Zala, 1952. június (8. évfolyam, 127-150. szám)
1952-06-22 / 145. szám
A bucáutaiak versenykihívásukért Telje sit menyük túlszárnyalásával készülnek a lkot ni ányun k iin n epére as Autójavító Vállalat dolgosói A zalaegerszegi Autójavító Vállalatnál egyesek kétkedőén fogadták a régi normák felülvizsgálását. Arról beszéltek, hogy kevés úgy is az idő a munkálatok elvégzéséhez, — meg aztán minek törjük magunkat, minek érjünk el magasabb százalékot. Privolies József és Tótli Lajos esztergályosok is ezt a nézetet vallották, Azonban a normafelülvizsgálás megmutatta azt, - hogy a dolgozók tudnak magasabb termelési eredményeket elérni, ha akarnak. Meggyőzte a kételkedőket arról, •hogy elavult normával nem lehet dolgozni, nem lehet eredményeket 'elérni. _Mólunk az uj norma bevezetésé Vei nem volt különösebb baj, — mondja Tanai István elvtárs igazgató. — A hiba talán onnan adódik, hogy voltak olyanok, akik csak a munka könnyebb készét ■szerették volna elvégezni, illetve megriadtak a nehézségektől. Különösen a futószerelő csoportnál tapasztalhattuk ezt, ahol a beérkezett kocákhoz az anyagot nem egyszerre szállították oda, hanem aprólékosan, amiből az következett, hogy felesleges munkaperceket raboltak el a termelésből. A másik az volt, hogy elterjedt nálunk a ,,szérialáz1'1. £z abból állt:, hogy az- esztergályosok nem végezték el a darabos munkákat- arra hivatkozva, hogy nekik ez nem íizetődik ki. így a termelöcäo- portoknál a termelésben visszaesés •mutatkozott. Mi KELTA RT UK A HIBÁK OKÁT, megbeszéltük a pártszervezettel és az üzemi bizottsággal. Mielőtt a normák felülvizsgálása megtörtént volna, szakmánként szakosítottuk a csoportokat. Nem maradt el az eredmény sem, mert a jó munkaszervezés nyomán a dolgozók a munkával együtt kapják meg a munkalapokat. Igyekeztünk a tervfelbontást megvalósítani és ma már minden dolgozó tudja, hol tart tervének teljesítésében, Az Autójavító Vállalatnál a munkák sikerét elősegítette az, , hogy a versenyszellemet. a munkaversenyt .nem kampánynak tartották. A béke- találkozó tiszteletére ,indított mun-1 ka verseny eredményeit tovább fokozták alkotmányunk ünnepére. A munkafegyelemre is gondot fordítottak. — Eddigi eredményeinket annak köszönhettük/ —mondja Beke • József elvtárs, üb, titkár —, hogy a pártszervezettel mindig megbeszéltük a problémákat. Az elmúlt- héten foglalkoztunk azzal, hogy a közép és a nagyjavító csoportban a munkák körül hiányosságok tapasztalhatók. Meg is találtuk a hibák eredetét: meglazult a munkafegyelem. Kliment Pál többször elkésett és az egyik napon igazolatlanul távol maradt munkahelyétől. így érthető, hogy ezzel nemcsak saját magának okozott, kárt-, hanem egész csoportjának. A normafelülvizsgálás idején az üzemben többször röpgyüléseket tartottak, a dolgozók. helyeselték az elavult normák felülvizsgálását és többen vállalásokat tettek, hogy túlteljesítik az uj normát. Ehhez hozzájárult az, hogy a pártszervezet a műszaki vezetőséggel szoros kapcsolatot tartott fenn és népnevelőmun- kán keresztül magyarázta meg az uj norma bevezetésének fontosságát. Az andráshidai állami gazdaság dolgozói alkotmányunk ünnepére versenyre hívták a gelsei állami gazdaság dolgozóit, hogy ezen keresztül is kifejezésre juttassák pártunk és a dolgozó nép állama' iránti -sze- retetüket. A gazdaság dolgozói vállalták, hogy a növényápolási, aratási, csép- lési munkák