Zalai Magyar Élet, 1941. október-december (2. évfolyam, 223-284. szám)
1941-10-23 / 242. szám
2 1941 október 23. A mal nap világ- és országos vonatkozású eseményei Zalai képviselőinknek kerületlátogatásai Dr. Radocsay László igazságügyminiszter, a balatonfüred—tapolcai kerület országgyűlési képviselője szombaton és vasárnap a tapolcai választókerületben látogatásokat tesz és panasznapokat tart. Vitéz gróf Kornis Elemér, a sümegi kerület országgyűlési képviselője öt község kivételével egész kerületét bejárta. Az elmaradt öt községet is fölkeresi még ebben az évben. A képviselő október 21-én több napra Budapestre utazott. Hősi emlékmüavatás Gyepükajánban A Pataky Andor tűrjél szobrászművész kiváló alkotásaként Gyepükajánban most felállított hősi emlékmű- és országzászló-avatáson hatalmas embertömeg vett részt a vármegye különböző részeiből. Szerepelt az ünnepélyen a sümegi levente fúvószenekar, Papp György kántortanító megnyitó-, vitéz gróf Kornis Elemér országgyűlési képviselő avatóbeszéddel és még többen lelkes szónoklatokkal és szavalatokkal. Az emlékműveket és a harminc- három jelképes sírt Szabó Sándor sümegi esperesplébános áldotta meg. Részleteket lápunk holnapi számában közlünk. Apró zalai hírek Hivatalvizsgálatot tart a sümegi járásbíróságon dr. Still Ernő ügyészségi elnök. — Kus- tán Aladár robbanás következtében a hátán súlyos sérülést szenvedett. Beszállították a zalaegerszegi kórházba. — Idegösszeomlás miatt ammoniá'kszesz-oldattal megmérgezte magát egy sümegi diák. — A Vöröskereszt javára október 26ián táncmulatságot rendeznek a nemeshanyi leventék. INNEN IS — ONNAN IS Elegendő ovoda hiányában másfélezer gyermek nem kaphat napközi otthonos gondozást Szombathelyen. — A budapesti tudomány- egyetem sebészeti tanszékére dr. Matolay György klinikai főorvost nevezte ki a kormányzó űr. — Megtiltotta a szombathelyi polgármester, hogy a városi tisztviselők az állások betöltésével kapcsolatban kérésekkel zaklassák a képviselőtestület tagjait. — 45 pengőt fizetnek a Futura gyűjtőhelyei, a Hangya szövetkezet fiókjai 1 mázsa olajgyártásra alkalmas tökmagért az állomástól1. — Két mintaólat állít fel Kaposváron a Hangya 600— 600 darab baromfival. — Külön detektív- csoport alakult a kaposvári rendőrkapitányságon a közellátással kapcsolatos bűncselekmények földerítésére. — Több mint 32 ezrqn kérelmezték a Nemzetvédelmi Keresztet, eddig 16 ezeret bíráltak el. A kitüntetéseket a megyeszékhelyeken osztják szét. — Az orvosi díjszabásban megállapított díjaknak, valamint a hatósági orvosok részére megállapított díjaknak százalékos arányban történő fölemelése mellett foglalt állást a pécsi orvosi kamara. — Csaknem 14 millió a jelenlegi Magyarországon a magyarság lélekszáma, több mint ezer év óta bármikor. — állapította meg a m. kir. Statisztikai Hivatal. — Erősebb kihajolás közben jelzőoszlöpba ütközött a feje és szörnyethalt az újszegedi állomáson Nemes Zoltán mozdonyvezető. Jó női kabát, bunda ét női ruha Tóth Gyula urié$ nősdivatházban olcsó szabott árak A német csapatok október 21-én a keleti harctéren megsemmisítettek 8 szállító vonatot. A légierő pedig sikeresen támadta Moszkva hadifontosságú célpontjait. Olasz jelentés szerint Moszkvában az iparvállalatokat bezárták és a munkásokat a város védelmére rendelték ki. Mára virradó éjjel angol harcigépek támadást intéztek Nyugat- és Délnémetország ellen. Romboló és gyújtó bombákat dobtak, több polgári személy meghalt, vagy megsebesült. A németek 3 angol gépet lelőttek. Amerikából már a harmadik hajó indult el az Egyesült Államokban élő japán állampolgárokkal Honolulu felé. Az angol hadügyi államtitkár beszámolt az eddig lefolyt 10 csatában elesették számáról. A jelentés szerint 100.000 angol, 20.000 ausztráliai és újzélandi és 7.000 indiai esett el, de ezen kívül vannak még a légi és tengeri csatákban elesettek. A földmívelésügyi miniszter a zsír forgalmát és fogyasztását szabályozó rendeletét kiegészítette. A kiegészítő rendelet szerint hízósertés alatt olyan legalább 30 kilogram súlyú sertés értendő, amelyet azokban a mezőgazdasági üzemekben, ahol a hizlalás mellett tenyésztés is folyik, — életfenntartó takarmányokon felül hús- és zsírtermelésre alkalmas