Zalai Közlöny, 1925. október-december (64. évfolyam, 221-293. szám)
1925-11-11 / 255. szám
MúiiLOW'í' 1925 November 11. dését is. A gazdasági életnek el kell jutnia egy nyugvópontra, amelyen meg van szabva a határ, ameddig el lehet menni. Térffy ezután részletesen ismerteti a javaslatot: Elsősorban azokkal a tartozásokkal foglalkozik, amelyek az átértékelésből ki vannak zárva. Ilyenek a készpénz-kölcsön, ideértve a takarékbetéteket, folyószámla egyenleg, a váltó, csekk, kereskedelmi utalványon fennálló tartozásokat, záloglevél, határozott kamatozású értékpapír, értékpapír-szelvények, szövetkezeti részvények, biztosítási szerződésen alapuló tartozásokat — kivéve az életbiztositásokat, amelyekre külön intézkedés van. Nem kerülnek valorizáció alá: az állam és törvényhatóságok tartozásai, kivéve az ingatlan kisajátításából, balesetből, vagy haszonbérleti viszony ból vagy tiltott cselekményekből eredő kártéritéseket és a nemzetközi eseményeken alapuló tartozásokat. Ami a többi tartozásokat illeti, a javaslat irányelveket állít fel, amelyet a bírónak az eset körülményeihez alkalmaznia kell. Figyelemmel kell lennie a fél vagyoni helyzetére is stb. stb. Az értekezlet után vacsora volt, amelyen Csáky honvédelmi minisztert, az egyhangúlag megválasztott gávai követet lelkesen ünnepelték. Blaha Lujza állapota. Munkatársunk a legilletékesebb helyen, Blaha Lujza lakásán érdeklődött a nagybeteg állapota iránt és azt az információt kapta, hogy Blaha Lujza a körülményekhez képest elég jól érzi magát és a ma délelőttött lázmentesen töltötte. Holnap jelenik meg a rádiórendelet. A rádió-rendelet, melynek megjelenését már hónapok óta várják, holnap jelenik meg a hivatalos lapban. A monopóliumot, mint értesülünk, a postakincstár élvezi, mely viszont szerződést köt a Magyar Távirati Irodával, mely a rádióosztály sajtóhirek leadását látja el. A holnap megjelenő rendelet kötelezővé teszi a felvevő állomások bejelentését) szabályozza az előfizetési dijat, amit két aranykorona értékének megfelelő papirkoronában állapit meg és rendezi a technikai kérdéseket. A nagykanizsai Szépítő Egyesület j dicséretes tevékenysége mindenki j előtt ismeretes. Hiszen sok esetben pótolta azt, amit a hivatalos tényezők elfelejtettek vagy elmulasztottak meg- j tenni. Hogy teljes programját nem tudta úgy megvalósítani, mint ahogyan szerette volna és tervezte, az j nemcsak a nagykanizsai társadalomnak a Szépítő Egyesület iránt az utóbbi időben tanúsított részvétlenségében, hanem a kellő anyagiak hiányában is keresendő. így érthető az a látszólagos letargia, amely az utóbbi hónapokban az egyesületet stigmatizálta. Ezek az anyagi nehézségek késztették az egyesület vezetőségét arra, hogy megkeresse a várost: vegye át tőle a sétatér felett való gondoskodást és rendbentartást. A hivatalos város eleget is tett az elnökség megkeresésének: és gond^ jaiba vette a sétateret, a nagykanizsai közönség városligetét. A város most elismerésreméltó áldozatkészséggel bővíti és nagyobbitja a nagy- kanizsaiak kedvenc sétahelyét, amelyet még mai napig sem sikerült nagyjaink valamelyikéről elnevezni, hanem még ma is egyszerű, névtelen sétány. Most, hogy Kelemen Ferenc pénzintézeti igazgató lapunk vasárnapi vezércikkében felvetette az elnevezés gondolatát és javasolta, hogy a sé- tány neveztessék el a Szépítő Egyesül néhai érdemes titkára, a sétány tulajdonképeni megteremtője, Tripam mer Gyula pénzintézeti igazgató után „ Tripammer-népkert“-Vßk, felkerestük Kenedi Imre dr. táblabirót, mint a Szépítő Egyesület elnökét, hogy megkérdezzük álláspontját e tekintetben, mivel tudvalevőleg a Magyar Mérnökök Országos Egyesülete nemrégen megkereste Nagykanizsa város vezetőségét, hogy valamely ligetét, sétányát vagy utcáját neveztesse el Jókai Mór után és iiymódon örökítse meg a városban a halhatatlan maszamara. Kenedi Imre kérdéseinkre a következőkben nyilatkozott: Teljesen osztja a Mérnök Egyesület álláspontját és melegen pártolja országos akcióját, hiszen neki is az volt a tulajdonképeni terve, hogy a városi sétány „Jókai-liget“-nek vagy „Jókai-sétány“-nak neveztessék. A méltányosság és az igazság azonban mégis azt követelné, hogy a Szépítő Egyesület néhány év előtt elhunyt fáradhatatlan titkára, Tripamrner Gyu\a takarékpénztári igazgató neve is meg- örökitíessék a sétatérrel kapcsolatban. Azelőtt kopár térség volt e terület. Tripamrner Gyula varázsolta oda e ligetet. Minden fa, minden bokor Tripamrner nevéhez fűződik. Ezért legalább a „Jókai liget “-nek egy fő-útja neveztessék el „Tripam- mer-ut“-nak és állíttassák fel ott egy szerény emlék vagy emléktábla, mely a liget megteremtőjének emlékét hirdesse. Elmondja Kenedi dr. táblabiró, hogy a Szépítő Egyesület elnöksége most nagyarányú terveken dolgozik, így elsősorban a Szépitő Egyesületet teljesen újjá akarja szervezni, szélesebb alapokra fektetni és számára szilárd anyagi bázist biztosítani. Ezért a közeli időben Szabó Lajos dr. kir. főügyésszel és Villányi Henrik dr. felsőkereskedelmi igazgatóval a város társadalmának vezetőit egy nagyszabású értekezletre hívja össze az egyesület újjászervezésére, hogy ujult erővel, friss vérkeringéssel, nagyobb energiával folytassa működését. Az elnökség programjába iktatja a városnak több helyen való parkírozását, úgy mint azt az igazságügyipalota előtti Erzsébet-téren tette; az utak befásiíását, virágok plántálasát, a házak ablakainak és erkélyeinek nyáron át virággal való feldíszítését, a sétahelyeknek pihenő-padokkal való ellátását, a Jókai-ligetnek cement ülőpadokkal való felszerelését, stb., stb. és sok más egyebet, amit azonban az egyesület újjászervezése előtt korai lenne megpendíteni. Mi a magunk részéről még nem zárjuk le ezzel a sétány elnevezése felett megindult vitát. Szeretnők, ha még többen hozzászólnának e kérdéshez, noha a mi álláspontunk ebben a tekintetben az lenne, mint legcélszerűbb és legméltányosabb — neveztessék el a városi sétány Jókai liget-nek, annak főutja pedig „Tri- pammer-föut“-nsk, ahol érdemeinek elismeréséül és a kegyelet jeléül számára emléklap állittassék. (B. R.) Perbeszédek a Márffy- ügy táblai tárgyalásán Budapest, november 10 A bombamerényietek ötödik napján i perbeszédekre került a sor. Kéler Béla főügyészhelyetíes kezdi meg vádbeszédét, aki rámutatott arra, hogy itt nem közönséges bűncselekményről van szó, hanem az állami rend, a társadalmi és felekezeti béke ellen elkövetett bűnökről, amelyeket politikai fanatizmusból és felekezeti gyűlölködésből követtek el emberi életek ellen. Nemcsak nálunk — mondja — hanem a külföldön is feszült figyelemmel várják a kir. tábla marasztaló ítéletét. Ezt a bűntényt meg kell torolni és ezt most az itéőtáblától várjuk. Aki vallási fanatizmusból, politikai gyűlöletből emberéletre tör, nemcsak közveszélyes egyén, de réme a társadalomnak. A büntetés nem lehet más mint halálbüntetés. Dániel Sándor Márffy védője azt mondja, hogy a törvényszék nem volt tárgyilagos, mikor Ítéletét meghozta, hanem a sajtó által dirigált közvélemény hatása alatt állott, amely Márffy bűnösségének kimondását követelte. Márffy ártatlanságát hangoztatja és uj ítéletet kér a táblától, hogy az igazság diadalra jusson. Utana Hindy Zoltán dr. Szász védő je beszélt, aki utalt arra, hogyan használták fel a nemzetvédelmi osztály fiatal embereit Budaörsnél, hogy a királyra lövettek velük. Szász felmentését kéri. Vasek Ernő dr. Radó védője többször vitába szál az elnökkel. A többi védő holnap folytatja védőbeszédét. ALKONYÁRNYBAN (LEVÉLRÉSZ) Irta: B. Baróti Rya Ahogy az ágyból kifelé nézek az átelleni házak fölé, mint sötét, lomha, szárnyait verdeső denevér, úgy száll le mind lejjebb-Iejjebb a koravén, borús őszi alkonyat... Ezzel a monoton sötétedéssel szó ■ moru sejtelmek és ki tudna nevet adni mindannak az érzésnek, melyek lassan-lassan, mint künn a leszálló est, ránehezednek a lelkemre. Talán, hogy betegágyban fekszem és pár negyedórára egyedül maradtam. A sötétedő szürkületben paplanom színes virág chaosából élénken világítanak felém levelednek fehér, szétszórt lapjai. Mintha csak a lelked világitana belőlük! Mintha szellemed, mélységes filozófiád éles fénysugarakat