Zalamegye, 1887 (6.évfolyam, 1-26. szám)

1887-06-19 / 25. szám

VI. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1887. június 19. 25. szám. JL A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmeutetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldőnk A „Zalamegyei gazdasági egyesület'

4 és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Munka és takarékosság. Ha vizsgáljuk hazánkban a különböző nemzetiséget, azt tapasztaljuk, hogy munkásság, szorgalom tekintetében mi magyarok állunk első helyen. Mert igaz, hogy pl. a svábok igenigen szorgalmas nemzetiség, de a mi a magyart azok fölé helyezi, az a fürgeség A magyar földmives pityinalattól sötét estig munkál, dolgozik, fürgén, rendkivüli kitartással, fáradatlanul s mikor munkáját végezve hazafelé tart: nótáz, dalol. Sem testét, sem lelkét nem gyötörte meg a munka. Szóval a magyar földműves m u n ka b i r ó a szó szoros, értelmében és szeret is dolgozni. Unja a telet, melyet nem tölthet el olyan foglalatossággal, amint az ő teherhez, erősebb munkához szokott keze igazán munkának tekinthetne. Mihelyt eljő a kikelet, kiszáll mezejére a vándorpacsirtával s ott munkál szakadatlanul még a madár költözésén is túl. Es csodálatos dolog, hogy annyi szorgalom, annyi tetterő mellett mégis a mi fajunk talán a legszegényebb ebben a különböző fajo kkal megáldott hazában. Nem csak a földműves népnél van ez úgy. hanem jobbára a középosztálynál is A tisztviselő, hivatalnok vagy magánember ritkán bir valamire vergődni, sőt nagy szerencse, ha évi jövödelméből megbir élni és nem kénytelen adósságra adósságot halmozni. Pedig a középosztálynál is azt tapasztaljuk, hogy egy haniarán egy nemzetiségben sincs készségesebb, lankadatlanabb, munkabíróbb kenyérkereső a magyar családapánál. De valamint a köznépnél a más nemzetiségű munkásokkal szemben észlelünk csak számba vehetőbb gyarapodást, úgy a középosztályoknál is az a tapasztalat, hogy abból a jövödelemből, amiből a fáradatlanul verejtékező magyar ember csak nehezen éldegél, vagy amiből megélni sem képes, más fajta ember még — ha lassan-lassan bár — szerezni is képes. Ugy hisszük, hogy nem kell valami puskaporfeltaláló nagy elme ahhoz, hogy valaki ennek okára mutathasson. Azok, kik ismerik ugyan a baj okát. de szeretnek szépített formában kacérkodni, azok nem igen akarnak a saját udvarukon szétnézni, hanem rendesen dorongot ragadnak s elkezdik elsőben a magas kormányon, a nagy adón. a deficites államháztartáson, aztán végig csépelnek minden intézményt, minden hivatalt. Pedig hát a baj oka tulajdonképen önmagunkban van. Nem vagyunk takarékosak; legtöbb esetben a legszolidabb élet és háztartás mellett is rendesen túl nyújtózunk a takarón. Nem tanultunk takarékoskodni. Megtanultunk mindent; tudunk és birunk dolgozni; életrendünkben is megbirjuk tartani a mértékletességet, csak azt nem igen ismerjük, a mit „okszerű beosztásnak" neveznek, ami édes anyja a takarékos szerzésnek. / Altalánosságban senki sem foghatja ránk, hogy pazarlók volnánk, hogy a megszerzett pénzt könnyelműen eltecsérelnők, de azt mégis be kell ismernünk, hogy a verejtékkel szerzett pénzen nem csüngünk valami mélységes szereretettel s köztünk s a pénz között nem valami erős a ragaszkodás. A vendeget mindig igenigen marasztjuk, a pénzt: soha, még csak gyöngén sem. / Es pedig épen azt kellene megtanulnunk munkaképességünk és szorgalmunk mellett, hogy a szerzett, a megszolgált jövödclemmel (a pénzzel) szorosabb barátságot tudjunk kötni. Legfőképpen és első sorban is megkellene erre tanítani nőinket; mert az ő takarékosságuk mozdíthatja elő és biztosíthatja a megélhetést, a szerzést. Nőinket kellene gazdaasszonyoknak nevelni a szó valódi értelmében. Csakhogy nálunk ez egészen másként van. A mi középosztályunk női beszélnek franciául, németül, esetleg angolul is; zongoráznak nehéz techni„Zalamegye" tárcája, U ü i-fe & fc Még ál! ma a móshé, á düledék, Repkény koszorúzta, moh lepte falok. Rózsák szelíd atyja. Gül-baba rég Fekszik Buda agg minareéje alatt. Mellette, aludva a sir örök éjén, A tört szívű kedves, a drága 11 Hetim. Allah hűekber ! Éjfélre a hold sarlója, ha villan — S kísértve gonosz dzsinek hada kél. Jő Gül-baba rá érezve a sírban Remegve kilép sírhalma elé. Ajkán dala búg, s dalban megin él ím A sziiz odaliszk méz ajkú Hü él ím. Allah hüekber. Húsz rózsanyilás, húsz kéjteh év Tündére Hiiélim a szűz odaliszk. Láng csókja az édes, a mennyei éhIttas gyönyörökbe, fürödni tanít. S forró ölelésén e hév húri ölnek Édesb az ajakra a mézizű szörbet. Allah hiiekber. Es Gül-baba esküje kérkedve ki cseng. Lobbot vet az izzó keleti vér : „Hiiélim e szív s minden álma tied, Tanúm legyen Allah, az egy, a ki él. S szemedbe, ha könyed vádként ragyog éken, Allah haragos szemöldöke érjen. Allah hüekber/" Es Gül-baba száll, száll messze, tova, — Ah! ha az eskü hamis, csapodár! — El Mekka felé — Stambvlba, oda. Hol fény, ragyogás s dics mámora vár, S ott kéjre, gyönyörre, bűnös feledésre Kelet csoda bája varázsa igézte. Allah hüekber. tS' hétszer kivirult, hétszer oda halt Budán a csodái szép rózsa-liget. Keletről a bül-bül hétszer hoza dalt S Hiiélim ah! hétszer lett betegebb, Hét tavaszig várt, várt, de hiába S csendem ravatal lett lágy szirom ágya. Allah hüekber. Es Gül-baba akkor bukva bulcék, Szöq fiirti fölött fény s dics kialudt Vad kínja facsarja ma össze szivét — 6' biíjdosva vezérli Budára az út. Ott vesztve szivét, rózsás dalu lelkét, Egg sír az egész, mely várja híven még. Allah hüekber. S a lángszívű dalnok vezekelve elagg S az eskiiszegő csodsis szavú szent — Szemével a sírra sovárgva tapad: „Oh! vársz-e Hiiélim, vársz-e oda lent?" S hogy gyúlad u regg bíboros hajnali pírja. Osz Gül-baba vissza hanyatlik a sírba. Allah hüekber. Hátky Lajos. A „sárga cédula". (Vége.) Harmadnapra megint a délutáni időben együtt volt a Turzó-esalád. Az öreg nyugalmasan pöfékelt, Túrzóné s a szép Iluska kötögettek. A csendet az öreg Turzó szakította meg. — Te anyjuk, nekem valami egyre azt súgja, hogy az a kópé Pali még ma bekopogtat. Meghagytátok-e a sonkát ? Tudjátok, hogy él, hal a sonkáért. — Meg, meg édes apjuk. — Azért mondom! Mert hát tudjátok most máidupla tisztesség és kiszolgálás jár ám az ifj

