Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-08-07 / 32. szám

4 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 1904. augusztus 7. Különösen áll ez az alföldi városokról, amelyek tulajdonképpen csak ujabban lettek igazán váró sok. Ha az utas a látnivalók iránt érdeklődik, megmutatják neki a vármegyeházat, a nagy templomot, meg a gymnasiumot. Szobor kevés helyen akad; muzeum alig van s ha^ van is, alig tud róla valaki, vagy az összegyűjtött anyag hozzáférhetetlen rendetlenségben hever valami zugban. Ugy hallottam, hogy Zomborban is van valami gyűjtemény, de nem tudtak a nyomába igazítani. Utaztam tovább Újvidék felé, amely Magyar­ország egyik legérdekesebb városa. Nemzetiségi viszonyok tekintetében unikum. A jövő számban erről is beszélek. Karcolatok. (A magyar zene.) A közoktatásügyi tárca költségvetésének tárgyalása alkalmával Eötvös Károly szemére hányta a miniszternek, hogy a magyar zene ápolására és fejlesztésére nem fordít elég gondot a kormány s a zeneakadémiában nem tanítják, a hosszuhaju idegen zenészek pedig valósággal lekicsinylik a magyar muzsikát. A zeneakadémia ellen emelt vádat megcáfolta a miniszter. Nem is hihető, hogy a magyar zenetanítás legmagasabb fokú intézetében éppen a nemzeti muzsikát hanyagolnák el, ha tudniillik akad olyan tanítvány, aki a magyar zenét akarja tanulmányozni és szolgálni. A legnagyobb kész­séggel elhisszük, hogy a zeneakadémia igenis akaija a magyar zenét kultiválni, de nincs hozzá alkalma és módja. Az pedig kétségtelen igazság, hogy a magyar zenét a művésznép lekicsinyli. Sőt tovább megy. Egyszerűen azt állítja, hogy nincs is magyar zene; legalább is olyan, amely művészi fejlődésre képes, a hosszuhajuak felfogása szerint nincs. És ebben a felfogásban nevelik az ifjúságot is, amely azután abban keresi a zenei tudás maga­sabb fokát, hogy a klasszikusokért lelkesül s nem becsüli semmire a magyar nótát. Így azután a cigány marad a nemzeti zene egyetlen apostola. Akárhány éretlen gimnázista gyerek és két-három Chopin darabot játszó leányzó egyenesen meg­veti a nemzeti dalokat s nem becsüli semmire művészeti szempontból értéktelen nótákat. Pedig mi, akik nem járunk a művészet ma­gasabb régióiban, úgy érezzük, hogy van magyar zene, van magyar ritmus, amely teljesen elüt az internacionális muzsikától, amely ueküuk tetszik, tehát amelyet művelni érdemes. A művészet nem öncél, hanem az ember gyö­nyörködtetésének, tökéletesbülésének eszköze. A mely zene képes arra, hogy az emberek millióit gyönyörködtesse és felemelje, az művészi zene. Legalább is azokra a milliókra nézve művészi, akikre művészi hatással vau. Magyarországon van tízmillió magyar, akinek magyar zene kell, de a zongoramestereknek nem kell. A zongora­mesterek pedig nagy urak, művelt zenészek; mert külföldiek, rendesen németek. Egyszerűen ki­szorították a divatból a magyar zeue tanulását, mert ők, akármilyen kitűnően játszák a klassi­kusokat, egy igazi magyar darabot meg nem tudnak tanulni, mert ahoz nem elég a kotta és a hosszú ujj, ahoz még sziv és érzék is kell. Az apák, anyák pedig meghajolnak a meste­rek akarata előtt. Bizonyosan tudom, hogy sok szülő fájó szívvel tapasztalja, hogy a fia megveti azt a nótát, amelyhez itjukori lelkesedés, szeretet, ábrándok emléke fűzi; tudom, hogy a nemzet­közi zenéhez nem ért s fejzúgást kap a Lohen­grintől, de hallgat és engedelmeskedik. Nem tehet máskép, mert a szomszéd kisasszony is csak klassikusokat játszik; a hangversenyek műsorában ma már csak symphonia, romáDC, rapsódia, opera szerepelhetnek. Ki az ördög fizetne díjat a cserebogárért, fecskéért, gólyáért, sárga violának zöld leveléért? Sőt még házi koncerteken is elértéktelenedett a magyar ritmus. A ki magyar dalt játszik, arról úgy szól a dicsérő kritika, hogy egészen cigányosan muzsikál. A ki operaáriát, vagy bármilyen silány kupiét ad elő, az pompásan énekel; a ki magyar nótában jeles­kedik, az csak „jó dallos ember" lehet, ami pedig a zenében járatosak előtt lekicsinylést jelent. Olyan ostoba ember nem akad, aki a nemzet­közi zeneművészetet, az örökszép klassikusokat lebecsülje a helyretyutyu előnyére. Csak azt vitatjuk, hogy a magyar zene