Zalai Összetartás, 1945. január-december (2. évfolyam, 1-63. szám)
1945-03-05 / 50. szám
ZALAI ÖSSZETARTÁS 1945. március 5. írjuk meg, hogy tegnap délelőtti a kisvárosi körzőn már nem ődöng- tek ott a csáklyások. Nagy megnyugtatásunkra szo'gál ez, bár nem tudjuk, hogy a jobb belátás, vagy pedig a hideg idő seperte-e le őket az aszfaltról. Ezzel kapcsolatosan nagyon röviden csak annyit akarunk még nekik elmondani, hogy semmi éri elme siíics annak, hogy a napfényen mutogassák magukat, mert komoly ember úgysem kíváncsi rájuk. Régi dicsőségük úgysem tér vissza, kár nekik a politikával, amelyhez úgysem értettek, továbbra is foglalkozni, mert lejárt annak a politikai korszaknak az ideje, amik-or demagógiával, hazLidozásokkal és nagy szólamokkal szédíteni lehetett az embereket. Csáklyásék fogjanak komoly munkához, dolgozzanak és higyje- nek együtt a nemzettel, s akkor még később neleik is felsüthet az Isten Napja ... (------) Nj iiaskereszies Pán Hungarista Mozgalom hírei: A zalavármegyei szervezetek vezetésével megyevezetői minőségben Csomay Miklós testvért, Zala vármegye főispánját bíztam meg. Kitartás! Éljen Szálasi! Dr. Gera József s. k a Pártépítés Vezetője És^ak-Anglia a Vofegyverek tüséban Londonból jelentik: A Dél-Anglic és London el en intézett német távolsági fegyverekkel va.ó támadd, mel.ett újabban Észak- és Ke.et- Aaigda ellen is el enséges légitevékenységei: ész lel. ek. Károk és veszteség' ek keletkeztek. (MTI) Rövid háborús hirek Washingtonból jelentik: A csendesóceáni amerikai hadsereg főparancsnoka és 9 tisztje a Csendes- Öceán fe.ett végzett repü.őú íjukról nem tértek vissza. (MTI) Helsinkiből jelentik: Wuoii finn munkaügyi miniszter teljes belpolitikai kapitulációt követelt a moszkvai bekefeitéte.ekkel kapcsolatban. E.őzőleg megberzétést tartott Stanovvai, Finnország bo.sevista főhóhérával, aki Moszkva nemtetszését fejezte ki a Finnországban túl Lassan végbemenő fejlődés miatt. (MTI) Washingtonból jelentik: Stimson amerikai hadügymn.i z.cr közlése szerint eddig minden a.kalmas amerikai férfit 35 é.ig az európai harcterekre küldtek. így lesz ez a jöv őben is, jegyezte meg a miniszter. (MTI) Washingtonból jelentik: j\a Egyesült Államokban ismét élelmiszer- adag-csökkentést rendeltek el. További csökkentést terveznek, mégpedig húsban, zsírban és cukorban. (MTI) A Nemzetvezető elismerését fejezte ki a kormánynak A Magyar Távirati Iroda jelenti: S z á í a s i Ferenc Magyarország Nemzet vezető je Szőllősy Jenő m. kir. minisztere1 nőkhöz Intézett leg- fesőbb kézira abaci a kormány tagjainak tudomására hozta, hogy az 1944. ok'ober 17-én kitűzött feladatokat a lehetőség ha árain belül te jes mértékben meg ld t ák, s ezért a kormány mindenegyes tagjának há á;át és elismerését fejezte ki. Dr. Grosa, az emigrációban élt román kommu nista alakit kormányt Bukarestben Az áruló Mihály szárnysegédét kicsapták a hadseregből A román belpolitikai eseményeket, úgy látszik, most már semmi sem tudja végzetes útján megállítani. Az utóbbi időkben szédületes iramban zuhan Románia a teljed belső összeomlás felé s a vi.ág egyetlen hatalma sem mutat a polgárháborúban egymást ö.dök.