Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 27-53. szám)

1888-09-02 / 36. szám

VII. évfolyam Zala-Eger szeg, 1888. szeptember 2. 36. szám i, Éivsllsi és ! A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem ktttdlliik vissza. A ,,Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnaj^^ Más utón haladjunk. „Egyesülésben rejlik erő" —szoktuk hangoztatni. De nerucsak hangoztatjuk, hanem tényleg igyekszünk is inegvalósitani ezen elvet. Minden irányban tömörülnek az erűk, hogy egy-egy nemes eszmét diadalra juttassanak. Igy alakul számos jótékony egyesület, melyek hivatva vannak embertársainkon segiteni, számukra az élet terhét elviselhetőbbé tenui. •5 a társadalom, bár áldozatkészségét minden irányban igénybe veszik, minden egyes alkalommal készséggel meg szokta hozni a kivánt áldozatot. De ugyanakkor, midőn szívesen és készséggel lerakja filléreit a jótékonyság oltására : joggal elvárhatja, sőt megkívánhatja, hogy az egyesületek minden igyekezetüket a kitűzött cél elerésére fordítsák s a szigorú takarékosság elvét soha szem elől el nem tévesztve, a felesleges kiadásoktól óvakodjanak. Erősbödjenek mind inkább befele; mert igy érdemlik ki a közelisnierést s ennek alapján a további támogatást. Fájdalom, napjainkban azt tapasztaljuk, liogy a leghumanisztikusabb egyesületek is ezen célúknak legmegfelelőbb eljárástól eltérnek s teljesen megfoghatatlan indokokból oly térre lépnek, melyet a komolyan gondolkozó nemcsak nem helyeselhet, de sőt kénytelen a leghatározottabban elitélni. Állitásunk igazolásául két, legközelebb lefolyt ünnepséget hozunk fel: a veszprémi iparos itjak önképző és betegsegélyező egyesületének zászlószentelési ünnepélyét, valamint a szombathelyi tűzoltó egyesület 15 éves fennállási ünnepélyét. Mindkét ünnepség ugyanazon időben: augusztus lü-20. napjain zajlott le. A veszprémi iparos ifjak önképző és betegsegélyező egyesületének zászlósze

ntelési ünnepélyét legkevésbbé sem kicsinyeljük. Szép és lelkesítő, ha egy egyesület kitűzött céljai megvalósítása végett egy, szemmel is látható zászló körül csoportosulhat s a zászlóra tekintse, megniegujul emlékezetében az eszme, melyet megtestesíteni mindegyiknek erkölcsi kötelme, „isten áldja a tisztes ipart!" — nndőn a zászlójukon levő, e sokat mondó jelszót a veszprémi iparos itjak olvassák, kell, hogy átlássák, mikép „tisztes ipar, isten áldása, üdvös értelmet tartalmazó szavak. Tisztes iparra adja az isten áldását, tisztes ipart pedig egyedül vallásos és honpoigári erényekkel bíró iparosok letesithetnek." — A józan gondolkozó azonban bizonnyára velünk tart, midőn kijelentjük, hogy ezen ünnepseget, épen nem tarthatjuk oly országos jelentősegünek, hogy arra az ország összes iparos itjusági egyesületeit meghivjuk s hogy ezen azutan Aliskolcz, Debreczen, Balaton-E üred, Balassa-Ciyarmat, Tab, Tata, Zala-Egerszeg, Kőszeg, tiyor, iázol nok, Kolozsvár, Ajka, (Jsingervölgy, Eosoncz, Szombathely, Pápa, Budapest, Özekes-Fehervár, Komárom, Arad, Ciecse, Losoncz, Orosháza es Keszthely városok iparos itjusági egyesületei magukat képviseltessek. Mindegyik egyesület ugyanis e kepviseltetés végett áldozni kenytelen azon egyesületi vagyonból, melynek jelentekeny