Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)
1905-11-19 / 47. szám
2 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. november""!!). És dacára a skandalumoknak, dacára a közvélemény zajos tiltakozásának, a főispáni kinevezések csak jönnek egymásután. A kormány nem akar meghátrálni az ország közvéleménye előtt s hadjáratot indít a vármegyék ellen. Egészen biztosra vehetjük, hogy azokat a fenyegetéseket, amelyek az uj főispánok kinevezését megelőzték, be is fogják váltani. Az erős kezek belenyúlnak a vármegyékbe és hullik a felfüggesztést, elcsapatást tartalmazó rendelet azoknak a fejére, akik inkább engedelmeskednek a vármegyék szavának, mint a magas rendeleteknek. Alispántól lefeló a közigazgatási gyakornokig, a lepecsétett ajtók előtt őrt álló hajdúkig senkit sem fognak kimélni. Igy jelezte egy jól értesült íorrás. Ezt azonban bajos lesz keresztülvinni, mert a tömeges elcsapás ma már még Oroszországban sem megy. Néhány ezer embert az utcára dobni azért, hogy máskép fogja tel az alkotmányosságot, mint a kormány, amelynek sem a nemzetben, sem a parlamentben támasza nincs, olyau merénvlet volna, amely nem maradhatna boszulat.lanul. És a felfüggesztések, elcsapások meddig tartanának? Üt évig, tíz évig? Mert előbb nem sikerülne a vármegyéket alaposan kitisztítani. És kiket ültetnének uz elcsapottak helyére ? Talán újra megindulna a csaszlaui import s hoznák a bezirkereket vaggonszámra ? Vagy azt reménylik, hogy kenyér legyen, kutya majd csak kerül. Az erős kezek, vagy másként erőszak politikáját rendszerré tenni nem lehat. Ennek a sikerei nagyon rövid életűek. Oroszországban, az ezeréves szolgaság talajából kihajtott a szabadság fája. Az idő megérlelte az orosz alkotmányt. A felvilágosodás korában ezredéves szabadságunk helyén nem verhet gyökeret a reakció. Ha az erős kéz nem boldogul, a sima kezet, a jótevő kezet nyújtják felénk, amely tele van kitüntetéssel, hivatallal és pénzzel. És következik a korrupció, amelyet el akartunk temetni. Ezzel is lehet uralkodni egy ideig, mert az emberek gyarlók ós gyengék. De sokáig nem tarthat ez sem; csak addig, amíg a megvásárolt nép megundorodik önmagától. Egyelőre folyik a vármegyék letörésére rendezett akció. Az első jelenetek nem sikerültek a ugy látszik, hogy a skandalumok gondolkodóba ejtették a rendezőket. Két főispán már kijelentette, hogy tekintettel a kedélyek izgatottságára, a beiktatás időpontjára nézve egyelőre intézkedni nem kiván. A kedélyek izgatottságát pedig ugy igyekeznek lecsillapítani, hogy a kir. ügyészek figyelmét felhívják azokra a büntetendő cselekményekre, amelyek a főispáni beiktatások megakadályozása körül felmerülhetnek. Bűnnek minősítenék, ha lehetne, azt a felfogást, hogy a vármegye a főispánt elfogadni nem köteles és ha nem installálja, ha tőle az esküt ki nem veszi, főispáni jogokat nem gyakorolhat. Már pedig ez a felfogás immár hatalmas, mert benne van az alkotmányosság szelleme. A király kinevez, a vármegye installál. A két cselekmény együtt adja meg a móltóságot 03 jogkört. Hogy milyen eszközöket választ a vármegye ezen felfogás érvényesítésére, az a vármegye dolga. Megelégszik e a tiltakozással, vagy tovább megy, ez az autonómia belügye. És az ügyészek vádolhatnak felsőbb utasításra, de nem Ítélhetnek. Akik itélni fognak, azok nem felsőbb utasításra cselekesznek, hanem ugy magyarázzák a törvényt, ahogy lelkiismeretük diktálja. Magyar bírák, magyar esküdtek elé állunk, ha arra kerül a sor. A közigazgatási bizottságból. Zalavármegye közigazgatási bizottsága 14-ón ülést tartott, Csertán Károly alispán elnöklete alatt. A bizottság eló terjesztett jelentósek főbb adatai a következők: Az alispán jelentette, hogy az elmúlt hónapban a vármegye területén a személy és vagyonbiztonságot nagyobb bűnesetek nem zavarták meg. A csendőri őrjáratok letartóztattak: ember élete elleni bűntettért 4, súlyos testisértésért 1, lopásért 17, sikkasztásért 1, csalásért 2, idegen vagyon rongálásáért 1, egyéb törvénybeütköző vétségért 2, különféle kihágásokért 52 egyént. Október hónapban 11 tüzesetet jelentettek be, amelyeknól az összes kár 