ő román nép iránt rokonszenvet. Mihály király árulása óta Romániát a katasztrófák sorozata éri. Mint már jelentettük, Rad es cut megbuktatták a kommunista elemek, s utódául az áruló Stirbey herceget szemelték ki. Mint a legújabb jelentések közük, Stirbey herceg tegnap visszaadta a kormányalakításra vonatkozó megbízatását azzal, hogy a belső zűr-zav ar következtében képtelen kormányát megalakítani. A zavart szító kommunista elemeknek, Visinszky támogatásával, sikerült elérniük, hogy egy moszkvai emigrációban élt kommunistát, dr. Grozát bízzák meg a kormányalakítással. Dr. Groza eilen az An- tonescu-kormány bűnvádi eljárást indított, de Groza annak idején szovjet emigrációba szökött. Az ármás következményeként egyre katasztrófádsabbá váló romániai zür-zavarral kapcsolatosan érdemes megemlíteni, bogy a moszkvai rádió a legélesebb kirohanásokat intézi a most megbuktatott Radescu miniszterelnök ellen, akit nyiítan fasisztának nevez s azzal vádolja, hogy nem hajtotta végre a román közhivatalok megtisztítását a németbarát elemektől. Mihály király tekintélyének teljes eltűnését bizonyítja, hogy egyik szárnysegédét több más tábornokká együtt kicsapták *a hadseregből. Mit akar Wiassow tábornok? »Oroszország népeinek f J- ! szabadi á.áia a aku.t bízott- j ság« elnöké, Wiassow tábor- ‘ nők felhív árában hitet te.t a véggyőzelemig tartó harcikö- zÖLSogre a magyar néppé , a zös, La á.os edenfél, a boke- vizmus ekeni harcban. főbb, mint egy éve már, hogy Európa minden országában szárnyba keit egy orosz tábornok neve. Keresztül hatol ez a név országhatárokon, hegységeken és tengereken, de keresztülhatol az arvonaiakon is, to- \ aszód kelet végtelen síkságain, átíratja a Szovjetunió népeit is, de nem torpan meg Belső-Ázsiában sem. Ezt a nevet suttogva ejtik ki külső Mongólia sátraiban, akárcsak Szibéria kényszermunkatelepein, a jegestengerparti ha ászokná., az ukrajnai kolchoszok parasztjainál és végül a szovjet hadsereg csapatainál. Suttogva: mert aki hangosan mondja ki, az a legnagyobb veszedelemnek teszi ki magát mindaddig, amíg csak a GPU-nak va a- melyik hóhéra el tudja érni. Azoknak a száma, akik Wiassow tábornokban, mert róla van szó, meg- mentőjüket és egy szebb jövő vezérét ismerik fel, órárói-órára nő. A jelenleg 45 éves, magas termetű, széíesváx.ú tábornok Volga-Distrikt- ben szegény földműves szitok gyermekeként látott napvi.ágot. Né kü- lözések között végezte el iskoláit és 1919-ben a polgárháború idején került a szovjet hadsereghez, ahol kiváló képessegei kovetkezt ében a iábornoksagig és hadseregparancs- nokságig vitte. Ö irányítóita Kiew védelmét, később Moszkváét, végül is, mint a második páncélos gyors- hadsereg parancsnoka, a wolchowi arcvonalszakaszon német fogságba jutott. Ott az erdőkben és mocsarakban — így beszéli el ezt saját magáról Wiassow — jutottam arra Kóazült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépéin. Zalaegerszeg, az elhatározásra, hogy felhívom az orosz népet a bo.sevizmus elleni harcra. Arra a szilárd meggyőződésre tettem szert, hogy ezt a íe.- adaíoí Németországgal együttműködve és szövetkezve ked megoldani. Az orosz nép igazi érdekei egyeznek a német, sőt Európa va- *amennyi népének érdekév el is.« A német vezetőköröknél kereste és la iá.ta meg W.a sow a szükséges támogatást, amely számára ütőképe. katonai- és po-LikH támasz.ékot ludott teremteni. Honfitársaihoz fordu-t, az összes európai országokban é ő megszánná.hatatlan miniókhoz, a német iparban és mezőgazdaságban do gozó orosz munkásokhoz, a Szovjetunióból fogságba jutott tömegekhez és felhívása mihiószoros örömteljes visszhangra taiá.t. «Lj és szabad Oroszországért!« Ez alatt a jelszó alatt özönlöttek a gyorsan izmosodó »orosz felszabadító sereg« zászlói alá és Oroszország többi népeinek nemzeti harcinötelé- keibe, magukévá tették az 1944. november 14-i »prágai kiáltvány« a apelveit, amely 14 pontjában fog- a tátik az új Oroszország életrendje : A kolehoszrabszolgaság megszüntetése és a paraszt magántulajdonok elismerése, a kényuralom és rémuralom rendszerének megsemmisítése, a tömeges áttelepítések eltörlése, a valódi vallásszabadság engedély ezé:.© cs végül ha áikozá Európa népeivel. A bolsev izmus elleni harc a V lu- S: ow-mozga'om megerősödésével új szakaszához érkezeit. A német hadsereg és szövetségesei töretlen ütőerejéhez hozzájárult az oroLZ millióknak a legei OLebb ösztönöktől he- v ített felszabadulási akarata. De ez az akarat nemcsak abban a tényben (a’ál kifejezést, hogy német részről a legkorszerűbben felfegyverzett, elszánt emberekből adó óriási hadsereg áll harcrakészen a S»óehenyi-tér 4. saáot. Nvooadfcbértő közelgő nagy ellenlökés végrehajtására, hanem abban is, hogy ma már további milliók, akik még Sztálin rabsága alatt szenvednek, megtettek minden előkészületet az ország felszabadítására és átállítására. A lavina megindult Ó3 le fogja hengerelni Sztálint és szűkebb körét. (PK) APRÓHIRDETÉSEK Gyorsfényképek egy óra aiarc elkészülnek Antal fényképésznél, Bíró Márton-utca 4. sí. Vennék jókarban lévő, kombinált, vagy hármasszekrényt. Cím: Jákum-utca 31. Főzőmindenest keresek március 15-re. Erzsébet királyné-utca 51. Egy szép, fehér, méiy-, vagy sport gyermekkocsit vennék. Természetben is fizethetek. Simon Józscfné, Zalaszentiván. Sárgarépa, petrezselyem magokat a legmagasabb áron veszek. Mihók Géza Zalaegerszeg, Piac-tér 4. Lehetőleg telekkönyvben Í3 jártas gépírónőt felvesz helybe.i ügyvédi iroda. Cím a kiadóban. Megbízta ó. rendes takarítónőt keresek azonnali belépéssel takarításra. Jelentkezés Sütő-utca 1. szám (kapualj balra) 9—1. Elveszett egy jobb kézre való fekete női bőrkesztyű március 2-án a postán, vagy a posta és a Holczcr bőrkereskedő között. A becsületes megta álója 50 pengő e.lenében adja le a kiadóhivatalban. Segédet felvesz Huzián női varroda. Tompa- és Wiassics-u. sarok, Zalaegerszeg. Cérnát cserélnék élelemért. Cím a kiadóban. E adó egy katonai célra alkalmatlan íó, szerszámmal, özv. Lukács Lászlóné, Gévahegy. E cjcri lném füruőszobás, egészséges lakásomat egy-, vagy ket^zobés- ivonyhás lakássá». Cím a kiadóban. Az.jnnia i belépésre keresek kézi- szedő ny o m d á s z seg.d e:. Ku.túra Nyomdav ál.a at, Za.aegerczeg, Sas- u. 1. Hozzátartozott Keresi Keszrer József őrmester láncsoki lakos (mohácsi járás, Baranya megye] keresi családját. Aki tud ró- uk, értesítést 503. hadikórház, Zrínyi Hona-utca 12. Szombathely! címre küldjön. Kis Bank Ferenc tizedes, kaposvári vendég ős keresi csa.adjál. Cím Somogy vármegye kát. pság. Nagykanizsa. Vasvármegyeiek, figyelem! Keresem Fábián Sándort és nővérét, Csepke Erzsébetet, akik Nagytétényből menekültek. Értesítést sürgősen Horváth Károly őrmester, Szombathely, Vasvármegyei Perint Kultúrház címre kérek. Szászrégeniek! Dr. Márk Endre főhadnagy kéri mindazokat, akik Szászrégenből elmenekült csa’áljáról tudnak, írjanak címére: Keszthely, Kossuth L.-u. 62. ZALAI ÖSSZETARTÁS Politikai napilap Laptulajdonos: Nyilaskeresztes Pórt Hungari: ta Mozgalom zalaegerszegi Szervezete. Felelős kiadó: KEKESZTURY GYÖRGY Előfizetés: egy hónapra 5.—, negyedévre 14.50 P. — Posta takarék- pénztári csekkszámla: 22.083. — E őfizetés, hirdetések felvétele, lap- kézbesítési felszólalások kizárólag a kiadóhivatalban intézhetők el. n^TTTTTvm