idején a munkaidó' jobb kihasználásával, a szemveszteség legminimálisabbra való csökkentésével, a szovjet módszerek még szélesebb körben való alkalmazásával 32-000' Ft értéket takarítanak meg, illetve termelnek terven felül. Ennek a megvalósítása érdekében az andráshidai brigád versenyre hívta a gazdaság összes brigádjait. Az állattenyésztés dóigözai hasonA vállalatvezető és a párttitkár na ponta többször elbeszélget a dóJgo- z ókka t problem óikról. A dolgozókkal való foglalkozásnak eredménye is van, mert már újáig is SZÁMOSÁN T ULSZÁRNYALTÁK normájukat. Dómján János 177, Pogács József 160, Friss Márton 150 százalékra teljesítette uj normáját. Munkájuk eredménye, hogy a vállalat junius 20-án, pénteken délben teljesítette második negyedévi, tervet. Ma már a dolgozók a harmadik negyedévi tervüket végzik, A termelékenység emelkedése és a termelés menetének állandó felívelése arra mutat, hogy a pártszervezet a politikai munkát összekötötte a termeléssel. A párttitkár elvtárs ott segített, ahol ana szükség volt. A pártszervezetre, az üzemvezetőségre az a feladat hárul, hogy elért eredményeiket nocsak megtartsák, hanem arra törekedjenek, hogy túlszárnyalják. Ila igy végzik munkájukat, becsülettel teljesíteni tudják harmadik negyedévi tervüket is. loan a növénytermelési brigádokhoz, valamennyien felajánlást tették a szarvasmarhatenyésztés, a sertés- és lótenyésztés, tartás terén. Valarneny- nyien vállalták a terven felüli termelést a helyesebb takarmányozással. Vállalásaikkal 35.418 forinttal termelnek többet, illetve takarítanak meg a tervben előírtaknál. A gépesítés dolgozói a gépek jobb . kihasználásával, karbantartásával, azok házilag történő javításával és újításokkal összesen 6 314 forint megtakarítást érnek el. A -fenti vállalások teljesítésével, a tervek- maradéktalan végrehajtásával harcol mindkét gazdaság ,,A legjobb gazdaság" címért és a versenyzász- lóért- Még alig jött fc-1 a nap. A hajnali záportól nedvesen csillognak a növények, de Bucsután már az egész falu népe siet, a mezőn van, mintha valami láthatatlan erő hajtaná őket. Meglátszott ez munkájukon már régebben is, de egy idő óta még szorgalmasabbak. MEGSOKSZOROZÓDOTT EREJÜK azóta, hogy versenykihívásuk elhangzott a megyei béketalálkozón. Versenyeztek ők már korábban is, nem egy versenyből kerültek ki győztesen. Hogy ma minden eddiginél szorgalmasabbak. azért van: most a béke megszilárdításáért végeznek jobb munkát és a verseny, melyet elindítottak, a község dolgozó parasztságának kezdeményezésére épült. A tavaszi munkák kezdete óta rendszeresen tartottak gazdagyűléseket, ahol megbeszélték a soronlévő feladatokat, tennivalóikat. Az egyik ilyen gazdagyűlésen javasolta Megy- gyes Jenő, hogy indítsanak versenyt a havi tejbeadási terv 15 százalékos túlteljesítéséért. Kezdeményezése azonnal visszhangra talált. Tudták valamennyien, miért teszik, hisz ott él közöttük a párt és naponta látják annak helyes politikáját, vezető erejét, naponta értesülnek arról, hogy mi történik ott, ahol az imperialisták uralkodnak, naponta hallanak arról, milyen sorsuk van a jugoszláv dolgozóknak. Hóbor Lajos 10, Gyurkó István 18 és György Miklós 3 holdas dolgozó parasztok NEMCSAK ELFOGADTAK Meggyes javaslatát, hanem egymást is versenyre hívták. Ettől az időtől kezdve a község a tejbeadásban mindig az élenjárt s vállalását túl is teljesítette- egy-egv