Zalai Magyar Élet, 1941. április-június (2. évfolyam, 77-146. szám)
1941-05-21 / 115. szám
4 M/íövarÍlet 1941 május 21. INI II IPt E K — Milniszliere'k a balatonfüredi orvoshéfen. A balatonfüredi orvoshét megnyitásán, amelyen a vármegye tiszti és körorvosai nevében dr. Takács László vármegyei tiszti főorvos mondott üdvözlő beszédet, tudvalevőleg Hó- man Bálint kultuszminiszter vett részt. A szombati zárónapon viszont "Radocsay László igaz- ságügyminiszter, a kerület képviselőjének és Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter látogatását várják. — Kinevezés a soproni kamara véleményező bizottságába. A kereskedelmi miniszter ‘vitéz Tóth Béla nagykanizsai füszernagyker eskedő t a soproni kereskedelmi és iiparkamara véleményező bizottságának tagjává nevezte ki. — Eddig ismeretlen állatbetegség fenyegeti Zalát. A most visszakerült Muraszombat vidékén eddig ismeretlen fajta állatbetegség lépett fel. A helyzet kivizsgálására tegnap Budapestről állategészségügyi bizottság szállt ki Muraszombatra. A bizottságban váló részvétel céljából Muraszombatra utazott dr. Kövesdy Viktor, Zala vármegye főállatorvosa is. Félő ugyanis, hogy az állatfelihajtás ikorlátainak1 megszűnésével Zalába is átburoolhatnák a betegséget. A betegség okának tanulmányozásán kívül ez az aggály tette szükségessé az intézkedést. — Hölgyék és Urak! Kisérjék figyelemmel Tóth Gyula kirakatait. — A za’aszentgróti járás jegyzőinek tisztiéríielkezlete. A zalaszentgróti járás főszolga- bírája tisztiértekezletét tartott, (amelyen a járás jegyzői a termények igénybevételének eredményéről számoltak be. Az értekezleten letárgyalták a járás ellátatlanjai lisztszükségletének biztosítását is. A járás területén lefolytatott gyűjtés 45 vagon iszemesterményt eredményezett. Az értekezleten az időszerű közellátási ügyek egyöntetű keresztülvitelére adott a főszolgabíró utasításokat. — A Baross Szövetség zalaegersziegi fiókja ma este fél 9 órakor székházában taggyűlést tart. — Csak a megszervezett önvédelem, a fca- topai légvédelem és a polgári légoltalom együttes, odaadó, közös mumlkáján törik meg az ellenséges repülőílották mindent megsemmisíteni törekvő bombatámadása. Lépjünk be a Légoltalmi Ligába! — Erőszakoskodó földmíveseik. A múlt év októberében Bíró Zoltán, Bíró Gyula, Bíró Kálmán és Cupor Károly balatonhenyei föld- mívesek Rompos János és Szalai Dezső bér- cséplőket megfenyegették, ha Czuppon Sándor földbirtokosnak csépelni mernek. A 'zalaegerszegi kir. törvényszék Bíró Zoltánt 3 heti, Gyulát és Kálmánt 2—2 heti és Cupor Józsefet 1 heti fogházra ítélte jogerősen zsarolás miatt.-j- Függöny és szőnyeg lakásának dísze. Gyönyörű választékban kapható Schütznél. — Pályázat telekkönyvvezetői állásra. Tapolcán az üresedésben levő járásbírósági telekkönyvvezetői állásra május 29-i határidővel pályázatot hirdetnek. — Megírnia az életét egy pusztaszientlászlói asszony. Péteri Istvánné 55 éves pusztaszent- lászlói asszony gyógyíthatatlan betegsége feletti elkeseredésében felakasztotta magát.-j- Női szövetek és fehérnemű anyagok kitűnő minőségben kaphatók. Schütz Árúház. SPORT A zalaegerszegi állami és a zalaszentgróti magán polgári fiúiskola labdarugó mérkőzése május 22-én délután fél 4 órakor lesz a Move sportpályán. Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. Mozi - Film rmWARELET AZ EDISON-MOZGÖ MŰSORA. Szerda, csütörtök, péntek: Dankó Pista. Szombat, vasárnap, hétfő: Zárt tárgyalás. Kedd, szerda, Z, a korba esős ember. Csütörtök, péntek: Mi lesz veled, Andy Heardy? * A SÜMEGI APOLLO FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. Május 22-én, áldozócsütörtökön délután 4, fél 7 és este 9 órakor Richard Voss világhírű regénye filmen: A fehér barát. Főszerepben Gustav Fröhlich és Charlotte Susa. — Kisérő film: Az arany ördögei. Izgalmas cowboyfilm 6 fejezetben. Jön: Pepita kabát és Cigarettafüst, magyar film. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési díj előzetes lefizetése, esetén közlünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig)7ö fillér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri közlés esetén engedmény. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hirdesse. Fillérekért biztos és gyors eredmény, ELADÓ jutányos áron használt, csont színű hálószoba-bútor. Cím a kiadóban. ELADÓ önkéntes árverésen május hó 31-én a Dervarics-féLe, Kazinczy-tór 5. számú kétemeletes ház. Érdeklődni lehet dr. Berger Imre zalaegerszegi ügyvédnél. NAGYOBB mennyiségű Ióher eladó Szalay és Dankovitsnál, Zalaegerszeg. Nyári ruhaselyrnek Imprímék gyönyörű mintákban Georgettek dúl választékban Blous selymek csikós és mintás Pongyola satinok divatos, leguiahb mintákban Schütz Áruház