részéi maga a társadalom szolgáltatta részint pártoló tagsági dijaival, részint az egyesület által saját céljai javára rendezett mulatságoknak látogatása alkalmával. Hát ha uiég meggondoljuk, hogy a veszprémi egyesület a magyarjai veleszületett tulajdonságánál fogva a vendéglátást nagyon is fényesen gyakorolta; a vidéki küldöttek részére gazdag lakomát rendezett, elvitte őket BalatonFüredre, hol szintén gazdagon megvendégelte őket. Ha ezt meggondoljuk, átlátjuk, hogy a költekezésből ugyan kijutott a veszprémi egyesületnek is. Ezzel szemben az nem vigasztalás hogy a zászlószentelés alkalmával a kimutatás szerint 1289 forint és 18 drb arany folyt be; mert e jelentékeny összeget saját céljaikra igen üdvösen értékesíthették volna. S mi lett mindennek eredménye ? Szónoklatokban egekig magasztalták az ipart, méltatták az iparos osztály társadalmi jelentőségét iparosok es nem iparosok vegyest: azonban ennek dacára mégis szomorúan togjuk tapasztalni, hogy a helyzeten ez mit sem változtat. A hazai ipar pártolására nem gondolunk, hanem ha nagyobb megrendelni valónk van, azt külföldön szerezzük be, vagy a helyi ipar mellőzésével más helyeken s ha esetleg egyes munkákat itthon keszittetünk, súlyosbítjuk az iparos osztály helyzetét az által, liogy úgy szólván könyörögnie kell becsülettel megszolgált munkájának áráért. Részünkről az ily költséges, az egyesület anyagi érdekeit is sértő ünnepsegeknek, a nagy hangú uiagasztalásoknak epen nem vagyuuK. barátai s óliajtanok, ha ilyenek egyáltalán nem, vagy nagyon is ritkán fordulnának elő. iia az egyesület saját körében, belevonva a helyi intelhgentiát, ti.li meg zászlószentelesi ünnepélyét, sokkai helyesebben cselekszik s jelentekeny összeg marad meg lassan összegyűjtött vagyonából. Hasonlóan kell nyilatkoznunk a szombathelyi tűzoltó-egyesület 15 éves fennállási ünnepélyéről is, hova Vas, Zala, Sopron és Veszprém megyékből 17 helyről lüU tűzoltó gyűlt egybe. S miért? Hogy jelen legyenek akkor, midőn az egyesület elnöke az egyesület 15 éves fennállási ünnepélyét méltatva, mellére tűzte a szolgálati érmet az egyesület alapítása óta tehát 15 évig, valamint a 1U évig működő tagoknak. S niidóu ugyanakkor ugyanott a dunántúli tűzoltók kerületi szövetsege évi közgyűlését akarja megtartani, ezt nem teheti, mivel a közgyűlésén csak hatan jelentek meg. Azt lnszszük, hogy a tüzolto ügy országos ügy s annak nagy fontossága által sokkal jobban át vai

l hatva a társadalom, semhogy minden, ily csekély jelentőségű egyesületi esemény alkalmával rendezett ünnepségeket vidéki társegyesületek közreműködése illetve részvéte nélkül megtartani ne lehetne. „Zalamegye" tárcája. A jelen és mult. Nagyon beteg vagyok, a ziha fojtogat, Megirni sem tudom tán hattyúdalomat, Pedig nem értem el Mathusalem korát, Még csak kilenczszáz hó hagyá rajtam nyomát. Sőt még levonhatok belőle két havat Kerek kilencszáz hó korom csak ugy marad; De ezt előlegül már csak elfogadom, Lesz legalább egy kis foglaló magamon. Tehát maradjon el most még a hattyúdal, Kedélyhangulatom most ugy is mást sugal: Van sok nevetséges, van sok komoly dolog, Kői tői ábrándom ezek körül forog. Először is nézzük a komoly dolgokat, De bölcs legyen, ki itt