Zala, 1953. december (9. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-19 / 297. szám
N A becsehelyi Rákosi tsz gondosan felkészült az állatok át te le kelésére 4 bieleltetési tapasztalatcsere, értekezletet tartottak az elintik héten a letenyei járás tePmelö&sö vetkezeieinek elnökei és állattenyésztői részére a becsehelyi Rákosi mezőgazdasági termelőszövetkezetben. Az értekezlet részvevői, a tsz magtárainak, szériislcertjcinek és istái lóinak megtekintése vitán megállapították, hogy a /ermelőszőve1-Vezet kiválóan készült fel állatainak átt'éle ítélésére. A nyár folyamán 100 má:sa lucernát és 570 mázsa rétiszénát gyiij. téliek be az áiteleltet-és biztosi1 ásóra. Ez azi jelenti, hogy az egész tel folyamán 4—5 kiló szóim! tudnak adni napontai és fejenként a szarvasmar. búknak. Ab rali félékből szintén 100 százalékig fedezték a szükségletet az. által, hogy az abrakle ver ékek kiegészítésére jelentős mennyiségben darál nak pillangós széná'- A silózás. terén is példamutatóm 150 százalékra, teljesítette tervét a szőve keze. Közel 1000 köbmétert silózUik, amelyből 14-5 köbméter nyári siló. crmil lucernából kcszUeiteli a sertések részére. A termelőszövetkezet vezetősége és tagjai azonban a bőséges takar, m-án-yell-átás ellenére is a legszigorúbb takarékosságot vezetlek be az álla ■tok etetésénél és a takarmányok tárolásánál A jól beíetősöU kazlak, a ígondosan, házilag készített, mérlegen leméri és bekötözölff porciók, a szépen felgereblyézett és rendben!ártott szérüskert mind azt bizonyi-> jál:, hogy a takarmány felelős és az állulgondo zó eíviársal: minden szál szénét meg. becsülnek. agy gondol fordi. a szövetkezet a tehenek megfelelő takarmány ozására .is. napi 5 Ik er lejre összeállított alaptakarmányon felül a tehenek- az ekés előtti két hónapban naponta 2.5 kiló ab. 'vakol is kapnak-. Eszel elérik, hogy a tehenek az elles után jelentősen emelik a tejhozamot. s ezt a megnő vekedet! tejhozamoi megfelelő takarmányozással topábbra is tartják. Amikor a lángoláson tapasz leél lakat énekeltek a meg jelenlek, valamennyien elismerésüket fejeztek ki a becsehelyi- Rákosi mezőgazdasági \ierm-előszövcikczci vezetői és tagjai iráni, a becsülettel végzőit munka, nukért. A felszólalók elmondották, hogy szöveti:esetükbe hazatérve igye- rfc-ez-ne* mcg-valósUani .az ül látottak a 1. T7 arga elv társ, Becschely füg geflenUelt párttitkára felszólalásában V hangsúlyozta, hogy a szövetkezetben látott eredmények nem kis -mértekben annalc köszönhetők, hogy a tsz pártszervezetének 24 \ko-mmun-Í6'kíja egész éven ál élenjárt a munkában, példát, mu'-atcak a kö- v' t eless égi: élj esit ősben a pártonkivüli tagok előtt. A pártszervezet jó munkájának eredménye, hogy a termelőszövet, tagjai egy pillanatra sem inogtak meg, hamm szilárdan kitartottuk iös gazdálkodás melleit. A tsS-tagok becsületes munkájának- ered- hogy SO forint pénzértekben egy munkaegység és még ebben a munkaegységenként 4 forint előleget kapnak.a jövő évre■ Erre égre a fedezetet éppen as állattenyésztésből — nevezetesen a 2.40 szabadpiaci áron eladott tejből nyerte a tsz. \oros Antal, a becsehelyi Szabadság mezőgazda-sági termelőszövetkezel állattenyésztője megbírálta