takarmánnyal etetnek, továbbá minden olyan sertés, amely tízhetes korban van és az ipari hizlalókban;, vagy olyan mezőgazdasági üzemekben található, ahol tenyésztéssel nem, csupán hizlalással foglalkoznak. A rendelet kimondja, hogy sertést és minden mennyiségű zsírt, valamint zsírnak tekintendő árút a község, város területéről csak szállítási igazolvánnyal szabad elszállítani. Bagdadból jelentik, hogy az iraki kormány megszakította Japánnal a diplomáciai kapcsolatot. * A képvisélőház mai ülésén Bárdossy László miniszterelnök, és külügyminiszterrel az élén jelen volt a kormány valamennyi tagja. Re- ményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter beterjesztette a magyar állam 1942 évi költség- vetését. A miniszter ezután elmondta költség- vetési beszédét, amelyben mindenekelőtt a nemzet háláját és köszönetét fejezte ki a határokon kívül harcoló honvédeknek, hogy vérük hullásával segítik elő a határokon belül élők nyugodt életét. Beszéde további során a hadi- kölcsön rendezését ismertette. Bejelentette végül, hogy pénzhigítástól nem kell tartani, fölösleges a közönségnek nagyarányú vásárlásokba bocsátkozni. A kiegészített rendelet értelmében kész sertést a földmívelésügyi miniszter előzetes engedélye nélkül is a megállapított hatósági áron igénybeveheti a főszolgabíró, polgármester, ha alapos gyanúja merül föl annak, hogy a sertés tulajdonosa a sertést a hatósági árnál magasabb áron bocsátja árúba, vagy kínálja eladásra. A rendelet értelmében azokban a községekben, ahol zsirjegy nincs, mindenki, akinek a birtokában 50 kilpgramot meghaladó meny- nyiségű zsír, vagy 5 darabot meghaladó hízósertés van, köteles készletét november és december első és nyolcadik napja között, ezentúl pedig február, május, augusztus és november első és nyolcadik napja között az elsejei állapotnak megfelelően bejelenteni. A rendelet november 1-én lép életbe. Októberi ingatlanforgalom Zalában (A lapunk előző számában megjelent közlemény folytatása.) A közigazgatási bizottság gazdasági albizottságához október folyamán a következő ingatlanforgalmi ügydarabok érkeztek be: Az ELIDEGENÍTŐ — A SZERZŐ FÉL AZ INGATLAN TERÜLETE, NEVE ÉS LAKÓHELYE: MŰVELÉSI ÁGA, ÁRA: Dencsik Jánosné, Balatonfüred — Hoffmann József, Balatonfűzfő, 1900 pengő Koczka Ferencné, Beled — Pór János, Kisvásárhely, 415 pengő Fekete Lajosné, Öhíd — Szatmáry Béla, óhíd, szántó, 900 fj öl, 650 pengő Pacsai Jánosné, 'Nemesrádó — Korcz Lajos, Nemesrádó, 1.699 pengő, szántó Kulcsár Ferenc, Zalagyömörő — Czibor József, Zalagyömörő, 602 Q öl, 782.60 pengő Iván Lajos, Pestszentlőrinc — Iván János, Tűrje, 500 pengő Knázics Rozália, Kiskutas — Kálovics János, Vorhota, 660 pengő Schmidt Ottó, Póla — Ács Ferenc, Becsehely Fischer Mórné, Sümeg — Oppenheim Sándor, Tapolca, házhely, 406 [j] öl, 2000 pengő Mlenarics Györgyné, Zalaszombatfa — Kovács János, Bárhely, erdő, 16 pengő Schlesinger Sándor, Csepel — Sári Irén, Rákosszentmihály, szőlő, 10.724 pengő Özv. Tobak Károlyné, Budapest — Kellermayer "Sándor, Budapest, szőlő, 200 Q öl, 2500 P Vajai Jánosné, Nyirád — Szabó Jenő, Nyirád, 2300 pengő , Baky Lajosné, Kerkaszentmiklós — Klein Károly, Budafok, 1600 pengő j Jánka János, Szigliget — Kolics István, Budapest, szántó, 500 pengő Sági József, Zalaiszentlászló — Kovács János, Kiisszentgrót, 1380 pengő Komáromi Imré-né, Niemiesapáti — Pacsai Jánosné, Nemesrádó, szántó, 600 pengő Gerencsér Ferencné, Szentkózmadombja — özv. Toplak Jánosné, Szentkozmadombja, szántó Varga Ferencné, Csabrendek — Mészáros Kálmán, Sümegprága 500 pengő Thomas Nándor, Sümeg — Lekinger Antal, Sümeg, 1600 öl, 1600 pengő Németh Károly, Sümeg — Csombó Dezső, Kisgörbő, 3960 pengő Tóth Károly, Budapest — Tóth József, Babosdöbréte, 500 pengő Vizsi Margit, Zalatárnok — Simonffy Jenő, Bocfölde, erdő, 100 pengő Horváth József, Galambok — Vastagh Béla, Nagykanizsa, ház, 2800 pengő Szlavicsek Tamás, Kilimán — Szlavicsek Mihály, Drávaegvház, 50 pengő Özv. Varga Imréné, Badacsonytomaj — Varga István, Zalahaláp, ház, 2750 pengő HASZONBÉRLET: dr. Köves Béla, Budapest — Bogdán Mátyás, Csatár, szántó, 222 hold, 225 mázsa búza A hatósás igénybeveheti a sertést, ha az árdrágításnak csak a gyanúja is fennforog