasis, az ópium, az alkohol s egyegy nagy kártyásnak az erkölcsi bukása a legtöbbször egész osaládokat dönt a nyomorba, a kétségbeesésbe, a megalázásba. A családfő bukását pedig legtöbb esetben követi a családtagok erkölosi bukása is. E sorok Írójának örökké emlékezetében fog maradni az alább következő két eset, amelyek híven jellemzik a magyar ember kártya-epidémiájának romboló hatását. Több, mint másfél évtizeddel ezelőtt, egyik legjobb barátom volt egy előkelő szatmármegyei családnak egyetlen gyermeke: B. A. A fiatal ember a tanulmányait, végig az egyetemi tanulmányokon át is, mindig kitüntetéssel végezte. Igen fiatal korában már országos pályadijakat és egy nemzetközit is nyert s még kezében sem volt a végső diplomája, már egy előkelő államhivatalba nevezték ki. A családja az ország Minden férfi így tenne a helyedben ! Szenes nem szólt. A szemét a föld felé sütötte. Frommer könyörögve nézett reá. — Miért kinozol? — szólt nyöszörögve. — Mond meg az igazat, azután vége. — Veled nem lehet most beszélni. Váljunk el. Én jobbra megyek, te balra. Majd holnap. Egy keskeny ut állt előttük, Szenes rálépett az útra s elsietett. — Pista ! — kiáltotta Szenes után Frommer, de ez rá sem hallgatott. Bevágott a sürübe s eltűnt a lombok között. Mire Frommer hazaérkezett, a feleségét már rég otthon találta. Az asszonynak fehér volt az arca s vörös a szeme. Szótlanul ették meg a vacsorát. Amikor a szobaleány az asztalt fölszedte, Frommer könyörögve fordult az asszonyhoz: — Nem bánom, akárhogy volt, Ida, osak az igazat 1 — Már megmondtam, — felelte az asszony, ezzel felállt, bement a szobájába, belülről bezárta az ajtót. Másnap Frommer Szeneshez ment. IJjra könyörgött : — Az igazat! — Hát szereted te a feleségedet ? — kérdezte Szenes lassan. Frommer szeme riadtan meredt Szenes aroába. Lassú, bátortalan hangon kezdte: — Akivel az ember évekig együtt ól . . . Azután ő olyan t iszta asszony volt ... Az egész — Hazudsz I — vágta Szenes szemébe Frommer. — Hazudsz! Mond meg az igazat 1 Az asszony gyűlölettel, szégyennel nézett az ura aroába. Szenes nyugtalan pillantást vetett az asszony felé, majd izgatott hangon Frommerhez fordult: — Azt hiszem, elég, amit mondtam. Ha kételkedsz szavamban, hát elintézheted másként. Frommer ingerülten válaszolt: — Persze, párbaj. Megverekedjem. Igen? Azután minden a homályban maradjon ! Ezt nem. Akarom tudni az igazságot ! — Elég 1 kiáltott közbe az asszony. — És én szemet hunyjak minden fölött? Itt csak a te becsületed tisztázásáról van szó, mert szégyenled magad. Szégyenled magad s gyötör a bizonytalanság. Hát én? Én szótlanul tűrjem, hogy te . . . Ninca mit hánynunk egymás szemébe. — Hát mégis? — kiáltotta. Az asszony felállt. Az arca tüzes volt. A szemében fájdalmas fény lobbant meg. — Hát igen. Ugy van, ahogy gondolod. — De nagyságos asszony, — szólt riadtan közbe Szenes. I Az asszony azonban hevesen folytatta : — Ez az ur a szeretőm. Vedd tudomásul. | Nos. Miért hallgatsz? Miért vagy ugy leltütve? Beszólj. Jobb szeretted volna, ha tagadok. Persze. Hogy gyötörhess. Nincs mit tagadnom. Ugy van, amint gondolod. Megérdemled, hogy olyan legyek, mint amilyen véleménnyel vagy rólam. A szempilláin nedvesség csillant meg. Fájdalmasan nézett a Szenes szemébe s lassan mondta: - Kisérjen a kocsihoz, Szenes. — Ida! — kiáltotta a férj. Az asszony felvette a napernyőjét. — Most már mindent tudsz, — szólt, oldalvást az urára vetett egy pillantást s hirtelen megindult. Szenes beültette az asszonyt a kocsiba. Hűvösen, komolyan fordult Frommerhez, aki követte őket: — Mondani akarok neked valamit. De menjünk innét. Néhány lépés után az erdőben vagyunk. Már nem esik. Frommer lassan követte Szenest. Kinos bizonytalanság ült az arcán. Fájdalmasan, elernyedten buggyantak elő a szavak a szájáról: i — Nem gondoltam volna, hogy ti . . . Hogy épen te . . . Szenes megállt. Komolyan, mereven a Frommer szemébe nézett. — Hiszel-e nekem ? — kezdte. — Én tartozom annyi tisztelettel a feleséged iránt, hogy megmondjam az igazat. Nem tartasz gyávának, remélem. Különben is rendelkezésedre állok minden tekintetben. Becsületszavamra jelentem ki neked, [hogy a feleséged érintetlen. Fel volt indulva. Valami érthetetlen asszonyi dacból tette. A helyzet olyan volt. Sértette, hogy te vádolod. — Nem mondasz igazat 1 — kiáltotta a férj s a szeme villogott. — Csak őt akarod tisztázni 1