Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-05-08 / 19. szám

2 »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 1904. április 24. Mór neve, hanem az egész világon ismerték a nagy magyar költőt, akinek műveit minden művelt nyelven olvassák. És cso- ; dálatos, hogy azok a tisztán magyar tárgyú művek, amelyekben minden alak, minden szó, minden ideál nemzeti, le tudnak bilincselni mindenkit. Ez már a költő művészetének nagysága, hatalma. Csak szerény költő volt, de több dicsőséget szerzett nemzetének, mint sok hadvezér. A szellem fegyverével hadakozott, amelynek hatalma nagyobb, mert a sziveken győzödelmeskedik. Hozzánk beszélt, de megértik mindenütt a világon, mert eszmények vezették, amelyeknek élete örök. És ha meghalt is a költő, léte mégis örök, mert élni fog emlékezete, amig ezen a földön megbecsülik a nemzeti eszményeket. Hozzatok virágot a ravatalára, a tavasz minden nyíló virágát az agg költőnek, aki lelkének virágait szórta közénk egy hosszú életen keresztül. Harc a kenyérért. Ujabban csupa sztrájk hírekkel vannak tele a lapok. A munkások ezrei vívják egymásután az elkeseredett bérharcokat s alig ér véget az egyik sztrájk, nyomába lép a másik. És az államhatalom, a társadalom, valamint az iparhatóságok és testületek tehetetlenek ezekkel a mozgalmakkal szemben, mert ha az izgatókat megbüntetik is, százan veszik át a szerepüket s a sztrájkolók ezreit az állam nem verheti békóba, hogy a rendet fentartsa és biztosítsa. A gazdasági szabadság mindenütt axióma, ahol az államok a közszabadságot nem a kiváltságos osztályok szája ize szerint magyarázzák. Nem férhet tehát szó sem ahhoz, hogy a munkás, aki napi vagy heti bérért szegődött, a szolgálatot felmondhatja s akkor álljon munkába, amikor neki tetszik s olyan féltóteleket szabjon, amilyeneket akar. De viszont szemben áll evvel a munkaadók szabadsága. Ezeknek is joguk van a feltételeket visszautasítani s ugy segíteni magukon ahogyan tudnak. Az ujabb sztrájkok azonban nem respektálják a munkaadók szabadságát. A gazdasági szabadságot ugy magyarázzák, hogy a munkásoknak komolyodtak, a szavukból a gondolkodók lemondó bölcsessége árad. Oh, ezek rokonlelkek mind, akik megértik az ő nagy szenvedéseit. És ez az érzés boldoggá tette a fehérhajú ifjút. Bizonyos szeretet költözött a szivébe azok iránt, akik elkísérték öt saját gondolatvilágába ős az a tudat, hogy nagy fájdalmával nem áll egyedül a világon, félig már meggyógyította. Egy mélabús alkonyaton aztán mondta szalónjában egy szép asszonynak: — Én Jób vagyok, a szenvedések embere. Az asszony szemében könnyek csillantak meg erre és megfogta a fehérhajú iiju kezét. Ettől kezdve a fehérhajú ifjú szerelmes lett az asszonyba és észrevétlenül meggyógyult. Egy reggel csodálkozva nézett a tükörbe. Az arcán, amely eddig halvány volt és borús, pirosság ömlött el és fény derengett rajta. Az ezüstfehér hajban pedig fekete fürtöket vett észre. — Mi ez? — kérdezte a fehérhajú ifjú túláradó örömmel. — Hiszen vissza fiatalodom. Boldogságának első pillanatában kitűnő eszméje támadt. Elutazik a városból. Elmegy bucsutlanul valamely messze vidékre és nem tér vissza addig, amíg teljesen vissza nem fiatalodott. Milyen boldog lesz az az asszony. Hogy meg fogja lepni. És elutazott. szabad igényeik kielégítése végett szervezkedniük, a munkaadók szervezkedése azonban már bün, a munkások kizsákmányolására irányuló szövetj ség. A munkás és munkaadó a mindinkább terjedő szocialisztikus tanok és roszakaratulag terjesztett téves nézetek folytán nem munkatársak többé, hanem küzdő felek, akiknek egymástól kell fólteniök