Zala, 1950. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1950-03-14 / 62. szám

^Minden a ,,Lement a nap nyugaton, Feljött a nap keleten. Egyszerű ez. Él az, aki eleven!“ TALÁN még hajnalban fa­gyott is. Még csípős a szél■ . . De mégis tavasz van! Vissza­vonhatatlanul itt a tavasz! — az Ö’ödik szabad tavasz. . . Csupa ragyogás, napfény, vi­dámság és gyermekkacagás az utca. Már kiskabátban fut egy kis pajtás át a Népboltba. .. Fehér hóvirágcsokroka1\ sőt ibolyá* és sárgás harangvirá­gokat is kinálgatnak. Felser- kent a természet is. Nótázó, köppeny nélkül me­netelő katona bajtársik üte­mes léptei alatt reng az eger- szegi járdatest kövezete. Min­denük még több. lendületesebb munka folyik. Építkezések in­dulnak. Az ut melletti telke­ken az uj családi házakhoz alapot ásnak. Épül.az uj ország. ZÖLDELÖ vetés zsendül az egész határban mindenül™. A föld dolgozói állnak az egytag- ha szántott nagy tábla szélén. Méregetik szemmel, rn®jd ke­nyérrel is. MorzsolgaTják, szinte kóstolgatják a porhanyós bar­na földet. Nevet a szemük a fél arasznyi zöld vetés láttán: , — No János bácsi ugy-e szebb igy egy tagban. Ez mind búza lesz. Az o% az oldalon rozs. Amaz rostién! Már nem az enyém, nem a magáé•, ez mind a miénk! Kócos, gyengedongáju lovak­kal áll meg egy szekér mögöt­tünk. A bakon ülő ember nem szól, de tekintete elárulja, hogy mit laolgat a kalap alatt: — SZÉP A TSZCS földje, ugylátszik mégis jó az a trak- xorszántás. Nekem a lovaim is leromlottak az esőnélküli szán­tásban az őszön, akkor a te­hénnel próbáltam pótolni, erre ennek meg elapadt a teje... El is adtam a vásáron... A tava­szi búza alá már én is géppel szánta'ok. — Ezt már hango­san mondja Kiss Dani a sze­kérről. Amonuan a csoportból kék munkaruhás hosszú hajfonatos leány kiált vissza neki: Akár ma este is megkötheT,jük a szerződést. A CSOPORT f‘ovább megy. Kiss Dani gebéi is elkocog• nak... a traktoristák után. Pacsirta emelkedik dalolva a napsugarakon. A malom delet fuj. A város másik szélén füs­tölnek a téglagyárak kémé­nyei. .. A Zala paraján kecs­kék harapdálják a zsenge zöld füvet... Az útra pöfögve ka­nyarodik egy próbajáratos vontató. .. Hiába! Tavasz van! Az ötödik gyönyörű tavasz! Az egyáltalán nem „Típ-top kabaré“ nagykanizsai szerepléséről Felháborító, ha egy. nagyrész- ben a múlt dohos levegőjét árasz­tó, silány tánc és akrobatikus szá­mokból összeállított műsorra ráfog­ják, hogy összeköttetésben van hazánk felszabadulásával, a Szov­jet Hadsereg hőseivel, demókrati- kus és szocialista épitőmunkánk- kai és főleg kulturfrontunkon vég­bement döntő változással. És fel­háborító, ha egy ostoba, a polgári Ízléstelenség kínos mosolyra fa­kasztó kabarétréfájába olyan szent eszméket próbálnak belemagya­rázni, mint a mi államunk által mindenkinek megadatott tanulás le­hetősége és a tehetség szerinti ér­vényesülés. Ezt csinálták ugyanis Nagyka­nizsán a három napra lelátogatott „Tip-top“ kabaró állítólagos, de mindenféle szempontból feltétlenül kiöregedett „művészek, irók. szö­vegírók szövetkezetének.