tanácsot osztogat! Mert gyakran országok s népek létérdekét Egy végzetes lépés dúlja örökre szét. A félvilág ura volt Róma egykoron, Megdűlt mihelyt nem járt a régi nyomdokon, Midőn az egyszerű erkölcs s erény helyett, Mintegy szybarita csak élvet keresett. Jelenleg is van egy világ birodalom, Rabszolga ott a nép s önkény az uralom, Hol a szabadságról álmodni sem szabad, Parancsol a kényúr, a többi szolgahad. E birodalom is talán elérte már Azon tetőpontot, mely a végső batár; Mert hát nem álllhat fenn olyan birodalom, ilol csak hódításra gondol a hatalom. A fél világ most is állig fegyverben áll, Egy ur szeszélyével nincs a ki szembe száll; A diplomácia gyáván csak eltűri Hogy cselszövényeit a kényúr mint űzi. A nép leroskad uiár a nagy teher alatt, Száraz kenyérből is alig jut egy falat; Ipar, kereskedés pang, nincsen kereset, Ily állapot bizton végromláshoz vezet/ S ha ilyen a jelen, milyen lesz a jövő, Főleg ha célt is ér a ravasz cselszövő ? Pedig aligha lesz útjában akadály, Mert mindenütt elég árulóra talál. A nép pedig, melyet könnyű ámitaui, Melynél az értelem inkább csak állati, Vak szenvedélyében feldúl országokat, Nem hagyva hátra mást, mint puszta romokat! De egyszer a megcsalt nép is eszére tér, Elborzad önmaga romboló szerepén : Aztán nem áll-e majd a cselszövőn boszut? Nem fon e bombából ismét gyászkoszorut! ? Mind ez komoly dolog és végzetes lehet, Ha óriást rajzol elénk a képzelet, Kit áldozat nélkül ki nem békíthetünk, És csak hunyászkodá8 mindig a szerepünk. Mellőzzük el tehát most a mi még komoly, A nagy világ ugy is csak élvekért bomol; Ha bölcs Democritosz mindig nevethetett Hát miért ne folytatnánk mi is vig életet? Van mindenünk, főkép: van sok búzánk, borunk! Baj, hogy vevőt reá csak kötéllel fogunk ; Rosz hir az is ép most tót árváink felől, Hogv egyre szöknek a buza keuyé.i elől. De mért is szeressék a búzakenyeret ? Ha tejbe tördelik felissza a tejet; A zabkenyér otthon nem itta fel soha, Jobb lesz nekik tehát, ha elmennek haza. Mi ugyan sajnáljuk, de hát mit tehetünk, A falba nem verjük miatta a fejünk ; Volt már nekünk önnél sokkal nagyobb bajunk, Csodálatosképen még is csak megvagyunk. Pénzünk ugyan nincsen, de kölcsönt vehetünk, Mig buzaföldüuk van, addig van hitelünk ; Igaz, ha mindig csak lakzin jár az eszünk, Kétségkívül hamar végzett gazdák leszünk. Pedig mi hosszú már a végzettek sora, Rá példa a végzett jogászok tábora; Hányféle végzett van még ezeken fölül ? Kikuéi hibát látunk már a kréta körül. Minő hibák játszák itt a főszerepet ? Csak ugy hamarjában leírni nem lehet ; De hát egyet-kettőt mégis elmondhatunk, Nem hangzik el talán pusztában a szavunk. Tagadni nem lehet, hogy egyik főbajunk Az: hogy democraták csak iöl felé vagyunk; De le felé már nem játszunk democratát, S elvetjük a jogos egyenlőség tanát. Ebből következik aztán csak nagyfiamar, Mind házi, mind egyéb dolgunkban a zavar; Mert mig erőnkön tul játszuk fent a nagyot, Házunkra addig lent megütik a dobot. Könnyelműség, élvvágy s tág lelkiismeret, Mindannyi bő forrás, melyből sok baj ered; Pedig jutott soknak ezekből jó adag, Szerencse, hogy nem mind gonosz szívből fakad. Jelen számunkhoz '/-i iv melléklet van csatolva.