Zalai Közlöny, 1925. április-május (64. évfolyam, 73-143. szám)
1925-04-29 / 95. szám
I I \m április 29 ZALAI KÖZLÖN? KÜLFÖLD! HÍREK A II. magyar zarándoklat Rómában. Rómából jelentik: Az a másfélezer magyar zarándok, aki az elmúlt hét keddjén és csütörtökjén indult el Rómába, szombaton és vasárnap érkezett meg. Impozáns menetben vonultak fel a laterani templomba, ahol dr. Rótt Nándor megyéspüspök mondott szentbeszédet és szentmisét. A magyar zarándokok ezután felkeresték II. Szilveszter pápának ebben a templomban levő sirját. A síremléket a magyar zarándokok nevében Hannauer A. István váci megyéspüspök koszoruzta meg. Ugyancsak vasárnap folyt le boldog Teréznek szentté avatási ünnepsége, melyet XI. Pius pápa személyesen végzett. A pápával felvonult tábornokok soraiban Csernoch János bíboros hercegprímás is ott volt. Hét- s főn felkeresték a magyar zarándokok j a falakon kívüli szent Pál bazilikát. A szófiai merénylők ügyének tárgyalása. A szófiai haditörvényszék május elején tárgyalja a székesegyházi pokolgépes merénylők bűnügyét. A közvádló bizonyítani fogja az összeesküvés tényét s annak összefüggését a külföldön élő emigránsokon keresztül a moszkvai III. internacionáléval. A parasztszövetség mérsékelt tagjai közeledtek a kormányhoz és vezetőik a csatlakozásról tárgyaltak tegnap Cankov miniszterelnökkel és Vikov hadügyminiszterrel. — A szövetkezés nyilván megtörtént, mert a parasztszöveíség uj lapjában felhívás jelent meg, melyben a mérsékelt elemek megtagadják az egység frontját és kijelentik, hogy a bulgáriai felforgató törekvések mögött idegen hatalom és moszkvai pénz rejtőzködik. Megfogadják és felszólítják az egész bolgár népet, hogy az állam törvényeinek engedelmeskedjék. Beszüntették a felvidéki pásztorlevél miatti eljárásokat. Prágából Írják: Cseh lapjelentések szerint a pozsonyi ügyészség az összes lelkészek ellen, akiket az ismeretes közös pásztorlevél felolvasása miatt feljelentettek, beszüntette a vizsgálatot. A beszüntetést azzal magyarázzák, hogy a lelkészek a pásztorlevelet fölöítes hatóságuk utasítására olvasták fel. Berthelot visszatérése a francia külügyminisztériumba. Páris- ból jelentik: Philipp Berthelot-t végérvényesen kinevezték a külügyminisztérium politikai osztályának vezetőjévé. Briand hosszú éveken át volt munkatársát, Tissiert, azoknak az ügyeknek intézésével bizla meg, amelyek a megszállott Rajnavidékre és a saarvidéki francia érdekekre vonatkoznak. Óriási vizirepülőgép. Párisból jelentik: A francia tengerészeti minisztérium repülőügyi műszaki osztálya rövid időn belül kísérletet fog tenni egy uj óriási vizirepülőgéppel, amely Páris és Newyork közölt megszakítás nélkül repülné be az utat. A repülőgépet 550 lóerős motorral szerelik fel, gázfogyasztása pedig 6000 liter lesz. Verekedés a bécsi műegyetemen. Bécsből jelentik: A műegyetemen verekedés támadt a szociáldemokrata és a német nemzeti diákok között. A szociáldemokraták röpcédulát teijesztettek, amelynek tartalmát a német nemzeti diákok magukra nézve sérelmesnek találták és ezért kérték az osztogatás beszüntetését. Ebből szóváltás, majd verekedés támadt, ami a műegyetem belsejében is folytatódott. A rendet hamarosan ismét helyreállították. Zala közigazgatási tisztviselőinek üdülője Hévizén Nagykanizsa város tisztviselői is csatlakoztak a mozgalomhoz Nagykanizsa, április 28 Röviden megemlékeztünk már arról, hogy Zala vár megye közigazgatási tisztviselői április 6-án Zalaegerszegen, a vármegyeházán, az alispán elnöklésével értekezletet tartottak, melyen a Hévizén létesítendő üdülőházra vonatkozó terveket beszélték meg Az akciót a zalavármegyei községi és körjegyzők egyesülete kezdeményezte s céljaira a törvényhatóság 30.355.950 koronát szavazott meg, a Vármegyei Bank pedig 15 milliót adományozott a jegyzők egyesületének. Bődy Zoltán alispán az üdüiő- ház céljaira 100 millió koronáért telket is vásárolt Hévizén s erre a