Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 27-52. szám)

1890-09-21 / 38. szám

póscsikóval bemutatott kancák közül 18 drb. került bírálat alá, amennyiben a többieknél a hirdetményben előirt feltételek egyike, vagy másika nem volt meg. A bíráló bizottság a 24 ezüst forintos első díjat nem adta ki, hanem a kitüntetett lovak tulajdonosait és pedig Kovács Istvánt (Söjtör) 16 frt, Lujzer Ernőt (Albánia) 12 frt, Takács Kálmánt Lukata) !0 frt, Pödör Imrét (öellénháza) 8 frt. Salamon Imrét (Sijtör 6 trt jutalomban részesítette. A 3 éves kancacsikókra kitűzött üsszes jutalmakat kiosztották. A jutalmai nyert csikók tulajdonosai: Fatér György (Söjtör) 16 frt, Boda József (Söjtör) 12 frt, Csordás György S jtör) 10 frt. Polczer János (Csács) 6 trt és Böründy György (Alibánfa) 6 frt díjat kaptak. A keszthelyi Amazon szállodát ola. l-én Govor­csin György hévízi fürdőbérlő veszi át, ki az egész szállodát ujonan bebutorozza, felszereli. Szóval a vén „Amazon u ujjáalakíttatik. A balatonfüredi fürdőt a szerkesztőségünkhöz beküldött 22-ik számú kimutatás szerint szemptember hó 7-ig bezárólag 2606 vendég látogatta. Agyonlőtte véletlenül iklódban f. hó 15-én Takács Béla fiatal házas ember Magyar Istvá í ottani szőlőpász­tort. Utóbbi ugyanis megromlott revolverét vizsgálgatta a réten harmadmagával s Takács is kezébe vette a fegyvert, hogy majd ő megigazítja. E közben ;iz vélet­lenül elsült s oly szerencsétlenül, hogy a golyó épp fején ment keresztül Magyarnak, aki azonnal szörnyet halt. Takács annyira megrémült, hogy magát is agyon akarta lőni, de az oda futott emberek abban meggátol­ták. Takács önként jelentkezett a hatóságnál. Tüzek. Folyó hó 6-án Rezi'i, 14. és 15-ik közti éjjel pedig Keszthelyen volt tüz. Rezin 6 lakóház és 4 melléképület égett le, melyek mind biztosítva voltak. 12 család szenvedett kárt. Keszthelyen a Laskay-féle házban Oszmann kereskedő istálója gyúlt ki és égett el. Szerencse volt, hogy a tűzoltók vagy 30—40 hordó petroleuniot, melyek az égő istáló mellett egy fabódé­ban voltak elhelyezve és előbbitől csak egy gyenge deszkafallal elválasztva, ideje korán biztonságba helyez­hettek, különben borzasztó rohanás és pusztulás történt volna. Egyáltalán nincs helyén, hogy a petroleum-rak­tár oly közel van más épületekhez. De hát nálunk már csak ugy van az, hogy kár után kertelünk, mert a maga kárán tanul a magyar!" Újszülött gyermekek, kiket anyjuk vagy épen nem vagy csak részbeu szoptathatnak, természetes mó­don egyedül a Nestlé II.-féle gyermektápliszt által nevelhetők fel. A Nestlé-féle gyermektápliszt, ajánlva a legelső orvosi tekintélyek- és gyermekorvosoktól, 20 éven át mindazon esetekben, amidőn anyatej legjobb és tökéletes pótlásáról volt szó, fényes eredményt muta­tott fel és az egész kontinens gyermekmenhelyei- és gyermekkórházaiban ezen irányban a legjobb eredmény­nyel használták, amit számos bizonyítvány igazol. A legjobb alpesi lejből, búzalisztből és cukorból van egy­beállítva; csak tiszta vizet kell belé önteni és egyszer felmelegíteni. A gyermekek szívesen eszik és igen szé­pen fejlődnek e liszt használata közben. Leírások kivá­natra ingyen ós bérmentve küldetnek. Főraktár: Ber lyak F.-nél Bécsben 1. Nadlergasse I. Raktárak vannak az osztrák-magyar monarchia minden gyógyszertárában. Sarg „Kalodonf'-ja, melyet Sarg talált tel s hozott forgalomba, mint Glycerin különlegesség, (Finom szappan stb). Az Osztrák-Magyar monarchián kivül Németország és Franciaországban is a legnagyobb eredménynyel használtatik. A belföldi iparnak oly dús eredménye ez, minőt alig találunk s melyet sok fáradtság s jelentékeny pénzáldozatok után ért el a feltaláló. Annál örvendete­sebb ez a körülmény, hogy a „Kalodont", mint egyszerű bécsi találmány, ugy kitűnő jósága, mint olcsóságánál fogva világ szerré vált, s a felséges uralkodó ház tag­jainál használatba vétetett, s a fogkefe és szappan mellett e szer, a legegyszerűbb polgár házának öltöző asztalán is található, mert aki ezt az egészséges s a fogak szép­ségének tartására, valamint a száj frisseségének meg­őrzésére legalkalmasabb szert csak egyszer is használta, az sohasem fogja többé nélkülözhetni. Vasúti menetrend. Szent-Ivánról N.