Zala, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-15 / 164. szám
VILÁG PROLET ARJAI ß Hétnél Szocialista Egtrségpáft U. pártértekezletének határozata a szocializmus felépítéséről a Kémet Demokratikus Köztársaságban Győzelemmel kezdtek kosarasaink az olimpián AZ MDP ZALAHEGTEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Vili. évfolyam 164. szám. Ara 50 fillér 1952. július 15. Kedd KOREÁÉRT — A BÉKÉÉRT Zalaszentgróton a türjeiekkel párosversenyben készülnek alkotmányunk ünnepére AZ OLAJÜZEMEK dolgozói migd a koreai gyűjtésnél, mind a koreai békeinüszak alatt kimagasló eredményeket értek cl. Bázakerety- tyén 20-170 forint értékben kaptak és 40.170 forint értékben vásároltak koreai bélyeget. A lovászi dolgozók pedig 10.000 forint ára bélyeggel vásároltak többet, mint amit kiadtak részükre. AZ NL-f OLAJTERMELŐ BRIGÁDOK tervüket 104 százalékra teljesítették a koreai műszak alatt. A GAZOLINTELEPEN Büki István brigádja a. tankmotor össze- S'.erelését a koreai műszak alatt 6 éra helyett 3 éra alatt végezte el. Zsiskovics Dezső és Simon Ferenc pedig 150 százalékos teljesitmény- nyel járultak a koreai műszak sikerének emeléséhez. A GÉPMŰHELYBEN' Bozsika Pál. Fata Gyula és Tamás Ferenc 142 százalékra emelték teljesítményüket, a fúrás dolgozói közül Kovács Antal 121, Domonkos István 124, Krémer János pedig 136 százalékos teljesitményt értek el a koreai műszak alatt. A NAGYKANIZSAI ÁSVÁNYOLAJ GÉPGYÁRBAN Koller Zoltán 'hegesztő 151, Sürányi Márton pedig, aki szintén a iregesztőmülrely dolgozója, 156 százalékos teljesítményt ért el. A gépműhelyben Németh György 166, míg a gépkocsi- javító műhelyben Ingola Mihály és AV'olner János emelkedtek ki 152 százalékos teljesítményükkel. A i "aktormühelyben Anek Sándor ért el 140 százalékos teljesitményt. A NAGYKANIZSAI ÁSVÁNYOLAJKUTATÓ és MÉLYFÚRÓ Vállalat anyag-' és áruforgalmi osztálya felajánlást tett, hogy 15.000 forint értékben használ fel elfekvő, A zalaegerszegi vasutas del- I gőzök körében egyre nagyobb méreteket ölt az őszi forgalom sikeres lebonyolítására és a II.. vasutas nap megünneplésére való felkészülés. A koreai műszak csak fokozta a dolgozók munkalendületét. A II. vasutas napra mind a forgalomnál, mind Sl fütöliáz- rifel értékes felajánlásokat tettek a dolgozók. A fütöháznál 141 főből 137 dolgozó tett vasutasnapi felajánlást. Az ifi munkások is teljes számban tettek felajánlást. A globális felajánlás és teljesítés miellett az egyéni versenyben is kimagasló eredmények születtek. Az utolsó napok kiértékelése alapján az egyéni versenyben nagyszerű eredményeket ért el Kovács István mozdonyvezető és Molnár I. Ferenc fűtő. Vállalták, hogy a kiszabáshoz viszonyítva 3 százalékos szénmegtakaritást érnek el, a mozdony javítási költségét 7 százalékkal csökkentik és átlag 16 százalékos túlsúlyt továbbítanak. Válla lásukat szén. megtakaritásban 4, javítási költség csökkentésében 6 és tulsuly- továbbitásban 17 százalékra teljesítették. Most újabb felajánlást tettek. Mozdonyvezetők és fűtők mellett a motorvezetők sem maradnak el a felajánlások teljesítésében. inkurrens anyagokat. Felajánlásukat teljesítették. A NAGYKANIZSAI ÜVEGGYÁR dolgozói a koreai műszak alatt tervüket 115.5 . százalékra teljesítették. Lázár György fúvó 159, Bednarik Béla csiszoló 170, Re- vicz Györgyi pattintó pedig 169 százalékos telj esi tinénj't .