rendelkezésre álló 45 milliót ki is utalta azzal a szerződéses kikötéssel, hogy a további összeget 4 hét alatt biztosítja. Az üdülőház a részvénytársasági és szövetkezeti formával szemben egyesületi alapon alakul meg, melynek tagja lehet Zalavármegye minden közigazgatási (vármegyei, városi, községi) tisztviselője és alkalmazottja. A telek-vételár hátralékos részének biztosítására az összes községi kör- és adójegyzők május 1 én 10— 10, a rendszeresített segédjegyzők pedig 5—5 aranykoronát fizetnek be. Ugyanők felajánlották a múlt évi jegyzői tagdijaikat, mely évi 6 (segédjegyzőknél 3) aranykorona. Ezt az összeget a májusi fizetésekből vonják le s átutalják a Vármegyei Bankhoz az üdülőtelep folyószámlájára. Vármegyei és városi tisztviselők a XI—V. fizetési osztályok szerint 6— 20 aranykoronával járulnak hozzá az üdülőház létesítéséhez. A fizetési kategóriákba nem sorozottak belépési tagdijat egyelőre nem fizetnek. A megyei és városi tisztviselők májusi fizetéseiből rnár levonásba kerülnek. Nagykanizsa és Zalaegerszeg városok polgármestereit az értekezlet felkérte, hogy a városi tisztikart és alkalmazottakat hívjak fel az egyesületbe való belépésre s belépés esetén a megfelelő dijak levonásba hozására. Az egyesület tagsági dija az alapfizetések fél százaléka lesz s 1926 tói fizetendő levonás utján. Az egyesület alapszabályainak kidolgozására Vajda Ákos hévizszent- andrási körjegyzőt kérték fel. Az alapszabályok elfogadásáig ideiglenesen megalakult egyesület ideiglenes tisztikarának elnöke az alispán, alelnökök: a vármegyei jegyző egyesület elnöke, Zalaegerszeg és Nagykanizsa polgármesterei. A választmány, számvizsgáló bizottság stb. szintén ideiglenesen alakult meg. Nagykanizsa város tisztviselőit és alkalmazottait ma délutánra hívta össze a polgármester megbeszélésre, melynek eredményeképen városunk tisztviselői kara is csatlakozott a hévízi üdülőház létesítésére indított mozgalomhoz. ezek az összegek A legközelebbi nemzeti zarándoklat Rómába Mint ismeretes, az Országos Katolikus Szövetség rendezésében eddig két országos nemzeti zarándoklás kereste fe! Rómát. Az I. zarándok- lást Mikes János gróf püspök 750 résztvevővel vezette Rómába. A II. országos nagy zarándokláson, amely Csernoch János bi boros hercegprímás vezetésével indult és amellyel a püspöki karnak több tagja utazott Rómába, több mint 2000 zarándok járul a napokban XI. Pius pápa elé. A legközelebbi nemzeti zarándok- Iást, amely junius végén indul, Zichy Gyula gróf pécsi püspök kalocsai érseki administrator vezeti Rómába. Ennek a zarándoklásnak az útirányát május közepe táján fogja közzétenni a zarándoklásokat rendező Országos Katolikus Szövetség, de már most felhívja az ország katolikusait, hogy minél előbb jelentkezzenek vagy íevélileg vagy személyesen az Országos Katolikus Szövetség központi irodájában: Budapest, IV. Ferericiek- tere 7., mert a nagy érdeklődésre való tekintettel a Szövetség kénytelen a meghatározott határidő előtt a jelentkezést lezárni. A részletes programot napilapok és falragaszok utján fogja a Szövetség az érdeklődőknek tudomására adni. Á katonatemetőért Csütörtök estig beérkeznek az árajánlatok a javított mintára Nagykanizsa, április 28 A városi műszaki hivatal elkészítette akciónk kapcsán a legutóbbi bizottsági ülés által némileg megváltoztatott terveket s azokat sokszorosítva, versenytárgyalási feltételekkel és műleírással együtt kiadta a helybeli négy cégnek, kiknek ajánlatai a bíráló döntés alapján további tárgyalások alapjául szolgálhatnak. Az elfogadott s a városi műszaki hivatal által a bizottsági megbeszélés alapján konstruált eredeti terven mindössze annyi változtatás történt, hogy a sírkövek eszerint mintegy 10 centiméterrel magasabbak lesznek, így a 70 centiméteres kövekből 45 centiméter lesz a szabadon álló magasság és 40X28 centiméter lesz az alapméret. A négy helybeli cég április 30-án esti 8 óráig fogja ajánlatait