existenciájukat. Ennek a bajnak, amely immár epidemikus jelleget öltött, nem kizárólag gazdasági, hanem társadalmi és erkölcsi okai is vannak. Nálunk még hozzájárul ezekhez a törvény hiányos volta, amely nem nyújt kellő védelmet a sztrájkok tulhajtása ellen. Egyik legégetőbb kérdés a munkásügy szervezése. Az utóbbi idők megdöbbentő példái elég anyagot nyújtanak a megfontolásra. A vasutasok mozgalmát, amelyet sztrájknak nem szabad és nem is lehet tekinteni, figyelmen kivül hagyva, egymást követték a szabók, a cukrászok, a lakatosok sztrájkjai; azután következtek a debreczeni, a temesvári sztrájkok; a fuvarosok bérmozgalma. A nőemancipáció korában a hölgyek sem maradhattak a férfiak mögött; kimondták tehát a sztrájkot a keszthelyi szakácsnők is, követelvén 24 K minimális bért, kevesebb munkaidőt s a külön órák díjazását. Kétségtelen, hogy a gazdasági élet a tőke túlsúlyát olyan hatalmassá tette, hogy a munkások majdnem védtelenül ki voltak szolgáltatva a tőke hatalmának, amely evvel annyira kíméletlenül élt, hogy a feljajdulás érthető volt különösen ott, ahol a gyáripar a termelést teljesen öszpontosította s a munkás önállóságát teljesen megszüntette. A gyáripar zsúfolta a munkásokat nagy termelési központokba s szétszaggatta a munkás ős munkaadó közti erkölcsi kapcsokat a részvénytársaságokká torlódó tőke. A kisiparosok gyári munkásokká, vagy gyárosokká lettek. A munkásmozgalmak kohói a gyárak, amelyek egyrészről a termelést eddig soha sem tapasztalt nivóra emelték, másrészt annyi önálló existenciát szüntettek meg, hogy a proletárok seregét megtízszerezték. Aki napról-napra, hétrőlhétre szolgálja meg a mindennapi kenyerét; akinek kilátása nem lehet arra, hogy valaha önálló kisiparos lehessen, azt nem sok érdek fűzi a gazdasági rendhez ős szivesen fogadja az izgatókat, szivesen sztrájkol, mert érdeke csak az, hogy kedvezőbb helyzetet biztosítson, vagy erőszakoljon ki magának. A kérdés gazdasági oldalát sokszor megvitatták s arra az eredményre jutottak, hogy hiba van a munkaadókban is, a munkásokban is. Az önzés mind a két részen uralkodó, vezető szerepet játszik. A munkások bére nem áll arányban a munka értőkével; a munkás pedig nincs sem gazdasági érdekekkel, sem erkölcsi kapcsokkal a vállalatokhoz fűzve. A mozgalmak társadalmi "ITT" Fél óv múlva a fehérhajú ifjú visszatért a szerelem városába. Éjfekete volt a haja és tűzpiros az arca. Én Jób vagyok, a szenvedések embere! — mondotta, amikor belépett az asszony szalónjába és kacagott hozzá. Az asszony ránézett, egy kissé megrázkódott és csöndesen mondta : — Nem ismerem. Kábuló fejjel futott ki az utcára. — Oh ! Mi ez? Hát ennyire megváltozott volna ? Sietve ment a korzóra. Az asszonyok álmatagon járták az utcát ós az égre néztek. A férfiak nehőz léptekkel sétáltak fel-alá és a földet bámulták. Mikor megpillantották a fehérhajú iQut, örömmel siettek hozzá. A. fehérhajú ifjú pedig lekapta a kalapját ős boldogan lengette feléjük. Ekkor fekete hajára esett tekintetük és elfordultak. Az ifjú elfulladtan kiáltotta: — Én Jób vagyok, a szenvedések embere. Az emberek erre megvetéssel susogták egymásnak : — Hiszen ez egy közönséges csaló. Pakots József. és erkölcsi rugóit azonban kevesen keresik, jóllehet részben ezek mozgatják a tömegeket. A munkás társadalmi helyzetével elégedetlen s azt hiszi, hogy a nagyobb bér előnyösebb poziciót teremt a számára. Az az általános elégedetlenség, amely nemcsak a munkásokat, hanem a társadalom középső osztályait is uralja, a gazdasági érdekek kizárólagos uralmából, az ideális célok teljes eltűnéséből fakad. Ideális célokat és tekintélyeket a kor keveset ismer. Gazdagságra törekszik minden ember s ennek a törekvésnek kész mindent alárendelni, mert ha ezt elérte, minden társadalmi előnyt elért. ideges nyugtalanság, az élet örömeinek gyors tempóban való kihasználása utáni vágy uralkodik mindenütt; az igények mérték nélkül való emelkedése csak fokozza a türelmetlenséget. A munkások százezrei a kenyőrharc mellett társadalmi előnyökért küzdenek s ezért nem is tudnak mértéket tartani, ezért túlzottak a munkaadókkal szemben támasztott igényeik. A munkanélküli kényelemben élők számának szaporodása irigységet kelts a munkások gyakran bérharcokba burkolják valódi céljaikat, amelyeket a sociálista agitatorok sem vallanak be teljes leplezetlenségben. Ezen mozgalmakkal szemben azután már nem használ a gazdasági nivellálódás. Meg kell ezeket előzni az államhatalomnak s meg kell keresni a határt, hol végződnek a jogos gazdasági érdekek és hol kezdődik a jogosulatlan kényszer. A munkás és munkaadó közötti viszonyt gyökeresen rendezni kell. Manapság a munkások szervezetének hatalmával számolni kell az államnak s törvényesen kell megállapítani a munkaadó és munkás jogait és kötelességeit. Különösen rendezni kell a sztrájkok ügyét. Az iparhatóságok tehetetlenül kénytelenek nézni a mozgalmakat és sem a munkás, sem a munkaadó jogait nem tudják védelmezni. Azoknak a zavargásoknak, amelyeknek semmiféle jogosultságuk nincs, végre elejét kell venni, mert ha a gazdasági élet napról napra rázkódtatásoknak van kitéve, visszaesés fog bekövetkezni. Ám szervezkedjenek a munkások érdekeik védelmére, de igényeik fokozásában tartsanak rc értéket, mert ha a vállalkozási szellemnek a munkások állják útját, a termelés redukálása lesz a következmény, aminek hatását a munkások érzik meg első sorban. Az egészség. (T.) Veleszületett gyengesége a magyar embernek, hogy azzal a dolgával törődik rendesen a legkevesebbet, a melynek rendben tartása reá nézve a legfontosabb, sőt sokszor egyenesen életkérdés. Igy vagyunk az egészségünk megőrzésével és testünk ápolásával is. Szinte érthetetlen az a nagy nembánomság, a melyet népünk egészségügyi tekintetekben tanúsít. Talán fajunk sokat hangoztatott edzettsóge tett bennünket annyira elbizakodottakká, hogy a kisebb fájdalommal járó s jelentéktelennek látszó testi rendellenességeket, a melyek pedig igen sok esetben vehemensebb kórállapotok előhírnökei — egészen figyelmen kivül hagyjuk s elhanyagoljuk; holott azoknak a keletkezésük első stádiumában való szakszerű kúrálása által aránytalanul csekélyebb szenvedés és költség árán szabadulhatnánk meg tőlük. Aki csak két lépést tett is külföldön, az is tapasztalhatta, hogy a nép mindenfelé mennyivel nagyobb gondot fordít egészségi állapotának megóvására, mint a mi népünk ós meggyőződhetett arról is, hogy a világ egyetlen nemzetének a fiai sem viseltetnek oly megmagyarázhatatlan ellenszenvvel és bizalmatlansággal az orvosok iránt miut a magyar ember. Mig másutt a legkisebb étrendi zavar is elég ok arra, hogy azonnal orvosi segélyhez forduljanak, addig minálunk akinek baja esik, eleinte titkolja, vagy semmibe sem veszi és a legtöbb esetben csak akkor hivat orvost, a mikor már az nem segíthet. A hozzátartozói aztán azt híresztelik, hogy az orvos az oka hogy meghalt, mert nem tudta meggyógyítani. És ismét szaporodik az orvostól idegenkedők száma. Szomorú bizonyítéka a fentebb elmondottaknak az a statisztikai táblázat, mely hazánk egészségügyi állapotát párhuzamba állítja a többi európai nemzetek egészségügyi állapotával ós a ! melyből az első tekintetre kitűnik, hogy bizony