ért el. A POSTA HÁLÓZATÉPÍTŐ VÁLLALAT, nagykanizsai kirendeltségének dolgozói a 10 napos koreai műszak tiszteletére felajánlották, hogy naponta egy-egy falu- telefont adnak át megyénk dolgozó parasztjainak. A felajánlást egy falutelefonnal teljesítették túl. A műszak utolsó napján 11 olyan községben szólalt meg ■ a . telefon, ame lyet az elmúlt rendszerben teljesen elhanyagoltak. Ezek közé a községek közé tartozik: Zalaboldogfa,. Kávás, Pálfi- szeg,' Alsórajkj, Pöfréte, Szegerdő, Báktüttös, Padár, "Sávoly állami gazdaság, Sávolyi tszcs és a nernes- vidi tszcs. A fenti községek meggyőződve pártunk és kormányunk szerető gondoskod álfáról, a [termáiyibegyüjtés- nél és a beadásnál akarják bebizonyítani a pártunk iránti szeretető- két és hűségüket. A ZALAEGERSZEG-KASZA- HÁZI malomnál az-átszerelés! munkák befejeződtek. Az átszereléssel a malom kapacitása napi 220-ró\ 300 mázsára emelkedett. Az átszerelésnél 2 szakmunkás dolgozott, akiknek irányításával a molnárok végezték a transzmissziók szerelését és az egyéb munkálatokat. A jó • munka - eredményeképpen vasárnap délelőtt 9 . dolgozót pénz, 4 dolgozót pedig könyvjutalomban •részesítenek. A malom -már - meg is kezdte az uj gabonából az őrlést. I Pálfalvi György, motorszerelő vállalta, hogy kiszabáshoz viszonyítva 2 százalékos kenő és 5 százalékos gázolaj megtakarítást ér el. Vállalását 3, illetve 7 százalékra teljesítette. Az ifimunkások közül Tóth Frigyes géplakatos teljesítménye emelkedik ki. A minőségi munka figyelembevételével vállalta, hogy teljesítményét 122 százalékról 126 százalékra emeli. Eddig már a 129 százalékos teljesítésnél tart. Az állomás dolgozói hasonló jó eredményekkel dicsekedhetnek: elegytovábbitási terv 103 százalék, teljesítése 149.1 százalék Terhelési terv 102 százai éle, teljesítése 143.7 százalék. Kocsi- mozgatási terv 110 százalék, teljesítése 111.1 százalék. Kocsitartózkodási terv 110 százalék, teljesítése 111.9 százalék. Tehervonatok menetrendszerinti indítási terve 65 százalék, teljesítése 71.4 százalék, A tekerve natvezetők közül Scmíai Lajos és brigádja érte el a legjobb eredményt. Utazási sebességi tervüket 118.1 százalékra teljesítették. A zalaegerszegi vasutasok, fü- töházi és forgalmi dolgozók nem ismernek akadályt a tervek és vállalások teljesítésében, mert1 tudják, hogy a Vasutas Nap és az őszi forgalom, sikerével a békét erősítik. Szalay Gyula Zaiaszentgrót dolgozó parasztjai a tennésbeaclás fokozásának érdekében versenyre hív tálé ki Tűrje község dolgozó parasztjait. A zalaszentgróti dolgozók vállalják, hogy augusztus 15-re befejezik a cséplést. Á cséplőgépek munkáját úgy irányítják, hogy kevesebb legyen a mozgás, illetve huzatás, minden reggel 4 órai kezdéssel és késő estig való etetéssel minden nap normájukat 10—15 százalékkal túlteljesítik. A szemvesztesé- get 0.3 százalékra csökkentik. A község a kenyér- és takarmánygabona beadásának tervét augusztus 16-ra teljesíti és augusztus 20-ra 5 százalékkal túlteljesíti. Ennek érdekében a község területét a párt népnevelői és az állandóbizottságok között 6 körzetközség- dolgozó parasztjai az aratásban elért lendületet még tovább fokozva befejezték a hordást és megkezdték a cséplést. 