szórna felém. Mintha simogatnál, csókolgatnál, kötözgetnéd lelkem idült, mély, régi sebét. Mintha óvatosan, mint beteg gyermeket, betakartál volna... Levelednek írásodtól feketéllő lapjai csakugyan betakarnak. Olyan jó megbújni csodálatos gondolataid között s lelked melegének közelségét érezni... S jó Téged követnem betűsoraidnak keskeny utcáin, merész utaidon, a sóhajok apró hidjain... Lásd, nem messze tőlünk, zajos utca szeli át csöndes utcánkat, hol villanyfényben százával róják az emberek a korzót. Kocsik robognak, autók száguldanak; az élet lármája, az élet mechanizmusa ilyenkor lázasabban működik, mint egyébkor. Mennyire messze van mindez tőlem ! Hidd el, jóleső érzés ez még itt a betegágyban is. Soha sem éreztem magam jól ebben a forgatagban. Nem voltam s nem vagyok odavaló. Hosszas betegeskedésem is, mely mindjobban elmélyít önmagamhoz, egyre jobban kapcsol ki az emberek közül. Szeretnék néha halkan egy ajtót becsukni magam mögött, mely biztosítana arról, hogy kizártam vele mindent, aad onnét kívülről kínzó és gyötrő. Vagy ez az ajtó már csak a koporsónk fedele lesz, Beatrix... ? Nem... erre nem gondolok még... Ha beteg is vagyok, vannak még várakozásaim, szines ígéreteim. Az álmatlan éjszakákon a gond s a szenvedés útvesztőiből néha elém rajzolódik egy ut, melyen mindig csak előre nézek. Sem jobbra, sem balra, a világért sem vissza, csak mindig előre... Idealizmusom maradék morzsáival, a szépben s csak a jóban való hitem fakó köntösében fúrom szemem egy nagy ígéret felé. Ez az, a mi minden alkalommal felráz lethargiámból; föleméli fáradt fejemet, megszilárdítja imbolygó talajomat s elfojtja apró lázadozásaimat... Ez a nagy ígéret ebből a forrásból fakadt, melyről a múltkor meséltem Néked. A múltam legtisztább öröméről, az életem egyedüli értelméről, igazságáról... kicsi gyermekről... Más minden csak hazug bálvány, csalóka délibáb volt a számomra. Ezért igaza van hozzám irt eme soraidnak : ...„Lelked sugarai arcod körégló- riás fényt vontak, mert te a te életedet megfogtad és láttál és éreztél sok mindent, mit azahasvérusoknak önkéntes lemondása elzárt tőlük.“ Ne, ne küldd el magad mellől, Beatrix, angyal arcú fiacskádat, mikor aranyfürtös fejecskéjével hozzád simul, mikor egy novella bonyodalmas hazug meséjében száguld a tollad, vagy mikor az életet magyarázod. Ha két kicsi karja átfonja nyakad, szűnjön meg minden, miden odakünn a számodra, mert egyetlen ember a földön nem érdemli meg, főképen a nagy egész, hogy Írásainkon kívül, melyben tudtukon és tudtunkon kívül any- nyitajándékozunkönmagunkból, hogy ezt az egy őszinte boldogságát életünknek félre toljuk értük, még akkor is, ha minden betűnek egy-egy babér lenne a jutalma s ha a dicsőség pálmáját köritenék homlokod köré. Még azt is hajítsd félre, mert Te magad mondod! „Az órák az ő ezüstcsen- gésü hangját elrabolják és ahogy elsurrant a babakor, elröpül a bü-» bájos gyermeksége is...“ Ebben az ájult csendben végre hangok szülődnek be hozzám, halk kuncogással egyre közelebb... Nyílik az ajtó s egy kaicsu, nyúlánk ifjú sur- ranik be kissé mohó sietséggel hozzám. Fölém hajol, nagy meleg szemeit a sötétben is látom, dús sürü meleg csókjait érzem... Majd meg egy nyúlánk fehér árnyék libbenve, féltékenyen hozzám fúrja magát, búgó, kedves hangon babusgat, dédelget. A villany hirtelen felgyűl. A szobát derűs világosság tölti meg. A kínzó kaleidószkopikus képek, a sötét sejtelmek, a fekete denevérszárnyu ösziárnyak szétrebbennek. Tele van a szoba élettel, derűvel, ami mind az én legényke fiammal, szépszemü serdülő kis lányommal csapódott be hozzám. Ők ketten számomra a nagy ígéret. Ők a Minden... s ilyenkor minden más egyéb semmi... Ha most egy novella hazug meséjét szőném, bizonyára félre dobnám toliamat, de neked, édes Asszony, halkan, megilletődötten teszi le az utolsó pontot Mária Jókai-liget vagy Tripammer-népkert? Jókai-ligetben Tripammer-ut — A sétatér bővítése Újjászervezik a nagykanizsai Szépitő-Egyesületet Az egyesület munkaprogrammja Nagykanizsa, november 10 gyár mesemondó emlékét az utókor