hónapban. Ahogy közeledett a megyei béketalálkozó napja — amikor az egész megye dolgozó parasztsága a munkásokkal együtt készült arra, hogy megmutassa békeakaratát —, a bucsutaiak egyre fokozottabb szorgalommal dolgoztak, békekisgyülése- ket tartottak, ahol újabb versenykihívások hangzottak el. Ahogy közeledett a béketalálkozó napja, úgy közeledett a község félévi tervének teljesítéséhez. A béketalálkozó előtt az egész község lakossága egybegyüit, béke- nagygyűlést tartottak, melyen megválasztották küldötteiket, akik a községet képviselik. Meggyes Jenőt, aki tejbeadási tervét 200 százalékon túl teljesítette és Deák Istvánt, aki szintén a község élenjárója, küldték el. Az élenjáró dolgozó parasztok a pártszervezet és a tanács tagjainak kezdeményezéséhez csatlakozva, újabb felajánlásoka*: tettek és mintegy 20 dolgozó paraszt versenyre hívta egymást. Ezeknek alapján tette meg az egész község felajánlását, vállalva, hogy elsők lesznek a megyében a szem vesz tcségnélküli aratásban. Állják szavukat, mert 20-án az utolsó szál őszi árpa is le volt aratva a községben. Kötelezettségüket a géptől a magtárba teljesítik. Ennek megvalósítására úgy készültek fel, hogy NÉGY KÖZÖSSZÉRÜT JELÖLTEK KJ, amivel meggyorsítják a cséplés ütemét és ebben is eleget tesznek vállalásuknakJúnius 10-én évi baromfibeadási tervüket 102 százalékra teljesítették. Adóbefizetési tervüket ebben a negyedévben 132 -százalékban teljesítették. A vállalások között szerepéi a tejbeadási terv havi 115 százalékos teljesítése, amit pontosan teljesítenek. Péter Imre dolgozó paraszt állandóan 200 százalék fölött teljesíti tervét és versenyre hívta az . egész községet. ígéretüket maradéktalanul megvalósítják. Hóka János 138 kilós sertést adott be és augusztusra ismét vállalt egy sertésbeadást. Szabó Péter 146 kilós sertést adott be és szeptember 1-re vállalta ismét egy sertés beadását. Lelkesedésüket segíti a pártszervezet. Míg mások a sok munkára hivatkozva, elfeledkeznek nyáron a kultúrotthonról, a bucsutai dolgozó parasztokat minden este, minden vasárnap ott találni abban a helyiségben, melyet oly nagy gondossággal és szeretettel építettek fel, hogy biztosítsák maguknak az állandó tanulást, a szórakozástAz andráshidai és a gelsei állami gazdaság versenyben a „legjobb gazdaság“ címért „Hol a pénzem? Adják vissza pénzemet!“ Ez volt körülbelül a tartalma annak a levélnek, amelyet- egy bizonyos Rossini — a római tőzsde lovagja, — irt XIE. Bins őszentsége-, nek, • Ez a következményekkel terhes esemény 1918. január 29_én történt. Elmúlt lassan február is, s a pápa láthatólag nem is gondolt arra, hogy a tünk szélére jutott Signor Rossini levelére válaszoljon, a Szentszék makacsul hallgatott.. , A kétségbeesésbe kergetett kereskedő elfelejtette az udvariasság minden szabályát. Kockára téve túlvilág! üdvösségét, nyilvánosságra hozta az ügyet, Rossini az ügyészséghez intézett feljelentésével egyidejűleg átadta a Voce Repüblicana című lap szerkesztőjének a pápához írt levelének szövegét, valamint a pápai pénzügyminisztérium, az úgynevezett „Szentszéki vagyonkezelőség“ űrlapján jogerősen kiállított, nem teljesített fizetési kötelezvény másolatát. Ezen okmányok fényképmásolatai már másnap megjelentek az újság hasábjain. A világ- hallatlan botránynak lett tanúja. Mindenki várta, mit szól a Vatikán? A Vatikán megszólalt. Március 3-én a Vatikán