11-éig 86 gazda csépelt el, akik kivétel nélkül 24 órán belül teljesítették az állam iránti kötelezettségüket. Kovács János dolgozó paraszt is elsőnek a haza, a nép iránti kötelezettség teljesítését tekintette, ezért elsőnek csépelt el és cséplés után beadásának búzából 130, rozsból 105 százalékra tett eleget. Példáját követte a többi dolgozó is. Marion József beadását búzából 100, rozsból .120, Id. Tompa János búzából 104 százalékra teljesítette. De nem marad el, hanem követi őket a község többi dolgozója is és egymás után. teljesitik, sőt túlteljesítik beadási kötelezettségüket. Igyekeznek, hogy községük a barlahi- daiakkal kötött versenyben első legyen. A párosversenyben a novaiaké az elsőség, de nem a Larlaliidai dolgozó parasztok hanyagsága miatt, hanem azért, mert a zala- tárnoki gépállomás nem biztosit cséplőgépet, hogy meg tudják kezdeni a cséplést. Ha a gépállomás gondoskodik cséplőgépről, nem lenne nagy eltérés a két község elért eredménye között- a zalatárnöki gépállomás vezetősége sürgősen intézkedjen és adjon kellő támogatást a barlahidai dolgozó parasztoknak. (Tóik János vb. elnök, Nova) GYÜLEVÉSZ község dolgozó parasztjai megkezdték gabonabehordási és eséplési munkálataikat. Sándor Ernő 9 holdas dolgozó paraszt volt a községben az első cséplő. A cséplés után a beadás mennyiségének megfelelő terményt egyenesen a terményraktárba vitte. — Szeretem a békét, szeretem a családomat, szeretem a szocialista hazámat és azért megteszem kötelességemet, — mondja Sándor elvtárs. Példája nyomán a község többi dolgozója is a cséplés után azonnal eleget tesz az állam iránti kötelezettségének. Az elért eredmények annak köszönhetők, hogy a pártszervezet és tanács jó felvilágositó és agitációs munkát végez a dolgozók között. re osztottuk fel. A körzetekben kisgyüléseket szervezünk. A népnevelőket úgy osszuk el, hogy mindenegyes népnevelőre nyolcnál több termelő ne jusson. A népnevelők még a cséplés megkezdése előtt felkeresik a dolgozó parasztokat. Megbeszélik velük a géptől való beadás jelentőségét. Alkotmányunk ünnepére, augusztus 20-ra nagyarányú „vidám vásár“-! rendezünk elsőrendű katonazenekar, művészek, énekesek és a helyi kul- turcsoportok közreműködésével. Ugyanekkor községünkben a járási tanács segítségével árubösé- get teremtünk, ahol dolgozó parasztságunk olcsón megvásárolhatja szükségleteit. Ipari dolgozóink a terményfeleslegekből, a szabadpiacra kerülő terményekből beszerezhetik téli szükségletüket. A verseny nyilvánossága érdekében a szemléltető agitáció BOCFÖLDE községben a DISz-fiatalok az aratás, cséplés és begyűjtés érdekében jó népnevelő munkát fejtettek ki. De nem elégedtek meg a népnevelő munkával, tudatában voltak annak, hogy ehhez a személyes példamutatás is szükséges- Avar József DISz-fiatal elsőnek végzett az aratással és a behordással is. A cséplőgép 12-én megkezdte a cséplést Málics Ferenc dolgozó parasztnál, aki örömmel fogadta a gépállomás cséplőgépjét, örült annak, hogy ő csépelhet el és tehet eleget legelőször községében beadási kötelezettségének. Vannak a kézségben dolgozó parasztok, akik a DISz-szervezet felvilágositó munkája nyomán teljesítették beadásukat. Ezek: Tincse Istvánná, Dömől-c István, akik tojás- és baromfibeadásuknak egész évre 100 százalékban eleget tettek, Nagy József középparaszt, aki sertésbeadásának 180 százalékban tett eleget. A zalaegerszegi Autójavító Válla lat dolgozói alkotmányunk tiszte letére munkavállalásokkal készül nek. A lakatosok csoportja úgy akarja méltóképpen megünnepelni ezt a nagy napot, hogy 10 