“ kabaré­estjén. A kifacsart és a konferan­szié nyelvén is egyre botladozó an­gol neveket ' viselő „művészek“ nem sok említést érdemelnek, s ha ,Jóska“, majd később idősebb kol­légájával akrobatikus számban Hunter néven fellépő kis tangó- harmonikaművész számai, a három aranyember kifejező élő szoborje- Ienetei, és a ,,Torelli“ nevet viselő bűvész nem lett volna, sokan szit­kozódva sajnálták volna pénzüket, amit a borsos helyárakra kiadtak. Ilyen kabaréból nem kérünk töb­bet. (H. S.) No. «le kalauz úr! Meglehetősen furcsa jelenetek­nek voltam szemtanúja, a nagy- kanizsai—börzöncei autóbuszon, s éppen ezért nem is hagyhatom szó nélkül a tapasztaltakat. A ka­lauz — jó ideje figyelem már — állandóan úgy viselkedik, mint ahogy egyáltalán nem viselked­het a szocializmus felé haladó dolgozó társadalom egy tagja sem. A szóbanforgó kalauz „ur“ — mert annak képzeli magát — legutóbb azzal vonta magára a figyelmet, hogy néhány paraszt- asszony kosarából a végállomás­nál- az autó tetején kiöntötte az almát. Mikor szóltak neki, flegma mosollyal ugrott be a ko­csiba, bevágta maga után az aj­tót. Ez március 4-én történt. Két nappal később azt tapasz­taltam, hogy rendkívül udvaria­san és szolgálatkészen sietett egy nylon-kabátos „nagysága“ segít­ségére, ugyanakkor nem vett fel a kocsira egy átlőttlábu hadirok­kantat. Több dolgozó társammal együtt megfigyeltük azt is, hogy ennél a kalauznál egyáltalán nem talál megvetésre a protekció. Aki „ked- veskedik(‘ neki valamivel, azt ő viszonozza, rendszerint azzal, az ilyent felveszi, más utast pedig egyszerűen ott hagy. Szeretnénk, ha az illetékesek felfigyelnének erre az esetre és gondoskodnának róla, hogy olyan kalauzok dolgozzanak a MÁVA.UT vonalain, akik kép­viselik is a dolgozók érdekeit. HORVÁTH LAJOS, Liszo. — A DéFOSz nagykanizsai szer­vezete folyó hó 16-án, csütörtökön este 7 órai kezdettel, taggyűlés tart Szabadság-tér 21, szám alatti helyi­ségében. A .tagok megjelenése kö­telező. Vezetőség. — A népszerű tudományos előadás ezen n héten elmarad a március 15-i ünnepségedre való tekintettel. Jövö hét,eni március 22-én megtartják az előadást a nagykanizsai szak­szervezeti székházban. — Üzletáthelyezés. Értesítem tisztelt vevőimet, hogy üzletemet könyv- és papirkereskedés ..Szabad­ság-tér 20 szám alá (Szv.oboda. téx. iilüzlet mellé) helyeztem át,' ahol továbbra is szives pártfogást ké­rek. Fischel könyvkereskedés ,cégt. Fischel Lajosné, Nagykanizsa. — A nagykanizsai háztartási al­kalmazottak kedden, március 14-én este ti órakor a Szakmaközi Bi­zottság székházéiban alakuló köz­gyűlést tartanak, melyre teljes szá. mu megjelenést kér a Szakmaközi Bizottság. Nagykanizsa, 12.000 néző. Ve­zette: Major II. Góllövők: Káro­lyi, Kocsis, Deák. Károlyi. Már a kora délelőtti . órákban megindult a népvándorlás az Olaj- munkás-pályára. Külön vonatok, autóbuszok hozták a szurkolók ha­talmas tömegeit Budapestről, Zala megye minden részéből, sőt a szomszédos Somogyból is számo­sán jöttek. Olajmunkás: Kovács — Németh I., Kosa, Tamás — Forg'ács, Zsidó, — Szepesi, Károlyi, Imri, Marku. sovszky, Molnár. ÉDOSz: Henni — Rudas, Kispé- ter, Szabó —Kéri, Dékány — Bu. dai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czi- bor. A széllel hátban játszó ÉDOSz pompás támadásai vezetik be a mérkőzést, de már az első per­cekben Kovács ragyogó vetődé­sekkel védi meg kapuját a góltól. A 7. percben Tamás jól iveit sza­badrúgása. Szepesihez kerül, aki Károlyihoz játszik. Károlyi lövése a késve kifutó Henni mellett a há­lóba száll. 1:0. (Károlyi ügyesen használta ki a helyzetet. A közönség vi­haros lelkesedéssel fogadja a nemvárt hazai gólt.) Továbbra is az ÉDOSz támad, az Olajmunkás csak ritkán veszé­lyeztet. A 14. percben Deák egy hátulról kapott labdával megugrik, Kovács jól fut ki és megmenti a veszélyes helyzetet. Néhány perc múlva Kocsis fejéről szedi le a labdát. A másik oldalon Imri tisz­tán megugrik, az ÉDOSz védelme lest reklamálva leáll. Imri azonban elhibázza a helyzetet. A 20. percben Tihanyi szabadrú­gása a kapu elé száll, Kocsis kö­zelről fejjel a hálóba továbbítja. 1:1. (Kovács rajta volt a fejesen, de nem védhette.) Az ÉDOSz rákapcsol. Kocsis, majd Deák kétizben is hibáz. Az Olaj- munkás védelmének sikerül gól nélkül kihúzni, sőt néhány jó tá­madást is vezet. Szünet után erősen támad az ÉDOSz. A 10. percben Budai át­adását Kocsis a felső kapufának lövi. A 12. percben Deák kapura \tör, lövése alig száll mellé. (Mind. kettőből gól lehetett volna.) A 20. percben Rudas előreadását Budái kapja, beadását Deák nehéz szög­ből a hálóba továbbítja. 2:1. (Védhetetlen lövés.) Néhány perc 'múlva Deák újabb lövése a kapufáról pattan vissza. Az ÉDOSz visszaesik, feljön az Olajmunkás. A 23. percben Sze­pesi átadását Károlyi pompás fe­jessel a hálóba továbbit ja. 2:2. (Az Olajmunkás jól használta ki az ÉDOSz-vcdelem fölényes­kedését.) A lelkesen játszó Olajmunkás né. hány perc múlva újabb gólt lő-, heíne, de Imri közeli lövését Hennj védi. A végén ellaposodik a játék. Végig élvezetes mérkőzés volt. Az ÉDOSz nagyobb tudását az Olajmunkás lelkesedésével ellen­súlyozta. Kovács volt a pontszer­zés egyik hőse. A közvetlen vé­delem remekül harcolt. Kosa jól fogta Deákot. Tamás gyors, Né­meth lelkes. Zsidó volt a mérkőzés másik kanizsai hőse. Szinte töké­letesen kikapcsolta a játékból Ko­csist. Forgács játéka ellen sem le. bet kifogás. Szepesi volt a leg­jobb csatár. Károlyi két gólja pompás teljesítmény. Imri igyeke­zett. Markusovszky elől-hátul so­kat segített. Molnár hasznosan I játszott. Az ÉDOSz legjobbjai: Rudas, Budai, Henni, Kispéter, Dé­kány. Az KVSE nyerte a kerületi ökölvívó rangadót MSE-ZMTE 12:4 Hatalmas közönség előtt tartot­ták meg Nagykanizsán vasárnap este az NVSE—ZMTE ökölvívó rangadót. A bajnokság sorsát el­döntő találkozón hatalmas küz­delmet vívott a két együttes, me­lyet a kanizsaiak — teljesen meg­érdemelten — 12:4 arányban meg­nyerték. Az eredmény ellenére is igen szoros küzdelmek voltak s csak igen kis pontkülönbségekkel győzte az NVSE versenyzői. Ered­TEHETETLEN CSATÁRSORA menyek: Kele pompás harc után győz Nagy ellen. Wlasits a máso­dik menetben kiüti Grófot. Wim­mert megveri Petánovics. Breidert lelépteti a mérkőzésvezető Báli ellen. Balogh megveri névrokonát, Baloghot. Gáti kemény küzdelem­ben jobb harmadik menetével győz Horváth I. ellen. Büki nagy harc­ban győzi le Komáromit. Németh biztosan veri Horváth íl-t. MIATT VESZTETT AZ NVSE PBTC NVSE 3:1 (2 0) A 8 találatosok is nyertek A múlt héten beérkezett 251652 darab toto-szelvény. 13 és 11 találatos szelvény nem volt. 10 találatos 36 darab fe­jenként 3840 forint, 9 találatos 342 darab fejenként 402 forint. 8 találatos 2554 darab fejen­ként 53 forint nyereménnyel. EZ A 12TALÁLATOS SZELVÉNY LJjpest—Honvéd 2 (0:3) Vasas—Teherfuvar 2 (0:3) Győri V.—Postás x (1:1) Debrecen—TSE 2 (0:7) Soroksár—Dorog 2 (1:2) Salgótarján —Szombath. 1 (4:2) Olajmunkás—ÉDOSz x (2:2) Csepel—Előre x (3:3) NyVSE—Ózd 1 (2:1) Kisvárda—Diósgyőr X (2:2) Sz. Textil—SzoMTE 2 (1:2) SVSE—M.Dinamó 2 (0:1) \T NB. I. ÁLLASA: 1. Honvéd 18 14 2 2 50:16 30 2. Textiles 18 11 4 3 51:22 26 3. ÉDOSz 18 11 3 4 45:23 25 4. Gy. Vasas 18 7 6 5 38:27 20 5. Vasas 18 8 4 6 36:26 Ló 6. Csepel 18 7 6 5 34:28 20 7. Teherf. 18 7 6 5 40:33 20 8. S. Tárna 18 7 6 5 32:29 20 9. Újpest 18 6 7 5 41:31 19 10. Postás 18 5 9 4 24:26 19 11. Dorog 18 7 4 7 35:3? 18 12. Szombath. 18 6 2 10 34:42 14 13. D. Lók. 18 3 5 10 25:59 11 14.. Olajm. 18 1 7 10 23:49 9 15. Előre 18 2 5 11 28:61 9 16. Soroksár 18 2 4 n 20:52 8 NB I-ES EREDMÉNYEK: Honvéd—Újpest 3:0 (1:0)', Textiles—Debrecen 7:0 (3:0), Salgótarján—Szombathely 4:2 (2:1), Teherfuvar—Vasas 3:0 (1:0), Előre-CsePel 3:3 (2:0). Gy. Vasas—Postás 1:1 (1-0)» Dorog—Soroksár 2:1 (1 :0}. NB Il-es eredmények: Vár­palota—P. Lokomotív 3:2 (2:1), Tatabánya—KSDSE1:0 (1:0), KDSK—Lendület 2:2 (2:1), Dinamó—SVSE 1:0 (0:0), Perutz—Postás 1 '0 (1:0), Sz. Lokomotiv—GyVSE 2:1 (1:0), Pamut—SFAC 2:1 (1:1). Kerületi eredmények: Olaj­munkás—Barcs 5:0 (2:0), NVSE—KDSK 4:3 (3:2), MNTE—Tab 4:1 (2:0). VÁROSI MOZGO NAGYKANIZSA Március 14, 15-én; Kedden, szerdán: ARTAMONOV CSALAT) Életkép a züllött kapitalista társa­dalomról APRÓHIRDETÉS Nagykanizsai gőzfürdő nők ré­szére kedden egész nap■és~pénte- ken délután van nyitva. ________ Pé cs, 3000 néző- Vezette: Pazurek. PBTC: Sarbak — Kincsei, Solymár, Mike — Horváth, Nagy — Katies, Kövér, Berki, Lichtnev, Karácsonyi. NVSE: Kiss — Gazdagg Ne­meth, Munkácsy — Balogh, Semsi — Szabó. Takács-, Szed- lák, Placskó, Dézsényi. A pécsiek fölényévé] kezdő­dik a játék. Állandó támadá­sok után a 22. percben Kövér mintegy 20 méteres magas lö­vését Kiss nem tudja védeni- (1:0). A gól után változatos lesz a játék. Az NVSE _ fede­zetei sok támadást indítanak el, de a csatárok nem tudják befejezni az akciókat. A 34. percben Kövér ismét húsz mé­terről lő ká-puraca magas lö­véssel szemben Kiss ismét te­hetetlen. (2 :ö) • Fordulás után nagy erőve1 '■mad az NVSE. A 4. percben Placskó kicselezi a bőrös vé­delmet és nyolc méterről nagy gólt lő. ' (2:1)- A gól felvilla­nyozza, az NVSE-t A 16 .perc­ben Szedlálcnak a IG-osról kül­dött bombaszabadrugása a hálóba száll, de a játékvezető nem adja meg a gólt. Szinte végig az NVSE támad, de a csatárok pepecselnek. Az utol­só percekben Berki elfut és váratlan lövésével beállítja, a végeredményt (3:1). A csatársora/, tehetetlensége miatt vesztett az NVSE. A já­ték alapján legalább döntetlen lett volna az igazságos ered­mény. Jók: Balogh,., Semsi, Takács illetve Kincsei, Mike, Horváth és Kövér: ­SZERDÁN: NVSE—KŐBÁNYAI SÖR ' Szerdán délután Tél ’3 óra­kor ismét baj ti oki Uihdánigó mérkőzés Lesz Nagykanizsán. Az NVSE csapata a. Kőbányai Sörösökkel méri össze, az ere- •U Az NVSE tekintettel az 'lmult vasárnapi mérkőzésre, - kedden csak egészen köny- nyed erőnléti edzést, - végez. , Annyi változás lehetséges, hogy Békési. ismét helyet kap a csapatban. Nagykanizsai gőzfürdő nyitva reggel 7-től este 6 -ig,__________ Vasárnapi elfoglaltságra ke­rékpározni tudó újságárusokat felvesz a nagykanizsai kiadóhi- vatal. (d) Gyümölcsfát elsőrendű minőség­ben szállít Dunántúli faiskola, cégt.- Tóth Zsigmond-, Szombathely, Za- nati-űl, Kérjen árjegyzéket. (375) Újságárusokat állandó elfoglalt­ságra vidékre felvesz a Lapterjesz- tő NY, nagykanizsai fiókja. (# Fehér mély gyermekkocsi eladó. Nagykanizsa, Árpád-utca ti. (249) ZALA politikai napilap. Felelős szerkesztő: Szántó Jenő. . . felelős kiadó: Darabos Iván. Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Széchenyinél 4. Telefon: 25$. Nagykanizsa Zrínyi Miklós-u. 29* Telefon: 54. , Kiadóhivatal: Nagykanizsa, Sztálin-ut 5. Telefon: 34)8. Készült a Dunántúli Nyomda NV-beni Szombathely, Kossuth Lajös-u. 5^ Telefon: 75. Nyomdáért felél: Hegedűs 'i|f 4 SPORT Kovács és Zsidó remekelt te Olajmunkás állt közelebb a győzelemhez Ola«munkás EDOSz 2:2 (1 -•1)

Next

/
Oldalképek
Tartalom