Zalai Magyar Élet, 1941. április-június (2. évfolyam, 77-146. szám)
1941-05-31 / 123. szám
_6_______________LlA^lffaFT_____________________________________1941 május 31. Fű szer, csemege, kitűnő fajborok, likőrök A FEHÉRKÉPI CSEMEGE HÁZBAN,' Németh Józsefnél A Magyar Élet Pártja hírei FIGYELEM! Zala vármegye Mép elnöke felhívja a községi Mép pártszervezeteket és azoknak vezetőségeit, de minden egyes párttagot a m. kir. föidmivdésügyi miniszter 99.000/1941. F. M. számú rendeletére, mely a hivatalos Budapesti Közlöny 113. számának 2. oldalán jelent meg 1941. május 18-án. A földművelésügyi miniszter ur e rendeletben intézkedik a jogos házhely igénylések gyors és minél előbbi kielégítéséről, tekintetnélkül arra, van e a községben nagybirtok, vagy zsidóbirtok. Mert a középbirtokból, sőt még az 50 holdon aluliakból is lehet igényelni, természetesen csak bizonyos végső esetekben és teljes kármegiérités, vagy cserebirtok adása utján. A község elöljárósága tesz javaslatokat, ha vannak személyek, akiknek beépítésre alkalmas házhelyük nincs és a saját erejükből nem is tudnak szerezni, házhelyek pedig vannak, de árvíz és belvíz veszélytől mentesen és a község természetes fejlődésének irányában. Ha 10 vagy 10 személynél több van a köz ségben, akik e rendelet 2. § ának figyelembevételével házhely juttatásra figyelembe jöhetnek, rkkor a községi elöljáróság a javaslatát a 3—9 § nak megfelelően készíti el és a főszolgabíró u ján a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelő- réghez juttatja. A községi elöljáróság abban az esetben is tehet javaslatot, ha 10- nél kevesebb házhely megszerzése válna szükségessé, de csak akkor, ha a házhely céljára alkalmas terület szabad kézből vásárlás, vagy állami elővásárlás u'ján, vagy az 1939: IV. te. 16. § a alapján megszerezhető. Itt most megvan a komoly lehetőség, hogy minden igazán igényjogosult házhelyhez jusson. Azért a párívezetőségek ezen idézett földművelésügyi rendeletet tanulmányozzák át, hívják össze a pártszervezet szervezőit és tizedeseit és az érdekelteket és valaki rövid előadás keretében ismertesse és a szükséges utasításokat adja meg. A vármegyei elnök ur komoly és hő óhaja, hogy ez a sokat vajúdó házhelykérdés m nélelőbb méltányosan megoldódjék. Azért a kisemberek érdekében elvárja a szervezetek ve.eőitől, hogy az elöljáróságoknál, sőt a magasat b hivataloknál udvariasan, tapintatosan és kellő tisztelettel lépjenek fel. (Vitéz Biró rovatvezető felhívja Zalaszentbalázs érdemes pártvezetőit, hogy most e földművelésügyi rendelet módot ad az ott annyi idő óla vajúdó és igazán méltányosnak látszó házheiykérdések megoldására.) A rendelet 14. § a, illetve annak egyes pontjai bizonyos esetekben módot adnak arra is, hogy a már korábban juttatott házhelyek, ha még mindig nem volnánalpbeépiíve, házhely céljára bizonyos esetekben igénybe vehetők legyenek. (Vitéz Biró rovatvezető közli, hogy ez a kéidés különösen Kövesi János nemes- szer fandrási lakó s MÁV pályaőrt érdekli.) 