hozzászólásában az ő cső- portjának elnökéi és állattenyésztési brigád-vezetőjét, mert ■ ők nem fordi. tottak olyan gondot az állattenyésztésre és cUíeleltetésre, mint a Rákosi tsz. Elmondotta, hogy a jövőben is igyekszik jó munkát végezni, de ez csak akkor lesz igazán eredményes, ha az elnöktől és a brigádvese'őtöl fokozottabb támogatást kap. Végülis versenyre hívta a letenyei járás jelenlévő állatgondozóit az állatok tál: arinányozására, gondozására, valamint az istállók rendjének cs tisztás ágénak fenntartására. A szemle végeztével sok tapasztalattal gazdagodva távoztak a rész. vevők a tsz-bői azzal,, a tudattal, hogy ha az itt tanultakat saját szövetkezetükben is megvalósítják, akkor nyugodtan nézhetnek a hosszú béli hónapok elé. hantos János DOLGOZÓK IGAZOLVÁNYAINAK KICSERÉLÉSE Értesítjük az utazóközönséget, hogy a dolgozók 1954. évre érvényes igazolványait december 31-ig nyilvántartásba kell vétetni. A7 ezévi igazolványok 1954. január 5-én 24 óráig érvényesek. Állomásaink az uj igazolványok nyilvántai tásbavételére felkészültek. A torlódások elkerülése érdekében kérjük a dolgozókat, hegy uj igazolványukat minél előbb vétessék nyilvántartásba és ne várjanak vele a hónap végéig. Hogy a nyilvántartásbavétel mór december hó folyamán megtörténhessék, megengedjük, hogy az ez évben használt igazolványokat ne az uj igazolvány nyilvántartásba- vételekor, hanem csak az érvénytartamuk lejártával, január 5-e után adják vissza a nyilvántartó állomáson. Az igazolványokhoz szükséges fénykép mérete 4x5.5 cm. Felhívjuk a dolgozókat, hogy az uj igazolványuk megvásárlása előtt, saját érdekükben az állomások felvilágositóitól, pénztár- íőnökségi dolgozóitól, vagy jegy- pénztárosaitól kérjenek felvilágosítást, hogy a menetkedvezmény milyen mintájú igazolvány és milyen feltételek alapján vehető igénybe. A Budapesten és a nagyobb vidéki városokban lakó, menettértijeggyel esetenként hazautazó dolgozók pedig még azt is kérdezzék meg, hogy a lakóhelyük nyilvántartás szempontjából melyik állomáshoz tartozik. A Magyar Államvasutak Vezérigazgatósága. MOZI Zalaegerszeg-, december 17—20: REVIZOR Nagykanizsa, december 17—f,3: BÁTRAK ARÉNÁJA SÉRVKÖTÖK, GUMIHARIS- NYÁK, LÚDTALPBETÉTEK minden mértékben kaphatók a 61-es számú illatszerboltban, Zalaegerszeg, Marx-tér 1. SPORTHÍREK Nagykapomakon körzeti asztalitenisz és s;;J<kverseny zajlott le Nagykapornak, i?ádó és Kisbticsa sportolóinak részvéteiével. Sakkban Nagykapornak csapata, asztaliteniszben pedig Rádó csapata szerezte meg a győzelmet. Most vasárnap idényzáró kerékpárversenyt rendeznek _ a nagykapornakiák BucsuszenUászló, San. dorháza, Ncmesszeníarídrás. Rádó és Kisbucsa sportolóinak részvételével. ★ Nagykanizsán befejezéshez közelednek a sportolók minősítésével . kapcsolatos munkák. A városi TSB naponta sok sportoló minősítési anyagát dolgozza fel, hogy a jövő év kezdetére valamennyi nagykanizsai sportoló et legyen látva az uj minősítési könyvecskével. A városi TSB ez utón is felhívja a sportolók és sportkörök figyelmét, hogy akik még nem nyújtották be minősítési kérelmüket, sürgősen pótolják mulasztásukat, mert 1954-ben rendezendő versenyeken csak azok indulhatnak, akik