-Kanizsa felé indul 5 óra 56 perckor reggel (vegyes vonat), 12 óra 30 perckor délután, 8 óra 55 perckor este, 2 óra 32 perckor éjjel. Szombathely felé indul 8 óra 28 perckor reggel, 3 óra 32 perckor délután, 1 óra 48 perc­kor éjjel. r i Nyiltftér. ••ikh; Köszönetnyilvánítás. Mindazon tisztelt hölgyek és uraknak, kik boldogult férjem temetésén részt venni s ravatalára koszornt küldeni sziveaek vol­tak, mély köszönetét fejezi ki Z.-Egerszeg, 1890. szept. 20. özvegy Csempesz Józsefné. Farbige Seiclenstoffe von 60 kr. bis A. 7.65 per Meter — glatt und gemustert (ca. 2500 verseli. Farben und Dessins) — vers. roben­und stückweise porto- und zollfrei das Fabrík-Dépót ti. Henneberg (K. u. K. Hoflieferant), Zürich. Muster umgehend. Briefe kosten 10 kr. porto. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: UDVARDY IGNÁC. 2359 tkv. 1890. sz. Árverési hirdetmény. zala-egerszegi kir teszi, hogy Lukacs ormándlaki törvényszék mint telekkönyvi y Lukacs András s neje végrehaj latónak A zala-egerszegi ki hatóság közhirré szül. KjVacs Rozália ormándlaki lakos ifj. Dömötör Imrene szül. Dezső Erzse boldogfa lakói végrehajtást szenvedő elleni 150 frt tőkekövetelés és já; ulékai iránti végrehajtási ügyében a zala egerszegi kir. törvényszék területén levő, a uoldoglai illetve az andrás tjkvben Dezső Katalin, Dezső tlajÜl hidai határban fekvő, a boldogfai 320. Erzsébet és a társtulajdonos Dezső Rozália nevén álló A f 388. hisz. ingatlanra. 15 trtban, a j 473. hrsz. alatti ingatlanra 15 trtöan, a f 825. hrsz. alatti ingatlanra 51 frtban, a f 909 hrsz. alatti ingat­lanra 73 trt 50 krbau, a f 919. hrsz. alatti ingatlanra 135 frtban, a f 9'12. hrsz. alatti ingatlanra 13.) frtban, a boldogfai 104. sztjkvben ugyanazok és Dezső József nevén álló a f 255. hrsz. ingatlanra 87 frtban, a f 754. hrsz. alatti ingatlanra 87 frtban, a f 798 hrsz. alatti ingatlanra 85 frt 50 krban, a j 824. hrsz. alatti ingatlanra 133 frt 50 krban, a 884. hrsz. alatti ingat­lanra 69 frtban, a f 924. hrsz. alatti ingatlanra 103 frt 50 krban, és az andráshidai 135. számú tjkvben foglalt f 370. hrsz. alatti ingatlannak a végrehajtást szenvedő nevén álló 1 od részére 84 frt 50 krban ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elren­delte, és hogy a fentebb megjelölt boldogfai ingatlanok az I89G. évi oktober ho il-ik napjan delelőtt 9 orakor Boldogfán a községbiró házánál, s az andráshidai ingat­lanok ugyanazon napon délután 2 orakor Andráshidán a községbiró házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni száudékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10%-át vagyis 1 frt 50 krt, 1 frt 50 krt, 5 frt 10 krt, 7 frt 35 krt, 13 trt 50 krt, 13 trt 50 krt, krt, 8 trt 70 krt, 8 frt 55 krt, 13 frt 35 krt, krt, 10 frt 35 krt, 8 frt 45 krt készpénzben, 1881. LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal és az .1881. évi november 1 én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendidet 8. § ában kijelölt óvadékképes értékpapirban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-e. 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Z.-Egerszegen, 1890. évi junius hó 4. napján. 8 frt 70 6 frt 90 vagy az számított eJÍ* WÍLf vjLg fl| %Ms Ad. 3259/1887. Hirdet mén y >11V. S H X * H * * H n Alulirott kiküldött törvényszéki biró által közhirré teszi, miszerint az Iborfia község hatá rá nak tagosítási ügyében a kiosztási birtok­könyv" és térkép bírói hitelesítésére, esetleg egyéb szükséges teendők végzésére Iborfa köz­ségbe a bírói lakba 1890 évi oktober ho 18-ika­nak d. e. 9 oraja határnapul kitüzetett; a mire a birtokosság tagjai végzésileg megidéztettek, hitelesítő mérnökül pedig Lányi Kálmán k. mérnök meghivatott. — Felhivatnak az üsszes érdekeltek jelen hirdetménynyel is — jelesül az ismeretlen tartózkodásuak avagy a névleg ismeretlenek — bogy a kitett határnapon sze­mélyesen vagy megbízottjuk által jelenjenek meg, mert elmaradásuk esetén Szahuay József ügyvéd kirendelt ügygondnok által fognak kép­viseltetni és a tárgyalás azzal fog megtartatni. A kir. törvényszék Zala-Egerszegen, 1890. szeptember 14 én. Nagy Géza, k'k. kir. tvszéki biró. I r r A kir. trvszék, mint telekkönyvi hatóság. I X Ad 3985. 