Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-01-24 / 4. szám

190* január 24. Aktualitások. (Fiietünk, mint a költs.) Mult héten már kiszivárogtak « magas portával kötött megegyezés részletei is. Annyit tnár két héttel ezelőtt tudtunk, hogy a Monarkia megfizeti a fényes kapunak Bosznia—Heroegovina annektálását, vagyis fényes aranyakkal tömik be a nagyhangú hasik száját Ugy látszik azonban, hogy lesz ott még egyéb feltétel is, rmiothogy máris beszélnek a beviteli vámok felemeléséről, az osztrákmagyar postahivatalok megszüntetéséről és a seik ül iszlám azon jogának biztosításáról, hogy a boszniai mohamedánok vallási elöljáróit a jövőben is kinevezhesse. Aki pedig ismeri a mohamedán vallási szervezetet s az igazhivők világnézetét, az tisztában van azzal, hogy ez a kinevezési jog mit jelent. Az érdemes seik ül iszlám kiáll a legmagasabb stambuli mináré tetejére, belekiált a világba s azt meghallja a bosnyák mohamedán is, akit a legelső nemzetközi bonyodalom alkalmával fellázíthat a prófétára való hivatkozás. De egyelőre a török még beteg ember. Egy kis orvosságra való jobban kel! neki, mint Bosznia és Hercegovina. Fájdalomdíjul elfogad tehát gyenge ötven millió koronát. Ennyibe kerül az, hogy mi az okkupált tartományokat annektált tartományokká léptettük elő. Éí hogy a kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon, arra is találtak formulát, hogy ez a váltságdíj ne fájjon valami nagyon nagyhatalmi tekintélyünknek. E formula szerint ez az összeg nem a bosüvák államadósságokra ^ső rész, hanem a török uralom alatt megkezdett üzem-befektetésekért és állami uradalmakért szóló kárpótlás. A mi polgári és cseppet sem diplomata eszünk szerint azonban nagyonis mindegy, milyen oirn alatt fizetődik ez a horribilis összeg, a dolog legszomorúbb része mégis osak az, hogy ötven millióba kerül nekünk ez a kis tréfa. Csakhogy még ennél a pén/áldozatnál is sokkal nagyobb következménye lesz annak a kérdésnek : ki fizesse és hogyan az50 milliót ? Hu Ausztri i és Magyarország, a kvóta arányában fizetnek, akkor Ausztria joggal mondhatja majd, hogy Bosznia javarésze az övé s elveszítjük mindazt a jogcímet, mely eddig alapul szolgált azon követelésünknek, hogy Bosznia a magyar szent korona alá tartozik. A fordulat igen ravasz. És talán legjobb volna, ha a fizetséget, az annektált tartományokkal együt átengednék Ausztriának. Aldja-vigye. Boldoguljon ő a bosnyákokkal és a seik ül iszlámmal. De fizetni is, közösködni is, — ebből talán egy m3gyar ember sem kér. (Az adóreform.) Az adóreform tárgyalásából aligha ki nem sül egy kis agrár-merkantil hecc. Az előjelek, értekezletek és a sajtóban hallatszó hangok legalább erre vallanak. A kérdés — laikus emberek előtt — kezd szerfelett bonyolódni. Már pedig ebben a kérdésben egy kissé mindenki laikus, csak Wekerle a szakértő, aki a számok rengeteg halmazában, a finánc tudományok agyafúrt szőrszálhasogatásaiban, a csalafinta adókulosok, adóalapok és adóalanyok között ugy eligazodik, mint a szegény ember az üres bugyellárisban. Már pedig — illő tisztelettel és a miniszterelnök nagy tudománya iránt érzett mély hódolattal legyen mondva — a pénzügyi kapacitások nem szokták mindig elárulni, hogy mit gondolnak. Wekerle bizony nem mondja meg, hogy kinek a tyúkszemét fogja szorítani az uj csizma, pedig hogy sok embernek szük lesz, azt egész bizonyosun tudja, mi pedig — laikus eszünkkel — csak gyanítjuk. A dolog azonban gyanús. A pénzügyinioiszter mindenkit lecáfol, aki a reform miatt aggodalmaskodik; mindenkit megvigasztal, aki panaszkodik. Mindenkinek kevesebb lesz az adója; a szegény ember adómentes lesz; a fold terhei osökkennek; a házadó igazságosabb alapokra fektettetik és minden jogos érdeknek elégség tétetik. Nohát ha ebből se lesz egy hatalmas adóleszállítás, akkor hová legyen a bizalom ? Pedig nem leBZ. Mert kérem a pénzügyi művelet olyan, mint a szemfényvesztés. — „íme — mondja a szemfényvesztő — ennek az adófizető polgárnak a kezében van egy forint. Én ebből a forintból csak tiz krajoárt veszek el és tessék, ime mégsem marad több