sajtóorgánumában, az Osservatore Romano.ban rövid közlemény jelent meg arról, hogy a pápai őrség letartóztatta Eduardo Cíppico Prettner püspököt, a Szent- ezek á]lpmtitkáraágÚELak ldvatalno- kát, akiről kiderült, hogy ,,csupán“ hamisításért, csalásért és 100 millió lira értéket képviselő értéktárgyak ellopásáért vonnák felelősségre. Ugyanitt megjegyezték, hogy a, tolvaj főpapnak sikerült megszöknie „.ismeretlen helyre“, Ennek a történetnek ilyenforma elintézése teljesen kielégítette a pápát és legközelebbi bizalmasát, de Gasp éri olasz miniszterelnököt, de semmiképpen sem volt ínyére Ros3i- ninek, aki állhatatosan követelte annak a 570 millió lírának visszafize. 6 Vasárnap. IJ153 jun, ?!}. ; Galan: A sötétség atyja és cinkosai lését, melyet a Szentszék vagyonkezelősége ellopott tőle. Az újságírók segítségével sikerült megállapítania Cippieo tartózkodási helyét, a fej- vesztett ügyész most már nem térhetett ki az elől, hogy felhasználja teljhatalmát. Euardo Cippieo Prettner püspököt késő éjjel felriasztották szeretőjének, signora Ida Tangeni-Marcrellinek és szépséges leányának, Lucréeiának, fényűző villájában. Miután olyan adatok kerültek napvilágra, amelyekből világosan kitűnt, hogy mindkét gyönyörűség őeminenciájának nemcsak szív-, hanem, kereskedelmi ügyeiben is részt vett, a , rendőrség kénytelen volt őket is letartóztatni. A rendőrség ugyanekkor Cippieo zsebében vadonatúj, külföldre szóló vatikáni útlevelet és nagy összegre szóló csekket talált-. Mindkét ok. manyt a pápai külügyminiszter, a Szentszék államtitkára, Montini bi boros sajátkezűiig irta alá és mindkettő Cippicónak a Vatikán területéről való „szökése“ napján kelt. Bizonyos adatok arról tanúskodtak, hogy a tiszteletreméltó püspök reggel Svájcba szándékozott utazni, ahol a még 1915-ben Svájcba szökött cinkosa, signor Giovanni Tan- gen.i, a könnyelmű Ida férje, a fa. siszta milíciának egykori magas- rangú hivatalnoka várta. A helyzet bonyolódott, N1T. Plus védence igen rosszul érezte magát a bűnbak szerepében és semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy főnökeit, akik annyira igyekeztek megszabadulni tőle, kisegítse. Ezen felül Rossini, a feldühödött hitelező sem nyugodott meg. Okmányokat lobogtatva, nyilvánosan megnevezte szerencsétlenségének közvetlen oko. zóját, a bíborosok speciális bizottságának titkárát, a Vatikán kincstárának é-s pénzügyeinek intézőjét, Monsignore Giulio Guidettit. A pápai palotában uralkodó zavart liövellc'az is,'hogy a -fizetési kötelezvényeken ott díszelgett Gni- detti sajátkezű aláírása. Természetesen a botrányt el lehetett volna kenni. 400.000 dollár és 90 millió lira visszafizetése árán rá lehetett volna venni Rossinit’ arra, hogy mindent visszavonjon, bármit megcáfoljon. De Krisztus földi helytartójának és cinkosainak hagyományos kapzsisága ez alkalommal is elfojtotta a tisztesség világias érzését: a pápa megtagadta a fizetést. Megtehette volna azt, hogy Guidettit közönséges szélhámosnak nyilvánítsák, de egy ilyen lépés nem támasztotta volna alá az- apostoli főváros tekintélyét. De mindezen felül Gui- dettinek elvesztése, aki tökéletesen ismerte a Vatikán rendkívül bonyolult pénzügyi gépezetének valameny- nyi titkát, fokozta volna az amúgy is összegabalyodott pápai ügyek za. varát, nem beszélve arról, hogy Gui- detti kiadása a világi hatalmaknak elkerülhetetlenül maga után vonta volna a szentszéki vagyonkezelő bizottság többi magasrangu tagjának: Marmaggi, Lavitriano, Canali, Rossi, Pizzáidi bíborosok, valamint a Vatikán pénzügyi tanácsosa, Nogaro bankár, de Ioris prelátus és a' pápa unokaöccse, Pacelli herceg leleplezését is. Hossza tárgyalások kezdődtek a pápa és az olasz miniszterelnök, valamint a Keresztény Demokrata Párt vezjii tüköréinek cgfcyes ■személyi?