Zalai Magyar Élet, 1943. július-szeptember (4. évfolyam, 145-221. szám)
1943-08-23 / 189. szám
ÍWümEIKT A zalaegerszegi levente-ifjuvezető tábor megtekintette a MOVERO vitorlázó repülőgépét Vasárnap délután zárt sorokban vonultak végig Zalaegerszeg utcáin a levente tábor tagjai a MOVERO vizslaréti repülőgépszínjé- hez. Mindenütt feltűnést keltett a fegyelmezett, igazi katonás megjelenésük és a közönség soraiból egész sereg követője akadt a menetnek. Nemcsak gyermekek, de a felnőttek is szívesen meneteltek velük, mert mindenki gyönyörködni szeretett a magyar ifjúság ilyen példaadó megjelenésében: a kisportolt, egészséges és feszülő izmú, szinte válogatott szép fiatalságban. Rajuk van írva: ép testben ép lélek. Ők a jövő magyar reménysége. Ahogyan nézzük őket, önkénytelenül is a Hitlerjugend jut eszünkbe. Láttuk azokat is az Ufa-híradókban és most büszke érzés fog el bennünket, hogy nekünk is vannak »Horthy- Ieventé«-ink. A Vizslarétre érkezve pihenőt kapott a csapat és V ö n ö c z k i Zoltán polgári iskolai tanár vezetése mellett letelepedtek a »híres« zalaegerszegi vitorlázó repülőgép színjénél a fűre. A leventeifjak között néhányan már voltak, akik tanultak vitorlázó repülést és ezek percek alatt szétszerelték a repülőgépet, hogy azután kihozva a rétre, ott mindjárt össze is szereljék. Ekkorára már egész sereg meg- hívatlan nézőközönség is volt köröskörül. Ezután a MOVERO repülőoktatója szakszerűen ismertette a vitorlázó repülés lényegét. Hamar megtanulták a leventeifjak a kormánymozdulatokat, amelyeket a gépbe ültetett egyik levente végzett. Meglepetést keltett azokban, akik most láttak először vitorlázó repülőgépet, hogy milyen egyszerű az egész repülés. Semmivel sem nehezebb megtanulni, mint például a kerékpározást. Majd az előadó kitért a vitorlázó repülés történetének rövid ismertetésére Lilienthal1 Ottótól egészen napjainkig). Végül megemlítette, hogy mi, magyarok nem is állunk utolsó helyen a nagy nemzétek között. Ez a kis »Tücsök« elnevezésű repülőgép ma a világ legijo'bb siklógépe, amelyet a ma,- gyar Rubik Ernő tervezett. De ugyancsak híres gépeink a »Vöcsök«, »Cimbora«, »Pilis«, »Szittya«, »M-22« és a világhírnévre jutott »Karakán« és »Nemere«. A két utóbbinak Rotter Lajos a tervezője, aki maga építette és repülte be őket. Vitorlázó repülőgépen Rotter Lajos csinált az egész világon elsőnek műrepülést a Karakán-nal, így például bukfencet és dugóhúzót. A Nemeré-vel pedig megnyerte az olimpiai bajnokságot, pedig először kimosolyogták a bátor magyart, aki egyedül képviselte hazánkat a nagy versenyen. Amikor az előadó befejezte ismertetését, háromszoros »huj-huj-hajrá«-t kiáltva tört ki a lelkes hallgatóságból a repülés iránti elszánt akarat, hogy ők is repülők lesznek. Majd gyorsan szétszerelték a gépet és beszállítva a színbe, ott újra összerakták. Ezután élményben és tudásban gazdagodva, fegyelmezetten elvonultak táborhelyükre. Szabályozták a természetbeni munkabér címén szerzett kenyérgabona beszolgáltatását és visszavásárlását A közellátásügyi miniszter augusztus 10-én kiadott rendeletével szabályozta a természetbeni munkabér címén szerzett kenyérgabona beszolgáltatását és visszavásárlását. A rendelet többek között intézkedik arra az esetre, amikor a munkavállaló munkahelyén megszerzett kenyérgabonáját a kijelölt kereskedőnek vételre felajánlja azért, hogy lakóhelyén ugyanilyen nemű és mennyiségű kenyérgabonát az ottani kereskedőtől visszavásárolhasson. Ennek az eladásnak, illetve vételnek lebonyolításához a Gabonaforgalmi Központnak a munkahelyen illetékes kirendeltsége által kiállított utalványa szükséges. Ez áz intézkedés azt célozza, hogy a munkás ne legyen kénytelen kenyérgabona keresetét esetleg hosszabb távolságokra vasúton szállítani, de nem érinti azt a korábban kiadott rendelkezést, amely szerint a munka- vállaló megszerzett kenyérgabonáját a községi elöljáróság által kiadott szállítási igazolvánnyal lakóhelyére szállíthatja. Légi riadókor mi történik az utasemberrel? A megismétlődő légiriadók feledésbe merült kérdéseket vetettek fel. Különösen az iftazó közönség körében lehetett tapasztalni bizonyos izgatottságot és tájékozatlanságot. Senki sem tudta, eléri-e még a vonatot, vagy azok a légvédelmi riasztásra elhagyták-e a pályaudvart. A főbb közlekedési vállalatok vezetői a következő tájékoztatást adták: — A légvédelmi riasztáskor a pályaudvarokon hangszóró segítségével értesítjük a várakozó közönséget, hogy azonnal hagyja el a csarnokot. Az utazókat beszállítjuk a 'bent íálló szerelvényekbe és azonnal elindítjuk a várakozó vonatokat. Ez esetleg kellemetlenül lérinti azokat, akik lemaradnak, azt a tömeget azonban, amely a pályaudvarokon állandóan tartózkodik, nem tudnánk elhelyezni a légvédelmi óvóhelyen. Azt mindenki tudja, hogy a pályaudvarok a legfőbb célpontok közé tartoznak s így érthető, ha azok kiürítéséről minél előbb gondoskodunk. Hosszabb riasztás közben menetrendszerűen indítjuk a többi vonatot, ha lehet, még előbb is, de legfeljebb 30 perccel korábban. Kivéve természetesen a közvetlen támadás esetét, amikor egyáltalában nem indítunk vonatot. — Mi történik a nyílt pályán haladó szerelvénnyel? — A mozgó vonat a pályatesten megáll, az utazó közönségnek pedig ki kell szállnia és a töltés két oldalán keresni menedéket. Végül a Mávaut azt a felvilágosítást adta, hogy riasztáskor azonnal elindítják a személy- szállító autóbuszt, tekintet nélkül arra, hogy elérkezett-e a menetrendszerű indulás időpontja. Az országúton haladó autóbusz lassított menetben addig halad, amíg csak az utasok részére alkalmas óvóhelyet nem ér el, például megfelelő mély árkot, amely a repesz- darabok ellen védelmet nyújt. Városon, vagy falun keresztül haladó személyszállító autóbusz megáll az út szélén, az utasoknak pedig el kell hagyniok a járóművet. 1943 augusztus 23. Prélecz Károly korcsmája Zalaegerszegen Kazinczy-tér 11 sz. alatt megnyílt Apró zalai hírek A murakereszturi állomás mellett egy eddig ismeretlen férfi személy a vonat elé vetette magát. A kerekek darabokra tépték. — Meghalt Keszthely legöregebb embere, Veháp Lajos építési vállalkozó 93 éves korában. Keszthely több középülete, száliodaépületek és a herceg- ségi épületek az ő irányításával, vagy vállalkozásával készültek. — Keszthelynek két új tűzoltó motorfecskendőt kell beszereznie 40 ezer pengő költségen. — Útlevél nélkül átszökött a határon Zrinyifalvánál Brant Herman Antal (Tuti) horvát állampolgárságú artista. Magyar- országban aztán több lopást és zsebmetszést követett el. Nagykanizsára szállították, ahol a vizsgálóbíró letartóztatte. — Óvóhellyé építik ki Tapolcán a kórház alatti barlangokat. — Dr. Rothstädter György sümegi m. kir. tisztiorvos újabban Zalagalsa, Zalagyömörő és Óhid községekben szervezte meg a háztartási főzőtanfolyamokat. A tanfolyamokat még ez év őszén megtartják. — A sümegi ferencrendiek kegytemploma javára Homor Margit sümegi községi Írnok 30 és Homor Erzsébet 20 pengőt adományozott. -— Hatósági engedély nélkül kézicséppel csépelt Nagy Péter káptalanfai földmives. A sümegi főszolgabíró nem jogerősen 10 napi elzárásra átváltoztatható 50 pengő pénzbüntetésre Ítélte. — Elütötte az autó Németh Pálné lenti idős földmivesasszonyt. Combtörést szenvedett. — Leesett a kazalról és súlyos zuzódásokat szenvedett Németh József csáfordi munkás. — Eltörte a ráesett vasrúd Farkas Gábor szentador- jáni Maort munkás combját — Nemes pompa és megható komolyság jellemezte az idén is a magyar főváros Szent István napi ünnepségeit. Bár a háborús viszonyok miatt utazási kedvezményeket nem nyújthattak a vidéki tömegeknek az illetékes körök, mégis nagyszámú vidéki utas zarándokolt Budapestre, hogy részese legyen a Szent Jobb- körmenetnek s ezzel is hódoljon az első felkent királyunk magasztos emlékének. Budapest, a Duna Királynője a nehéz viszonyok dacára sem vesztette el a vidék számára a vonzóerejét. Éhez az is hozzájárult, hogy hatalmas művelődési és szórakozási program várja a fővárosba érkező vidékieket. Még augusztus utolsó napjaiban is dús, változatos műsor kínálkozik. Sok színház nyáron sem zárta be kapuit, más színházak pedig máris megkezdték az idényt. A sport program is hatalmas Most kezdődnek az első osztályú bajnoki labdarugó mérkőzések. Augusztus 28 án indul a nemzetközi bajnoki teniszverseny. Elszállásolás tekintetében készséggel és díjtalanul nyújt útbaigazítást a vidékieknek Budapest székesfőváros Idegenforgalmi Hivatala (V. Deák Ferenc utca 2.) szóban, vagy írásban. A hivatal ezúttal is felhívja a Budapestre készülő vidékiek figyelmét arra, hogy hozzanak magukkal az állandó lakóhelyük szerint illetékes elöljáróságtól (polgármestertől) közellátási igazolványt és megfelelő mennyiségű kenyér, liszt és zsirváltójegyet, amelyeket az összes budapesti vendéglátó helyeken beváltanak. A közellátási igazolvány és az ideiglenes budapesti rendőri bejelentő felmutatása ellenében a budapesti lakóhely szerint illetékes közellátási hivatal megfelelő mennyiségű husjegyet bocsájt az utas rendelkezésére. A vidéki önellátók váltójegyszükségletük biztosítására forduljanak a lakóhelyük szerint illetékes elöljárósághoz (polgár- mesterhez).