beadni a szerkesztőségbe. Az ajánlatok csupán ármegjelölést tartalmaznak. Ezek alapján fog dönteni a bizottság, kinek adja ki a munkát, melynek megkezdését most már nem akarjuk halogatni, nehogy még az őszi halottak ünnepén is jeltelen sirok közi kelljen járnunk a nagykanizsai hősi temetőben. Akinek árajánlatát a bizottság elfogadja, az 2 hét alatt elkészít egy mintadarabot s annak megfelelése esetén megkezdheti a munkái a megkötendő szerződés alapján. A mintadarab a későbbiek során is összehasonlításul fog szolgálni. A Nagykanizsai Forgalmi Bank igazgatósága alelnöke, Eperjesy Gábor elhunyta alkalmából koszorumeg- válíás címén többek közt a hősök síremléke akció javára is tett ren27 milliár< kerül kisorsolásra a május 13. és 15 é Főnyeremény Ser Szerencse számú sorsjegyek * dohányárus és osztálys i 5 millió kezdődő osxtálysorsjátékon. 3 milliárd korona. a phat ók if|- liirscfoler ftüiksa írsjegy főelárusitónál. 1115 % \ ___________________________#_ delkezést. Ennek értelmében 210.000 koronát juttatott hozzánk a Forgalmi Bank igazgatósága 3 sir kő költségeire. * A további adakozásra abban a reményben hívjuk fel városunk eziigyben a legnagyobb áldozatkészséget tanúsított közönségét, hogy az utolsó milliók összegyűjtésénél nem fog cserben hagyni bennünket az eddig tapasztalt lelkesedés s előbb vagy utóbb minden nagykanizsai földben porladó katonának sírja fölé sirkövet állíthat városunk hazafias közönségének áldozatkészsége. Ilii Pili los isia u Ho íoy'iBzii Nagykanizsa, április 28 Tegnapi megrázó tudósításunk a molnárii nőstényördög borzalmas bűntényéről a közönség köréből a legnagyobb felháborodást váltotta ki a minden emberi érzésből teljesen kivetkőzöit fiaíai mostoha iránt. Miután megírtuk, hogy a csendőrség Letenyéről még a tegnapi nap folyamán Nagykanizsára hozza a 21 éves gyilkos asszonyt, dacára a szakadó esőnek, sok ember lepte el a fogház és a törvényszék környékét, kik kíváncsian várták a menetet, hogy lássák azt a nőt, aki emberi ésszel fel nem fogható vad kegyetlenséggel pusztította el a férje első házasságából származó két éves Szalai Józsikát. Szakadt és zuhogott az eső, de a „kakastoilak“ csak nem tűntek fel a láthatáron. Végre a hosszú várakozásban türelmüket vesztve, hazamentek a kiváncsiak. Telefonon azután érdeklődtünk ie- tenyei tudósítónknál, akitől azt az értesítést kaptuk, hogy utasitássze- rüen feltétlenül behozzák Szalai Józsefné Hajdú Máriát. Háromnegyed 5 órakor aztán a kiskanizsai országúton feltűntek a csendőrök szuronyai. Egy falusi szekér hozta Szalai Józsefnét és kíséretét. Amint az emberek észre vették a szekeret a csendőrökkel és az asszonnyal egyre nőtt a tömeg. És a nő — a megbánás legkisebb jele nélkül ült a csendőrök között és nézte a tömeget, amely súlyos jelzőkkel illette. Szalai Józsefné nyugodt arcáról senki sem olvasná le, hogy gyermekének gyilkosa. Mutschenbacher Edvin dr. ma, szerdadéleiőíí vezetteti maga elé Szalai Józsefnét a fogházból, hogy kihallgassa és további sorsa fedett határozzon. Jókai emlékünnepély Newyork- ban. Ntwyorkban harminc magyar egyesület heteken keresztül lelkesen készülődöd, hogy méltóképpen rója le kegyeletadóját Jókai Mór ceníen- nárimna alkalmából. Ä központi operaház termét zsúfolásig megtöltötte a közönség. Az egyesületek magyar és amerikai zászlók alatt vonultak fel. Az amerikai himnusz után áhi- tatos bensőséggel énekelték el a magyar himnuszt. Dr, Takaró Géza lelkész, az ünnepélyt előkészítő nagybizottság elnöke, a kolumbiai egyetem magyar irodalmának előadója mondotta az ünnepi beszédei, mely az ünnepség fénypontja volt. A nagy tetszéssel fogadott megnyitó után az elnök felolvasta Coolidge elnök üdvözlő levelét. Utána szavalatok és énekszámok következtek. Az ünnepély lezajlása után az elnök kijelentette, hogy a Jókai nagybizottság továbbra is együítmarad és addig nem nyugszik, mig a tervezett Jókai szobrot fel nem állítják.