csillét készítenek terven felül, a motoros osztály alkotmányunk ünnepére felajánlotta, hogy vállalásukat 3 nappal előbb, augusztus 17-re teljesitik. A közép- és a nagyjavitócsoport is határidő előtt akarja teljesíteni felajánlását. A csoport tagjai vállalták, hogy egy gépkocsi javítását augusztus 1. helyett, 5 nappal előbb, julius 25-re elvégzik. Zsup- pan József gépmühelyi művezető vállalást telt arra, hogy augusztus 1-re • gyorsjáratúra szerelteti az esztergagépeket. Ezzel a vállalat alkotmányunk ünnepére telt vállalását zavartalanul tudja teljesíteni. (£elce József) ★ A Zala megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat dolgozói a koreai műszak eredményeit túlszárnyalva lelkes vállalásokat teltek minden lehetőségét kihasználjuk. Ebbe a munkába bevonjuk a pedagógusokat és az úttörőket. Községünk három pontján állandó és friss versenyhireket közlünk. Községünk öt más helyén felhívjuk dolgozóink figyelmét a gyors beadásra. A. cséplés és gabonabegyüjtés mellett az élő állat, tojás, és baromfi begyűjtése harmadik negyedévi tervét határidő előtt két héttel teljesítjük. Ezek mellett állandóan fokozzuk az adóbevétel ütemét. Kérjük, a tűrjél községi tanácsot és dolgozó parasztokat, hogy a szocializmusunkat épitö versenykihívásunkat fogadják el és ezzel is járuljunk hozzá ahhoz, hogy megyénk és járásunk eredményei olyanok legyenek, amely- lyel országos viszonylatban is megbecsülést szerzünk. Jaloveczky Rudolf né MDF pártbiz. titkár. Hegedűs Vinczéné vb-elnök., A ZALALÖVÖI termelöszcfvetkezetek munkáját; 6. DISz-aratóbrigád segítette. Az aratást legelsőnek a Súgván termelő-' szövetkezet fejezte be. Ennek a szövetkezetnek a DISz-fiataljai vitték be legelsőnek a földmüvesszo- vetkezet raktárába, a cséplőgéptől' a gabonát. A kocsik a legszebben fel voltak díszítve, és zeneszóval mentek a raktár felé. A példamutatást itt is kötelességnek tartották a fiatalok. Beadását elsőnek teljesítette Gál János, Szabó Mihály 6a Szabó Lajos fiatalok. A DISz-szervezetek vegyék fel a harcot a további munkák sikeréért, a kulákok és a népi demokráciánk mindenegyes ellensége ellen, . a hanyagokat pellengérezzék ki, a jól dolgozókat pedig dicsérjék meg és állítsák példaképül a dolgozók széles tömegei elé. SzaJonyi Sándor augusztus 20-ra. Geiger István esztergályos vállalta, hogy betanulja a malomhenger rovátkohísát. Ágoston Zsigmond brigádja vállalta, hogy a terven kívüli malomátszereléseket határidő előtt elkészíti, Laclcovics József brigádja két széaaprés elkészítését vállalta. Zsíros János egy traktor generál javítását végzi el alkotmányunk ünnepére, a könyvelés dolgozói vállalták. hogy a könyvelést és a leltározást határidő előtt, a félévi mérleget pedig 3 nappal előbb készítik cl. (Gálos Anna) iv A zalaegerszegi Ruhagyárban a pártszervezet és a szakszervezet aktíváik segítségével vonták bo a dolgozókat az alkotmányunk ünnepére indított munkaversenybe. Kiváló eredményeket értek el'a vállalásaik teljesítésében Fűzi Mária sztahanovista oklevéllel kitüntetett dolgozó, aki. 161 százalékra. Czövek Ilona 121,-Salamon Győzőn© üb. tag 140, Pálfi Ödön 130 és Molnár Mária' 152 százalékra teljesítette normáját. A koreai műszak után eg’jre több zalaegerszegi vasutas dolgozó tesz felajánlást a Vasutas Napra A BEGYŰJTÉS HÍREI A koreai műszak eredményeit túlszárnyalva készülnek üzemeink dolgozói augusztus 20-ra