ú urnák; káju kompoziciokat; megtanulnak még ráadásúl főzni is ; esak azt nem tudják, csak azt nem tanulják meg. hogy miképen lehet és kell p. o. ötven, hatvan forint havi fizetésből megélni. Ez legtöbb előtt mélységes és megfejthetlen titok marad. A középosztályhoz tartozó egyéneknek pedig legnagyobb részben 50—100 forint havi fizetésök van. A férj szépen átadja feleségének a pénzt, legyen nála, oszsza be, takarékoskodjék vele, szorítkozzék a legszükségesebbekre. A dolog azonban rendesen oda lyukad, hogy a hónap 20. napján már jelenti a feleség, hogy nincs pénz. Ha enni akarsz ember, szerezz pénzt. Ekkor azután forgalmok nyílik a zálogházaknak és az uzsorásoknak. Így nő azután a deficit egész az elsűlyedésig. Izzadhat a férfi, keresheti verejtékkel a mindennapi kenyeret, ha egyszer az asszony egy hét alatt két hétre valót költ el. E mellett azután a férfinek is csak kell valamicske zsebpénz egy-egy szivarra, egy-egy fertályra, a a verejtékezés, a kenyérkeresés után testi, lelki felüdítésül. Megy a soványan, vékonyan szivárgó jövedelem kétfelé. Pedig ha a nő takarékes, ha a munka keservesen megszolgált gyümölcsét megtanulta jól beosztani, soha sincs a háztartásban fenakadás. A férfiaktól azt nem lehet kivánni, hogy a kenyérkeresés gondjai között még a háztartás apró-cseprő gondjaival is bíbelődjék. Ez a nő kizárólagos gondja. Epen azért első sorban legfőképen a nőket kellene erre a kicsinyesnek látszó, de az életben, a gyakorlatban nagy tudománynak bizonyuló okszerű beosztásra, a takarékosságra megtanítani. Az ő takarékosságuknak jótékony szelleme csakhamar meghódítaná még a könnyelmű férfiakat is és az anyagi gondoktól, küzdelmektől való mentesség kétszeres munkára képesítené tetterejöket. Akkor azután igazán áldásosán ölelkeznének a munka és takarékosság. prókátor lesz. Maholnap vicispán vagy követ; aztán tovább a jó Isten tudja: milyen magasra viheti. Még be sem fejezte jól Turzó uram a mondókáját, kopogattak. Na! itt a gyerek ! — Gyere, gyere te kópé! Ugy is tudjuk, hogy te vagy! Az ajtó íölnyilt. Elül jött Halas Péter, a mester koina; utána meg a tia : Géza. Turzó uramnak tátva maradt a szája, szólni sem birt. Iluska arca olyan lett, mint a vérbe hullott liliom. Volt öröm, meglepetés; ezer kérdés, amikre nem kell válasz; ezer felelet, amiket senki sem kérdezett. Ez a viszontlátás deliriuma. A lázas öröm csillapultával Halas Géza levelet vett ki zsebéből s az öreg Turzónak nyújtotta át. — Ezt Pali küldi keresztapámnak. — Mi ? Micsoda ? Hát nem jön haza ? Ugy lehet; különben nem küldött volna levelet. Talán abban elmondja, hogy inért nem jő haza ? — Hát uram öcsém vagy kereszt-tiain, nein is beszélt vele? — A legutóbbi időben igen ritkán találkoztunk s akkor is csak pár pillanatra; Pali egészen más körben élt. E levelet is hordár által küldte hozzám, hogy hazaérkezésemkor adjam át kereszt-apámnak. — De hát az ügyvédi vizsgálaton csak találkoztak? — Ott sem találkoztunk. Már megbocsásson édes kereszt-tiam, da akkor azt köll hinnem, hogv maga diploma nélkül jött haza. — Ha kíváncsi rá kereszt-apám: hogy néz ki ? itt van : tessék ! — Hát akkor Pali nem volt talán ott ? — Pali ez ideig még nem tett ügyvédit. Valószínűleg ezután fogja a diplomát megszerezni. — Na ez még is rettenetes. De lássuk csak : mit ír; (Olvassa) Kedves apám! Bocsásson meg, hogy ily sokára tudósítom. Legutóbbi időben többször betegesJelen számunkhoz egy negyediv melleklet van csatolva.