1 ■ & Dr. RADOCSAY LÁSZLÓ igazságügymi- niszter, a balatoníüred—tapolcai választókerület képviselője a múlt héten vitéz gróf Teleki Béla főispán kíséretében ellátogatott kerületének több községébe é.s meghallgatta a válaszEladó 900 mm. benzin és peíróleummotoros cséplőgarnitur& dobgoiyós, a többi csapágy gyűrűs. Kitűnő karban_ Emergé főszijjal és teljes felszereléssel. Szakács István, Vasvár. tóinak panaszait. Balatonfüredejn a MÉP vezetőinek részvételével értekezlet volt, amelyen. Somogyi Imre községbíró és Vámos Gyula református lelkész feltárta a képviselő előtt a közéllátással kapcsolatos kívánságokat. A miniszter kilátásba helyezte a szükséges és lehetséges segítséget, majd megemlékezett az elhunyt gróf Teleki Pálról, és tájékoztatta a pártvezetőséget a legidőszerűbb kérdésekről. Cs. Darab József megköszönte a miniszter felvilágosításait és a kerület népe iránt tanúsított állandó jóindulatát. * ZALAEGERSZEG város Mép szervezetének II. és VI. körzete május 29 én dr. Farkas Béla pártvezető elnöklete alatt népes szervezői értekezletet tartott, melyen még a Zalaegerszeghez tar ozó falvakból is jelentek meg szervezők. A gyűlésen résztveít a két körzetnek majd valamennyi pártvezetöje, azonkívül megjelent azon dr. Árvay László társ kerületvezető és dr. Pesthy Pál lapunk főszerkesztője. A Hiszekegy elmondása után dr. Farkas Béla pártvezető üdvözölte a megjelenteket és felkérte a jelenlevő dr. Árvay László társ-kerüietvezetöl a kül- és belpolitikai helyzet ismertetésére. Dr. Árvay László rámutatott arra, hogy Magyarországnak a tengely- hátalmak me lelt van a helye és csak az ő oldalukon remélhetjük azt, hogy a további igazságos magyar igények kielégitést’nyerjenek. Belpolitikai téren hangsúlyozta, hogy a Magyar É'et Pártja nem párt, hanem az egész nemzet egyetemességét összefoglaló alakulás, amelyben a nemzet minden tagjának megvan a helye, sőt kötelessége a nemzet minden tagjának bennt résztvenni. Rajky László körzetvezető szervezési kérdésekről tartott ismertetést, majd dr. Pesthy Pá! főszerkesztő a párt és a sajtó viszonyáról beszélt. Megvilágította a minden mondatát súlyos felelősséggel megfontoló kor mánysajtó nehéz helyzetét a felelőtlen indulatokat és képzeletet tápláló ellenzéki sajtóval szemben, továbbá rámutatott azokra a küzdelmekre, amelyeket a kormánylap által követelt fajvédelmi politika kénytelen viselni a zsidó érdekek támogatóval szemben. A kormánysajtónak ezenkívül nemzetnevelő szerepet is kell betöltenie. Ezen hivatás gyakorlása közben szintén gyakran beleütközik az önző érdekek embereinek ellenérzésébe. A tövisekkel kirakott ut azonban, amelyet a lelkiismerettel irányított kormánysajió jár, helyes és olvasóit, akik hűséggel követik, sohasem fogja félrevezetni. Rigler Mihály és Simon József felszólalása után az ülés leikes hangulatban ért véget. ZALASZENTGYÖRGYÖN a május 18-án tartott értekezleten dr. Győré József pártvezető a kormány munkásságát méltatta. Horváth Gergely körzetvezető, Császár Mihály körzeti titkár és Tánczos Ferenc községi párttitkár az összetartás fontosságát hangsúlyozták. Lukács Sándor szervező titkár a szervezési kérdésekben adott felvilágosítást és sajtónknak állandó figyelemmel kisérését kérte. Azután több közügyét tárgyaltak meg. M TESKÁNDON május 6-án volt szervezői értekezlet. Győré József párttitkár jelentése után Lukács Sándor titkár a szervezésre vonatkozó utasításokat adta