889, p. X X Hirdetmény- % "K if Alulírott kiküldött biró közhirré teszi, hogy a Zala-Szent György község határának A ^ tagosítása és úrbéri rendezése ügyében a beter­jesztett mérnöki munkálatok, jelesül a kiosztási ^ birtok könyv és térkép, közte a Zell és Vágási Cí erdők tagosítási térképe birói hitelesítésére Zala-Szent-György községbe a birói lakba az A 1890. oktober ho 22. es 23 ik napjainak d. e. A ^ 9 Oraja határnapul kitüzetett s hogy hitelesítő mérnökül Lányi Kálmán k. mérnök kirendel­sjv tetett, —• az összes birtokosok pedig végzésileg S A megidéztettek. — Felhívatnak az érdekeltek A hird-etményileg s, hogy a tárgyaláson szemé- ^^ W lyesen, vagy megbízottjaik által jelenjenek meg, mert különben úgy az ismert, de meg nem u jelent, valamint az ismeretlen jogosultak Szalay fj A Ferenc ügyvéd részükre és veszélyükre kine­^ vezett ügygondnok által fognak képviseltetni ^ J^J és az ügy közbejöttével fog befejeztetni. W A kir. törvényszék Zala-Egerszegen, 1890. M szeptember 11-én. A A my oima m: A dunántúli ág. hitv. evang. egy­házkerület néhai Simunvák Antal ur után örökölt 176 darab Yas-zalamegyei első takarék­pénztári részvényeit örök áron eiadja. Venni szándékozók forduljanak Írásban vagy szóval alulírotthoz. Sopron, 1890. szept. 4-én. Dr. Schreiner Károly, az egyházkerületi pénzügyi bizottság elnüke. Lili M Jitn. r Nagy Géza, £3 kir. törvényszéki biró. iíá i w m Ah. w Sarg Glyccrin különlegességei. Feltalálásuk és Sarg F. A és Sarg Karolj' által való behozatalul^ óta a Felséges császárné és a felsé ges császári haz többi tagjai, valamint -zamos külföldi lejedelein használják. Ajánlva Liebig, Báron, Hebra Zeisst prof'essorok, Scherzer udvari tanácsostól slb Tbouiás bécsi, Meister gothai udvari fogorvosoktól. Glyceryn szappan, finom, hamisítatlan, papírban (Í0kr. tokban 65 kr., szelencé ben 3 darabonként 00 kr Méz-Gl.vcerin-szappan 3 drb . . <»0 kr. Folyós-Glycerin szappan palacknan . . 05 kr iLeL'jobb s*' r érdes koz és tisztáta'an arcbőr ellen) Glycerin száj-erénie palackban . . 50 kr Glycoplastol (a baj növés elősegítésére, a f'ejkorpa eltá­volítására) palackban . . . 1 fri. Carbol-Glycerin-toilette szappan, papírban bárom darab . .. I frt 20 kr. K 'lifkflnllt Glycerin-fog-Créme 35 kr. Kis használat után megbecsiiihetlen fogtisztító szer. F, A. Sarg's Sohne Ce. cs. és kir. udvari szállítók. Kapható Zala-Egerszegen: Kosenthal Ignác és fia. Weisz Jónás unokaöcscse, Kitscher Gyula és Bosehán Emil kereskedésében. a m Regaleváltság kötvény birtokosait ezennel tisztelettel értesí­tem, hogy 1. A regaleváltság köt­vényeit, 2. Az ezekre szóló utal­ványokat, 3. A iiiés: nem utalvá­nyozott, de n magas minisztérium által helyben hagyottegyez ségeket a legjobb ár mellett megveszem, vagy azokra mérsékelt kamat melle't a legma­gasabb elclegetadom. rr • Vidéki takarékpénz­tári részvényeket, bankrészvényeket, állampapírokat, sorsje­gyeket, részvényeket, betétjegyeket, zálog­jegyeket a legmaga­sabb árak mellett ve­szek és legjutányosab ban eladok. Kívánságra teljes titoktartás mellett e papírokra mérsékelt ka mat mellett legmagasabb pénzelőleg is nyerhető. Keresek tisztesseges — bármily rangú vagy rendű egyé­neket — k k sorsjegyek nek részletfizetés mellett való eladásával foglalkozni óhajtanak. LEGMAGASABB JUTALÉK FIX FiZETES biztosíttatik. Pénzbetétek kamatoztatása! Alulírott bankház elfogad pénzbetéteket, m melyek utan 5°o kamatot fizet. A betétek előleges fel­mondás nélkül barmikor visszafizettetnek. J. BANKHAZA y Alapíttatott 1876-ban. Budapest, Hatvani-utca 17. sz. Alapíttatott 1876-ban. Nyomatott özv. Tahy Rozalia gyorssajtojar. Zala-Egerszegen. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom