Zalai Magyar Élet, 1942. július-augusztus (3. évfolyam, 145-195. szám)
1942-07-14 / 156. szám
1941 július 14. 3 Bércséplés kivételes engedélyezése A Budapesti Közlöny közölte az iparügyi miniszter rendeletét, amelynek értelmébejn a rendkívüli viszonyok miatt mindazok, akik községi bizonyítvánnyal háromhónapos cséplési gyakorlatot igazolnak, 1942-ben iparigazolvány nélkül is végezhetnek béroséplést. Iparigazol- Yányt e rendelet alapján nem lehet kiadni. Mához egy hónapra nyílik meg a Budapesti Nemzetközi Vásár Pontosan mához egy hónapra, augusztus 14-én nyílik meg az ezúttal kivételesen a Szent István-héten rendezendő Budapesti Nemzetközi Vásár. Szombaton és vasárnap indítják el a vásár irodaházából a nagy csomagtömeget: megindult a vásárigazolványok szétküldése. A vásár vidéki képviseletei már az első hírek vétele után megindították országszerte a vásárigazolványok elővételben való árusítását. Erre azért volt szükség, mert ez évben a Máv Vásári személyforgalmának tehermentesítésére csak korlátozott számban bocsátottak ki 50 százalékos menetdíjkedvezményre és a vásár díjtalan meglátogatására jogosító vásárigazolványt. A vásárigazolványok árusítása tehát megindult, de csak azok tudják beszerezni, lakik legkésőbb július 31-éig megvásárolják az igazolványt a vásár valamely vidéki képviseleténél. iH! i m — Radacsay miniszter a kerületében. Dr. Radocsay László igazságügyminiszter, dr. Térfy Béla miniszteri tanácsos és dr. Trócsányi László személyi titkár kíséretében három napon át a tapolcai választókerületnek harminc községében beszámoló körutat tett és panasznapokat tartott. Az igazságügyminiszter-képviselőt választói mindenütt lelkesen fogadták és elhalmozták az őszinte szeretet és ragaszkodás meg nyílva n u 1 á s ai val. Apró zalai hírek 10 ezer pengő értékű ezüstneműt Zsákmányoltak a betörők gróf Esterházy Jánosné szigligeti földbirtokosnak budai villájából. — Török János Zala csehi «nyugalmazott váltóőr felesége esés következtében jobbvállát kificamította, Kovács Sándor honvéd, zalalövői földmíves pedig leesett á kerékpárról és kulcs- csontját törte. A zalaegerszegi kórházban ápolják őket. — o — SK INNEN IS — ONNAN IS A zalai származású Németh Mária kamaraiénekesnő a jövő évadban szerződésileg legalább 16 estén fog szerepelni Budapesten az Operaházban. — 15 kilóról 10 kilóra szállították le országosan a "Gyümölcstermelők Egyesületének tagjai részére biztosított gyümölcsbefőzési cukor mennyiséget. — Rendszeresen fosztogatta a sqproinszili templom perselyét Győri Ferenc harangozó. — Színházi; szabadjegyek és kedvezményes jegyek után a fővárosban és a vidéken egyaránt jegyenként 10 fillért kell fizetni a színművészeti kamarai tagok segélyalapjára. —- A képviselőház általános,Ságban elfogadta a milliárdos mező- gazdasági javaslatot. — Legközelebb bevezetik az étolaj használatát á zsírral való takarékoskodás céljából. A zsírfejadagnak bizonyos részét étolajban adják ki. — Ökör hátára ült, hogy az állatot megúsztassa a vízben Kristóf János vaszsédenyi béresfiú. Azonban leesett az ökör hátáról és a vízbe fulladt. — Be nem érett zabot lekaszálni, vagy legeltetni — "kivéve a más növénnyel együtt szálastakarmánynak termesztettet — kormányrendelet értelmében tilos. — Gyermekbénulási járvány lépett föl a veszprémi járásban, főkép Szentgál környékén. — Agyonütötte a szekérről lezuhant söröshordó Hohn Emil munkást az ungmegyei Csapon. — A jövő év őszén kezdi meg működését a szegedi egyetemen a jogi kar. Fölépítik az egyetem új központi épületét, jövő hónapban pedig már megkezdik az új elmeklinika építését is. — Székesfehérvárott csoda történt az ott szentségi hírben elhunyt Kaszap István fiatal jezsuita sírjánál. Egy Pintér Katalin nevű csákvári leány, aki évek óta egészen béna volt és akit kocsin szállítottak a sírhoz, a kereszt megcsókolása után teljesen meggyógyult. Halálra gázolta a tehervonat Orosházán Ku- runczy János Máv 'segédtisztet. — Rádióközvetítő állomást létesít a. postavezérigazgatóság Csíkszeredán. — Mezőgazdasági középiskola nyílik meg Mohácson 1944-ben. — Gyógynövényeket a terménykereskedő csak a gyógy- növénykisérleti állomás engedélyével és csak igazolt szakértelem mellett hozhat forgalomba. — Bérmálás a (visszatért zalai területin. Orosz József szombathelyi megyéspüspök, a Muravidék apostoli kormányzója most megjelent VII. számú körlevelében közli, hogy szeptember 20-án Bántornyán, 2Lén Belatiu- con, 22-én Paliinán, 23-án Cserföldön, 24-én Lendvavásárhelyen, 25-én Kebeleszentmárton- ban, 26-án Muraréven, 27-én Alsólemdván, 28-án Bagonyán szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. — Tanügyi hírek. A szombathelyi tankerületi kir. főigazgató állami helyettes tanítónak nevezte ki Lackner Kálmánt és Lackner Kál- mánnét Viziszentgyörgyre, Trinschina Antalt Muraszentmáriára, Rátz Imrét Dezsérlakára, Nagy Gyulát, Jákli Erzsébetet és Wágner Máriát Tüskeszentgyörgyre, Csodó Irmát Török- udvarra, Szántó Györgyit és Sebestyén Zoltánt Murabesztercére, Tóth Etelt Muraszentmáriára, Érfalvi Zitát Drávafüredre, Perlaki Ernőt Szelencehegyre, Péntek Ferencet (nagykanizsai) Drávaszentistvánba, Széllé Mihályt Muragárdonyba, Kiss Lajost Muraréthátra, Somlai Andrást Belicára, Triischler Jánost Zsi- dénybe, Galánfi Edét Drávaszilasra, Rajczi Irént Dezsérlakára, Serfőző Jánost Jánosfalvá- ra, Moser Ervint Drávaóhíd-Búshelyre, Bakó Istvánt Drávavásárhely-Pusztafalvára. — Előléptetések a Mávnál. A Máv elnöke Poós Ferenc zalaegerszegi osztálymérnököt főmérnökké, dr. Rupp Ferenc fogalmazógyakornokot Sümeg állomáson Tdáv fogalmazóvá nevezte ki. — Kinevezés a Társadalombiztosítónál. A belügyminiszter az Országos Társadalombiztosító; Intézet nagykanizsai kerületi pénztáránál Tóth Géza segédellenőrt ellenőrré nevezte; ki. — Hősi hálál. Németh Lajos volt sümegi lakos a szovjet ellen vívott élet-halál harcban hősi halált halt. Emléke örökké él! Uj imprimék szép mintákban érkeztek a Schütz Árúházba. — Napközi otthon meglátogatása. A káptalanfai nyári napközi otthont a napokban meglátogatta dr. Nagy Béla sümegi főszolgabíró dr. Rothstádter György tisztiorvos társaságában. Az otthonban gondozott gyermekek száma 47, ebből 40 a hatásági átalány terhére, 7 pedig társadalmi hozzájárulás révén részesül gondozásban. A gyermekek nemcsak étkeztetésben, hanem tejosztásban is részesülnek. Az otthon különben a községháza helyiségeiben nyert elhelyezést. A látogatók a vezetőségnek teljes elismerésüket fejezték ki. j)t Gabonazsákok, ponyvák és kévekötöző zsineg állandóan raktáron vannak. Schütz Árúház. — Szabadtéri hangverseny szombaton, július 18-án este fél 10-kor Zalaegerszegen, a tűzoltő'aktanya kertjében az önkéntes tűzoltók fölszerelése1 javára. Kitűnő művész szereplők, feledhetetlen élmény. 1—5 — Hévizén nyaralók figyelmébe ajánljuk a Tulipán-villa folyóvizes, tiszta szobáit. Előjegyzéseket felvesz a Papp cukrászda. — Nemzetközi vásárigazolványok az Ibusznál. Az idén augusztus 14—24. között megtartandó Nemzetközi Vásár kedvezményes utazásra jogosító igazolványai csak igen korlátolt mennyiségben kerülnek eladásra. Az igazolványokat már július 15—30. között elővételben árusítják az Ibuisz-irodák és bizor mányosok. Aki az igazolványt nem vásárolja meg elővételben, könnyen kiteszi magát annak, hogy a nagy érdeklődés miatt később nem juthat hozzá. — A gazdák most szerezzenek egymástól gabonaveíőmagot. Az idei termésreindidet alapján a gazda katasztrális holdanként számítva búzából 120, rozsból, árpából 110, zabból pedig 80 kiiló vetőmagot tarthat vissza magának a cséplés után. A rendelet megengedi azt is, hogy laz a gazda, akinek megfelelő vetőmagja nincs, gazdatárisától magot cserélhessen. Felhívják tehát a gazdák fiigyeimét arra, hogy már most szerezzenek be egymástól vetésre alkalmas magot. Öltözködjünk jAfh Gyula Kész nőikabál és nsha&sxtály m m ® ® Uritíivat és szövetelaúás UH és női szabóságából