meg és a sajtó fontosságát ismertette. ZALACSÉB—SALOMVÁR községek Mép szervezeteinek; május 9-én tartott értekezletén Császár Ferenc pártvezető és Herczeg József körzeti titkár több köz- és magánérdekű ügyről emlékezett meg. Elhatározták, hogy legközelebb ragyobbszabású értekezletet hívnák össze. * NAGYKUTASON a május 11-én tartott értekezleten Recsetár István pártvezető méltatta a kormány szociális munkásságát. Megemlékezett az elhunyt miniszterelnökünkről és nagy bizakodással beszélt Bárdossy László miniszterelnökről. Bősze József községi párttitkár elmondotta, hogy aki élénken figyeli a helyi politikai megmozdulásokat, megállapíthatja, hogy a szélsőséges elemek belátják a kormány országgyarapító munkásságát, alábbhagytak tehát erőszakos propagandájukkal. Az értekezlet egyhangúan kéri a vármegye’ elnökség támogatását, hogy Kiskutas—Nagykutas községeknek Vas megye felé vezető bekötő útját minél előbb építsék ki. Lukács Sándor titkár türelemre buzdított, mert a kórmány megtesz mindent, hogy a jogos kívánságokat a lehetőségek határain belül kielégítse. IH! H P IE BC — ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE! Felkérjük igen tisztelt előfizetőinket, hogy a Sajtókamara rendelkezései értelmében előfizetéseiket június 5-éig rendezni szíveskedjenek, nehogy zavar támadjon a lap kézbesítése körül. — A szombathelyi megyéspüspök Zalaegerszegen. Mint megírtuk, Grősz József megyéspüspök június 1-én, pünkösdvasárnap Zalaegerszegen osztja ki a bérmálás szentségét. A főpásztor holnap délelőtt 9 óraikör érkezik meg Kaszaháza felől. A polgármester felkéri a képviselőtestület tagjait, hogy a kaszaházai híd városi oldalán történő fogadtatásra minél számosabban jelenjenek meg. Gyülekezés a helyszínen 3/!t9-kor lesz. Felkéri továbbá a polgármester a város lakosságát, hogy a házakat lobogózzák fel. — Főispánunk hiva'álvizsgálaíon. Vitéz gróf Teleki Béla kormánybiztos-főispán ma Sümegen és Zalaszentgróton hivatalvizsgálatot tartott a főszolgabírói hivatalókban. A főispán kedden a balatonfüredi és tapolcai, szerdán a lenti és novai főszolga’bírói hivatalök ügymenetét vizsgálja felül. Hivatalos útjain elkíséri Énekes Béla, a vármegyei számvevőség főnöki teendőinek végzésével megbízott számvevőségi tanácsos és dr. Józsa Fábián főispáni titkár. — Kitermelt fakészletek sürgős bejelentésének kötelezettsége. A 3000—1941 M. E. számú rendelet értelmében mindenki, aki 5 köbméter műfánál, vagy 10 ürméter tűzifánál többet termelt ki, akár erdőben, legelőin, vagy fasorban történt is a termelés, azt május 15-éig a földmívelésügyi minisztérium erdészeti főosztályán, az erdőfelügyelőségnél beszerezhető nyomtatványon, bejelenteni tartozott. Mivel e rendelkezésnek még sokan nem tettek eleget, felhívják a figyelmet arra, hogy a mulasztást sürgősen pótolják. A bejelentés elmulasztása ugyanis nemcsak pénzbüntetést von maga után, hanem a készletnek, illetve, ha azt már eladták, az árának elkobzását is. — Hölgyök és Urak! Kísérjék figyelemmel Tóth Gyula kirakatait. Kereskedők figyelmébe Bevásárlási könyvecskébe előirt gumi bélyegzők megrendelhetők, 48 órán beiül elkészül Horváth Hikfős írógép műszerész. BIZTOSÍTSON TŰZKÁR ELLEN, KÁRA MEGTÉRÜL! i