Zalai Összetartás, 1944. január-december (1. évfolyam, 1-42. szám)
1944-11-28 / 17. szám
2 ZALAI ÖSSZETARTÁS 1944. november 28. Fegyveres Nemzetszolgálatut állítanak fel K<»rínányrendelet felhatalmazza a belügyminisztert, hogy a Magyarország Nemzet vezetőjének személye körüli biztonsági szolgálat ellátása, valamint a nemzetiszocializmus magyar gyakorlatát megtestesítő hungarizmus céljai megvalósításának biztosítása. továbbá a közbiztonsági karhatalmi alakulatok támogatása céljából »Fegyveres Nemzetszolgálat« elnevezéssel katonailag szervezett fegyveres testületet alakítson. A Fegyveres Nemzetszolgálat tagjait szolgálati tartama alatt a csendőrség tagjai részére megállapított fegyverhasználat! jog illeti meg- (MTI) Aki egymaga két harckocsit lőtt ki Magyar honvédek hőstettei Nem múlik el nap, hogy magyar honvédek újabb és újabb rendkívüli hőstetteiről ne halljunk. Ezek a hősök olyan önfel ál dozóan harcolnak, hogy az egész nemzet figyelmét fel kell hívni rájuk. A legutóbbi napok harcaiban egyik hadosztályunknál Kovács István őrvezető nehéz páncéltörő ágyújával egymaga két ellenséges harckocsit lőtt ki. Siprák L ászlú őrnagv nevével is már többször találkoztunk a hadijelentésekben.A tiszti arany vitézségi éremmel kitüntetett őrnagy az újabb harcokban is kitűnt önfeláldozóim bátor magatartásával. A Csepel-szigetért folyó harcok során egy utászzászlóaljunk két századparancsnoka. \Vágiin* József és Majna Ferenc főhadnagyok egy átkelési helynél megsebesülve is a helyükön maradtak és az áthajózást az ellenséges tűzben is továbbvezették. Egyik hadosztályunk páncéltörő századának egy szakasza Gömbösfalvánál volt tüzelőállás- ban. Az ellenség az egyik német gyalogezred egv zászlóalját két zászíóaljnvi erővel támadta meg. Amikor az ellenség a lövegek vonaláig nyomult előre, a páncéltörő ágyúszakasz gyors tüzcvel szétszórta az ellenséges zászlóaljat. A szakasznál az egyik löveg irányzójaként Szerűiről-Kovács százados, századparancsnok, a másik löveg irányzójaként Dobos István zászló» szakaszparancsnok különösen kitüntette magát. Aranyérmes honvédfőhadnagy izgalmas párharca egy T. 34-essel haladja meg és a bérlő, illetve a tulajdonos I vagy haszoné Kézfő azt már 1944. január e'seje Óta használja, vagy az ottlakása közérdekből, illetve méltánylást érdemlő magánérdekből szükséges. (MTT) A hivatalos lap szombati száma közölte a kormány rendeletét a tisztképzés korszerűsítéséről. A rendelet szerint a tiszti (tisztv iselői) rendfokozat elérésének kizárólagos előfeltétele mind a hivatásos, mind pedig a nem hivatásos állományban a vezetői rátermettség, az erkölcsi kiválóság, a szellemi és testi alkalmasság. A rátermettséget a esapatparancsno- kok állapítják meg. A gvőri lapok az. anyakönyvi hírek között közlik a várost ért legutóbbi légitámadás hősi halottainak névsorát. Megdöbbentő adatai az embertelenségnek, bogy a 70 áldozatul esett személy között az asszonyok száma 35. a kisgyermekek és csecsemőké pedig 1 . ■ Az eddigi szolgálati helyüket elhagyni kényszerült köztisztviselők illetményeinek zökkenőimentes folyósítása érdekében a pénzügyminiszter rendeletet bocsátott ki. A rendeletben felhívja a hivatalfőnökök figyelmét, hogy a szolgálattételre jelentkező menekült köztisztviselők személyi adatait haladéktalanul jelentsék a központi illetményhivatalnak. E rendelkezés lehetővé teszi, hogy az új szolgálati helyen dolgozó tisztviselők minden késedelem nélkül ugyanazon fizetésijegyzéken felvéve, mint a többi tisztviselők, megkaphatják havi illetményeiket. # • • Géniből jelentik: Sir \\ alter Citrine a Daily Héráidban cikket közölt a belgiumi látogatásáról. Többek között megemlíti, hogy Belgium elképzelhetetlen élelmiszer- és szállítóeszköz-hiányban szenved. A széntermelés a felére csökkent. Ennek oka főként az élelmiszerhiány. A bányamunkások egynapi nehéz testimunka után csak két szelet lekváros kenyérhez jutnak. Északamerikai repülők megfélemlítő célzatú támadást intéztek Morvaország ellen. Erünn- ben, az ország fővárosában a lakónegyedekben károk keletkeztek. A támadás egyik jellemzője volt a számos időzített bombának le- dobása. Az ellenségnek ez a kegyetlen módszere, amely a nemhadviselő cseh lakosságot sújtja, nagy felháborodást keltett. (MTI) Amszterdamból jelenti a brit hírszolgálat, hogy Hull amerikai külügyminiszter utódává Stettinius helyettes külügyi államtitkárt nevezték ki. (MTI) Az angol hírszolgálat jelentése szerint hivatalosan közölték Londonból, bogy Mikolajczyk lengyel miniszterelnök lemondott. A lemondás ■után a szocialista Kwapinski miniszterei nők- helyettest bízták meg az új kormány megalakításával. A lemondás, hír szerint, azért történt, mert a pártok többsége nem értett vele együtt a szovjet-lengyel kérdésben követett út tekintetében. (MTI) December 2-áig büntetés nélkül jelentkezhetnek a szolgálatról lemaradt katonák Beregffv Károly honvédelmi miniszter (elhívásában a következőket mondotta: A hadműveletek során megszállt területen több harc- esoport lemaradt. Ezeket, mint katonaszökevényeket kezeljük ^ps halálbüntetéssel sújtjuk. Hazánk védelmében minden jó magyar katonára szükség van. Az előzőleg kiadott halálbüntetésről szóló rendelkezések sokat visszatartanak az újra való jelentkezéstől, habár hajlamosak a kötelességteljesítésre. Ezért elrendelem, hogy a december 2-án 14 óráig jelentkező katonákat semmiféle büntetéssel ne sújtsák. (MTI) Koszeghy Barnabás, a Zrínyi rohamlövegesek legendás főhadnagya ma már a csillagokból figyeli a magyarság harcát: Királyhegyesnél a vérével pecsételte meg lángoló honszerelmét, amely élet-halál harcunk kezdetétől nem hagyta nyugodni s legendás haditettekre sarkalta. A nemzet nagy aranyérmet helyezett sírjára és barátai csodálattal, meghatott lélekkel beszélnek a hősről. A lovagkeresztes Bondor Vilmos főhadnagy - gyal egy kis akácos szélén beszélgetek Koszeghy Barnabásról. Csanádpalotánál voltak együtt szeptember 27-én. A szovjet gyalogsággal és harckocsikkal megrakott Csanádpalotát támadta az egyik zászlóalj, vele Bondor főhadnagy és Koszeghy Barnabás főhadnagy vezetésével hét Zrínyi rohamlöveg. A rendkívül heves ellenséges harckocsi-tűzben Kőszeghv Barnabás rohand üvegével befutott a falu közepére. Bondor főhadnagy és egy golyószórós kapaszkodtak a lövegre. A falu közepére érve Kondorok leugráltak a (üvegről, Koszeghy pedig nyomban megnyitotta a tüzet a községházában eltorlaszolt muszkákra, valamint az ágyú- csőre kapható T. 34-esekre. — Leírhatatlan zűrzavar keletkezett — mondja Bondor főhadnagy —. az ellenség minden fegyvert el haj igáivá menekülni kezdett és a közben beérkező többi roham ovegek már csak a futó vöröst taposhatták le. . . Percek alatt öl T. 34-est lőttek ittf ki Barnáék ... Rendkívül izgalmas volt Koszeghy Barnabás párharca az egyik T. 34-essel. Koszeghy ro- hamlövegének hemyptalpa már megsérült a T. 34-es ágyújától, amikor ő egymásután két találatot ért el a muszka vasszömyetegen ... Koszeghy rohand övegét úgy kellett elvontatni, azonban délelőtt 11 órára a község teljesen magyar kézre került. — Meséljen még Koszeghy Barnabásról — kérem Bondor főhadnagyot, aki ragyogó arccal emlékezik legjobb bajtársának csanádpa- lotai hőstettéről. — A történet folytatása tragikumában is felemelő ... A csanádpalotai támadást vezető zászlóalj parancsnoka Koszeghy Barnáékkal ott is maradt, hogy a községet biztosítsák. Másnap hajnalban erélyes ellentámadást indítottak a v örösök a község ellen, amelyet odavont több páncéltörő ágyúval kezdtek lőni. Kőszeghyék azonban rájuk törtek és letaposták a veszedelmes tűzokádó szerszámokat, néhány ellenséges ro- kamlöveggel együtt. A tragédia a harmadik napon következett be. — K irály hegyes ? — Igen. Az történt, hogy körülzárták Kő- szeghyéket, akik azonban a Rákóczi-csárda irányaiban kitörést kíséreltek meg. a lesben álló ellenség lovagiatlanul, hátulról vette tűz alá az úton átengedett rohamlövegeklet. A harmadikban ült Kőszeghv Barnabás. Az első kettőből még valahogyan kiugrálhattak a mieink, Barna azonban megégett. Hiába rohantak megmentésére bajtársai a hatalmas tűzbe, már nem tudták megmenteni. Könny ragyog “Bondor Vilmos szemében. Hős hajtásáért ejt könnyet a rettenhetietlen szívű, lovagkeresztes hős. Megszorítja kezemet és búcsúzóul még ennyit mond: — Ilyen bátor emberrel még nem találkoztam. Műiden magyar harcosnak példaképe és büszke lehet rá az egész magyar nemzet, amely, nagy aranyéremmel tüntette ki az örökre elnémult drága honvédszívet... Hajdú Lajos, karp. őrmester, haditudósító. Műszaki okok miatt átmenetileg csökkentett árammal ad le a budapesti rádió Ismeretes, hogy néhány nap óta a budapesti rádióleadást csak a kiválóbb berendezésű rádió készülékeken lehet felvenni- Illetékes helyről közlik rádióhallgatókkal, hogy a budapesti rádióban pénteken délelőtt fél tíz óm tájban kisebb műszaki hibák keletkeztek. A leadás nagyon rövid ideig szünetelt is. IJtánai azonban már a délelőtti tíz órás híreknél újral megkezdte az adást, csökkentett árammal. A csökkentés mindaddig fennmarad, amíg a műszaki hibákat teljesen kiküszöbölik.