is művészet. Ha csak nekünk nyújt is gyönyörűséget s ha csak minket tanít is lelkesülni, akkor is művészet, amelyet a német karmesterek, sőt még a klasz­szikusok kedvéért sem szabad, nem lehet lenézni, lekicsinyleni, sutba dobni. Mi akarjuk a magas zenét is, de ennek a szépségeiért s ennek a divat­jáért nem dobjuk el a magunkét. Mert félig divatkérdés a klassicizmus. Nem annyira az izlés, és a zenei képzettség magas foka juttatta kizáró­lagos uralomra a klassikus muzsikát, mint inkább a divat, amely csinált már az irodalom terén is akkora ostobaságokat, hogy a hősök édes szavú fülemüle zengéssel beszéltek szenvedélyeikről s a pásztorok szonettekkel és madrigálokkal terelték haza a birkákat. Később rájöttek arra, hogy az Írónak úgy kell beszélnie, hogy megértse, akihez beszél és úgy kell beszélnie, hogy elhigyjék neki azt, amit mond. Majd rávezeti az idő a muzsi­kusokat is arra, hogy minden néppel a maga nyelvén lehet legjobban beszélni; legjobban meg­érti a saját ritmusát s a sziveket az melegíti fel legjobban, ami iránt fogékonyságuk van. Az a bajunk, hogy a zene apostolait külföld­ről toborozzuk. Ezek pedig elhódítják a nemzeti muzsikától azokat a tehetségeket is, akik szivesen szentelnék tudásukat a magyar zenének. Nem is igazi zenetanító, aki legalább nem német. Ha nincs kéznél egy bécsi konzervatóriumot végzett zenei portentum, folyamodni kell egyért, fogni kell egyet. Ha nem tud magyarul, akkor már bizonyos, hogy a zenéhez kitűnően ért. Kár pedig magunkat az orrunknál fogva vezettetni idegen műveltségű emberekkel. Mert hát igaz, hogy egy kicsit még meglátszik raj­tunk az ázsiai származás, de ez legalább eredeti, s hadd alakítsuk át a saját gusztusunk és tehet­ségünk szerint. Azt a vádat dobta felénk a Schulverein egy nagyképű vezére, hogy civilizá­cióra képtelen nép vagyunk s a mink van, azt a németektől — loptuk. Igaz ugyan, hogy sokat tanultunk a németektől, de azért is drágán meg­fizettük. Lopni azonban nem loptunk tőlük semmit; sőt ha lehetne, abból is sokat vissza­adnánk, amit eltanultunk s amit önként hagytak itt. Hogy egyebet ne említsek, szivesen vissza­bocsátjuk a szászokat s az állambölcsességet járulékaival együtt; valamint az Ízlésünkbe, nyel­vünkbe belekeveredett összes germanizmusokat. Ez a germanizmus a mi egyik nagy szeren­csétlenségünk. Mentsünk meg tőle mindent, ami még menthető. Ne dobjuk áldozatul nemzeti művészetünk utolsó foszlányait is. Hivatalos-rovat. Zalaegerszeg r. t. város tanácsa ezennel köz­hírré teszi, hogy az 1905. évre összeállított házi pénztári, útfenntartási és aggápoldai költség előirányzat az 1886. évi XXII. t.-c. 125. § a értelmében folyó évi julius hó 27-től augusztus hó 11-ig a városi pénztári helyiségben közszem­lére kitétetett, mely időig jogában áll azt a hivatalos órák alatt minden adóió polgárnak betekinteni s ellene észrevételét megtenni. Zalaegerszegen, Zalaegerszeg r. t. város taná­csának 1904. julius 2ó-án tartott üléséből. Németh Elek h. polgármester. H irek. Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter báró Jeszenák Anna csáktornyai állami polgári leányiskolái rendes tanítónőt jelen­legi minőségében az abonyi állami polgári leány­iskolához és Asboth Alma nagykárolyi állami polgári leányiskolái rendes tanítónőt jelenlegi minőségében a csáktornyai állami polgári leány­iskolához áthelyezte. Miniszteri köszönetnyilvánítás. A vallás- <?s közoktatásügyi m. kir. miniszter ifj. Sibrik Kálmán földbirtokosnak, aki a Sibrik-család levéltárát a Magyar Nemzeti Muzeumban örök letétként elhelyezte, köszönetét nyilvánította. Uj plébános. Az elhalálozás következtében jogilag és tényleg megüresedett zalaszentgróti plébánia javadalmat a kegyurak szabályszerű bemutató levele alapján Sclmeller Jenő veszprémi karkáplán nyerte el. A Zalamegyei Gazdasagi Egyesület szeptember hó 3-án délelőtt 10 órakor Keszthelyen a város­háza nagytermében rendes közgyűlést tart, ame­lyen az Első Magyar Általános Biztosító Tár­sasággal kötött szerződés értelmében a társaság gyűlésére egy állandó kiküldött választatik; a zalamegyei tej- és egyéb mezőgazdasággal foglal­kozó szövetkezetek igazgatóságába az alapsza­szabályok értelmében öt tag választása; Mala­tinszky Lajos főszolgabírónak indítványa a köz­ségi bikák biztosítása tárgyában; Viosz Féreno főszolgabiró által a Magyar Gazda Szövetség részére kidolgozott válasz tárgyalása, folyó ügyek és indítványok tárgyalása. Önálló gazdasági ismétlő iskolák Zalamegyében. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a követ­kező tanévben tizenkét önálló szaktanítóé gazda­sági iskola felállítását tervezvén, felhívta kör­rendeletben a vármegyei közigazgatási bizottsá­got, hogy a vármegyei gazdasági egyesületek meghallgatásával állapítsák meg azon városokat és községeket, melyekben ily iskoláknak feltételei megvannak; egyben pedig a már folyamatban lévő rég' tárgyalásokat fejezze be. Dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos tanfelügyelő és ifj. Voigt Ede gazdasági egyesületi titkár megbízatásuknak azonnal eleget tettek. Először a nagykanizsai, azután pedig a galamboki érdekeltséggel tárgyal­tak. Nagykanizsán arról van szó, hogy a város erdejéből 15—20 holdnak üzemből kivétele kér­vényeztetik s az iskola az összes kerületek érde­kelt növendékei részére szerveztetik. Az erre vonatkozó értekezlet a polgármesteri hivatalban történt julius hó 29-én az állami iskolák igaz­gatóinak részvételével. Az értekezlet megállapo­dásai a közgyűléshez terjesztetnek. Galambokon julius hó 30-án tartatott meg az értekezlet, melyen résztvett a községi képviselőtestület, minden felekezet lelkészei, iskolaszékei és tanítói. Kir. tanfelügyelővel és a gazdasági egyesület titkárával jött az értekezletre Jerfy Adolf gazda­köri elnök. A kiskomáromi uradalmat az ura­dalmi tiszttartó képviselte. A község ügybuzgó jegyzője, Starzsinszky György a tárgyalást meg­nyitván, dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő az egész ügy összes mozzanatait megvilágította 8 rámutatott a fontos nevelési,- erkölcsi, társa­dalmi s nemzetgazdasági okokra, melyek ily iskolák felállítását ugy a jelen, mint a jövő nemzedék édekében szükségessé teszik. Rend­kívül beható és érdekes eszmecsere után a kép­viselő testület egyhangúlag s az ügy iránti nagy érdeklődéssel hozta meg határozatát, mely négy hold gyakorlati telepen elsősorban a gyümölcs­nemesítést, az okszerű szőlőművelést kivánja érvényesíteni. A miuistertől felajánlott jövedelmi százalékról és tanítói lakbérről lemondván, arra kéri a ministert, hogy ehelyett az építkezésre felveendő kölcsön törlesztése cimén adj.on állam­segélyt. Negyedszázados jubileum. A keszthelyi járás jegyzői kara szép ünnepélyt rendezett Keszthelyen a városháza nagytermében két kiváló tevékeny­ségű tagjának: Sarkady Károly zalaszántói és Nóvák Károly alsópáhoki körjegyzőknek 25 éves jegyzői működésük alkalmából. A díszgyülést Kovács Gyula a megyei jegyző-egylet elnöke vezette. Az ünnepeltek érdemeit Pallér János, a keszthelyi járási jegyző-egylet elnöke, méltatta igen sikerült beszédben. A jegyzők szeretetük jeléül ezüst serleggel lepték meg a jubiláló kar­társakat. Az ünnepi ajándékot dr. Skublics Ödön járási szolgabíró nyújtotta át a jubilálók­nak. A sikerült ünnepségeta „Hullámban" ban­kett zárta be, amelyen több lelkes felköszöntőt mondottak. A zalaegerszegi irodalmi és művészeti kör. Sokan kétségbevonták a zalaegerszegi irodalmi és művészeti kör életképességét, azt állítván, hogy szalmatüz módjára csakhamar kialszik a nagy lelkesedés. Csalódtak a jövendölők; mert a kör zenekara lelkiismeretesen követi kitűzött célját, hetenkint több napon tart gyakorlatot s készül ujabb darabokra. Karmesterük — Sándor Zsigmond kir. mérnök — a legnagyobb oda­adással vezeti a zenekart, amely legközelebb ismét hangversenyt ad. A keszthelyi községi iskolaszék legutóbbi ülé­sén az 1904/5.-ik iskolai évre Murai Lajos nép­iskolai tanítót terjesztette fel a kir. tanfelügyelő­séghaz igazgatóvá való kineveztetés végett. Alapszabály jóvahagyás. A m. kir. belügy­miniszter a bellatinczi kaszinó módosított alap­szabályait, valamint a nagykanizsai általános munkásképző egyesületnek »nagykanizsai általános ifjuságképző egyesület* cimmel módosított alap­szabályait a bemutatási záradékkal ellátta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom