Zalai Magyar Élet, 1941. október-december (2. évfolyam, 223-284. szám)

1941-10-08 / 229. szám

ARA 8 FILLÉR 1941 OKTÓBER 8. SZERDA II. évfolyam P politikai napilap •<#■ 229. ssám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Felelős szerkesztő: Előfizetés: 1 hónapra 2, 3 hónapra 5.70 P. 7 Atiőssy-utca 12. Telefon 80. Dr. PEST/iY PÁL Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 sz. Sok erdőt tervszerütleniil irtottak ki a szerbek a visszatéri Zalában A zalai gazdag erdőterületek jórészét — mint ismeretes — a szerbeknek Ítélte Trianon igaz­ságtalansága. Most, amikor Zala elszakított ré­sze viszatért az anya megyéhez, kiderült, hogy az igazságtalanul odaítélt erdőrészeken a szer- bek az ítélethez hasonló igazságtalansággal, illetve káros tervszeiüílenséggel gazdálkodtak. Mint a zalaegerszegi erdőfelügyelőségen érte­sülünk, azok az erdők, amelyeket a legszebben fejlődő állcpolban adtunk át, 22 év után kitel­jesedés helyett, póíoiatlanul, hiányosan és igen sok megokolatlan irtással kerültek vissza. De kiirtották a szerbek a már teljesen kifejlő­dött erdőségeket is, anélkül, hogy ujjal pótolták helyét is megtalálja majd ott a kiíerjeszkedésre. A zeneiskolával kapcsolatban igy a helyiség kérdése is eldőlt, úgyhogy remélni lehet, hogy az ősz folyamán megkezdheli működését ez a Zalaegerszegen nagyon is szükséges művelődési intézmény. Egyelőre a zongora- és énekszak bevezetésére gondolnak, bár nézetünk szerim az énektanítás mellett a hegedű okíaiás volna a legkívánatosabb. Ezen a téren ugyanis az oktatókban teljes hiány mutatkozik. Az ének­oktatás bevezetése viszont újabb lendületet jelenthetne a daláidaéleiben, amely a múltak­ban való virágzás ulán most úgyszólván halódik. Zala vármegye törvényhatósági kisgyűlésén ma vitéz gróf Teleki Béla főispán elnöklése mellett 230 ügyet tárgyaltak le. Hozzászólások az előadói javaslatokhoz nem történtek. Több nyugdíjazási és nyugdíjilletmény meg­állapítási kérelmet intéztek el, így dr. Végh Lajos kisgörbői segédjegyzőét, Stefaich Jó­zsef kapolcsi, Mecsek Nándor korpavári jegy­zők nyugdíjazását, újólag megállapították Schmidt Jenő tapolcai jegyző nyugdíjilletmé­nyét. Fölmerült az a kívánság, hogy Rigyác községet a sormási körjegyzőségből az esz- teregnyei jegyzőséghez csatolják. Ennek során Sormás község a szepetneki körjegyzőséghez kapcsoltatnék Obornakkal együtt. A községek azonban az átcsatolás ellen foglaltak állást. Erre való tekintettel a vármegye az átcsatolás kérdésében egyelőre nem foglalt állást, az alispán alkalmasabb időponthajn a kérdés ren­dezése ügyében újabb javaslatot tesz. Milejben hullavermet létesítenek 300, Németfaluban és Kustánszegen, jégvermet 100—100 pengő költ­séggel. Ugyancsak Németfalu 200 pengős költ­séggel kijavíttatja a községi iskola kerítését, 300 pengőt pedig útjavításra fordít. Német­faluban, Milejben, Kustánszegen és Kánya­váron csendőrpihenőt létesítenek, Csonkahegy­háton a községi utat 400 pengős költséggel kijavítják, az orvoslakás építéséhez való telek biztosítására az eddig megszavazott 1.000 pen­gőn felül még 800 pengőt fordítanak, 200 pengőt a köztemető bekerítésére adnak, 220 pengőt jégverem építésére, 200 pengőt pedig a róm. kát. iskola segélyezésére adnak. Kus­tánszegen kanászházat építenek, amely 7.400 pengőbe kerül. Győrfiszeg és Iborfia 25—23 pengővel ^segélyezi a barabásszegi református egyházközséget, Petrikeresztúr 500, Győrfiszeg pedig 300 pengőn mázsamérleget szerez be. Pálfiszeg 200 pengővel segélyezi a róm. kát. iskolát. Kissziget község 4 pengőben állapí­totta meg a fedeztetési díjat; a vármegye fel- ‘ hívja a községet, hogy sertések után is álla­pítsa meg a díjat. Csertalakos a kisegítő tanító fizetéséhez 152, Gutorfölde a szövőtanjolyam; tartásához 105 pengővel járul hozzá. Csesztreg szabályrendeletet alkotott az elő- íogat-igénybe vételről és térítési díjáról. Orosz- tonyban vasár- és ünnepnap is kézbesít a postaküldönc. Nova a róm. kát. iskolát 600, Mikekarácsonyra ugyancsak 600, Barlahida a róm. kát. és ág. h. ev. iskolákat 160—160, a petrikeresztúri róm. kát. iskolát Győrfiszeg 250, Petrikeresztúr 500, Gombosszeg 400 pen­gővel segélyezi. A pákái körjegyzőség számára a hozzátartozó községek 800 pengőn írógépet szereznek be, Petrikeresztúr 479, Gombosszeg 160, Győrfiszeg 252, Iborfia 159 pengővel segélyezi a petrikeresztúri róm. kát. egyház- községet. Ortaháza a jegyzőlakás építéséhez! 900 négyszögöl ingatlant vásárolt ölenként 3 pengő vételáron. Páka község 200 pengőt for­dít útjainak és tereinek befásítására. Nagyka­pornak eltiltotta az építkezést a főközlekedési útj^ mentén levő területen. Kővágóörs 1.000 pengőt biztosít költségvetésében a tűzoltó­szerek kiegészítésére. Nova 9.000 pengőn mó- íorfecskendőt szerez be. Gyűrűs 600 pengőt fordít utak tls hidak javítására. Csabrendek 1.000 pengővel járul hozzá a hősi emlékmű felállításához és ugyancsak 1.000 pengőn ki­javíttatja a Barcza-szegényházat. Mihályién a jegyzői lakáshoz 2.400 pengős költséggel mel­lékhelyiségeket építenek. Keszthely a két jegy­zőgyakornokot havi 80—80 pengővel segé­lyezi, a Katolikus Legényegylet sportszakosz­tályának 200 pengő egyszeri segélyt ad, 45 ezer pengőt fordít a villamosüzem részére Diesel-mótor beszerzésére. Jóváhagyta a kis- gyűlés Keszthely egyéb határozatait is, ame­lyek a szegődményesek, a kórházi és villa-' mosüzemi alkalmazottak fizetésének fölemelé­sére és a községi takarékbetétek egyesítésére vonatkoznak. Balatonmagyaród 1 hold 213 négyszögöl ingatlant vásárolt 9.180 pengőért jegyzői lakás felépítésére, Szepetnek ugyan­csak jegyzői iroda és fakás biztosítására 630 négyszögöles ingatlant vásárolt a rajta levő épületekkel 10.000 pengőért. Alsódörgicsén pedig körülbelül 34.000 pengőbe kerül a jegyző lakás építése. Nován kisdedovodát léte­sítenek, amelynek elhelyezését vagy bérlet, vagy államsegély igénybevételével leendő épí­tés útján biztosítják. Jóváhagyta a kisgyűlés Zalaegerszeg és Nagykanizsa összes határoza­tait. Ezúttal került először a vármegye elé a visszatért Ailsólendva község határozata is. A vármegye jóváhagyta a községnek 105.000 pengős ingatlanvásárlását a belügyminiszter hozzájárulásától föltételezetten. A hiányzó ösz- szeget a község OTI, vagy MABI kölcsönből kívánja fedezni. A Ludovika Akadémián érdemtelenség foly­tán megürült vármegyei'ösztöndíj alapítványt a betöltés sürgősségére Való tekintettel a kis­gyűlés Pék Pál harmadéves akadémiai növen­déknek, Pék Gyula keménfai földbirtokos ki­váló eredménnyel tanuló fiának adományozta. AMERIKÁBAN CSÓKKAL GYŰJTIK AZ ÓCSKAVASAT Az Északamerikai Egyesült Államokban is gyűjtik már az ócskavasat és nemzeti mozga­lom indult meg a gyűjtés minél nagyobb si­kere érdekében. A siker előmozdítására Chap­lin felesége kihirdette, hogy aki a legtöbb vasat gyűjti össze, az kap tőle egy csókot. volna őket. így például a hatalmas Festetics- erdőség szinte teljesen megsemmisült. Lapunk munkatársa érdeklődött az erdő­felügyelőségen aziránt is, hogy körülbelül mek­kora területet tesznek ki a most visszatért erdő­ségek és milyen gazdagok fában, körülbelül hány ezer köbméter fára számithalunk ? Erre a kérdésre azonban nem kaptunk még csak hoz­závetőleges választ sem, mert — mint már említettük — az erdőség területe annyira meg­változott, hogy a régi bejegyzések teljesen használhatatlanok. Rózsahegyi főmérnök veze­tésével folyik az eidőségek területi és mennyi­ségi felvételezése, de ezzel a hatalmas munká­val legfeljebb februárra készülhetnek el. Ä volt rendőrségi épületben helyezik el a Göcseji Gyűjteményt Az volt a terv, hogy már október l én meg nyitják Zalaegerszegen a zeneiskolád amelynek céljaira tudvalevőleg a képviselőtestület átengedte a régi városháza második emeletén lévő üres helyiségeket és részben a közgyűlési termet is. A feltétel azonban az volt, hogy a Göcseji Gyűjtemény számára megfelelő újabb helyet keressen a polgármester. Ebből a célból több épületet szemeltek ki, legalkalmasabbnak kí­nálkozott azonban az úgynevezett „kisvárosház“- án az a helyiség, amelyben azeiőtt a rendőrség volt. Ezt a helyiséget megfelelően kitatarozva és átfestve adják át a Göcseji Gyűjteménynek, amely alkalmasint az idők változásával végleges 22 év után ma először szerepelt ismét aisóiendvas ügy a vármegyei kisgyüiés előtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom