Zala, 1950. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1950-03-12 / 61. szám

iiA termelés élharcosai leszünk“ Kanizsai íiatalok beszélnek a MíNSz felhívásáról A Magyar Ifjúság Népi Szö­vetségének felhívása egységbe hívta a fiatalságot a jövő nagy feladatainak az elvégzésére. A hivó szór már az első órákban felfigyelt a kanizsai ifjúság. „SzIT VERSENYTÁBLA“ felirat áll lángoló vörös betűk­kel egy fekete táblán a nagy- kanizsai téglagyárban. Az üzemben csak most indult meg a tavaszi munka, de a SzIT versenyt'ábla már hirdeti, hogy az első nap Odor Tibor é,s Se- ress István állnak élen az ifjú­munkások között a termelés­ben. — Tizenöten dolgozunk az ifik közül munkaversenyben — mondja Odor Rudolf, a SzIT titkára. — Bátyám és a Seres már az első nap az élre >til“ak. Nagy eredményeink még nincsenek, mert csak most indultunk. De április 4-ig lesz­nek. Mi fejenkint 145 százalé­kot ajánlottunk fel és ezt áp­rilis 3-án estig nemcsak el akarjuk érni, hanem szeret­nénk túlszárnyalni is. 'A FIATALOK körében ma az egységes ifjúsági szervezet megalakulásáról szóló MINSz felhívás a beszédtéma. — Bizony, már itt az ideje annak, hogy Magyarországon is megalakuljon példaképünk­höz, a hős lenini Kárászoméi­hoz hasonló ifjúsági tömegszer- .vezet — jegyzi meg Csizmadia Béla s helyeslőleg bólogatnak rá Honfy József és társai, akik hallgatják. A felhívásnak annyira meg­örültek, hogy tüstént elhatá­rozták: ifjúsági brigádot ala­kítanak. El is nevezték ^Sza­bad Ifjúság“ brigádnak. A KÖZGAZDASÁGI gimná­zium folyosóján a tizpercben kerül szóba a MINSz felhívása. — Igen fontos állomása ez a felhívás az ifjúság tovább­fejlődésének — állapítja meg Szívás Lajos III. a. osztályú tanuló. — Szétforgácsolódott a rétegszervezetekre az ifjúság és így nem tudta úgy felvenni a harcot a dolgozó nép ellen­ségeivel, ahogy azt kellett volna. Az iskolában i,s megtalálható az ellenség a klerikális reakció képében. — Mi igyekszünk résen len­ni — mondja Szívás Lajos —, de úgy érzem, hogy az ifjúság rétegeződésének megszüntetése után a munkásifjuságtól sok­kal több támogatást kapha­tunk. A felhívást örömmel fogadta Szívás Lajos. A most beindulő tanulmányi versenyen Ígéretet tett arra, hogy eddigi 5.7 ered­ményét 3 tizeddel megjavítja, de hasonló felajánlásokat tiet­tek még sokan a diákok és diáklányok közül. A MAGASÉPÍTŐ NV bádo­gosműhelyében dolgozik a kis KoV'ai Mária. Talpraesett, fia­tal lány. Ö az üzemi SzIT egyik alapszervezetének titká­ra. j — Rákosi elvtárs egyik leg- *' utóbbi beszédében megemlí­tette, hogy nekünk, fiatalok­nak a szocializmus építésének rohamcsapatává kell lennünk. • Mi igyekszünk azok is lenni. í Most a nőnapon is bebizonyí­tottuk. Kovács Rózsi, Kerpács Vilma és még jónéhányan a SzIT tagjai, április 4-ig még jobban akarjuk növelni telje­sítményünkét. Ehhez újabb lendületet adott most a MINSz felhívása. Három ifjúsági brigád dolgo­zik az üzemben, azonkívül az egyéni if júsági versenyzők szá­rnál is növelni akarják. — MEGMUTATJUK az öre­geknek, hogy mi leszünk a szo­cializmus építésének élharcosai a munkában — mondja öntu­datosan —, de a szervezeti életben is még jobbak leszünk. Az egységes ifjúsági szervezet­tel végleg ledőlnek a válasz­falak a fiatalok között. S min­denki egyformán a munkapad mellett, kint a földeken vagy akár az iskolák padjaiban megmutathatjuk, hogy egysé­gesen építjük a szocializmust. Segítik egymást a népnevelők Pártunk nagykanizsai Városi Bizottságának székházában gyűltek össze az üzemi és vá­rosi alapszervezetek népneve­lői, ahol Kovács István elvtárs. megyebizottsági tag tájékoztat­ta őket az új feladatokról. Kovács elvtárs előadásában azokkal a szempontokkal fog­lalkozott, melyeket Rákosi elv- társ februári 10-i beszédében munkánk megjavításának esz­közeként megjelölt. Az összevont népnevelő ér­tekezleten hallgatták meg a kanizsai népnevelők Szita Im- ?éné elvtársnő. nemesbüki népnevelő rádióelőadását. A népnevelők az értekezlet után megbeszélték Szitáné elvtárs­nő nagy figyelemmel hallga­tott előadását. — Még jobban megerősítette bennem az előadás a köíeles- ségérzetet. ami eddig is élt bennem népnevelőmunkám iránt — jegyezte meg Síikkel István elvtárs, MAORT-mun- kás­— Én mint falujáró vettem hasznát az előadásnak — fűz­te hozzá Nemecz József elv­társ —. Szitáné elvtársnő vi­lágosan kifejtette, hogyan ma­gyarázzuk meg íi dolgozó pa­rasztoknak a korai vetés jelen tőségét és előnyét. Igyekezem majd az előadás szellemében dolgozni falun. Bizonyosra ve­szem, hogy munkám nem is lesz eredménytelen. Hajmási Mária elvtársnő „falujáró-füllel“ hallgatta az előadást és ő úgy találta: neki az a legnagyobb segítség, ahogy Szitáné a gépimunka fontosságát fejtegette. Valamennyi népnevelő talált valamit zalai népnevelő elvtár. Sa előadásában, amit saját munkájában hasznosíthat- így segítik egymást a felvilágosító munkában <, népnevelők. A kritika tette építővé a MAOltT szakszervezeti »apját Nagy különbség A badacsonytomaji bazalt­bánya dolgozói és üzemveze­tősége a iSztahánov-mozgalom kiszélesítése céljából megtár­gyalta mindazokat a problé­mákat, amelyek eddig akadá­lyozták a termelékenység eme­lését. Elhatározták, __ hogy a zalabalápi bazaltbánya szta­hanovista kővágóival szoros kapcsolatokat építenek ki és a tapasztalatcsere révén, elsa­játítják Zsaruovics és Bezecz­ki elvtársak munkamódszerét. A sztahanovisták tanácsko­zásán kiváló munkásnak mi­nősített 3 legjobb kővágó, mint Osvalt János. Illés Péter és Kulak Lajos rendszeresen át­adják tapasztalataikat munka­társaiknak. Kezdeményezések vannak arra is, hogy alapo­sabban elmélyedjenek a. szov­jet kőbányaipari sztahanovis­ták módszereinek tanulmányo- 1 zásában­Vállaljak. Két brigád felajánlása • • „1950 április 4-én lesz annak az ötödik évfordulója, hogy a dicső­séges Szovjet Hadsereg felszabadi, tott bennünket és megadta a lehe­tőséget a dolgozók jobb életének, a szocializmusnak kiépítésére“ — igy kezdődik az a jegyzőkönyv, amelyben a kanizsai Magasépitési NV két barakkban dolgozó brigád, ja, a Vadasfalvi és Márkus brigád bejelentette, hogy a felszabadulás emlékünnepét munkafelajánlássaJ szándékozik méltóan megünnepel­ni. ,,A brigád felajánlja azt, hogy az eddig elért 200 százalékos tel­jesítményét 260 százalékra emeli fel*’ — igy a Vadasfalvi brigád. — „Felajánljuk, hogy eddig átlagban elért 200 százalékos teljesítmé­nyünket nemcsak továbbra is tart­juk, hanem felemeljük 280—300-ra“ — mondja a Márkus-fcrigád jegy­zőkönyve. Figyelem! Figyelem! A MAiZSAl TEXTHKAÍYAEAESKEDELMI IV-boz és zalaegerszegi fiókjába iÜSptetßli 3 tavaszi szőve újdonságok, melyek a mai naptól kezdve az összes zaia megyei állami és kiskereskedőknél kaphatók Üzemi dolgozók tekintsék meg vételkényszer nélkül a dúsan felszerelt üzleteket. volt a na­pokban lezajlott taggyűlések, az azelőttiek között, de nem lehet összehusonKt ani a MAORT centráli kultúrtermé­ben lezajlott szakszervezeti na­pot sem az eddig megszokott szakszervezeti napokkal. Jó volt. Azért is, mert nem ke­vesebb, mint 35 felszólaló volt, de főleg azért, mert jobbak voltak pártszerve­zeteink néhány nappal ez­előtt megártott taggyűlé­sei az eddigieknél. Most érvényesült először az önkritika és kritika, most vált valóságba ültetetté, amit Rá­kosi elvtárs nemcsak a pártta­goknak mondott. Pénzes elvtárs, ÜB-titkár beszámolót tartott a szi-aháno- visák kongresszusáról és rá­mutatott azokra az eredmé­nyekre, amelyeket a nagyka­nizsai MAORT a Sztahánov- mozgalom fejleszése és előző­leg az egyéni verseny kiszéle­sítése terén elért. De aztán sor­ba vonultatta fel azokat a hi­bákat, amelyek akadályt gör­dítenek a további eredmények elé, amelyek esetleg meggátol hatják az eddigi eredmények tartását is. Mostanában megengedhetet­lenül elmérgesedett a kalku láció és a munkások közti vi­szony. Ez a hiba már a tag­gyűlésen is felvetődött, amikor a munkás és a kalkuláns vi­tatta meg a „kevés idő — sok idő“ problémáját. A taggyűlés óta sok minden történt ezen a téren, de a teljes rend megte­remtése még sok szakértő és népnevelőmunkát igényel. — Ma egy olyan munkára kaptam négy órát, amelyet nemcsak az én kicsiny, de egy nagyobb esztergapadon is képtelenség elvégezni és ezt minden szakember látja. Szakembereket tehát az időn’ alvány ozásba — mondotta el a felszólalások során Danes Ferenc esztergá­lyos. Pénzes elvtárs még megem­lítette a csoportos elszámolás felé való visszatérés veszélyét, amely különösen a motorsze- relőbrigádnál mutatkozik meg. Múlt nőnapi utolsó heti telje­sítményüket csoportosan kel­lett elszámolni. A Vasvázas két legsúlyosabb betegsége: a minőségi mun­kákban tapasztalható hiányos­ság és a bürokrácia. Az előbbi régi probléma, az utóbbi, a bürokrácia most „bontogatja szárnyát“. Az előbbinél a tag­gyűlés óta örvendetes javulás mutatkozik, a másiknál még mindig előfordulnak olyan ese­tek, hogy 20 különféle méretű csavarra 20 munkalapot állíta­nak ki. és ahányféle anyagot vételez fel egy munkás, any- nyiíéie papirt kell a raktárba vinnie. — A sztálini műszak szerve­zésénél megmutatkozott a mű­szaki értelmiség hatalmas sze­repe a munkaversenyben és a mi műszakijaink jól is látták el a feladatukat. Az ő fokozott munkáját igényli a termelés jobb megszervezése, a hibák kiküszöbölése. Azután következtek a fel­szólalások. Fáik Richárd beje­lentette, hogy április 4-i felajánlásként határidő előtt üzembehe­lyezik a lovászi két Uurbo- kompresszorK Danes Ferenc önkritikát és kritikát gyakorolt. Szabó Zsolt a gépműhelyi adminisztrációs csoport 14.800 forint értékű munkafelajánlását olvasta fel, aztán sorban csaknem minden munkahelyről lelkes felajánlá­sok hangzottak el. Németh Zsigmond a gépkocsijavitóból vállalta, hogy múlt havi 161 százalékát 200-ra fokozza. Mo­hácsi László esztergályos bri­gádja nevében 150 százalékot vállalt. Véber a hegesztőktől 10 százalékos átlagos teljesit- ményemelést ígért, a telefon- távvezetéki csoport 2 uj tele­fonvonal beszerelését vállalta.-— 50-en dolgozunk a mű­helyben és csak 5 satunk van — mondta Németh István gép- kocsijavitó. — Már jó három hónappal ezelőtt figyelmeztettük az üzem. vezetőséget és °z ÜB^t, hogy szükség van a satu­állomány kibővi1 ésére, de ez máig sem történt meg. — Elmondotta azt \s Németh elvtárs, hogy az ÜB-ragok rit­kán vannak a dolgozók között, elszakadnak a tömegtől. Ezen sürgősen változtatni kell. Vass József, a beszerzési, főosztály, Veingartner Péter munkafel­ajánlást tettek. Meszes Sándor elv'társ a marós csoport nevé­ben vállalta, hogy eddigi 213 százalékos teljesítményüket to­vábbra is megtartják, selejt nélkül. Végh elvtárs a beszer­zési osztálytól súlyos kritikával illette a vállalatot és kijelen- lett'e, hogy a MAORT-nál sok ’ ekintét­ben nincs tervszerű gaz­dálkodás. Ezért nincsen sokszor megfe­lelő anyag egy-egy munkához. Még sok felszólalás után Lendvai László elvtárs, a SzOT megyei titkára zárta, be a késő éjtszakába nyúló szakszerve­zeti napot. Munkásáthelyezés, pláfosmorma, bürokrácia a sümegi Mészmíi-nél A sümegi Mészmű NV üzem­vezetőié nemrégiben 5 munkás FelsőgaJlára való áthelyezését kérte, arra való hivatkozással, hogy az üzem kapacitása nem bírja el a szóbanforgó 5 mun­kást. másrészt a munkában való meghagyásuk lerontja a többi dolgozó teljesítményét, „elveszi előlük a munkát1’. Hozzá kell tennünk, hogy Fehőgallára való áthelyezé­sük kereken 5 ezer forrni fába került 'oofoia ez üzemnek, amit „kiszállás* lakás és egyéb ki­adások fejében éppen az üz< in dolgozóinak terhére kellett volna, fedezni. Hol itt az ész- szerüség? Nem a munka hiá­nya volt az oka a tervbevett áthelyezésnek, hanem az üzem­vezető egyéni felelősségének hiánya. Baj van a verseny mozgalom szervezése körül is. A munká­sok arról panaszkodnak, hogy plafont húztak a norma fölé. Minden 110 százalékon felüli teljesítményt azonnal jelenteni kell az ipari központnak? Ez a, bürokratikus módszer lehe­tetlenné tesz minden kezdemé­nyezést, de megakadályozza ez üzem kapacitásának kihas?.. Hálását is. Vasárnap, 1950. márt. Tapasztalatcsere mozgalom a badacsonytomaji bazaltban

Next

/
Oldalképek
Tartalom