11.662 koronát tott ki, amelyből biztosítás által megtérült 4667 K. A kedvezőtlen időjárás miatt a gazdák a vetési munkálatokat nem tudták befejezni; vagy ahol befejezték, a folytonos esőzés káros befolyással volt a vetésre. A megélhetési viszonyok elég jók. Feltűnő jelenség azonban az élelmi oikkek árának folytonos emelkedése, ami a készpénzből élők megélhetését általában megnehezíti. A nagykanizsai járás főszolgabirája jelentette, hogy a tejtermelők ringbe léptek, a tej literjének árát Í6 fillérre emelték fel. A pénzügyi administráció a törvényhatósági határozatok értelmében kezeltetik; a behajtás, — a törvényhatósági és községi pótadók kivételével — szünetel; önkéntes befizetés pedig alig fordul elő. Tanügy. A kir. tanfelügyelő jelentette, hogy a mult hónapban meglátogatta a zalamihályfai, pakodi, végedi, dabronczi, zalaerdődi, tekenyei, dötki ós kisvásárhelyi iskolákat; jelen volt a tapoiczai vincellériskolában néptanítóit részére rendezett borászati és szőlészeti tanfolyam záró vizsgáján ; meglátogatta a nagykanizsai és csáktornyai polgári isfiolákat s a tantestületekkel a kir. tanfelügyelők részére kiadott utasításnak megfelelően a tanintézetek összes személyi, tanulmányi ós dologi viszonyaira kiterjeszkedő értekezletet tartott. Külön értekezletet tartott a nagykanizsai áll. elemi iskolák igazgatóival, a tankötelesek beiskolázásának, a gazdasági ismétlő iskola szervezésének, a tultömött osztályok egyelőre váltogató {iskolázásának s egyéb függő kérdések ügyében. Ertekezletet tartott Csáktornyán az ismétlő leánytanköteleseknek az elemi iskolánál szervezendő oktatása ügyében, amennyiben az ismétlő fiu tankötelesek az állami tanítóképző intézet telepén nyernek gazdasági ismétlő iskolai oktatást. Jelentette a kir tanfelügyelő, hogy a balatonfüredi népiskola uj épülete elkészült s hogy a kir segódtanfelügyelők meglátogatták a kisapáti, gulácsi, türdemiczi, káptalantótii, salíoldi, rendesi, mindszcntkállai, diszeli és balatonhenyei iskolákat. Közegészségügy. A tiszti főorvos jelentette, hogy sem a felnőttek, sem a gyermekek közegészsógi állapota nem volt kielégítő, mert a hűvös időjárás miatt a tüdő ós bélhurut, valamint a hasihagymáz, vörheny és kanyaró nagyobb számban ószleltettek. Fertőző bántalmak közül előfordult: roncsoló toroklob 29, hasihagymáz 72, kanyaró 173, vörheny 192, hökhurut 7 és fültőmirigylob 2 esetben. Rendőri bonczolás 3, hullaszemle 9 fordult elő. Súlyos sértés 4 jelentetett be. Öngyilkosságot 4 egyén követett el. Kovács Pál 55 éves zalalövői, Szekanovios János 46 éves tapoiczai és Kelemen István 39 éves tüskeszentpóteri lakosok felakasztották magukat; Jakabfy György 53 éves nagykanizsai lakos pedig agyonlőtte magát. Véletlen szerencsétlenség folytán 4 egyén halt meg. Pilete Ágosta 2 éves háshágyi gyermek és Bocskai István 58 éves kővágóőrsi lakos vizbe fúltak; Bödör György 3 éves vindornyaszőllősi gyermek megégett; Pas István kisradai lakost pedig a fa agyonütötte. Elmekór 3 esetben jelentetett. Hét éven a.ulí korban elhalt egyermekek közül 50 nem részesült orvosi gyógykezelésben. Pénzügyigazgatás. A m. kir pénzügyigazgató jelentette a bizottságnak, hogy 1905 óv október havában egyenes adóban befolyt 16.561 K 74 f; mig a mult év hasonló időszakában 521.082 K 26 f, tehát a bevétel 505.513 K 52 fillérről csökkent. 1905 október végéig befizettek 967.514 K 09 f egyenes adót, a mult év első tiz hónapjában pedig" 3.323.914 K 79 ft; tehát eddig a csökkenés 2.353.500 K 70 f. Hadmentességi díj október hónapban 25 K, a mult óv október havában pedig 18.870 K 80 f folyt be. A külömbözet 18.785 K 70 f. Az év első tiz hónapjában 5888 K 79 f folyt be, ami a mult évi eredmÓDynél 44.520 K 49 fillérrel kisebb. Bélyeg és jogilletékben októberben 15.744 K 68 f, az év első tiz hónapjában pedig 343.768 K 91 f folyt be. A tavalyi bevételhez viszonyítva az október havi befizetés 105.907 K 40 fillérrel, az egész évi befizetés 460.066 K 61 fillérrel csökkent. Illeték egyenértékben októberben 270 K 04 fillért, január—október hónapokban 14.351 K fillért fizettek be. A bevétel e tételénél októberben 1211 K 89 fillérrel, az egész évben 12.497 ! K 44 fillérrel kevesebb. Fogyasztási és italadóban október hónapban befizettek 211.358 K 86 fillért, mig a mult év hasonló időszakában 181.075 K 41 fillért, tehát ezidén a bevétel 30.283 K 45 fillérrel emelkedett. A január—október havi eredmény azonban a mult évhez viszonyítva kedvezőtlenebb, mert tavaly 1.674. 