a kezében, mint ötven krajcár. Hol van hát ama bizonyos négy hatos ? Az sem I >Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* veszett el, mert a természetben semmi sem vesz el. Hanem ott van annak az urnák a kezében, aki hogy véletlenül adóvégrehajtó, avagy fináno, arról én nem tehetek." Láttunk mi már olyan esetet is, P mikor Wekerle kegyelmes ur fizetést emelt s végeredményben kisült, hogy a nyugtát nagyobb összegről kellett kiállítani, a bélyeg is nagyobb lett, a fizetés azonban csökkent. Ez a descendons finánomüvelet. Miért no lehetne asoendens művelet is, amikor az adó a leszállítás folytán emelkedik? Furcsa jelenség, hogy a reformtól félnek az agrárkörök, mert adóemelkedéstől tartanak. A kereskedők és iparosok, milliós bankok és vállalatok pedig egyenesen azt a vádat hangoztatják, hogy a földbirtokosok vállairól levett terhet rájuk akarják hárítani. A fővárosban megtartott értekezlet ezt nyiltan ki is mondta. Lehetetlen észre nem venni, hogy merkantil körökben nem annyira attól félnek, hogy az ő adójuk lesz sok, hanem hogy a föld terhe lesz kevés. József császár egyszer egy falusi korcsmárost meg akart jutalmazni s felhatalmazta, hogy kérjen valamit. A korcsmáros azt kérte, hogy a konkurrensétől vonják meg a korosmajogot. A császár mosolygott a naiv kívánságon s Béos egyik elővárosában igért korcsmajogot az emberének. Ez azonban nem fogadta el az ajánlatot, mert attól tartott, hogy ha elköltözik a faluból, a konkurrensnek nagyon jól megy az üzlete. Az adóreformmal is igy járna a kormány, ha megkérdezné a merkantilistákat és agraistákat, hogy mi az óhajtásuk. Aligha azt a választ nem kapaá, hogy emeljék fel a másiknak az adóját. Mert nálunk az a divat, hogy mindenki más rovására akarja megalapozni a jólétét s mindenki keres magának egy ellentétes érdekű csoportot, amelytől félti a saját érdekeit. És ha igazságosak akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy az adóreformmal kapcsolatban felhangzott kifakadások a kereskedői és nagyiparos körökben a türelmetlenségig fok )/. 1 . A gazdák csak azt sürgették, hogy az állam minden jövödelmet adóztasson meg, mert a föld nem bujhatik ki az adó alól. Az adókulcs megállapítását az államhatalomra bizzák. A nagytőkének azonban nem tetszik ez az elv, mert ezideig bizony sok jövödelem elbujt a finánc elől. Annak a megállapítása, hogy kinek használ legtöbbet az adóreform, nem elég a mi adófizetői bölcsességünk. Az a legbiztosabb, hogy a marakodást a nagy államkassza egészen közönyösen nézi. És ha szólni tudna, bizonyosan azt mondaná, hogy : nekem használ legtöbbet, majd meglássátok. (Dobrovics Milán orsz. képviselő akciója.) Legyünk kissé őszinték és valljuk be, hogy nálunk Zalavármegyében nagyon sok a lelkes férfiú, sok H délibábos hangulat, még több a szép beszéd és szivárványos terv, de nagyon kevés az agilis, tettrekész és kitartó férfiú. Sokat akarunk és sokat szeretnénk tenni, a kivi • telt azonban másokra bizzuk. Aki nem érzi, hogy közéletünk ezen eredendő bűnében hibás, az ne vegye magára. Aki pedig a néppárt kebelébe tartozik, az éppenséggel ne vegye magára a vádat, mert tényleg a néppárt agilis volt ebben a vármegyében s a többséget képező ellenfél indolenciájának köszönheti bámulatos sikereit. Ezért azután természetesen haragszik, ha a másik oldalon is megmozdul egy-egy fali vél, mert ugy sejti, hogy haragos oroszlánok rejtőznek mögötte és betörnek a néppárti berkekbe, hogy onnét kiragadjanak néhány báránykát. Dobrovics Milán, a letenyei kerület orsz. képviselője, akit ritka agilitással és mozgékonysággal áldott meg a gondviselés, már évek óta hangoztatta, hogy a függetlenségi párt szervezése érdekében fokozottabb akoiót kellene megindítani s e célból szükségesnek találta egy néplap megindítását is. A lap ezidősxerint még osak terv és máris nagy haragot keltett az Alkotmány szerkesztőségében. Mult vasárnap a harag ki is ömlött, nemcsak a lapvezér, hanem a munkatársak ellen is. Ez az előleges kritika nemcsak igazságtaian, hanem komikus is. Hiszen még azt sem tudják, milyen lesz az a lap. Azt