ez évben minősítést' szereznek, vagy újból rajtengedélyt kapnák. ★ Az MTSB összeállította a megyei ifjúsági labdarugóválogatott keretét és annak edzésével Göncz Istvánt, a Z Dózsa edzőjét bízta meg. Az ifjúsági keretnek a következő játékosok a tagjai: Bcriók (Z. Lokomotiv), Cseresnyés, Fuchs (Z. Vörös . Meteor). Dolmányos, Fekete (N. Lokomotív), Gáspár I., Gáspár II., Ker- kai. Poszlancsek, Aranyosi, Kovács (Z Építők). Hadászi (Zalaíövői /Mintasportkör). Hári (Lenti Traktor). Kozma. Lervencz, Neuwirth (N. Építők), Lengyel (N. Dózsa). Molnár (Lovászi Bányász). Bencze, Tátrai (N. Bányász), Géri, Hor. váth T. Horváth II . Pácsonyi, Ferencz (Z. Dózsa), Zsillé, Papp (Bázakerettyfti Bányász), Vendel (Z Dózsa) és Kovács (N. Dózsa). Szerdán délután kit elmaradt NB. Les Iabdarugómérkőzést játszottak. Szombathelyen a Bp. Dózsa csapata hatalmas küzdelem után 1:0 (1.0) arányban le győzte a Szombathelyi Lokomotiv rsv patát. A mérkőzés nagyobb részében a l’.azai csapat támadott," az egyetlen gőó cgv- váratlan támadás végén Egrest lőtte. A másik mérkőzésen a Bp. Honvéd csapata 4:0 (3:0) arányú biztos győzelmet aratott a Vörös Lobogó Sortex ellen. Az egész mérkőzés a Honvcd-csa- lársor cs a Sortex-védelem küzdelme jegyében zajlott le. A gólokat Puskás 3 és Kocsis 2 lőtte. * A labdarugó játékvezetők elméleti színvonalának növelése, fejlődésük lemé- ráse cs uj minősítési fokozatuk megállapítása céljából az OTSB az összes labdarugó játékvezetők újbóli minősítését rendelte el. A játékvezetők az előzetes előkészítés során 3 előadáson, majd az előadásokat követő csoportos tanuláson kötelesek résztvenni. A minősítési vizsga Írásbeli és szóbeli részből áll. A vizsgákat vidéken március -10-ig kell befejezni. A vizsgáztató bizottság a vizsga eredménye alapján a minősítési bízott Ságnak a minősítésre javaslatot tesz. A visszaminősített, illetőleg minősítésüktől megfosztott játékvezetők 1954 június 30-ig kérhetik uj minősítési vizsgára bo. csalásukat. 30-40 KG-OS sertéseket tovább hizlalásra veszünk. Elsősorban állami gazdaságok és tszcs-k értesítését kérjük. Vendéglátóipari Vállalat. Zalaegerszeg. (191) AZ ALLAMI Gazdaságok Mélyépítő Vállalata 4. sz. Főépitésvezetősége Baja. toníenvves, azonnal felvesz, vízvezeték- szerelő, kőműves és ács szakmunkásokat, továbbá segédmunkásokat. Jelentkezni lehet Balatonfenyvesen, _a Főépitésvezetőség munkaügyi előadójánál. A dolgozók számára lakást és élelmezést biztosítunk. Utazási költségmegtéri íés az általános szabályok szerint. (195) 90—100 kg-os sertés eladó. Zalaegerszeg, Jókai-ut 16. (198) VESZÜNK használt 17 soros vetőgépet, vagy velőgcpvázat kerekekkel. Zalaegerszegi Kertészeti Vállalat. (199) PUSZTACSALÁDI Állami Gazdaság Juh- farmjára juhászokat keres. Illetményük a mindenkor érvényben lévő kollektiv szerződés alapján történik. (197) ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc, felelős kiadó: Sőjtör János. — Szerkesztőség: Zalaegerszeg Kossuth Lajos-u 22. Telefon 250. 178. 130. — Kiadóhivatal: Zalaegerszeg. Szé- chenvi-tér 4. Telefon: 102 — Készül: * Vasmegyei Nyomdaipari Vállalatnál, Szombathely, Kossuth Lajos u. 6. Telefon 75 — Felelős vezető: Hofmann Miklós. ■■■■■ EflHHfl