695 K 21 f, az idén pedig 1.569.827 K 51 f, vagyis 104.867 K 70 fillel kevesebb folyt be. Italmérési és italadóban októberben befizettek 6654 K 84 ft, tavaly 6794 K 19 ft; a bevétel tehát 139 K 35 fillérrel kevesebb. Az óv első tiz hónapja alatt befolyt ezidén 54.497 K 83 f, tavaly 74.711 K 64 í, vagyis az idei bevétel 20.303 K 81 fillérei esett. Dohány jövedékből befolyt 1905 októberben ,205.550 K 19 f; a mult év ugyanezen hónapjában pedig 184.385 K 38 f; tehát a bevétel 20.964 K 81 fillérrel emelkedett. A mult év első tiz hónapjában bevettek 2.028472 K 58 fillért, ezidén pedig 2.078.501 K 25 f, tehát a a bevétel 50.028 K 67 fillérrel emelkedett. Sójövedékben októberben befolyt 16.264 K 64 f, tavaly 12955 K 05 f; a bevétel tehát ebben a hónapban 3309 K 59 fillérrel emelkedett. Az év első tiz hónapja alatt azonban a bevétel ennél a cimnél is csökkent 52.179 K 71 fillérei. Leirtak a mult hó folyamán 36.942 K 74 f egyenes adót és 84 K 45 f hadmentességi díjat. Közutak. Az államépítószeti hivatal főnöke jelentette, hogy az állami tvhi közutak az elmúlt félévben a folytonos esőzés sőt havazás folytán igen sokat szenvedtek ugy, hogy azok állapota kielégítőnek nem volt mondható. Kivált az alacsonyabb fekvésű útrészek igen megromlottak s a szorgos vizeregetéssel és kerékvágás behúzással sem voltak kellőleg javíthatók. Elemi károk azáltal támadtak, hogy a hegyoldalakban fekvő útszakaszokon a nyár folyamán rendbehozott'utárkokat a hegyoldalakról lerohanó esővíz sokhelyütt feliszapolta. Folyamatban levő munkák közül a következők érdemelnek említést: A Pozsony—varasdi állami közúton lévő 50 számú hid javítása befejeztetett, ugyanott az 54 számú muraszerdahelyi Murahid mederpilléreinek felfalazása befejeztetett, a hidfők falainak kiegészítése folyamatban volt. A vaafelszerkezet előállítása tartamára az ideiglenes forgalom fenntartása oéljából a komp előállíttatott. A káptalantóti tvhi. közúton 1—2 kim. és a gyulakeszi—balatonedericsi tvhi. közúton 4—5 kim. közt betoncsőátereszek létesíttettek, 'si A gyülevész—galambok—komárvárosi tvh. közút 40.5—42.5 kim. szakaszának kiépítése megkezdetett, de a folytonos esőzés miatt azt félbehagyni kellett. Ugyanazon közúton 'a 22, 23, 24, 30, 31, számú ós a kiskomárom— ormándi tvh. közúton levő 6. számú hidak javítása befejeztetett. A Zalabér—keszthelyi tvhi. közúton levő 19. számú fahid javíttatott. Nagykanizsa—pacsai tvhi. közút nagykanizsai átkelési szakaszán a klinker burkolat megkeidetett. A Zalaegerszeg—zalalövői közúton levő 16. számú hídjjavítísa folyamatban van;avorhota— nagylengyeli tvhi. közúton levő 28, 29 ós 30. számú hidak javítása befejeztetett. A Zalaegerszeg—nemesapáti tvhi. közúton levő 6. számú hid javítása befejeztetett. A Bak—nova—lenti tvhi közúton lévő 37, 41, 42 és 43 és a Dobronhegy—cauppi tvhi. közúton levő 34- számú fahidak javítása folyamatban volt. A Bak—páka—dobri tvh. közúton levő 34 és 36 számú átereszek betonosövekkel cseréltettek ki. A csömödéri szárnyuton levő 2 számú fahid kijavíttatott. Az Alsólendva—letenye tvhi. közúton lévő 30 és 31 számú hidak kijavíttattak, — a Bak— páka—dobri tvhi. közüton levő 75 számú hid újraépítése folyamatban volt. A Muraszerdahely—dráskoveczi tvhi. közúton levő 10. számú fahid javítása befejeztetett. A Muraszerdahely—ráczkanizsai tvhi. közúton levő 18 számú hid javítása és a Csáktornya— stridói törvényhatósági közúton levő 21. számú hid javítása folyamatban van. Állategészségügy. Október hónapban a haszonállatok egészségi viszonyai javultak, amennyiben a veszettség, takonykór s a száj és körömfájás teljesen megszűntek, az egyéb betegbégekkel fertőzött terület pedig kisebbedett. A fertőzött községek száma 88-ról 65-re apadt. Október végén fertőtve maradt: lépfenével ,5