azonban tudják: milyen nem lesz. Tudniillik: néppárti nem lesz. Az pedig — minden ellentétes nézet dacára — bizonyos, hogy egy néplap, egy józan, okos, hazafias újság soha sem felesleges, a mi népünknek pedig nagyon szükséges. Aki elolvassa azokat a nyomtatásukat, amelyek a nép kezén forognak, örömmel és hálával üdvözli azt, aki nem sajuál időt, pénzt és fáradságot a maszlagoknak a nép kezéből való kiszorítására. És talán nincs jogosultsága egy függetlenségi néplapnak ? Hiszen azt már osak nem lehet letagadni, hogy az ország többsége függetlenségi 1 A néppárt csak töredék, mégis van már krajcáros napilapja, hetilapja, amelyeket minden igyekezettel terjeszt. Dobrovics Milán akciój a tehát csa'-r elismerést érdemel, nem gáncsot. A néppárt és hivatalos lapja majd belekapaszkodhalnak a politikai irányába és cikkeibe, de ha hivei a kulturának, akkor egy becsületes szándékú népújságot a születése előtt elátkozniok nem szabad. Vagy talán azt akarják, hogy a függetlenségi polgár is néppárti táplálékkal éljen? A munkatársak sorában van néhány ember, aki nem sokat törődik az elfogult pártpolitikával. Egy hazafias néplapnak mégis szívesen felajálja tollát, mert ugy látja, hogy a népet fel kell világosítani, fel kell szabadítani, fel kell rázni, hogy öntudatosan szolgálja a nemzeti irányt s ne üljön fel olyan áramlatoknak, amelyek vagy elfogultságot hirdetnek, vagy a hazátlanok táborába terelik. Ez becsületes szándék és olyan politika, amelyről a tehetetlen gáücs visszapattog. És ha Dobrovics Milán megindítja a néplapot, mi üdvözölni fogjuk, mint kultureszközt, mint a nemzeti szellem egyik szolgáját s a függetlenségi eszmék terjesztőjét. Egerszegi krónika. Rovatvezető: Pubi. Egy modern leány fohásza. Édes Istenkém 1 Képzelheted, milyen nagy bajban vagyok, ha eszembe jut hozzád fohászkodni. Mert én modern lány vagyok és a modern lányok nem érnek rá templomba járni. De hát minek is! Az iskolában arra tanítottak, hogy az Istenke mindenütt jelen van, akárcsak Kadák Pál és Vizkelety Árpád. Ha ez igaz, akkor minek menjen az ember templomba ? Nem is megyek. Én rendesen valami jouron vagy mulatságon szoktam imádkozni. Ott érdemes. Mert ha van foganatja az imádságomnak, akkor van táncosom is annyi, hogy barátnőim sárgaságba esnek. De most drága Istenkém, sokkal többet kérek tőled. Légy olyan szives és hallgass meg. Azt hiszem tudod, hogy most már 19 éves elmultam — egy pár évvel. Nahát édes Istenkém, — most már elég volt a tréfából, mert én férjhez akarok menni. Persze hozományt elfelejtettél nekem adni, adj hát legalább férjet nekem. Nem bánom én, ha akár ügyvéd lesz is. De nem kötöm magam okvetlen ügyvédhez, nem bánom, ha magántisztviselő lesz is, csak ne múljon el ez a farsang anélkül, hogy menyasszony ne legyek. Meglátod, milyen derék jó asszony leszek, hogy olyat még az angyalok se pipáltak. Miért ne ? Kéz kezet mos. Ha te megteszed nekem, a mire kérlek, akkor igazán le leszek kötelezve neked és hinni fogok benned, akármit is mondjon rólad Hajós Náczi vagy Kneppó Sándor. Engedd meg édes Istenkém, hogy a férjem kiváló ember legyen . . . legalább is tudjon franciául, mint Káldor Tódor. Mert akkor legalább a barátnőimet a méreg megeszi. Mert kell-e annál nagyobb gyönyörűség, mint ha valakinek irigyei vanna k. Én azt hiszem, a menyország azért oly unalmas, mert ott egyik angyal nem irigyli a másikat. Az igaz, hogy mindig is egyformán ruházkodnak. Ott a szárnyak sohase mennek ki a divatból, nem ugy mint nálunk 1 Azt is nagyon szeretném Istenkém, ha nem volna anyósom. Mert én előre tudom, hogyha anyósom lesz, hát örökös sirás lesz az életem. Mert belepintyog mindenbe, ellenem lázítja az uramat, nem engedi, hogy színházba járjunk, egyszóval kellemetlen lesz, mint egy anyós. Aranyos Istenkém, neked sohase volt anyósod, hát nem is tudhatod, hogy mire képes egy ilyen tex-emíés. Más a feleségek mamái. Ezek a mi javunkat akarják és bennünket védelmeznek. Da mi szükségük van a férjeknek védelemre? Semmi. Igy se birunk velük, hátha még mamájuk is volna. Nem kedves Istenkém anyós nem keli.