égei közölt és végül Í3 megtalálták a kivezető utat. Közlemény jelent meg arra vonatkozólag, hogy a Szentszék vagyonkezelősége semmit sem tudott erről az ügyről, hogy „Monsignore Guidettit a Vatikánban őrizetbe vették Cippieo püspök iránt tanúsított hiszékenysége miatt, és hogy az egész ügy kivizsgálására őszentsége bizottságot nevezett ki, Pacelli heruegg^.pz. éjjhi. Az olasz rendőrség ezzel egyidőben közölte, 1 hogy monsignor Guidettit lehetetlen kihallgatni, mivel a Vatikán területén tartózkodik és igy területenkívüliséget élvez. A kérdés jogi része ezzel teljesen tisztázódott. De nem tisztázódott az ügy valóságos lénye és. itt a té. nyék a következőket mutatják: A Guidetti-Cippico-ügy ismételten bebizonyította, hogy a Vatikán 44 hektárnyi területén működik Európa legnagyobb valuta feketepiaca. Milliárd lírákban folynak ott az üzletek és az olasz nemzetgazdaság rovására onnan csempészik ki külföldre az ola-sz tőkét. Ezeknek a sötét üzleteknek a technikája igen egyszerű. X. spekuláns, aki jövedelmét el akarja rejteni, Y bíboroshoz fordul, aki a tőkét megfelelő jutalék ellenében Svájcba, a Banco di Roma éppen erre a célra létesített luganói fiókjához utalja át. A Vatikán istenfélő urai az ilyen esetekben szívesen nyújtanak segítséget a legbünösebb felebarátaiknak is. Amikor az olasz kormány lefoglalta egy bizonyos Vaselli tőkéjét, aki Mussolini rendelésein mesebeli vagyont szerzett, a sértett vállalkozó a Szentszékhez fordult segítségért. Megfelelő adománnyal alátámasztott imáját meghallgatták, s a Szentszék vagyonkezelőségének könyörteljes szi- vü atyái Vaselli tökéjét külföldre juttatták. Ezek után a keresztény demokrata Pella miniszter nem tehetett egye bet: felszabadította a már külföld, re illant tőkét a lefoglalás aiőE A Vatikán hivatalos bankja-, az úgynevezett Vallásügyi Intézet. A; intézet tevékenységének ,$ukokl$Ju- sógu tekintetében' fel veire íj. a. )£x senyt a világ bármelyik bankjával. Az intézet, valamint a Vatikán minden egyes bankjának tevékenységi köre olyan széles, hogy még futólagos leírásra sem lenne elegendő a szent kongregáció crcklycgyüjtcménycben lévő Gábriel arkangyal szárnyának valamennyi tolla sem. Éppen ezért a fentemlitett egyházi méltóságok pénzügyi tevékenységinek csuk rövid vázolására szoritko. zunk. Monsignore Guillo Guidetti ugyanúgy, mint Eduardo Cippieo Prettner püspök, ;i pápa legközelebbi bizalmi embere volt: mint ilyeneknek, döntő szavuk volt a Vallásügyi Intézet irányításában. -V püspök kezében hatalmas összegek futottak össze, amelyekkel a bűvész ügyességével zsonglörösküdött. A spekuláció mesterkedéseiből és műveleteiből szőtt- háló befonta Nyugat, és Dél-Európát-, elérte mindkét Amerika bankjait és tőzsdéit. Guidetti semmitől sein riadt vissza, ha az általa irú- pyitott műveletek folyamán előre gern látható nehézségek merültek fel; néni vetette meg a hamisítást, hamis váltókat bocsátott ki, ha kellett és igénybevette aérómai fpl^etelg^de hőseinek szolgálatúi,' . . .